login |

Riverdale: vége az 4. évadnak – írta Cleda

2020. 06. 07. 20:00 - Írta: vendegblogger

6 hozzászólás | kategória: 2019/20 finálék, kritika,

Am I the only one that hasn’t gotten rid of a dead body before?

Nehéz komoly arccal beszélni a Riverdale-ről, mert néha úgy érzem, hogy maguk a készítők sem gondolják át rendesen, hogy mégis milyen irányba vigyék el ezt a sorozatot.

Aki még mindig a nézőtábort erősíti, azt pontosan tudja, hogy mi minden történt ebben a szerencsétlen kisvárosban. Mint sok más sorozat idén, a Riverdale is idő előtt búcsúzott, ami nagyon középszerűvé tette a finálét.

Mindezek ellenére az idei szezon a jobbak közé sorolható, hiszen végre kicsit visszatértek ahhoz a vonalhoz, aminek a Riverdale a kezdeti sikerét köszönheti. A tovább mögött az idei évad történései, spoilerekkel.

Mint ahogy a 4. évados kezdésben olvashattunk, Jughead újfent iskolát váltott, és a Stonewall Prep-ben kötött ki, a környék elit iskolájában, ami tele van sznob diákokkal és annál is több rejtéllyel. Azért túlzás lenne azt mondani, hogy Sherlock Holmes-ot meghazudtoló nyomozgatásról meg rejtélyekről lenne szó, de mégis kicsit felüdülésnek éreztem az utóbbi évadok után.

Visszatérve, Stonewall Prep-et nem nagyon lehet átlagos iskolának hívni. Amellett, hogy nyilván itt is működik az eliten belül egy még elitebb titkos társaság, furcsa baleseteknek tűnő halálesetek és eltűnések is övezik az iskola múltját. Jughead szokásaihoz híven nem tud nem kutakodni, természetesen megpróbál mindent kideríteni erről a csoportról és a tevékenységeikről.

Közben van valami könyvfranchise, amihez új szellemírót keresnek, a perfect murdert kéne kitalálni és kontextusba helyezni. Ebből jön végül az, hogy az előbbi társaság tagjai megpróbálják megölni Jugheadet, mivel ezzel nemcsak egy kíváncsiskodó alakot tudtak volna eltüntetni, de bebizonyították volna a tanáruknak, hogy képesek lennének elkövetni azt, amit papírra vetnek, azaz a tökéletes gyilkosságot.

Hey, what’s that often-used Mark Twain quote? “Rumors of my death have been greatly exaggerated.

Szerintem senkit nem lepek meg azzal, hogy Jughead végül nem hal meg, hanem csak megjátssza a halálát. Annyira hihetően, hogy az egész várost, de főleg a Stonewall diákokat sikerül átvágni vele. Nagyon rövid ideig úgy tűnik, hogy a Stonewall kölykök terve be fog válni, de végül nem tudják bemártani Jug barátait. Egy ideig megy a macska-egér játszma, de végül nemcsak kiderítenek mindent a titokzatos halálesetekről, hanem a „rosszfiú” is eltűnik a képből.

Az előző évados ócska cliffhangert így körülbelül az évad közepén feloldják, de őszintén meglepődtem, hogy a köré írt sztori mennyire pozitív csalódásként ért. Én legszívesebben mondjuk itt be is fejeztem volna az évadot, mert még mindig nem tudnak mit kezdeni ennyi résszel.

Nem kell aggódni, azért bőven akadtak tipikus Riverdale-húzások, rendesen hozták a szokásos WTF-hangulatot. Veronica és Cheryl valami rumbizniszbe fognak bele, amiből Cheryl pár verőfiú fenyegetése miatt kiszáll. Veronica apja beteg lesz, szóval a lány megpróbál valahogy kibékülni vele.

Archie vezeti a kis közösségi edzőtermét, meg néha önbíráskodik, kicsit kezdtem furcsállni, hogy többször volt rajta póló, mint eddig bármikor. Kevin megint kiélhette magát egy musical epizódban, de arról semmi pozitívumot nem tudnék mondani. Majdnem kifelejtettem a csikizős bizniszt is, amiben pár állandó szereplő, akikkel semmit nem tudnak már kezdeni (Kevin, Reggie, Toni), azt vette videóra, majd adta el jó pénzért, hogy egymást csikizik.

Ez volt az a pont, amikor már majdnem kiugrottam az ablakon. Amikor azt hinné az ember, hogy a repülő babáknál, szektáknál és az erőltetett musicaleknél nincs lejjebb, a Riverdale jön, és rátesz még egy lapáttal. És még nagyon sok mindent ki is hagytam.

Ja, és ne feledjük Betty és Charles nyomozgatását se, amiben eleinte egy kukkolót keresnek, aki a tinik házait veszi fel kazettákra, hogy aztán a több órányi hosszúságú videókat elküldje az érintetteknek. Ezt valamikor az évad elején bedobják, hogy a Stonewall-szál után újra elővegyék, mert a kazettafelvételek régi és új történések nagyon fura újraalkotásába mennek át. Hadd ne mondjam, a kezdeti optimista hozzáállásom itt visszasüllyedt a nullára.

A kényszerű finálé is erre a szálra és Jughead narrációjára fókuszál, ugyanis a távolléte miatt a tanulásban lemaradt diák lehetőséget kap arra, hogy egy jó novellával bekerüljön egy egyetemre. A sztorijából itt sem marad ki a gyilkosság eleme, Riverdale High új, idegesítő igazgatója (aki az évad során sok mindent meg akar akadályozni) lesz a tinik áldozata. Jughead novellája ezek után az eltussolásra és a bűntudatra koncentrál.

Közben a való életben is bonyolódik a helyzet Mr. Honey körül, mert az igazgató kihasználja a jelenlegi helyzetet és saját maga küld videókazettákat a sulinak, hogy eltöröljék az idei iskolai bált. Erre nyilván rájön Betty és Charles, és sikerül kirúgatni. Ennek okán Mr. Honey egyből a fent már említett elit iskolában kap új állást. Egyelőre nem derül ki, hogy ki küldi a felvételeket, mindenesetre Mr. Honey nagyon gyanús marad.

Mindenki örül, hogy megszabadultak még egy gonosztól, erre random megjelenik a titkárnő, aki bűntudatot kelt a gyerekekben, hogy Mr. Honey talán nem is volt olyan rossz, mint mindenki hitte. Ez arra készteti Jughead-et, hogy megváltoztassa a novellája kimenetelét, amiben végül a kórházba viszik az eszméletlen igazgatót ahelyett, hogy hagynák meghalni.

But i still think we should’ve killed him..

Nyilván érződött, hogy nem itt akarták befejezni az évadot, de nem bánom, hogy jövőre valószínűleg egy rész alatt lezárják ezt az egészet, mert nem is érdemel többet.

Nálam ez a sorozat úgy tűnik, hogy megmarad abszolút guilty pleasure-nek, mert amennyire bugyuta és kiszámítható, annyira nem is akar másnak tűnni. Vagy ha igen, akkor valamit nagyon rosszul csinálnak.

Mindenesetre 2021-re pár éves időugrást rebesgetnek, valamint Skeet Ulrich és Marisol Nichols is kiszáll a sorozatból, ami teljesen érthető, tekintve, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyit szerepeltek ebben az évadban.

6 hozzászólás Ne habozz!

gebe2001 - 2020. 06. 07. 20:23

Nálam ez a sorozat azért nézős, mert kiváncsi vagyok, milyen ultra gáz húzásuk van az adott hétre. Szánalmas az írás, a párbeszédek tragikusak, és mégis itt vagyok, végigszenvedem a 40 percet (van hogy 5 szünettel, hogy kifújjam magam) és mindig képes felülmúlni (mármint egyébként alulmúlni) az előző heti borzalmat. Számomra mondjuk ez időnként még szórakoztatóvá is teszi, csak a színészeket sajnálom nagyon.

Ela1010 - 2020. 06. 07. 21:58

Az előző hozzaszolo velemenyevel 100%—ig egyet ertek. Nezem… nezem… de minek.

Mom - 2020. 06. 07. 23:25

Időnként úgy érzem, már-már inkább katasztrófaturistáskodom ennél a sorozatnál. Egyszerűen annyira bugyután vannak benne megírva dolgok. Én itt nem is csak arra gondolok, hogy kitalálnak egy baromságot mondjuk főszálnak, de az is ahogy egyes karakterek reagálnak helyzetekre, amilyen döntéseket hoznak, ahogy beleerőltetnek nyomokat és fordulatokat…
So pozitívumot nem tudnék felhozni, de ebben az évadban a főszál csakugyan nem volt olyan földtől elrugaszkodott mint az előző kettőnél. A csikibiznisz viszont mellékszálként nekem az összes mellékszálnak a legalja volt.

Ami miatt az utolsó két részt még nem bírtam megnézni (és valószínűleg a következő évadig nem is fogom, aztán meglátom hogy alakíták a sztorit) az a szerelmi háromszög. Aki nem tudta, hogy ezt egyszer elő fogják venni a fiókból, annak ez lehet élete első sorozata. Mégis végtelenül reménykedtem benne, hogy mégis valahogy sikerül kikerülni ezt a borzasztó nagy klisét. És mivel főleg Betty és Jughead kapcsolatát egészen normálisra sikerült megírni (persze viszonyítás kérdése) optimista voltam.
Sajnos nem vált be a reményem, csak össze kellett maszatolni őket. Mivel ez volt az egyetlen aspektus ami nem volt alapból szörnyű, még a korábbi guilty pleasure kategóriát is meg kell vonnom a sorozattól.
A következő évadot lehet, hogy már csak a kritika olvasásával fogom követni, de erre még csak azt sem tudom mondani, hogy kár érte, mert igazából sosem volt ez több, mint alkalmi mulatság. Ha ezt már nem nyújtja, akkor nem fogok sírni utána.

RivanEmiX - 2020. 06. 08. 00:06

Emlékszek amikor a hozzászólások tényleg értek annyit hogy elolvassam, de most csak gyűlölet van :( nekem amúgy még mindig tetszik és igaz a musical rész iszonyatos volt az egezs évad úgy alapjáraton nem volt rossz. Nekem ez a pszichológiai ellenfél jobban tetszik mint a sorozatgyilkos idióták listája

winnie - 2020. 06. 08. 04:56

ha a riverdale-re gondolsz annak kapcsán, hogy egy csak “gyűlölet” van, akkor az nem lehet véletlen – ha a többi sorozatra vagy általánosan, akkor manapság sokkal kevesebb a negatív komment, mint 5 vagy 10 éve, így ez nem tűnik igaznak, SŐT, épp ezért örülünk, ha egy sokadik évados sorozat esetében akad nem pozitív, kritikusabb vélemény. mert általában (egyébként teljesen logikusan) nincsenek negatív kommentek (vagy gyűlölet), hiszen akik ott vannak egy sokadik szezonnál, azok per definitionem szeretik a sorozatot. de, ahogy írtam, ha még ők is nemtetszésünk adnak hangot, akkor az nem véletlen.

katica - 2020. 06. 08. 10:06

Egy dolgof nem ertek ,ha annyira nem tetszik nem kell nezni,ez amit csinaltok szerintem 10x ertelmetpenebb mint a sorozat.Ha nekembnem tetszik egy sorozat vagy film,az elso 10 perc alatt eldontom es nem nezem tovabb,ti aze szenvegtek tobb ora hosszat,ha nem kotelezo,minek,ha valakinek nem tetszik ,akkor lapozz tovabb es ne akarj lejaratni egy szamodra nem tetszo sorozatot.(sajat velemeny)🙂

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz