Liked it better when you were dead.

Mit tehet egy zenész, akinek már leszállt a csillaga, elhagyta a nője, és amúgy sem tud a régi fényén túllépni. Hát, az angol E4 komédiájából nem derül ki, ellenben…

Az alapokat tényleg összefoglaltam felül. Még mindig a volt nője Instagramját nézegeti a lecsúszott énekes, aki egy fiúbandának volt a vezetője. Arról álmodozik, hogy ha újra sikeres lesz, akkor talán a nőt is vissza tudja szerezni. Legalábbis látszólag ez motiválja a visszatérésre.

Be is állít a volt menedzseréhez, aki egy kezdő almenedzserére bízza a srácot, hogy szedjék össze a bandát, adjanak el pár cédét a bandát még mindig imádó 50 fölötti nőknek. Ez a dinamika, az alfa, felnőtt kezdő menedzser és az iszonyat gyerekes énekes civakodása. És közben még tényleg bonyolódik a visszatérés is, bár inkább a háttéről szól, nem felemelkedés történet, hiszen borzasztó embereknek az nem jár (a sorozatok világában legalábbis:).

A történetnél nem emeltem ki, hogy milyen iszonyatosan cinikus humorral áll a sorozat az egész helyzethez. A főszereplő komoly arccal mondja, hogy “Death sells”, a manager csak a pénz nézi. Ami durva: működik a dolog.

Az egészet a korábban örökbe fogadott kölyök tetézi a legjobban, már persze Christopher Meloni pár jelenetén kívül, hiszen a srác löki a komoly filozófiát a képtelen helyzetekbe, temetésen egyszercsak kibök egy Nietzsche gondolatot. Csak pislogtam.

Azt azért odatenném a 7/10 elé, vagyis mögé, hogy aki nem bírja a szekunder szégyen humort, az azért ne ugorjon rá, mert van benne pár durva jelenet.

Nobody wants a 3 fingered handjob.