login |

Tales from the Loop: az 1. évad és a “képregény”

2020. 07. 05. 21:21 - Írta: human

1 hozzászólás | kategória: kritika, ,

Tudjátok, mi ugrott be többször az évad közben, mármint azon kívül, hogy borzasztóan szomorú? Ez a Piknik az árokparton könyv (amiből a filozofálós Sztalker-film készült), csak épp sokkal békésebben.

Bár winnie már szétéltette és az év legjobb újoncaként emlegette az Amazon sci-fijét, most én is hozzátennék kicsit, és belevonom a kép(es)regényt valamennyire, megéri-e a sorozat után megvenni.

A sorozatban egy kutatóközpont körül mindenféle technológia csoda hever parlagon, átlagemberek botolhatnak beléjük könnyedén, de hiába történik dimenzióutazás, vagy áll meg, vagy manipulálódik máshogy az idő, kicsit úgy viselkedik minden környéken lakó, mintha ez természetes lenne. Mintha csak valaki lefogyott volna, és kicsit eltérően viselkedik utána, hogy egy mindennapos esetet említsek, de közben itt valójában két gyerek testet cserélt, vagy ilyesmi történt.

Az egyik nagy törés gondolom már itt tetten érhető, hiszen akik a technológiai sci-fiket szeretik, azok jelentősen koppannak, mert szinte semmi sincs úgy megmagyarázva, hogy “és akkor húrelmélet alapján most ez történt”. Ehelyett az extrém helyzetekkel inkább csak az emberekről mesélnek kicsit máshogy, minden rész könnyen levezethető a vágyra, annak teljesülésére, és hát arra, hogy valójában ez milyen szomorú helyzet sokszor.

Nekem személy szerint pont ez a melankólia tetszett igazán, ami az egész sorozatot áthatotta, mert hiába sci-firől beszélünk, annyira mindennapi emberi dolgok voltak benne ténylegesen. A legegyszerűbben megfogható az a nagyapa elvesztése, és ennek feldolgozása a szereplők részéről, egy “sima” gyász van a hozzá köthető történetek mögött, például az egyik részben egy szigeten talált dolog olyan, mintha az ágy alatti dobozban levő képekből tudnál meg valamit az öregedről, csak itt sci-fi-t tud meg a fia, bár a szereplők számára igazából nem az.

De az is teljesen átérezhető, amikor a szegényebb, nem túl okos családból származó srác többre vágyik. Vagy amikor az apuka csak meg akarja védeni a családját, bármi áron, felfújja a félelemeit és ezzel elijeszti a számára legfontosabbakat a közeléből, kénytelen belátni tévedéseit. Nem akarok mindent felsorolni, nem is ez az írás célja, csak érzékeltetni szeretném, mik a tényleges történetek azok mögött, amik egy elhagyatottnak tűnő kütyü megtalálásával, használatával kezdődnek.

Amúgy nagyjából egy antológia a sorozat, minden rész más-más történet, de igazából eléggé összeköthetőek az epizódok, mivel aki az egyik történetben a háttérben van, az később főszerepel, és viszont. Idővel szinte mindenki vágyairól és félelmeiről megtudunk valamit, és így kialakulnak az átívelő szálak. Szóval nem egy The Twilight Zone, vagy Black Mirror, csak látszólag.

Viszont a csodálatos, mágikus kütyük megtalálása miatt tényleg a Piknik ugrott be sokszor közben. Mármint a novella. Ott is gyönyörűen mindennapos a cselekmény, hétköznaposak a csodák, és az emberek viselkedése a lényeg. Igazából meg is lepett, hogy milyen sok komment érkezett winnie kritikájához, bár nem mindenki volt pozitív, de szerintem ebben az esetben ez teljesen érthető is. Bár a sorozat azért nem árul zsákbamacskát, olyan az egész, mint az első rész, és a trailerek sem hard sci-finek, vagy akciódúsnak árulták.

El is jutottam a képregényhez, amin alapul az egész sorozat, de ezt az adaptálást eléggé szabadon kezelték. A fenti címben konkrétan azért tettem idézőjelet, mert az egész valójában csak egy illusztrációkkal teli könyv, amik mellett kis történetekből alakul ki egy kép.

Olyan, mintha dokumentarista photobook lenne, az illusztrációk keverik a 80-as évek svéd valóságát különböző csodálatos dolgokkal. Mindezt úgy fordították mozgóképre, hogy az art directiont megragadták, és a rövid történetek alapkoncepciója, ötlete köré egy sokkal hosszabbat, mélyebbet írtak. Szóval nem felfújták, hanem hozzátettek. Például ha láttad a sorozatot és az előbbi képre kattintasz, akkor tisztán láthatod hogy értem.

Ennek megfelelően inkább nézegetni jó a könyvet (könyveket), újra-meg újra átlapozni, de valójában nem egy sokat mondó képregény, mittudomén, nem egy Watchmen, hanem az ilyet inkább kávéasztalos könyvnek szokták hívni, amit nem pejoratívan értek.

Tudom, hogy van bőven közepes sorozat, de azért idén többször is emlékeztettek már minket, hogy valójában csak nehezebb megtalálni a gyönyöröket, mert készülnek olyanok, mint az I Know This Much is True, a Devs, vagy épp a Tales From The Loop, amik nem blockbusterek, de különlegesek és iszonyat hatásosak.

1 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2020. 07. 06. 06:02

muszáj volt elkezdeni újra hallgatnom: https://www.youtube.com/watch?v=CQCWuu2a8Ug& – most pihent egy kicsit a sok Dark-zene miatt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz