login |

Good Omens: az 1. évad – írta Mom

2020. 07. 26. 21:11 - Írta: vendegblogger

11 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Már a legelején be kell vallanom, hogy nem kedvelem Neil Gaiman munkásságát.

Miután mindenki elszámolt magában tízig, folytatom, de ezt érdemes volt leszögeznem, mert aki elvakult rajongást várna a lenti sorokban megbújva, az valószínűleg csalódni fog. Általában azt érzem a művein (amiket olvastam és láttam), hogy bennük a kevesebb több lenne. Mikor már eljutnék oda, hogy nagyon jónak tartsam az írásait, ő rendszerint még akkor önti nyakon valami mérhetetlenül tömény maszlaggal.

Nem volt ez másként a Good Omens esetében sem. Amikor a második résznél úgy éreztem, hogy végre egy Gaiman, ami nem hagyja maga után a kellemetlen teltségérzetet, bele kellett kevernie a boszorkányokat…

A sorozat alapját adó Elveszett próféciák című könyvét egyébként nem olvastam, így ha valaminek abban több értelme volt, mint a sorozatban, akkor így jártam. Én tényleg a hat rész alapján tudok véleményt nyilvánítani, mint nagyon sok néző. A tovább mögött folytatom.

Például az biztos, hogy a főcím nagyon hangulatos lett, a zenéje találó, az animáció illik hozzá, és még a világvége felé tartó emberiség útját is egyszerűen, de minden bizonnyal rengeteg rejtett utalással vezeti végig. De az epizódokban felhangzó slágerekre sem lehet panasz, adták az élményt, ráerősítettek.

A történet szerint adott egy angyal (Aziraphale) és egy démon (Crowley), akiknek fontos szerep jut az apokalipszisben, és akik nagyjából a bűnbeesés után kezdik építeni azt az érdekes baráti kapcsolatot, amibe mi a jelen előtt 11 évvel kapcsolódunk be.

Azért ekkor, mert most születik meg az Antikrisztus, aki 11 éves korában el fogja hozni a világvégét, a menny és a pokol végső összecsapását. A hat rész alatt többször is visszaugrunk fontos múltbeli eseményekhez, de a fő idősík az Armageddon és az addig elvezető pár nap eseményeiből áll.

A két főszereplő telitalálat: David Tennant és Michael Sheen kiválóan hozzák a figurákat. A kapcsolatuk dinamikája, de már a kezdete, a léte és a fejlődése is tökéletes alap az egyébként mellékesen az apokalipszisről szóló történethez. A beszélgetéseik aranyat érnek. Ahogy Crowley mindig tudja úgy fordítani a valóságot, hogy Aziraphale azt tegye, amit ő akar, de közben legyen rá teljesen angyali indoka is, valami zseniális.

– Even if I wanted to help, I couldn’t. I can’t interfere with the Divine Plan.
– Well, what about diabolical plans? You can’t be certain that thwarting me isn’t part of the Divine Plan too. I mean, you’re supposed to thwart the wiles of the Evil One at every turn, aren’t you?
– Well…
– See a wile, ya’ thwart. Am I right?
– I… Broadly. Actually, I encourage humans to do the actual…
– But the Antichrist has been born. But it’s the upbringing that’s important, the influences. The evil influences, that’s all going to be me. It’d be too bad if someone made sure that I failed.
– If you put it that way… Heaven couldn’t actually object if I was thwarting you.
– No. Be a real feather in your wing.

Tehát angyal és démon megegyeznek abban, hogy a világ nekik úgy tetszik, ahogy van, és ők bizony nem szeretnék, ha a háború kitörne. Ezért az Antikrisztust egyformán fogják befolyásolni, aki így nem lesz se jó, se rossz, csak emberi, ezáltal nem fogja elhozni a világvégét.

Mondhatnánk, hogy a terv ott bukik meg, hogy elkeverik a babát, de valójában ez is ugyanahhoz az eredményhez vezet el: a gyerek semleges, emberi közegben nő fel, befolyástól mentesen.

Valamire viszont nem fordítottak elég gondot, méghozzá a menny és a pokol többi küldöttére. Először is még a rosszak sem ellenőrzik, hogy mit csinál az emberük, akiktől azért több bizalmatlanságot várnék, a jók meg a végére furcsán hasba rúgják, majd elrabolják a saját társukat. És érthetetlen módon egyetértenek abban, hogy a háborút nem elkerülni kell, hanem megnyerni.

Ennek a kifacsart logikának azért több alapozásra lett volna szüksége. Sem a mennyből, sem az alvilágból nem láthattunk igazán érdemit. Az a pár karakter, aki több időt kapott, közel sem volt annyira felépítve, mint a két főszereplő, így a két ellentétes oldal és a motivációjuk megmaradt a szokásos klisék szintjén.

A witchfinder és prófécia vonal, ahogyan írtam az elején, számomra teljesen felesleges és túlzás volt. Ezek nélkül is megállta volna a helyét a világvége, máshoz meg nem tettek hozzá semmit.

Ahogy a testmegszállós jelenet is teljesen szükségtelen csavar volt. Először is nem élvezhettem Michael Sheen játékát, másodszor mi a fenének cipelték magukkal a hasznavehetetlen Sergeant-et? Persze milyen apokaliptikus sorozat lenne a négy lovas nélkül? Szerintem semmivel se kevesebb, mert nem sok mindent mutattak fel. A futárral együtt, aki mindenféle ereklyéket vitt nekik házhoz. Voltak még ott hangok, meg egy pokolkutya is, amik szintén nem vezettek semerre…

Felesleges üresjáratok, amik elvették az időt a lényegtől. Talán ezért lett a nagy világvége, amire 5 epizódon át készültünk, végül egy jelenetben rövidre zárva négy gyerek és egy mellékkarakter által. Utána már csak a menny és pokol háborúját kellett megakadályozni, ami szintén elég gyorsan kipukkadt. Ezzel is igazolva, hogy nem annyira az apokalipszis maga volt itt a főszereplő, az csupán katalizátorként működött a két főszereplő munkálkodásához.

Az epizódra a koronát nem is ez, hanem Aziraphale és Crowley tárgyalása-büntetése tette fel.

Összességében nem volt rossz a Good Omens-sorozat, félre nem értsetek, még csak nem is bánom, hogy rászántam az időt, csak volt benne pár kihagyott ziccer és minden bizonnyal az összképből nekem levont Neil Gaiman neve és stílusa. Akinek ez általában hozzátesz az élményhez, az potenciálisan remek sorozatélmény előtt állhat.

11 hozzászólás Ne habozz!

Draco44 - 2020. 07. 26. 21:32

Én minden percét imádtam. Gaiman mellett azért Pratchett nevét is említsük meg, hisz az ő elborult humora adta a sava-borsát, a hangulatát a sorozatnak.
Való igaz, hogy sok minden volt kidolgozatlan (a könyv nálam már beszerezve, kíváncsi vagyok mennyit tesz hozzá), de a főszereplő páros simán elvitte a hátán az egészet, és a mellékszereplők castingja is telitalálat volt, így igazából én csak azt sajnálom, hogy nem készült több rész (akár több évad) belőle.

speranza - 2020. 07. 26. 21:53

Az állandó időhiány miatt én csak a sorozat feléig jutottam el, de egyszer biztosan be fogom még fejezni, mert a két főszereplő interakcióit imádtam. Nagyon szórakoztatóak voltak együtt, és minden epizódra jutott valami emlékezetes pillanat akkor is, ha a sztori időnként gyenge lábakon állt. :)

winnie - 2020. 07. 26. 21:54

annyira nem követem az angol híreket, de legutóbb, amikor belefutottam, arról volt szó, hogy nem zárják ki, hogy lehessen még belőle valami. nyilván nem úgy van tervezve, és nem is lenne egyszerű tető alá hozni, de szerintem a közreműködőknek nem lenne ellenére, ha valamelyik platform látna fantáziát egy 2. évadban.

Boldrik - 2020. 07. 26. 23:13

Kicsit off, de talán érdemes lenne bepróbálnod
Gaiman valamelyik novelláskötetét. Rövidebb formában
talán jobban bejönne.

Encsi - 2020. 07. 27. 00:15

Évtizedek óta kedvencem a könyv – és a szerzői persze, mondjuk nem számoltam el tízig, mindenkinek joga van a véleményéhez :)
Könyvrajongóként mondom, hogy nekem tökéletesen hozta a sorozat az élményt. A könyv ismeretétől nem tudok elvonatkoztatni, de azt gondolom, minden adaptációban vannak olyan momentumok, amelyek önkéntelenül kissé elnagyoltak lesznek a sorozatban, de az adott könyv ismerői ezen nem akadnak fenn (esetleg észre sem veszik, mint most én), és a csak-sorozatnézők közül hiányolja (egy részük) az erősebb koherenciát.
Szóval a storyline és forgatókönyv nekem így kerek volt – főleg hogy N.G. írta emezt is -, a szereplők és a chemistry pedig fenomenális.
Abban egyetértek, hogy a sok szereplő és a sok szál kicsit tényleg “zsúfoltan” jöttek ki a képernyőn, ez szerintem az az eset, amikor könyvben olvasva annyira nem vizualizálja az ember, mennyi fennforgás van a lapokon. De megint csak: amit az egyszeri sorozatnéző “a kevesebb több” elve alapján kigyomlált volna, az a könyv rajongójaként pont örömteli, hogy “nahát még ő is benne van”. Nem lehet mindenkinek megfelelni, valóban :)
Mondjuk a második évadot el nem tudom képzelni, de ezt gondolom megint a könyvrajongó fejem mondatja.

emese - 2020. 07. 27. 02:48

Az nemcsoda hogy a főcím remek lett, ugyanazok csinálták, akik a Sherlock-ét, és szerintem az a 10 éves (!!!) főcím is üt.

Tennant és Sheen minden perce aranyt ér. De a Gaimanizmusokkal nekem is van egy ilyen problémám, mint a szerzőnek.
Jó lenne egy 2. évad, de hogy erre Gaiman ráér-e vagy esetleg nélküle belevágnánk? Eléggé kétséges…
Összességében a sorozat maradandó élmény volt, de van egy sajátos stílusa, amiről megértem, ha valakinek nem jön be.

bobojsza - 2020. 07. 27. 08:45

Gaiman igazi terepe a képregény, tehetsége ebben a műfajban bontakozik ki a legjobban.

Jók még a rövid novellái, ötlettöredékei.
Viszont az eddigi életművében a regények a leggyöngébb láncszemek.

Mom - 2020. 07. 27. 09:47

Boldrik, bobojsza: ha még egyszer úgy alakul, hogy adok egy esélyt Gaimannek, akkor ígérem, azt nem egy újabb regényének fogom adni :) Köszi a javaslatot.

bobojsza - 2020. 07. 27. 10:23

Mom: csak keress rá Gaiman Miklós c. szösszenetére (szerzői jogi okoból nem idézem, Google 2-3. találatként hozza).
16 rövid sor.

Ez Gaiman: már meglévő történetek tud újra elmesélni – furcsa szemszögből.

A Sandman meg egyszerűen egy modern mitológia, kicsit nehezen indul (van egy kis erőlködés a DC univerzumba elhelyezéssel), de amikor eljutunk a Szárnyainak suhogása epizódhoz, ajol Gaiman is megtalálta a hangját, onnan letehetetlen (volt, számomrara, legalábbis).

Az Elveszett próféciák (Good Omens) regényt rühelltem: kicsit jó volt, de nagyon rossz.
Ezt is, meg az önállóan írt regényeit – az Amerikai istenek kivételével – el is adtam.

totoro - 2020. 07. 27. 12:39

Abból a szempontból hasonlítok a kritika szerzőjére, hogy nem látom Gaiman munkásságát olyannak mint a közmegegyezés. Olvastam egy-két művét, de kusza innen-onnan összelopott hablatyoknak tűntek, a sokak által látott zsenialitás nekem nem jött át.

Így álltam neki a sorozatnak, mintegy véletlenül, a lányommal közös sorozatozás keretében, és megmondom őszintén eszeveszettül élveztük. A karakterek működtek, a vizuális világ remek volt, a sorozat sokszor szellemes, és üdítően nem amerikai. A végén a SPOILER a Queen zenére csapatás a lángoló autóval kb. a legerősebb vizuális pillanatok egyike volt a teljes filmes felhozatalban, a mozikat is beleértve.

Mint sorozat objektíven 10/7.5 mint sorozatélmény, nekünk simán 10/9.

Eltiron - 2020. 07. 27. 13:29

Nagy Gaiman és még nagyobb Pratchett-fan vagyok, ebből következik, hogy a regény hatalmas kedvencem. Ezen kívül egykori Whovainként imádom David Tennantet.
Ebből kifolyólag nagyon magasak voltak az elvárásaim a sorozattal, amiket maradéktalanul hozott is. Talan csak Anatéma nem tetszett annyira, egész egyszerűen mert túl jó csaj a karakterhez :)
Amolyan 9.99/10-es sorozat :)
Természetesen követem a follow-upokat, nagyon úgy tűnik, hogy Neil hajlamos írni folytatást, mert a sorozat nagyon nagy fan-kedvenc lett. 2022 környékén számíthatunk rá, valószínűleg spin-off lesz Azirafael és Crowley régebbi történeteiből.
Sajnálom, hogy egy ennyire kívülálló írt értékelést a sorozatról. Ugyanakkor persze érthető is, én biztos nem vállaltam volna az elfogultság miatt.
Persze elfogultság ebben az írásban is van, csak ellenkező írányban, de ezen nem fogok háborogni.
Aki még nem látta, üljön neki, csodás szórakozás majdnem mindenkinek ;)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz