login |

Japan Sinks: 2020: az 1. évad – írta Shyllard

2020. 07. 10. 15:50 - Írta: vendegblogger

10 hozzászólás | kategória: anime, Ázsia sorozatozik, kritika,

A Netflix legújabb saját gyártású, japán nyelvű anime sorozata, a 2020: Japán vége Sakyo Komatsu 1973-as regényének (itthon: A sárkány halála) 10 részes, Masaaki Yuasa által rendezett, vélhetően lezárt adaptációja. (Yuasa neve ismerős lehet a platform hasonló jellegű tartalmát böngészők körében, hiszen ő készítette a zseniális Devilman Crybaby, de legutóbb a téli szezonban bizonyította a Keep Your Hands Off Eizouken! című sorozattal, hogy nem csak a sötét, horrorsztorikhoz ért. Az előbbi anime-ből magával hozta még Kensuke Ushio zeneszerzőt is, akivel ismételten gyönyörű harmóniát kreáltak a médium minden lehetőségét kihasználva. )

A két művet ismerők számára úgy érzem, ennyi ajánlás bőven elég is kell hogy legyen, ők már eldönthették, hogy mennyire vevőek a készítő stílusára, annak minden erősségével és gyengeségével együtt. A továbbiakban elsősorban azokat célzom meg röviden, akik nem teljesen biztosak, hogy érdemes-e bepróbálniuk a sorozatot.

A történet a Mutou család viszontagságos utazását követi végig, ahogy próbálnak felülkerekedni a természet, bizonyos esetekben pedig embertársaik által eléjük állított akadályokon, hogy túléljék a címben is jelzett szigetország süllyedését.

A 10 rész során a sorozat rövidsége ellenére meglehetősen széles mellékszereplői gárdát ismerhetünk meg, akik közül még a legkevésbé kedvelhetők is egy nagyon konkrét szerepet képesek betölteni, ezáltal bizonyítva relevanciájukat és hasznosságukat nem csak a főszereplők, hanem a nézők számára is.

A katasztrófafilmek rajongóit nem fogja sok meglepetés érni, van itt minden, ami a műfaj sajátossága, a látványos pusztító képektől kezdve az autó mögött összeomló útig bezárólag. A fő történetszál és a viszonylag kiszámítható fordulatok ellenére a legtöbb rész végén mégis képesek bedobni kisebb-nagyobb cliffhangeröket, amiknek a megoldása sosem keltett bennem csalódást, és még bizonyos pontokon meglepetések is érhetik a nézőt.

A fókusz viszont sosem magán a katasztrófán van annyira. Legtöbb esetben a Grave of the Fireflies-hoz hasonlóan csak a következményekkel szembesülünk, magáról a folyamatról minimális képet kapunk, információnk mennyisége a szereplőkével közel megegyezik. A készítőket sokkal inkább az érdekelte, hogy a család tagjai miként képesek megbirkózni a szörnyű helyzetekkel, illetve hogyan oldják fel a sokak által ismerős családon belüli konfliktusokat.

Az iránynak köszönhetően számos csöndes karakter momentummal ajándékoznak meg minket, meglehetősen széleskörű problémákra reflektálva, így minden néző megtalálhatja azokat, amik erősen személyre szólónak érezhetők. Mindez persze mit sem érne olyan főszereplők nélkül, akikért szoríthatunk.

A sorozat jellegéből adódóan meglehetősen realisztikus ábrázolással találkozhatunk, bár mellékszereplők körében általában egy főbb motívumot emelnek ki, és annak mentén viszik végig a mellékszálakat. Nekem valahogy sehogy sem sikerült úgy igazán megszeretnem a család tagjait sem, de a két gyerek nyomatékosított jelenléte ellenére az első pillanatoktól kezdve az utolsókig képes voltam nekik szurkolni.

A karakterek egytől-egyig emberien viselkednek, néhol vidámak, sírnak, vitatkoznak, irreálisan cselekednek, de nem mennek fejjel a veszélynek. A készítők az akadályokat sokkal inkább a természet és külső tényezők váratlan beiktatásával állítják fel, nem pedig a szokásos katasztrófafilmes ostoba döntések sorozatával. A cél érezhetően az érzelmi fejlődés ábrázolásán volt, amihez minden egyes karakter inkább csak asszisztált, kreálva egy élményt, amiből a néző pontosan annyit tud kivenni, amennyit beletesz.

Nem csak segítségként, hanem konkrét iránytűként szolgál ennek eléréséhez a zene, aminek a szerzőjét, Kensuke Ushio-t nem véletlenül emeltem ki rögtön a bevezetőnél. Ugyanis a körítés extremitása ellenére, az ő aláfestése az, ami rávilágít a történet lényegére és segít nekünk eligazodni, merre is kell irányt vennünk a lelki utazásunk során.

Az első pillanatokban, a város romjait szemlélve, még érdekes döntésnek tűnik a nyugodt, harmonikus melódia hallgatása, de a szív húrjainak pengetésére emlékeztető irány nem véletlen. Yuasa és Ushio ugyanis egy melankolikus elmélkedésre invitál minket, amihez igyekeznek mindent megadni: felfokozott érzelmeket és mély párbeszédeket zseniális muzsikával dicsérve. A sorozat sok elemét a zene köti össze, és egyértelműen ez teszi egy koherens egésszé, a Devilman Crybaby-hez hasonlóan. A melódiákat nyugodt nyári estéken még olvasás mellé is nagyon szívesen hallgatnám, jelenlétük mindig erősen érezhető, de sosem domináns.

A szereplők hangjaiként számos anime-veterán szólal meg, de egyikőjüket sem lehet különösebben kiemelni, szerepüket tökéletesen elvégzik, nem invitálnak fölösleges figyelmet magukra, mikor nincs arra szükség.

A történet, karakterek és hang mellett az utolsó fontos elem maga az animáció, amiért ezúttal Naoya Wada felelt. Wada, véleményem szerint, Yuasa múltját ismerve nagyon erősen a rendező iránymutatására volt hagyatkozva, ugyanis a stílus egy az egyben a Devilman Crybaby-re emlékeztet. A háttér minden esetben gyönyörűen van megfestve, ami ezúttal segít Japánt, talán az igazi főszereplőt az előtérbe helyezni, a karakterek stílusa pedig ismételten eltér a hagyományos animékétől, és a kézzel rajzolt, sok esetben kifejezetten csúnya irányt vette. Ez a csúnya ábrázolás viszont realisztikus érzelemábrázoláshoz vezet, ami a szokásos nagy szemű, modell szintű karakterekkel egyszerűen nem lehetséges.

A trailert, illetve a már említett elődöt látva mindenki eldöntheti mennyire képes elviselni ezt az irányt. Számomra kifejezetten illett a sorozathoz, csupán egy alkalommal zökkentett ki egy kifejezetten érzelmes pillanatból, mikor két egymást ölelő karakternek a karja groteszk szinten megnövekedett. Ennek ellenére, mint szinte minden más elemében, az animáció is az érzelmi utazást szolgálja, nem ő a fő cél, feladatát több, mint mesterien ellátja és érezhetően sok energiát tettek bele a rajzolók. A stílussal magával viszont érthetően eltántoríthatnak bizonyos érdeklődőket, de ez már a művészi szabadság kifejezésének része.

Összefoglalva a Japan Sinks: 2020 egy melankolikus, elmélkedő történet Japánról, a téma ellenére meglehetősen optimista aláfestéssel és számos érzelmes pillanattal tűzdelve. A karakterek egytől-egyig konkrét célt szolgálnak, így még az idegesítőbb megmozdulásokat is érdemes így figyelni, mert előbb-utóbb kifizetődnek. Az animáció sok helyen gyönyörű, szereplők szintjén mindenképpen kifejező, a zene pedig hiába a legerősebb eleme, képes egész végig támogató erőként szolgálni. Az amerikai katasztrófafilmeken kiégőknek mindenképp ajánlanám, mert a sorozat a szokásos műfajelemek ellenére új lelket önt a stílusba, bizonyítva, hogy nincs minden veszve.

A pontozást hanyagolnám, akiknek érdeklődését felkeltette a sorozat, azoknak legalább az első három rész megnézését ajánlanám. A kezdő epizódokban az anime minden egyes eleme előkerül, mind a három meglehetősen más részletet helyez előtérbe, ezáltal kreálva egy koherens pilotot. Amennyiben a nézőt már itt megnyerik, nem igen lesz semmi, ami eltántoríthatja a darától. A tíz rész gyorsan végig nézhető, és még, ha nem is az év sorozatos élményéről van szó, az önreflexióra, elmélkedésre invitálás mindig egy olyan törekvés, amit érdemes támogatni.

10 hozzászólás Ne habozz!

Scat - 2020. 07. 10. 17:16

Pont elkezdtem ma nézni. Úgy voltam velem, ha megtetszik, lehet írok róla, de így már nem kell :)
Ráadásul a tiedé egy tök informatív írás, írsz a hátteréről is, ami tök jó. Szeretem az ilyesmit egy évados írásban.

Eddig a második részig jutottam, de az olyan csavarral ér véget, hogy el sem hittem.
Ami még meglep, hogy mennyire nyers az egész, nem gore szinten, de fröcsög a vér, röpökdnek a testrészek, ha kell. Durva.

Egyébként annak mi az oka, hogy a kisöcsi angolul is dumál? Engem bosszant, de gondolom elsiklok valami felett, ami megmagyarázza, miért van ez így.

Shyllard - 2020. 07. 10. 17:22

Köszi a pozitív visszajelzést!

A kisocsi angoloskodása szerintem ilyen kis fiatalkori arcoskodás volt, mert sokat használja a játékaiban. Itt Magyarországon is csinálja ezt sok kis gyerek, bár mondjuk számomra is az egyik olyan jellemvonás volt, ami kicsit idegesített.

winnie - 2020. 07. 10. 17:39

mennyire anime-nemnéző barát? érdemes egyáltalán elkezdenem laikusként, a műfajt nehezen megkedvelőként? vagy biztos, hogy nem ez lesz a kapudrogom?:)

Scat - 2020. 07. 10. 17:59

@winnie

Ezt nekünk, anime nézőknek nehéz objektíven megítélni :)
Mi az, ami miatt ódzkodsz tőlük?

Amúgy ez egy jó felvetés, mit lehetne ajánlani “kapudrogként” olyannak, aki nehezen kedveli meg ezeket? Így igazi kihívás.

Mondjuk két rész után ez sokkal inkább “katasztrófa film”, mint anime.

Shyllard - 2020. 07. 10. 18:45

@winnie

Anime-elem elkerülhetetlen vannak benne, de akármennyire gondolkozok, talán csak egy-kettő jut eszembe, szerintem is sokkal inkább a katasztrófafilm vonalat erősíti. Ha láttál bármi anime filmet, ami mondjuk tetszett pl. Grave of the Fireflies, Miyazaki The Wind Rises-e, ami valamennyire a stílusba tartozik, akkor tudhatod mire számíthatsz. De kapudrog tuti nem lesz, pont, hogy a minimális animesége miatt.

winnie - 2020. 07. 10. 20:47

scat: volt mãr ilyen heti kêrdésünk, ha miepnden igaz, valamikor. igazából nem ódzkodom, de eddig nem egyszer besült nálam kedvelt cucc, ez viszont êrdekesen hangzik.

shyllard: köszi.

Scat - 2020. 07. 10. 21:07

Na jó, de erre a kérdésre nehéz is objektíven válaszolni. Hiába írnám tök jó beugrónak a Death Note-ot, ami egy krimi macska-egér játékkal, de a halálisten jelenléte miatt lehet nem tudnád komolyan venni az egészet. Úgyhogy emiatt kérdeztem az ódzkodást.

Igazából olyan anime, amiben nincs semmi túlzás vagy képzelt, tényleg csak a Szentjánosbogarak sírja. Csak az meg film, nem sorozat.

Annatar - 2020. 07. 11. 00:31

A könyv magyarul A sárkány halála címmel jelent meg, ha valakit érdekel. Régen olvastam, már semmire nem emlékszem belőle, de tetszett, többször is kivettem a könyvtárból :)

https://moly.hu/konyvek/komacu-szakjo-a-sarkany-halala-i-ii

Scat - 2020. 07. 11. 20:06

Kár, hogy a Netflix magyar feliratozója szokás szerint nem nézett utána a könyv hivatalos címének.

Ugye az introban kiírják, hogy mi az alapja, csak nyilván rosszul.

winnie - 2020. 07. 11. 20:25

megjegyzem, nekem sem jutott eszembe, pedig fanatikusan mindig utánanézek a legismeretlenebbeknek is, ha írok berendelős hírt. ez persze nem mentség, de nem hittem volna, hogy ez elért hozzánk.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz