login |

The West Wing: a 2. évad

2020. 08. 02. 15:50 - Írta: human

5 hozzászólás | kategória: kritika,

Nyilván egy szezon után nem lehet abbahagyni, szóval folytattuk Aaron Sorkin sorozatát, de míg manapság kevesebbszer jut eszembe a sophomore slump kifejezés, addig itt többször is megtörtént.

Igazából nem rossz a 2. évad, mielőtt valaki nekem ugrana, nem éreztem szenvedésnek egyik részt sem, de valahogy mégsem volt az igazi az S1 után – mondjuk ez talán a témáira is visszavezethető. Viszont elég durva lenne, ha egy egész évadot beáldoznának azért, csak hogy a folytatást felépítsék. De arról majd a következő posztban.

A lényeg, hogy “idén” csak kapták az áldást az elnök és az emberei. Egyik csapás a másik után érkezett, és ugye végre elővették azt, hogy hazudott a szavazóinak, és valójában beteg.

Szóval kezdtek a merénylet utóhatásaival — mondjuk Josh terápiája remek rész lett! –, erre onnan átmentünk arra, hogy az embereinek is hazudott az elnök, az összes tervüket és álmukat felrúgva ezzel, hiszen ők 8 évre terveztek vele, amit lehet elérhetetlenné vált a tette miatt, szóval ezt is fel kellett dolgozni.

Ahogy így gondolkozom rajta, az is közrejátszhat a kicsit negatívabb élményben, hogy sokkal jobban domináltak az átívelő szálak. És ezek voltak lehangolóak, viszont akkor részeken át, míg az első évadban minden héten új dolgot oldottak meg, új hangulat volt, ami itt ritkábban fordult elő, viszont a filibusterös ilyen volt, és hatalmas. Ott a csapásokból a lelkesítő talpra állást is megkaptuk (Let Bartlet Be Bartlet), itt meg a fináléra hagytak egyetlen pillanatot.

Mondjuk érdekes volt látni, hogy miképp találta meg a sorozat a hangját, és igazság szerint itt jobban előbuktak Sorkin negatívumai. Konkrétan a kioktatás sokkal erősebb volt, komplex problémákról próbált szólni a nézőknek, kevesebb emocionális kapcsolódási pont volt.

Viszont ez a nagyobb gondokról szólás sokszor abban tűnhetett csak fel, hogy minden fontos ember csak magyaráz az asszisztensének. Komolyan, idén all time high volt, amikor kapták az infót a lányok, és így a nézők. “Hogy mi az az örökösödési adó? Elmondom.” És hasonló felvezetésekkel. Sokadszorra már kicsit soknak érződött.

Végszó? Szerintem ha a mostani időbe érkezne a sorozat, akkor is nézném, viszont az évad után rezegne a rész. Na de valójában tudom, hogy mi jön, végre harc, és az S2 arról szólt, hogy miképp legyenek underdogok ismét, szóval volt a “verésnek” értelme, így biztos meggyőzne a 3. szezon premierje.

5 hozzászólás Ne habozz!

bvr - 2020. 08. 02. 23:59

“igazából nem rossz a 2. évad, mielőtt valaki nekem ugrana, nem éreztem szenvedésnek egyik részt sem, de valahogy mégsem volt az igazi az S1 után”

Hm, érdekes, nekem viszont ez a kedvenc évadom! (utána kicsivel lemaradva az első és harmadik kb egyformán, az összes. Persze én kimondottan szerettem benne mind az átívelést mind hogy komorabb volt a hangvétel.
Sorkin negatívumaival egyetértek de azok ennyi év után már kb az összes évadban egyformán zavarnak (vagy épp nem zavarnak ha amúgy el van kapva a hangulat), és ennél sokkal jobban egy csomó manír, modorosság (főleg amikor ment a Newsroom, és kimondottan rossz volt nézni ahogy nyúl vissza a bevált panelekhez (amik annak idején persze szuperek is voltak csak épp (nálam legalábbis) elég rosszul öregedtek) Ettől persze még amilyen hatással volt rám utána hosszú évekig, örökös helye van az all time legfontosabbak listámon.

Energiavampir - 2020. 08. 03. 00:43

Érdekes ez, nekem pl a legjobb részek közt van a második évad első 3 része, a visszaemlékezésekkel, és megtudjuk hogy kezdődött az egész…ki honnan indult és lett a csapattagja és miért. Közben pedig a merénylet feldolgozása, kiváló évad volt ez is.

human - 2020. 08. 03. 03:05

nem vitatom, a csapat “összeszedése” remek, de 22 részes az évad, nem 4 vagy 5.

tulipán - 2020. 08. 03. 11:24

egyetértek energiavámpírral – sőt, sztem a mai sorozatok nagy része már klasszikusként használja a visszatekintő/”hogy is találkoztak”/”hol itt – hol ott”/”először megmutatom a végét, aztán szépen sorban h. hogyan jutunk oda” időugrásokat, ami abban az időben sztem nem volt bevett szokás.
Ahogyan Oliver Platt szétveri a diktafont, kedvenc jelenet :D

Shannen - 2020. 08. 03. 12:06

Érdekes, nálam a 2.évad a kedvenc, amit szorosan követ az első. És nem csak azért, mert talán ebben az évadban van a legtöbb emlékezetes epizód (amik a kritikában is mind említve vannak) és az all time kedvenc epizódom (Noel), hanem mert nekem erre az évadra ért össze mind a csapat, mind az írás, mind úgy az egész sorozat. És persze már szerencsére Mandy sem volt.

Itt még nem éreztem Sorkin negatívumait, sőt igazából a négy évad alatt egyszer sem úgy igazán. A Newsroom-ban már sokkal jobban előjöttek szerintem azok a dolgok, amik a kritikában fentebb említve vannak.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz