login |

BAFTA 2020 – a nyertesek

2020. 08. 05. 17:50 - Írta: Shannen

3 hozzászólás | kategória: díjátadó

Idén nemcsak azért volt érdekes megnézni a múlt heti BAFTA TV Awards-ot, hogy megtudjuk, hogy a brit tévések mely műsorokat és alakításokat tartották 2019 legjobbjainak, hanem mert kaphattunk egy kis ízelítőt is arról, hogy hogyan fognak kinézni a következő hónapok filmes illetve tévés virtuális díjátadói. 

Ahogy az várható volt, és amire a szeptemberi Emmy-nél is számítani lehet, egy hibrid megoldást választottak a producerek. Egyrészt az est házigazdája, Richard Ayoade az üres stúdióban, illusztris vendégek nélkül fogadta élőben a díjakat prezentálókat, persze a távolságtartást szigorúan betartva. Másrészt az egyéni kategóriák jelöltjei (például színészek), szintén élőben, de csak Zoom-on keresztül kapcsolódtak be a műsorba, hogy aztán a győztesek, szobor nélkül ugyan, de legalább virtuálisan elmondhassák köszönőbeszédeiket.

Voltak olyan kategóriák is, többek közt a legjobb dráma, komédia és minisorozat, ahol a nyertest előre értesítették és így a köszönőbeszéd is már előre rögzítve volt. Ez a módszer érdekes, kreatív megoldásokat is szült, például a legjobb komédiának választott Stath Lefts Flats készítőinek esetében. Sőt még David Tennant és Michael Sheen is megidézte közös karaténsorozatukat, a Staged-et egy pár perc erejéig.

Bár a BAFTA nem arról híres, hogy túltolja az időhúzó/szórakoztató elemeket, de azért idén is akadt egy-kettő, amelyeket szintén előre rögzítettek. Ilyen volt például Tim Minchin BAFTA-dala, ami nyilván nemcsak sorozatos hanem járványos utalásokkal is tele volt. Ez nyilván az este egészére jellemző volt, főleg a házigazda és a díjakat virtuálisan átadók szövegeiben.

És akkor most lássuk, hogy kik is ünnepelhették igazán emlékezetes módon a BAFTA-győzelmüket.

Érdekes módon azok a brit sorozatok, melyeket az amerikai szakma és kritikusok felkapnak, általában nehezen találnak elismerésre hazai pályán.

Így járt idén a Fleabag, mely tavaly letarolta az amerikai díjátadókat, most a BAFTA-n viszont csak Sian Clifford kapott szobrot, mint legjobb komédia színésznő. Örülhetett viszont Jamie Demetriou, aki pont a Fleabag pilotjában alakította a nagyfogú, buszos hapsit, hiszen nemcsak, hogy ő lett a legjobb komédia színész kategóriában, de sorozata, a már említett Stath Lefts Flats is díjazva lett. Sőt, Demetriou a legjobban megírt komédia epizódért is átvehette a virtuális színházi maszkot. Sajnos a sorozatról nincs még kritikánk a blogon, de talán majd most.

A drámáknál a The End of the F***ing World kapta az elismerést, ráadásul Naomi Ackie a legjobb női mellékszereplő díjának is örülhetett. A minisorozatoknál a brit tévéakadémia sem mehetett el a Chernobyl mellett csukott szemmel, és meglepetésre kivételesen Jared Harris is mondhatott egy köszönőbeszédet, miután sem az Emmy, sem a Golden Globe, sem a SAG-jelölését nem tudta tavaly szoborra váltani.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, a BAFTA idén is két djíátadót tartott, egyet a BAFTA TV Crafts Awards keretében a technikai, egyet pedig a kiemelt kategóriáknak. Az utóbbiakat lentebb tudjátok böngészni, míg a technikai díjazottak listáját itt találjátok.

Ti mennyire értetek egyet az idei nyertesekkel, tényleg ezek voltak a legjobb brit sorozatok és alakítások tavaly?

DRÁMA
The Crown – Netflix
The End Of The F***Ing World – Channel 4
Gentleman Jack – BBC One
Giri/Haji – BBC Two

KOMÉDIA
Catastrophe – Channel 4
Derry Girls – Channel 4
Fleabag – BBC Three
Stath Lets Flats – Channel 4

MINISOROZAT
A Confession – ITV
Chernobyl – Sky Atlantic
The Victim – BBC One
The Virtues – Channel 4

TÉVÉFILM
Brexit: The Uncivil War – Channel 4
Elizabeth Is Missing – BBC One
The Left Behind – BBC Three
Responsible Child – BBC Two

A színész és egyéb kategóriákat a tovább mögött olvashatjátok.

SZÍNÉSZ (DRÁMA)
Stephen Graham, The Virtues – Channel 4
Jared Harris, Chernobyl – Sky Atlantic
Takehiro Hira, Giri/Haji – BBC Two
Callum Turner, The Capture – BBC One

SZÍNÉSZNŐ (DRÁMA)
Jodie Comer, Killing Eve – BBC One
Glenda Jackson, Elizabeth is Missing – BBC One
Suranne Jones, Gentleman Jack – BBC One
Samantha Morton, I Am Kirsty – Channel 4

FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ
Joe Absolom, A Confession – ITV
Josh O’Connor, The Crown – Netflix
Will Sharpe, Giri/Haji – BBC Two
Stellan Skarsgard, Chernobyl – Sky Atlantic

NŐI MELLÉKSZEREPLŐ 
Naomi Ackie, The End of the F***ing World – Channel 4
Helen Behan, The Virtues – Channel 4
Helena Bonham Carter, The Crown – Netflix
Jasmine Jobson, Top Boy – Netflix

SZÍNÉSZ (KOMÉDIA)
Jamie Demetriou, Stath Lets Flats – Channel 4
Ncuti Gatwa, Sex Education – Netflix
Youssef Kerkour, Home – Channel 4
Guz Khan, Man Like Mobeen – BBC Three

SZÍNÉSZNŐ (KOMÉDIA)
Sian Clifford, Fleabag – BBC Three
Gbemisola Ikumelo, Famalam – BBC Three
Sarah Kendall, Frayed – Sky One
Phoebe Waller-Bridge, Fleabag – BBC Three

SZÓRAKOZTATÓ MŰSOR
The Greatest Dancer – BBC One
The Rap Game UK – BBC Three
Strictly Come Dancing – BBC One
The Voice UK – ITV

NEMZETKÖZI SOROZAT
Euphoria – Sky Atlantic
Succession – Sky Atlantic
Unbelievable – Netflix
When They See Us – Netflix

REALITY
Celebrity Gogglebox – Channel 4
Harry’s Heroes: The Full English – ITV
Race Across The World – BBC Two
RuPaul’s Drag Race UK – BBC Three

Külön-díj (Special Award) – Idris Elba

3 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2020. 08. 06. 04:17

Sajnálom, hogy a nyertesek közül szinte alig láttam valamit, de a Chernobyl sikerének örülök. Annyi jelölés után végre Jared Harris is törölgetheti a port otthon egy értékesebb relikviáról. :)

FrankLuck - 2020. 08. 06. 07:47

A Stath Lets Flats (pilotja) szerintem borzasztó volt. Bármelyik másik hármat megérteném (a Derry Girls nekem nem jött be, de elismerem), de a Stath Lets Flatsben fogalmam sincs, hogy mit kellene látni.

kiskiraly - 2020. 08. 06. 12:54

Jared Harris beszéde azért érdekes volt, amikor elárulta, hogy a producereknek nem ő volt az első választás, hanem Daniel Day-Lewis :o

Itt vannak a legjobb részek összevágva:
https://www.youtube.com/watch?v=sLQInWkyA8c

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz