login |

Hány streaming-előfizetés az optimális?

2020. 08. 11. 21:24 - Írta: winnie

48 hozzászólás | kategória: a hét kérdése, elmélkedés, streaming

Értelemszerűen azoktól kérdezem, akik fizetnének ilyesmiért. Csak mert én azt vallom (költséghatékonyságot és nézési hatékonyságot szem előtt tartva), hogy egy adott időpillanatban bőven elég egy nagy és egy réteg/szakosodott/konzerv platform.

És nagyon, de nagyon nem értek egyet azokkal, akik azt hozzák fel, hogy nem lehet bírni, mert mindenre elő kell fizetni. Kell?

Mármint a jelenséget látom (tavaly is 235 platform volt Amerikában – itthon azonban (még?) kezelhető a mennyiség), és persze, aki mindenhez azonnali hozzáférést akar, annak igen, de sokkal racionálisabb (szó szerint pár klikkel) szolgáltatókat váltani havonta. Aki mindent akar, az sem 12 hónapon át használja az egyes platformokat, elég 3 vagy 6 hónap is. Egyszer az egyik, egyszer a másik, nem?

A lényeg, hogy az átlagembernek nem az kell, hogy egy konkrét valamit nézzen, hanem az, hogy nézzen valamit. Nyilván a junkie konkrét dolgot akar, amit meg is tehet, ha elviseli, hogy nem lesz naprakész. Mert mindenből úgysem lehet. És amikor felhozza magát azzal, hogy szolgáltatót vált, akkor szépen pörgetheti annak a platformnak a többi cuccát.

Ez egy tavalyi kimutatás arról, hogy az amerikai háztartások közül mekkora arányban rendelkeznek 1, 2, 3 vagy 4, illetve több szolgáltatással. Én, bár a platformjumpingot propagálom másoknak, jelenleg még mindenhol ott vagyok (mert kábé másra nem is költök, szakmai ártalom), ami Netflix, Amazon Prime, HBO GO, YouTube Premium, AppleTv+, RTLMost+, plusz a FilmBox-nak is van egy, ahol még nem végeztem az összes sorozattal. Plusz még ott az NFL GamePass – szerencsére az amerikai focin kívül más sportot nem nézek, mert akkor még lehetne előfizetni más profi sportokra vagy pankrációra és még ki tudja, mire. (A DumaTv-t passzoltam, a filmesekkel nem törődök.)

És ugye jövő évben elvileg jön itthonra is az első olyan platform, ami (eleinte legalábbis) nem az újdonságaival, hanem a konzerv tartalmaival, katalógusával próbálja megnyerni az előfizetőket, a Disney+. Plusz a TV2Play, plusz az újabb magyar nemzeti platform, de gondolom ez utóbbiak nem annyira sorozatban fognak utazni.

48 hozzászólás Ne habozz!

Diapolo - 2020. 08. 11. 21:41

En csak a Netflixen vagyok most. Pentektol talan Amazon, de Applet lemondtam es az HBO-t is. Kezdem elfogadni, hogy mindent nem lathatok, bar igyekszem meg mindig foggal-korommel. De fogy a szabadidom, ez az igazsag, feleslegesen meg nem akarom fizetni. :)

Eni - 2020. 08. 11. 22:09

Nekem is csak netflix van. Nem is tervezek mást. Egy szolgáltató fér bele a szabadidőmbe. Ha valami felkelti az érdeklődésem (akár sorozat, akár film) és nem netflixes… nos… arra is megvannak a platformok.

Flanker - 2020. 08. 11. 22:12

Netflix + HBO Go szerintem a legtöbb embernek elegendő lehet, NFL Game Pass nekem akkor ha az Arena4 nem lesz elérhető HD-ben. Kérdés szezon lesz-e (bevállalják-e nézők nélkül), a top egyetemi ligákból ép most töröltek el kettőt..

toxigen - 2020. 08. 11. 22:16

Örülök, hogy leírtad hány előfizetésed van, már régóta fúrta az oldalam kíváncsiság.

Mivel én a komplett sorozatokat részesítem előnyben, nem fontos mindenhol “ott lennem”. Netflix van, mert van itthon aki falja az ottani sorozatokat. HBOgo-t kapom más szolgáltatás mellé. Mondhatom úgy “sajnos” engem nem csak az NFL érdekel a sportok közül, így abból több helyre kacsingatok. Egyelőre nem látom, hogy a jövőben másra is előfizetnék.

Enzo - 2020. 08. 11. 22:33

“tavaly is 235 platform volt Amerikában” -> hogy mi a fasmennyii??

amúgy én egyelőre egy HBO GO-val tolom, még egy Netflix elférne mellé, de ott kb meg is állnék.

heidfeld - 2020. 08. 11. 22:36

Én, Amazont fizetem, barátnőm HBO Go-t. Októberig kaptunk Netflixet. Utóbbin van javulás, de majd ő eldönti, utal-e érte.
Előbb-utóbb lesz Disney, CBS-Paramount-Showtime – nevezzék bárminek is. Másodperc gondolkodás nélkül utalnám, előfizetési díjat ha, elérhető lenne az utóbbi.
Egyet tudok érteni, hogy itthon még kezelhető a helyzet Igaz, ha valakinek sok ideje-kedve-ereje van, bátran lehet kutakodni, és találni, mondjuk remek Indiai/ Dél-amerikai sorozatokat, Amazon kínálatában is. Pl. Hernán, sima 8/10.
Ha, itthonról is mindent el lehet érni, mindent nem lehet fizetni. Gyanítom, máshol sem. Egyre többen lesznek rákényszerítve, hogy válasszanak.
Járványtól mentes időszakban, idő sem lenne, ennyit nézni. Viszont, óriási bajban lesznek, sorozatok rajongói, akik 6 platformról néznek,mondjuk 4-4, vagy több sorozatot.
Konkrét tartalmakat keresők száma – szerintem – erősen növekszik. Nagy harc lesz – már van. Mi, nézők, jól járhatunk. Egyre több, mozis élményt idéző sorozat.

geomarton - 2020. 08. 11. 22:39

Netflix, Twitch, Spotify. Van egy évig ingyen Apple+ de mindig elfelejtem.

DennyKeh - 2020. 08. 11. 22:49

Netflix, HBO és Apple.

Néha így is sok.

human - 2020. 08. 11. 23:14

szerintem meg átlagember sehova nem fog ugrálni, mert csak agykapacitás meg adminisztráció feleslegesen, kb szélmalomharc rábeszélni őket. lesz két vagy három nagy kötelező (és erre törnek a nagyok, hogy ők legyenek a kihagyhatatlanok), és ha van valami niche akkor még esetleg előfizet, gondolom ez is bőven a régi 100 dollár alatt lesz még, szóval megérte.

részemről teljesen azt látom, hogy a dömping miatt a sorozatozás már csak content, nem event, és eszerint áll hozzá a többség.

Vajaskifli mustárral - 2020. 08. 11. 23:46

2

Csigusz - 2020. 08. 12. 00:20

Netflix nálunk a tv előfizetés helyett van, de állandóként, tehát ha nem nézzük 2 hétig, akkor sem ugrálok ki-be az előfizetésből.

A sport teljes mértékben hidegen hagy, egy HBO lassan érik, mert van pár dolog ami érdekel tőlük, de az max 1 hónapnyi.
A többinél még nem találtam annyi néznivalót, hogy megérje (pl Amazon: kettő, Apple+: kettő sorozat érdekel). Ez utóbbiak vannak egyébként olyan szinten, mint a Netflix, hogy azonnal magyar felirat? Ha nem, akkor nem is érdekel, már megszoktuk a jót :)

Maniac84 - 2020. 08. 12. 00:33

Nálam a Netflix van állandóra, erről nem ugrálok mert a család (szüleim és testvérem) is az enyémet nézi. Emellett az HBOGO-t és Crunchyrollt évente 2 hónapra, az Amazaon-t és az Apple-t pedig 1-1 hónapra szoktam előfizetni.
NFL Gamepass-on idén vacillálok, nem vagyok meggyőződve arról, hogy teljes szezon lesz, ahhoz meg elég drága az előfizu, hogy ne kapjak élő meccs content-et…

zolij - 2020. 08. 12. 00:34

Netflix, HBO Go és Amazon Prime van állandó jelleggel, nem ugrálok köztük, mert még együtt sem akkora tétel, hogy különösebben fájjon. Ebből a Netflix és az HBO Go amit valójában használok, az Amazon Prime csak a The Expanse miatt van, ha az nem lenne, akkor szívbaj nélkül beszeretném azt a 2-3 sorozatot, ami érdekel az Amazonról.

Emellett kakukktojásként ott van még a Youtube Premium, mert az valójában a zene miatt tartom, a reklámmentesség és minden más csak extra.

hallak65 - 2020. 08. 12. 02:14

Nálam netflix és prime van, mivel netflix családi account, prime meg twitch prime előfizetés mellé ingyenes. (Tudom fordítva)
Nézni netflixet főleg, mert kényelmes. Nem igazán szeretek ugrálni pont emiatt.
Nálam a torrent még mindig nagyszereplő, de netflix kényelem miatt kezd visszaszorulni. De ugye az aktuálisan futó sorozatok még mindig onnan jönnek. Plusz BTN-n fent van minden amcsi sorozat 60 évre visszamenőleg. Klasszikusokat is pótolni kell.
Hbo go volt, nem kötött le a többi mellett. Sok 3 között ugrálni. Plusz a teljes kínálat nyilvános, ha rám jön hogy onnan néznék valami, akkor torrent.
Szülőktől “lopott” TV GO pedig ha naaaaaaaaagyon nem tudok dönteni és tévéznék. (Nincs rendes tv előfizetésem)
Viszont a disney+t várom főleg a nosztalgikus régi tartalom miatt.

Zsombi2002 - 2020. 08. 12. 04:22

Nálunk Netflix + hbo go van állandóra. Családnak bőven elég, szerintem a magyaroknal ez a 2 játszik elsősorban

winnie - 2020. 08. 12. 04:52

“szerintem meg átlagember sehova nem fog ugrálni, ”

nem fog, persze. nem számukra opció ez. annak, akinek “minden” kell, és nem akar mindenre fizetni.

winnie - 2020. 08. 12. 04:57

“A többinél még nem találtam annyi néznivalót, hogy megérje (pl Amazon: kettő, Apple+: kettő sorozat érdekel). Ez utóbbiak vannak egyébként olyan szinten, mint a Netflix, hogy azonnal magyar felirat? Ha nem, akkor nem is érdekel, már megszoktuk a jót :)”

az amazon kábé nulla felirat (http://www.sorozatjunkie.hu/2017/03/09/magyar-feliratok-az-amazon-on/), az appletv+ meg minden magyar feliratos:)

egyébként nálam mindegyik szolgáltató olyan, hogy a rajtalévőkkel nagyon sokáig ellennék, de mivel nincs a legtöbb sorozatról előzetes infóm (ld. előzetes), szinte minden érdekel róluk – nehéz olyat találni, ami nem érdekelne. nyilván az amazon a “netflix tizede sem” kínálatával tele van olyasmivel, amit még akarok nézni (ha meg nem lenne, akkor is szívesen néznék újra monkot), de még a fiatal appletv+ is bőven szolgál néznivalóval, bár utóbbit ki tudnám pörgetni, ha ráfeküdnék – bár mondjuk attól, hogy csak kb. 10 sorozat van ott, ott a legnagyobb a nézősek aránya.

(az amazononnál tényleg mindig eszembe jut, hogy el fog fogyni alólam, de aztán megnyugszom, mert ott is minimum 15-20 sorozat, és még 2-3-szor ennyi évad vár klasszikusoktól kezdve akutálisokig.)

TamKir - 2020. 08. 12. 05:54

Nekem 1,5. Az HBO GO állandó, a Netflix a téli hónapokban kiegészíti a kínálatot. Áprilisban ez utóbbit mindig visszamondom, nyáron jobb kint lenni a szabadban. Tévé előfizetésem évek óta nincs.

Mom - 2020. 08. 12. 06:24

A Netflix előfizetésem már egy éve állandó, és ez nekem maximálisan meg is éri, mert az all time favourite sorozataim közül több is fenn van rajta, így ha este lefekvé előtt, még van egy fél órám, akkor sem kell kapcsolgatni a TV-t, hanem rögtön nézhetem, amihez leginkább kedvem van.

Több platformot is kipróbáltam (és még tervezek is) az ingyenes időszakában, de amiért már fizettem is, aztán mégis lemondtam, az az Amazon Prime volt. Nem volt rajta annyi engem érdeklő sorozat, ami miatt megérte volna fenntartani az akciós időszakom után.

Nekem inkább az a problémám, hogy vannak olyan régi sorozatok, amik egyik streamen sem érhetőek el, pedig azokért fizetnék egy-egy hónapot, ahogy winnie is írta, váltogatva, az érdeklődésem függvényében. De azért, hogy egy-egy új sorozatot megnézzek, nem fogok előfizetni egy másik szolgáltatásra is, amit utána egy évig nem fogok nézni, mert szörfölgetni nincs időm, célzottan meg másik sorozatom ott nincs fönt.

De van egy álomplatformom, amit ha megvalósítanának, arra még előfizetnék állandóra. Mivel én még elég sok országos sorozatot nézek, ha lenne egy olyan szolgáltató, ami az amerikai TV premiereket világpremierként elérhetővé tenné, az nagyon érdekelne. Mert ezek a sorozatok most elszórtan vannak fönt a különböző szolgáltatóknál és nagyrészt (jó) pár hónap késéssel lesznek elérhetőek.

wickee - 2020. 08. 12. 06:38

Én egy időben fenn voltam mindenen, aztán egyszercsak egy szigorú döntés következtében csak az Apple TV+-t és a YouTube Premiumot tartottam meg. És hogy miért? Mert az összes többin nincs 2FA, ami számomra 2020-ban elfogadhatatlan. Néha ránézek, hogy történt e előrelépés valamelyik szolgáltatónál ez ügyben, de egyelőre nem. Úgyhogy addig egész biztos, hogy nem megyek vissza egyikre sem, tökmindegy milyen tartalom van náluk. Ami érdekel tőlük azt inkább letöltöm. Pláne, hogy a reddit azzal van tele, hogy a Netflix fiókokat folyamatosan sorban törik fel a hackerek. Én ehhez túl paranoiás vagyok, hogy napi szinten ezen aggódjak…

Csingiling - 2020. 08. 12. 07:02

Nálunk Netflix, HBO go és Wow presents plusz van, mert nagy drag race fanok vagyunk. Ennyi nagyjából kiszolgál minket, ami hiányzik az meg jön egyéb csatornákon, mert ennél többet fizetni már nem szeretnék.

Shyllard - 2020. 08. 12. 08:44

Hát kb. max 3-ig mennék el. Netflix meg Crunchyroll nekem alap (bár utóbbinak jó lenne egy tv app). Meg még Valami Hbo is, amivel az a bajom, hogy Upcsként csak akkor köthetem rá a tvmre, ha upc elofizetesemen (vagy Vodafone) teszem hozzá a szolgáltatásaimhoz… Ami egyszerűen abszurd. Plusz, most hogy már van ahol megy az HBO Max, nem is akarok HBO Go-zni. Egyedül az Amazon olyan, hogy néha egy hónapra elofizetek rá, de azon olyan kevés a tartalom, hogy tényleg nem éri meg folyamatosan.

Rainmagic - 2020. 08. 12. 09:12

Neflix, HBO Go, Spotify, PS Plus

Alapvetően Netflixezünk, de mióta a gyerekek itthon vannak, van HBO is. Valószínűleg iskola időszakban csak a Netflix marad. A baj az, hogy nagyon kevés a szinkronos tartalom. És mivel nem olyan gyors az olvasási tempójuk, a feliratos tartalmat még nem tudják fogyasztani. Sok esetben fedi egymást a kínálatuk, mint Harry Potter v. Star Wars filmek. Csak míg az HBO-nál kb. mindig van szinkron, a Netflixen általában nincs. Mi is ugrálgattunk egyikről a másikra. Ilyen volt tavaly, mikor az HBO-n ment a Csernobil. 2 hónap Netflix, 1 hónap HBO arányban.

Az Amazon, Hulu, Apple itthon szerintem nem annyira pálya, mivel kevés rajta a magyar tartalom, illetve egyelőre engem nem győzött meg, hogy 1-1 sorozat miatt reggeljek. Megoldjuk más forrásból pl. a The Morning show-t. A YT helyett ott a Spotify, amire már kb. 5 éve van előfizetésem, most családi csomagra váltottunk, így nem igazán akarom leváltani.

Ami érdekes lehet még majd a Disney lesz. Ott erősen kell majd gondolkodni, hogy kell-e majd nekünk, mert azért elég erős cuccok lesznek, lehetnek.

A hazai tv csatornákat így sem nézzük, így a platformjaik sem hoznak lázba.

Egyébként 1 családi mozizás árából kijön az HBO+Netflix előfizetése,így belefér. :) Kb. 8-10e Ft a lélektani határ, az összesre.

Desmond Wallace - 2020. 08. 12. 09:20

Nem tudom, hogy mennyi az optimális, de nekem kettő van.
HBO Go és Netflix.
Mindkettőn túl sok a néznivaló. :)

bobojsza - 2020. 08. 12. 09:20

Amazon, HBO Go, Netflix, Spotify.

Mivel egyiket sem használom (ki) az utóbbi hónapokban, le kéne mondani minimumm 3-t…

puszkosfred - 2020. 08. 12. 09:22

Netflix és Amazon. Amazon Primeom amúgy is van, Video pedig benne van (vagyis nem a video miatt van Primeom, de tény, hogy az utóbbi időben egyre többet nézzük, elg sok minőségi saját sorozatuk van)

Ezen kívül BBC iPlayer (ok ez UK specifikus és nem nevezném elofizetesnek, bár tv licence címen többet fizetek rá, mint az előtte említettekre :))

Ami ezeken nem található meg, az jön alternatív forrásból

Shannen - 2020. 08. 12. 11:23

Netflix és HBO Go. Napi szinten nézem mindkettöt (akár sorozat, akár film miatt), és így azért megéri a havi 5000 forintot. Mostanában gondolkodtam a Prime-on is de a kínálatukat ismerve annyira nem éri meg nekem egyelöre.

Hooligan - 2020. 08. 12. 12:17

Nálam csak a HBO GO és a Netflix van, de ha egyszer elindulna itthon a Shudder… Hát a gyerekek másfajta Peppa Malacot néznének. :D

(rettentő szegény a horrorkínálat)

a_n_d_r_e_w - 2020. 08. 12. 12:56

Anno a Netflixre a megvaltokent tekintettem, ami majd elhozza a kabelTV-k bukasat es mindenki azt nez amit akar, akkor amikor akar. Nagyon naiv voltam, persze hogy amint penz lett benne, mindenki akart egy sajat netflixet. Mint a Steam eseteben, hirtelen az osszes nagyobb kiado akart sajat fejostehenet es az egysegesites helyett volt ido, hogy 4-5 kulonbozo kliensre volt szukseg (aktiv jatekosoknal szerintem meg most is igy van, csak en mar nem vagyok olyan aktiv…). Majd 20 ev kellett, hogy valamilyen jellegu konszolidacio elinduljon (EA) de korantsem biztos, hogy egyreszt folytatodik, masreszt hany evtized kell meg hozza.
Szoval a netflix-szel tovabbra sincs bajom, az osszes tobbivel igen. Mivel platformonkent van 1, maximum 2 sorozat ami erdekel, oszinten egy fityinget se er meg nekem, 5-6 platformot meg nem fogok fizetni, igy inkabb azt a penzt amit erre szannek, azzal az alternativ lelohelyeket tamogatom, hogy minel tovabb tudjanak uzemelni. Nem a penzt sajnalom, de mindennek van hatara.

Samott - 2020. 08. 12. 15:22

Nekem csak Deezerem van, majd ha a sorozatokkal filmekkel is megcsinaljak ugyanazt, amit a zenevel (hogy egy helyen mindent megkapok) akkor majd elofizetek az egyik ilyen szolgaltatonal. Addig csak kabeltv a digitol.

Florabell - 2020. 08. 12. 16:11

Netflix és Amazon prime van betervezve egy-egy hónapra,de, ha alapos szeretnék lenni akkor inkább kettőre. Aztán szerintem csak fél évente fogok visszatérni.Az amazonról igazából csak a saját gyártású sorozataik érdekelnek nagyon, de abból viszont szinte mindegyik. Egyelőre meg úgy voltam, hogy folyamatosan találtam néznivalót indavideón meg videán is.

HamHam - 2020. 08. 12. 17:13

Netflix csak. Volt HBO Go-m, de az nem streamel 4K-ban, ment a kukába :)

jenga - 2020. 08. 12. 23:39

netflixet fizetek, heten(4 fos csaladom, anyam, ocsem es baratnoje) hasznajuk a legnagyobb csomagot. ocsemeknek meg hbo go van, amit mi is hasznalunk. illetve van egy 5 fos csaladi spotifyom :)
volt prime is evekig, amig ocsemek kint eltek

Hádész - 2020. 08. 13. 00:00

Netflix, ha összejön pár sorozat, akkor időlegesen átváltok Amazonra.

Mom - 2020. 08. 13. 06:37

a_n_d_r_e_w: fogasztóként nekem is az a vágyam, hogy mindent elérjek egy helyen. De ha egyetlen szolgáltató lenne, az egyben azt is jelentené, hogy nem lenne verseny. Ergó akármennyit kérhetnének a szolgáltatásukért, (hiszen monopolhelyzetben lennének) mi pedig ki lennénk szolgáltatva a feltételeiknek. Ugyanez lenne igaz a kínálatukra is. Nem kellene megerőltetniük magukat, hogy mit gyártanak/vásárolnak, hiszen nem kellene a nézők kegyeiért versengeniük. Sőt nem is szorítaná őket semmi arra, hogy bővítsék a kínálatot, vagy minőséget nyújtsanak. Ha az összes előfizető, aki most streamingel egy helyen lenne, akkor pont nem lenne érdekes, hogy lesz-e még eggyel több, vagy kevesebb előfizetőjük.

Rapguruz88 - 2020. 08. 13. 06:47

Érdekes milyen kevesen írjátok az Apple Tv-t :O

Samott - 2020. 08. 13. 21:06

Mom: nem kell egy szolgaltato, lehet mindnel ugyanaz. Es lehet versenyezni minosegben, arban. Ahogy a zenei piacon van. Ott is van verseny, megis minden szolgaltatonal elerheto minden.

Mom - 2020. 08. 14. 06:33

Samott: oké, ez így jobban hangzik. De nem gondoljátok, hogy ez a saját gyártások diverzitására hatással lenne? Akkor nem hiszem, hogy érdemes lenne ilyen rétegtartalmakat gyártani a jövőben, mert az össznézők csak kis hányadának lenne fontos. Szerintem előbb-utóbb inkább ők mozdulnának el a mainstream irányába ízlésben. Mint amikor egy csatorna volt a TV-ben. Nem azért nézték, mert azt szerették, hanem mert csak az volt és ők tévézni akartak. Valami ilyesmi jelenséget el tudok képzelni ez esetben is az új sorozatok tekintetében.

Persze ez csak gondolatkísérlet. Meg ahogy írtam is, tényleg optimálisabb lenne, én jobban örülnék neki, ha az egy-két-három-nagy mellett kicsik tényleg nem lennének, hanem azok a gyártók is a nagyoknak adnák el a tartalmaikat. Viszont az egy szereplős piac szerintem komoly probléma. több szempontból, mint ahány felől körüljártuk most.

Morelight - 2020. 08. 14. 17:56

Nekunk amazon prime elofizetesunk van fire tv stick-kel(szoval nem kell tv adot fizetnunk(Anglia) es azon keresztul meg netflix is. Nekunk ez bejott tokeletesen es meg okostv sem kell hozza.

Samott - 2020. 08. 16. 08:28

Mom: az elso dolog amit fel kell szamolni az a vertikalis integracio: studionak nem lehet streaming szolgaltatoja es streaming szolgaltato nem gyarthat tartalmat.

Elobb-utobb meg kell ezt lepni ugyanugy ahogy a moziknal megtettek: https://en.wikipedia.org/wiki/United_States_v._Paramount_Pictures,_Inc.

winnie - 2020. 08. 16. 09:17

stúdiónak nincs streaming szolgáltatója – a Walt Disney Pictures-nek nincs, a Buena Vistának sincs. És a streaming szolgáltatók nem gyártanak tartalmat, mivel azt a stúdiók csinálják nekik.

Samott - 2020. 08. 16. 13:22

Te is tudod, hogy ez csak jatek a szavakkal.

Ez volt a mozival: “The major film studios owned the theaters where their motion pictures were shown, either in partnerships or outright. Thus specific theater chains showed only the films produced by the studio that owned them. The studios created the films, had the writers, directors, producers and actors on staff (under contract), owned the film processing and laboratories, created the prints and distributed them through the theaters that they owned: In other words, the studios were vertically integrated, creating a de facto oligopoly.” – es pont ezt latjuk a streaming piacon is.

Hogy ma mar a studio meg a streaming szolgaltato is csak egy media ceg leanyvallalata a lenyegen nem valtoztat. A Disney+ ugyanugy a The Walt Disney Company tulajdona mint a Walt Disney Studios. Mozijuk nem lehet, de most meg streamingszolgaltatojuk lehet.

winnie - 2020. 08. 16. 14:21

samott: nem játék a szavakkal. jogi dolog, de ettől még pont azt jelenti, hogy egyes stúdiók dolgozhatnak, és dolgoznak is máshova. filmek esetében köthetnek exkluzív szerződéseket, és filmeknél elég konkrétan egy helyre dolgoznak, de pont a tévés világban egyes stúdiók simán dolgoznak máshova, és nem egyszer a saját anyukájuk által kaszált sorozatot át is viszik máshova, ha kell.

“Hogy ma mar a studio meg a streaming szolgaltato is csak egy media ceg leanyvallalata a lenyegen nem valtoztat. ”

az sokkal csúnyább lenne, ha így lehetne korlátozni dolgokat. hogy valaki, ha van x féle cége, akkor nem vehetne y céget – akkor elég korrupt helyzet alakulnak ki, kény-kedv szerint lehetne törvényekkel bizonyos cégeknek keresztbe tenni, míg másokat előnyben részesíteni. nem a hamburgerezőnek van húsfeldolgozója, de ha valaki vesz egy hamburgerezőt, akkor logikus, hogy nem mond nemet egy húsfeldolgozóra. mi alapon tiltanánk le őt? és milyen cégek esetében nem lehet húsfeldolgozóm? pizzériához járhat?

értem, hogy a kizárólagosság itt a kérdés, de egyrészt olyan még nincs portfolióra, csak egyes termékekre, de az sem megoldás, ha senki nem vehetne exkluzív jogokat.

“es pont ezt latjuk a streaming piacon is.”

nem. nem csak a disney+-nál látsz disney gyártást. és még a netflixre sem igaz, hogy csak ott lehet netflixeset látni. de ha a netflix megszerzi valaminek a globális streaming jogait, akkor mi mást lehet tenni?

Samott - 2020. 08. 16. 14:46

A lenyeg a vertikalis integracio. Ha mozija nem lehet, akkor streaming szolgaltatoja se lehessen. Mindegy hogy studio vagy erdekcsoport. Es igen, ez egy korlatozas, hogy ne alakulhasson ki mono/oligopol piac.

Nezd meg a zene streaminget, az a felhasznalo szempontjabol sokkal egeszsegesebb piac mint amit a videoknal/filmeknel latunk.

Hamburgeres/husos peldadra: amig sok kicsi van a piacon ez szabad, de ha feltucat hasonlo nagy ceg van a piacon akkor a versenyhivatal siman meggatolja hogy felvasaroljon barmit amivel a piaci versenyt akadalyozna. Peldaul hogy a husfeldolgozo nem szallit tobbet huspogacsat a konkurencianak. Ha erted a parhuzamot.

Mindegy, ugyse mi dontjuk el. Majd itt is lesz egy hasonlo per es torveny mint amivel a studiok hatalmat megtortek a mozik teruleten. Az majd elrendezi.

winnie - 2020. 08. 17. 08:18

Samott: miért lenne? minden jel az ellenkezőjére utal. arról nem is beszélve, hogy te most amerikáról beszélsz, ami hol érint minket? ott hoznak valamilyen törvényt, az nem fog vonatkozni ránk. teljesen irreleváns a dolog, hiszen szabályozhatnak bármit, az egyetlen országra fog vonatkozni.

és továbbra sem értem, hogy a mozis példa mitől párhuzam a streamingre. itt nincs monopol/oligopol piac – max annyi, hogy a big macet csak a mcdonalds árusíthatja. ezt exkluzív dolognak nevezzük.

a mozik esetében ráadásul a filmet máskor, máshol is meg lehet nézni, és a filmek, ha csak egyféle helyen mennének, akkor lennének olyanok, akik elöl el lennének zárva. a streaming nincs elzárva senki elől. bárki elérheti. ha pedig regionális korlát van, arra ott a nemzetközi disztribúció, ahol végképp nincs semmi monopólium, hiszen az egyik produkciót ennek, a másikat annak adják el.

amerika problámáján nem hiszen, hogy rágnunk kell magunkat.

winnie - 2020. 08. 17. 08:19

de itt egyébként az nem tiszta, hogy az a gond, ha X sorozat csak Y helyen nézhető, vagy az, hogy X sorozatot a platform tulajának stúdiója gyártja? remélem, hogy nem az a vízió, hogy minden mindenhol mindenkinek egy helye elérhető legyen.

(csak fura, hogy olyankor olvasok ilyesmit, amikor két Comedy Central-sorozat (ViacomCBS) exkluzív jelleggel HBO Max-sorozat lett (WarnerMedia), a CBS TV Studio által készített Clueless-reboot-ra pedig az NBCUniversalos Peacock csapott le.)

Samott - 2020. 08. 17. 08:33

Mar hogy ne lenne oligopol piac, nehany nagy szolgaltato urlalja az egeszet. Megvannak a studioik, megvan a streaming ceguk hozza. Pont mint a studiokorszakban a megtoresuk elott.

A vertikalis integracio a problema, leirtam mar ketszer, de ha elolvasod a linkelt wikit te is meg fogod erteni. Nem helyes ha egy ceg a teljes vertikumot egy kezben tartja. Neki jo, de mindenki masnak karos.

Ott a zene, ezt is irtam mar: minden streaming szolgaltatonal minden elerheto, az arban es a minosegben versenyeznek nem a kinalatban. Mert a zenekiadok nem a sajat streamingszolgaltatojuknak gyartanak. Nincs olyan hogy a Poligram csak a Poligram anyacege altal tulajdonolt streamingszolgaltatonak adja a muveszei hanganyagat.

Abban sincs igazad hogy az amcsi torveny nem vonatkozik a mi piacunkra hiszen ezek a sreaming cegek amerikaiak, vagy eppen amerikai piacon tevekenykednek szoval be kell tartaniuk az ottani szabalyozast. Es itt is be kell tartaniuk, itt se mukodhetnek ugy ami nem felel meg az amcsi torvenyeknek (huawei vs. google – kinaban se uzletelhet a google a huaweiel hiaba csak amcsi a korlatozo torveny).

winnie - 2020. 08. 17. 19:29

újabb mgfontolandó mai hír: az appletv+ előfizetők (amerikàban – ld. amit írtam fent) 10 dollárért megkapják a showtime-pt és a cbs all access-t, ami alapból összesen 17 dollãr lenne.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz