login |

Pilot-mustra: Close Enough – 1×01

2020. 07. 16. 15:50 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, pilot-mustra,

Az HBO Max új sorozata annak idején a TBS csatornára készült, már 2017-ben láthattuk az első előzetesét, de csak most érkezett meg, szóval enyhén szólva is nehéz szülés volt – mármint nem a készítés, hanem a képernyőre kerülése. Pedig elég jó a pedigréje, hiszen J.G. Quintel a Regular Show, azaz a Parkműsor készítőjeként szerzett magának hírnevet, és szerintem ezt a Close Enough sem nagyon tudja letagadni. Csak épp felnőtteknek szól.

A hiányos animációs műveltségem lehet az oka, hogy valami koherens történetet vártam ettől a sorozattól, aminek a pilotja valójában 2 darab 11 perces epizódból áll. Az első 11 perc után el is kezdtem fogalmazni magamban a kritikát, hogy ennek se füle, se farka, meg egyébként is WTF, amit láttam, és abban is biztos voltam, hogy nem érdekel a folytatás, de azért csak belenéztem a pilot második felébe – és megvilágosodtam.

Akkor esett le ugyanis, hogy bár van némi kerete a Close Enough-nak (egy harmincas házaspár a főszereplője, akiknek van egy kislányuk, és elvált barátaikkal laknak egy ikerházban), konkrét története már kevésbé, mindössze afféle sztoricsonkokkal operál, amiket elindítanak, majd az egészet valamiféle szürreális masszába futtatják ki.

Az első részben egy gyerekfelvigyázást elintézése utáni görbe este, valamint egy nyílt ház (majd valaki megmondja, hogy mi az ‘open house’ magyarul) ihleti, illetve az, ahogy a karakterek viselkednek és éreznek ezek kapcsán – az egyik esetben pár szülő után sóvárgó utcagyerek kerül a képbe, a másikban pedig (nagy örömömre) egy tévés szitkom csapdájába esnek hőseink.

Ez utóbbi a sorozatos vonatkozása miatt egyébként kifejezetten jópofa volt, de ettől még nekem nagyon nem kenyerem ez a szürreália, mint ahogy az animáció stílusa sem hatott meg (inkább eltántorított), és hiába tetszetősek egyes áthallások, úgy tűnik, hogy a nálam tíz évvel fiatalabb korosztály gondolkodása és problémái már kevésbé érint meg.

Nagyobb gond volt persze a fentieknél, hogy a végeredmény nem volt vicces. Vagy legalábbis nem úgy volt vicces, hogy élvezni lehessen. Nem cutaway gages poénförgetegről van szó, mint a Family Guy esetében, nyilván nem is ez volt a cél, de azért számítottam arra, hogy a “normál” dolgokban is lesz valami valóban vicces, de még a háttereket böngészve sem találtam sok mindent. Oké, a dal tényleg jó volt.

Az biztos, hogy bőven van ötlet a Close Enough-ban, de mivel túl laza és kötetlen a stílusa, esélytelen volt, hogy lekössön, sokkal jobb lett volna a véleményem, ha a 22 perc helyett a szitkomos 5 percet látom belőle, minden másban hiába kerestem a bájt vagy az iróniát, csak Jason Mantzoukas hangja kötött le. Ettől még szerintem a Regular Show-sok könnyebben ráérezhetnek a sorozatra, hiszen valahol az is hasonló vonalat képviselt, nem?

(Azért nem kapott osztályzatot a pilot, mert alapból nem tudom értékelni az animációk 95%-át, egy 1/10-et kiemelnem pedig értelmetlen lenne, hiszen itt végképp nem az számít, hogy engem mennyire kötött le, hanem az lehet a fontos, hogy milyen is lett a sorozat. Természetesen, ha tudok értékelni egy animációs pilotot (ld. BoJack Horseman, Archer, vagy mostanság a Duncanville), akkor mindig jelzem.)

1 hozzászólás Ne habozz!

k.dave - 2020. 08. 02. 07:59

Kár, hogy senki nem beszél róla, mert egészen üdítő így négy rész után. Alulreprezentált téma a kisgyerekes családok élete, és nagyon ügyesen lavírozik a realitás és a mindfuck határán. A 10 perces részek pedig rendkívül fogyasztóbarátak.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz