login |

I Know This Much Is True: vége a minisorozatnak

2020. 06. 15. 21:10 - Írta: Shannen

11 hozzászólás | kategória: kritika, minisorozat,

Vannak, akik azért néznek sorozatokat és filmeket, hogy kikapcsolódjanak, szórakozzanak és kiszakadjanak a mindennapok szürkeségéből, egy kis időre elfeledkezzenek a saját problémáikról. Na, ez a Wally Lamb könyve alapján készült minisorozat nem nekik szól.

Az HBO-s Ez minden, amit tudok ugyanis kőkemény dráma, nagyon könnyen nagyon mélyre le tudja húzni az embert. Mégis lebilincselő nézni ezt a teljes 20. századon átívelő amerikai családtörténetet.

A sztori középpontjában egy középkorú ikerpár áll, akiknek mindkét tagját Mark Ruffalo alakítja. Míg Thomas skizofrénáiban szenved, Dominick igyekszik testvérét a lehetőségeihez képest támogatni és megvédeni mindennel és mindenkivel szemben, miközben a saját életének tragédiáival és a családjuk szintén nem könnyű múltjával is szembe kell néznie.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy ismerjük meg, flashback-eken keresztül a két testvér múltját, az anyjukkal, a nevelőapjukkal és az egymással való viszonyukat. Felnőni egy folyamatosan feszültségekkel, bántalmazással és titkokkal teli házban bizony rányomja az ember életére a bélyeget.

A közvetve vagy közvetlenül átélt vagy épp másoknak okozott traumák nem tűnnek el maguktól, ha nem ott és akkor, de felnőttként szinte biztos, hogy újra elő fognak kerülni és a szembenézés akkor már nem maradhat el.

A tovább mögött spoilermentesen folytatom.

Ugyan a sorozat egy családot követ közelről, de nem csak a szűk körben megjelenő problémákról beszél, hanem a generációkon átívelő traumákról és az identitás keresésről is. A fiúk nem ismerik a biológiai apjukat, a nevelőapjuk pedig hiába biztosít tetőt a fejük fölé és ételt az asztalra, ha közben szeretet nem képes adni.

A Szicíliából bevándorló anyai nagyapa hiába van piedesztára emelve a családi legendáriumban, ha évtizedek múltán kiderül róla, hogy szörnyű ember volt. Felmerül a kérdés, hogy az a sok rossz, ami most történik, azok az előítéletek, amik bennünk élnek vajon mennyiben a szülők, nagyszülők hibája, az ő bűneikért való vezeklés?

És mindezekután vajon van-e feloldozás, megbocsátás, remény egy olyan életre, ahol a pusztulásból valami új születik? Az nem hiszem, hogy spoiler ha elmondom, hogy itt senki ne számítson egy klasszikus happy endre.

Részeken át gyűlnek a gyomrosok, amelyek döngölik földbe a nézőt és szorítják össze a szíveket, hogy aztán a legvégén vehessünk egy mély levegőt és valamennyire kiengedhessük a megfeszült izmainkat.

A megvalósítás mindeközben pazar. Aki látott már Derek Cianfrance-filmet, azt nem fogja meglepni a nagyon intim megközelítés, értve ez alatt a szuperközeli beállításokat, amikor a kamerát tényleg beletolják a színészek arcába, nem hagyva egy szemernyi lehetőséget sem az elnagyolt, nem őszinte alakításoknak. Ahogy human már a pilotnál is megjegyezte, nagyon filmes a megvalósítás, igazi klasszikus dráma, amit a fényképezés és a zene is megerősít.

Nyilván nem mehetünk el szó nélkül Mark Ruffalo kiemelkedő alakítása mellett, aki egy jelenten belül is képes volt egyszerre megragadni Thomas érzékenységét és Dominick forrófejűségét. Az biztos, hogy Ruffalo készítheti köszönőbeszédeit az elkövetkezendő díjátadókra.

Persze jó dolga is volt, hiszen a szereplőgárdát olyan nevek erősítették, mint Melissa Leo, Kathryn Hahn, és Rosie O’Donnell. Ráadásul az egyetemista ikrek megformálója, Philip Ettinger is nagyott játszott a két szerepben.

Hiába a kemény témák, ez a sztori sokkal több, mint egy szimpla szenvedéstörténet. Nem adja könnyen magát, nem lehet megúszni anélkül, hogy érzelmileg bele ne vonódnánk, de az élet nem csupa vidámság és vannak, akiknek bizony halmozottan nehéz, de a nehézségekből tanulni is lehet. És a Birdsey-ikrek története pontosan erre világít rá.

11 hozzászólás Ne habozz!

csakegysrac - 2020. 06. 15. 14:14

Csodálatos sorozat volt, hibátlan lezárással.

Python - 2020. 06. 15. 17:40

A lezárás…! :) Eddig is érzelmi hullámvasút volt ez a minisorozat, de az utolsó epizód az maga egészében ezt még csak fokozni tudta! Az utolsó 10-15 perc pedig egy igen méltó lezárás lett! :)
Erős ha azt írom, hogy 9,5/10…?!
Vérbeli drámai alkotás lett, kiemelkedő színészi alakításokkal. És igen, az nagyon meglepett, hogy ki is volt a valódi apja az ikreknek! De sokkal jobb és meglepőbb, mint amire tippeltünk az elején.
Az év eddigi legjobb sorozatos élménye, és ha Ruffalo ezért nem kap valamilyen szakmai elismerést, díjat; akkor semmiért sem fog…!

pukedlis - 2020. 06. 15. 21:46

10/10 drama volt, pont az ilyen minoseg miatt eri meg sorozatokat nezni.

Alain Prosztó - 2020. 06. 15. 21:54

Ahogy Dominickre egyre csak dől a sok szarság, folyamatosan jönnek az újabb gyomrosok és terhek, ő pedig leszegett fejjel csak megy előre… atya ég, ez engem baromi mélyen megérintett.

Szupersoiler, de a kedvenc jelenetem az volt, mikor a barátnője közli vele, hogy terhes. Irtózatos ügyesen játszanak ott a néző érzelmeivel a készítők.
A közlés után az undorító, bunkó, érzéketlen Dominicknek van pofája megkérdezni szegény nőt, hogy övé-e a gyerek. Aztán meg elvonul, és ledől az ágyba. Hogy lehet valaki ekkora rohadék?
Aztán jön az a bizonyos információ, és teljesen megfordul minden.

takingsider - 2020. 06. 15. 23:47

10/10

Kisanna - 2020. 06. 16. 06:36

Az elso reszt sikerult lekuzdenem, es utana mar nagyon bejott, jo, hogy adtam neki egy eselyt. Nekem kicsit kilogott az 5.resz (azt hiszem az), amikor a nagyapja tortenetet kezdte el meselni, levert kisse a viz, hogy most akkor az egesz resz erre fog elmenni, de vegulis illett a tortenetbe.

Réka - 2020. 06. 16. 08:27

Nagyon szép íve volt, egy picit furcsa volt, hogy az utolsó részben hirtelen jött a releváció, mert mégis az egész sorozat a nyomorról szólt kb., és az, hogy a Ray iránti szeretet ennyire elöntötte, az nekem picit furcsa volt.

ez egy könyves spoiler: szóval én azt olvastam, hogy a könyvben Joy HIV-pozitív lett és Dessa és Dominick bevállalta, hogy felnevelik a babáját. Ez most így kimaradt, pedig szerintem jó lett volna, ha a sorozatban is megjelenik.

irgum76 - 2020. 06. 16. 09:33

imádtam minden percét
jó volt, hogy megnézése után minimum fél napig letargiába estem és abban dagonyáztam
a lezárás viszont nem igazán tetszett
az “apuci” infarktusa nem hiányzott
többet foglalkozhattak volna a halállal és a torral ami nagyon klafa volt
hiányoltam a végéről a tökön rúgást
de egyébként baromi jó sorozat volt

Gevin - 2020. 06. 16. 19:17

Az év egyik legjobbja.

Plusz infó a végéhez, aki esetleg nem tudta volna (ahogy én sem):

https://www.nickiswift.com/210581/the-tragic-death-of-mark-ruffalos-brother/

Béla - 2020. 06. 16. 22:24

Mivel személyesen is érint a téma, így még jobban megragadott! Ruffalo játéka zseniális! Azt hiszem évekig fogok emlékezni erre a sorozatra! Talán a hátrahagyottak ütött még ekkorát!

szepi06 - 2020. 06. 24. 17:13

Úgy örültem, hogy nem az lett a vége, amit a legelső résztől kezdve belengettek. Hihetetlen nyomasztó volt az egész légkör, a The Affair 1. évada volt nálam hasonló érzés. A 2. részt pedig szinte végigbőgtem…
A visszaemlékezések alatt egyfolytában gombócban volt a gyomrom, hogy mi jön már megint, mit tud még elviselni ez az ember és az volt a fantasztikus az egészben, hogy szinte vártam a következő emléket, hogy választ kapjunk a fő kérdésre.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz