login |

Ray Donovan: vége a 7. évadnak. És a sorozatnak is? – írta Tony

2020. 06. 02. 19:19 - Írta: vendegblogger

10 hozzászólás | kategória: kritika,

Januárban véget ért a bostoni fixer kalandjainak hetedik évadja. Könnyen lehet, hogy maga a sorozat is. Egy olyan epizóddal zárult le a történt, ami akaratlanul is megállja helyét befejezésnek. (A kaszára sor került, de később Liev Schreiber belebegtetett valami reménysugarat.)

A hetedik évad cselekménye ott folytatja, ahol korábban a történet abbamaradt. A rendőrgyilkosságokat követően a család sokadjára is összezárt, ki-ki saját érdekének megfelelően cselekedett.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Nem lélegezhetett fel a társaság sokáig, a testek felszínre kerülnek és megindul a nyomozás. Ray szokás szerint többszörösen harapófogóban van, mind a polgármester, mind ügyfelei, illetve az ellene folyó rendőri vizsgálat is azonnali megoldást követelnek.

Az évad erőssége a karakterek további árnyalása, elsősorban a múlt felidézésével, flashback-eken keresztül. A gondterhelt apa-fiú viszony kibontása, vagy éppen Ray és az egész család drámája. Ray húgának, Bridget halálának a körülményei átívelnek az egész évadon, úgy hogy lezárást kapjunk az utolsó részben.

A múlt nem csak az ilyen kitekintéseken köszönt vissza, hanem Mick korábbi kor- és tettestársai is megjelennek, a Sullivan családdal az élen, akikkel Ray-nek a jelenben is dolga akad.

Jim Sullivan és Mick 1977-ben együtt terveztek egy rajtütést egy pénzérméket szállító furgonra, ahol Mick-et felültették, és ő vitte el a balhét, 20 évet ült a börtönben.

Mint kiderül, Jim azóta helyi simlisből iparmágnássá lett, míg gyerekei közül a legidősebb idegileg labilis fiú, Declan kisemmizve érzi magát, Kevin pedig egy afférba keveredik, ahol Ray húzza ki a csávából a harmadik testvérnek, Molly-nak tett gesztusként. Jim betegsége miatt a Sullivan „trón” betöltése is kellő muníciót és cselekményt szolgáltat.

Az útkeresés és érzelmi zártság feloldására a fivérek eltérő élethelyzetekben eltérő választ adnak. Míg Terry saját fizikai korlátait, mint később kiderül, nagyban a démonival való harca okozza, úgy Bunchy vagy Darryll sem tud boldog lenni. Vagy a pénz, vagy a múlt árnyéka (Mick) nem engedi.

Ray továbbra is hurcolja a lelki terheket, azonban a terápiának köszönhetően fokozatosan megnyílik. Egy szerelmi szállal is bővült az évad Molly Sullivan-nek köszönhetően, azonban a két család múltbéli viszonya előrevetítette, hogy a kapcsolat nem lehet tartós.

Ray és Mick dinamikájának két kiemelkedő pillanata volt az évadban: a börtönben megbocsátó Ray és azt magának követelő Mick, valamint Ray eszmélésére, hogy az örökséget (pénzt) hátrahagyni akaró Mick javíthatatlan, és fejlődésre képtelen (“Your money it is poison.”)

A testvérek egymással való (v)iszonya is többszörösen előkerül. Míg Darryll az örökös fekete féltestvérként családon kívülinek érzi magát, addig Terry vagy Bunchy a betegsége, illetve a munkahelyi önvédelem címszó alatt elkövetett lövöldözés miatt továbbra is Ray-re támaszkodik.

Bridget személyes vívódása Smitty megcsalásával inkább csak adalék, azonban az évad lezárásánál Smitty morális kételyei és helyes cselekedete nem fordul termőre. Miután bedrótozva információt szerez a nyomozás elősegítésére, családon belüli helyzete ellehetetlenül, majd a záró jelenetben, mikor már minden a helyére kerül, egy tűzpárbajban meghal.

A személyes sorsát feldolgozó és az 1970-es évekből származó hangfelvételekből újabb részleteket megismerő Ray átértékeli a saját szerepét húga öngyilkossága kapcsán. Kiderül, hogy a Jim Sullivan-től terhes Bridget nemi erőszak áldozata volt, így Ray leszámol egykori munkaadójával és pártfogójával, aki még az utolsó percben is tagadja tettét.

Értelemszerűen a készítők nem készültek a kaszára, nem úgy alakították a történetet, a Showtime viszont döntött, így csak reménykedhetünk abban, hogy összejön valami lezárás.

10 hozzászólás Ne habozz!

Sherlock20 - 2020. 06. 02. 22:04

Nekem le se esett amikor néztem, hogy évadfinálé részt nézek, aztán sokkolt hogy ráadásul soroaztzáró rész lett… megérdemelné pedig a zárást, van még töltet a sorozatban

Fizdale - 2020. 06. 02. 23:43

Egyik kedvenc sorozatom, nagyon sajnálom h nem kapott normális lezárást, egy 6-8 részes 8.evadot (amely korrekt módon lezárja a történetet) igazán kaphatott volna. Méltatlan h így fejezték be 7 évad után. A 2. évad 7.része (Walk this way) és főleg annak a második fele minden idők egyik kedvenc sorozat epizódom, Ray pedig az egyik kedvenc karakterem.

kukac7 - 2020. 06. 03. 00:07

egyik kedvenc sorozatom.
eros volt az evad, ugyhogy en nagyon bizakodok, hogy vmilyen modon kap folytatast.

Uatu - 2020. 06. 03. 02:06

Már akkor írtam, hogy kicsit olyan, mintha hiányozna az évad végéről 2 rész. Az eddigi évadok nagyon nem így értek véget, ráadásul hosszabbak is voltak 2 résszel.

Justy - 2020. 06. 03. 10:42

Jól sikerült évad volt…még vagy két hétig vártam az HBO GO-n a 11. részt, utána olvastam, hogy csak 10 volt…aztán bónusznak még el is kaszálták. Szomorú.

Python - 2020. 06. 03. 12:43

Kár, hogy kaszát kapott. Egy lezáró 8. évadot, vagy egy lezáró fél évadot mindenképp megérdemelt volna ez a sorozat! Egy nagy kedvenccel kevesebb sajnos! :(

karit - 2020. 06. 03. 19:51

A kasza és a “belebegtetés”is nagyjából “KE” (korona előtt) történt, azóta néma csönd. Ez nem befolyásolhatja a jelenlegi kivárós(?) helyzetben pozitívan az esetleges folytatást?
:fingers crossed:

Lehet rá adakozni esetleg? Kickstart? Petíció? Üres töltényhüvelyek/papi gallérok küldése a ST-nak?

Viki - 2020. 06. 04. 12:53

Nekem inkább az jött le az utolsó részből, hogy több sztorit is nyitva hagynak, hátha zöld utat kap a folytatás, és lesz mit tovább fűzni… Hiányérzetem van, egyáltalán nem érzem lezárva a történetet.. de lehet csak azért, mert mindig a happyendet varom…Bízom benne, hogy lesz folytatás.

tvolker4 - 2020. 06. 04. 16:16

Összességében tetszett az évad, de azért annyira nem örülök, hogy egyre inkább elrugaszkodnak a valóságtól. A legelején még azért viszonylag realisztikus volt a világ, hihetőek a történések, de most már ott tartunk, hogy pl. Bunchy kifoszt több boltot is, még a maszkját is leveszi nem sokkal a boltokból kiérve, mindezt GYALOG, és nem kapják el… Meg Mickeyt is kiviszik a reptérre, ahol az arcfelismerő rendszer simán kiszúrná, mert körözött személy volt, de persze nem bukik le… Szóval az ilyen dolgok azért egy kicsit bosszantóak.

De remélem én is nagyon, hogy lesz folytatás, mert Ray karaktere és úgy általánosságban a jól vezetett történet miatt eléggé a szívemhez nőtt a sorozat az évek folyamán.

Oti - 2020. 08. 16. 13:02

Imádtuk! Hiányozni fog! És azért a remény hal meg utoljára… Hátha! A petíciót azonnal aláírom, ha indul! :D :D :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz