login |

Bob Hearts Abishola: vége az 1. évadnak

2020. 08. 04. 19:45 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: 2019/20 finálék, kritika,

Egy dolog, miképp vélekedtem kezdésnél a legújabb Chuck Lorre (& co.)-féle országos szitkomról (a jelző azért van ott, mert amióta a The Kominsky Method létezik, sokkal többre tartom Lorre-t, aki számomra a Dharma & Greg óta sokáig csak a vaktöltényeket lövöldözte el jobbra-balra), mert a Bob Hearts Abishola-nak szezon közben minden tekintetben sikerült fejlődnie. Mármint átalakulnia, jó volt látni, hogy a készítők folyamatosan finomhangolnak, hogy megtalálják magát a sorozatot. És talán a szezon végére ez sikerült is.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ez a sorozat az enyém lenne. Nyilván én voltam naiv, hogy a legelső előzetes kapcsán azonnal érdekelni kezdett ez a félszeg romantikus történet, mert a Bob ♥ Abishola kábé az első 10 perctől eltekintve nem volt olyan, mint a legelején – tetszik, nem tetszik, ezen túl kell lépni. De ettől még igazán lehetett volna komolyabb fókusz is a két címszereplőn, még akkor is, ha nem annyira a romantikázásuk van a középpontban.

Bob és Abishola dinamikája még akkor is érdekelt, ha repetitív volt, az efféle a többkamerás szitkomoktól egyébként sem áll távol, de az már közel sem volt nyerő, hogy ugyanazt a dinamikát inkább más karakterekre terjesztették ki, hogy bizonyos jelenetekben Bob-ot mondjuk kvázi az anyja helyettesítette, ahogy a fináléban is. (Azért a saját történetszála az ugyancsak sztrókos John Ratzenberger-rel aranyos volt.)

Nem, ennek a sorozatnak, főleg két címszereplő esetében nincs szüksége 12 állandó szereplőre, a kiterjedt családra, barátokra és munkatársakra. Nyilván nem az lesz a következő mondatom, hogy “Nem, ki gondolta, hogy ez lehet a siker titka, ez fogja érdekelni a nézőket?”, hiszen jön a 2. évad és nézettség szempontjából sem teljesít nagyon rosszul ez a komédia, egész egyszerűen csak nem értem a dolgot, és a jelenetek felénél azt kérdezem, hogy “MIÉRT???”.

Valahogy az Abishola családjának oldaláról érkezett történetek szinte mindig kivétel nélkül hidegen hagytak (szerencsére azonban a munkatársi jelenetek működtek – ugye itt a másik készítő maga is állandó szereplő lett), Bob-nál egy fokkal jobb volt a helyzet, de én inkább azt vártam, hogy a testvérek között Maribeth Monroe kap több szerepet a teljesen kiszámítható és egyszólamú Matt Jones helyett, de ebből is látszik, hogy nem rám kalibrálták ezt a szériát.

A végeredmény simán nézhető, ártalmatlan komédia, ami azonban az én ízlésemnek inkább unalmas, főleg, hogy a karakterek nagy részét csak minimálisan tudom értékelni, s jelentőségükhöz képest mégis sokat használják őket.

1 hozzászólás Ne habozz!

goodjohnwin - 2020. 08. 04. 22:39

Chuck Lorre leporolta a Mike & Molly receptjét, és új történetbe kezdett ‘két szerethető, de hibákkal-komplexusokkal küzdő karakter kibontakozó kapcsolatát követve, aminek a családtagok és a szűk baráti kör szerves részét képezik.’

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz