login |

Marvel’s Agents of SHIELD: vége a 7. évadnak. És a sorozatnak is

2020. 08. 17. 21:20 - Írta: superpityu

29 hozzászólás | kategória: 2019/20 finálék, kritika,

És ezzel együtt a Marvel TV is kvázi lehúzta a rolót, legalábbis abban a formában amiben ismertük eddig – nem maradt több futó sorozatuk (a Helstrom még premier előtt áll), mert ugye minden tervezett széria immáron a Marvel Studios ernyője és Kevin Feige irányítása alá kerül.

Valahol mégiscsak vicces, hogy az első Marvel-sorozat bírta a legtovább, pedig közel sem ez volt a legsikeresebb. A kezdetek kezdetén ugye elég nagy hype fogadta a SHIELD-et (a nyitónézettségét mai szemmel látni igazi WTF), majd jelentősen megcsappant a nézettség, mert legyünk őszinték a meglehetősen sok gyerekbetegséggel volt megáldva a sorozat.

Bár azt is hozzá kell tenni, hogy nem volt egyszerű dolga a készítőknek, hihetetlenül magas elvárásokkal kellett szembenézniük, hiszen elég sokan filmes minőséget vártak a sorozattól. Emellett pedig még a mozis premierekkel is próbáltak szinkronban lenni, ami nem könnyítette meg senkinek sem a dolgát. Cserébe a Winter Soldier eseményei után olyan látványos javulásnak indult a minőség, ami miatt ma már egyáltalán nem bánom, hogy kitartottam a sorozat mellett.

Aki pedig kitartott a sorozat mellett azok láthatták, hogy mennyivel lett jobb a sorozat, miután nem kapcsolódtak a filmekhez minden áron. Arról nem is beszélve, hogy sikerült olyan karakterizálást véghez vinni minden szereplőn, hogy bátran mondhatom azt, hogy az MCU legjobbjaitól búcsúzhattunk most el.

Szóval 7 évad rendkívül hosszú idő, rengeteg kaland fért bele ennyi időbe és mi évadról évadra követhettük, hogy a készítők mennyire kreatívak, hiszen egy idő után látványosan csökkenthetett a sorozat büdzséje, hiszen az utolsó 3 évad szinte csak ugyanazon a helyszínen játszódott. Viszont történetben szinte mindig sikerült ellensúlyozni ezt.

Tényleg annyi emlékezetes pillanatot kaptunk a SHIELD-től, hogy nehéz lenne mindet felsorolni, de azért biztos sokan emlékszünk Skye átalakulására, Simmons kalandjára egy idegen bolygón, Aida, a Framework és Ghost Rider köré épített sztorira, vagy az időutazásokra.

De nosztalgiázni úgy is tudtok, ha megnézitek a rengeteg bejegyzésünket az Agents of SHIELD fül alatt az oldalon, most inkább beszéljünk a zárásról.

Nem volt tökéletes az utolsó évad, de azt merem mondani, hogy az utóbbi évek legjobb fináléját hozták, miközben méltón búcsúztatták el az összes szereplőt. 

Az utolsó évad időutazásos szála kicsit kacifántosra szabta magát a szezont is. Viszont rengeteg dologra utaltak vissza az utolsó 13 epizódban, már ezzel is hangolva a nézőket a zárásra.

És bár hiába a rengeteg kikacsintás, valahogy hiányzott belőle egy utolsó erős ellenfél, mert sem Sybill, sem Nathaniel nem volt túl karizmatikus, vagy éppen komolyan vehető a korábbiakhoz képest. Viszont az időutazásnak köszönhetően volt pár kimondottan jó pillanata az utolsó évadnak is. Spoileresen folytatom a tovább után.

Már korábban is sokat beszéltünk arról, hogy Deke miként létezhet az eredeti idővonalon, de most megerősítették még egyszer a multiverzum teóriát, ezzel pedig az utolsó pillanatban mégis sikerült visszahúzni a szereplőket az MCU világába.

Ennek köszönhetően pedig az évad során csatlakozott és maradt velük Peggy Carter korábbi társa Agent Sousa, aki még egy elég meglepő, de teljesen aranyos szerelmi szálat is kapott Daisy-vel. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó pillanatban még Daisy “eltitkolt” testvére is előkerült, aminek nem tudtam feltétlenül örülni, de egészen okosan írták bele történetbe Kora-t. Valamint Jaying is visszatért, hogy egy rövid időre tényleg Daisy édesanyja legyen.

Valahol kicsit viccesnek tartom, hogy végül Daisy, akit ugye a hackerként ismertünk meg, majd a sorozat szuperhőse lett, kapott maga mellé a múltból két társat. Simán elnézném ezt a triót, ahogy valami intergalaktikus kalamajkába keverednek.

Bár az évad közben kicsit sötétebb lezárás lett lefestve, valójában Deke volt az egyetlen akitől megvált a csapat, de ő is csak az új idővonalon maradt (és vette a SHIELD vezetését).

Ami nekem kicsit furcsa volt az az egész Simmons-Fitz terv, ami azért nem volt teljesen tiszta. Mármint teljesen vakon hagytak mindenkit, és Jemma is sötétben volt tartva. Érthető, hogy miért, de közben pedig teljesen idegesítő húzás volt. Ja, és időközben még egy gyerek is összejött a párosnak, ami azért elég nyilvánvaló volt már azelőtt is, hogy felfedték volna.

Mack elveszítette a szüleit a múltban, miközben ez utólag ugye az ő múltjára nem volt hatással. Kicsit tölteléknek éreztem az epizódot amit rá szántak. Ráadásul némiképp ellenszenvesre írták idén, ezen pedig Yo-yo sem tudott segíteni, mert hiába kapott ő is saját szálat, teljesen a háttérben maradt végig.

Sajnos ugyanezt tudom elmondani May-re és Coulson-ra is. Előbbi ugye egy képességet kapott, utóbbi pedig LMD formában folytatta a pályafutását. Bár voltak remek pillanataik, de kezdtek már kifulladni a ezek a karakterek.

Az utolsó pár perc pedig tényleg egy hatalmas érzelmi fröccs amiben mindenkit szépen küldenek tovább a saját útjára. Remekül tükrözte, hogy mennyit változott mindenki a pilot óta.

Összességében egy hatalmas élmény volt az egész sorozat, talán ha szerencsénk van még láthatjuk felbukkanni ezeket a karaktereket valahol.

Cool.

29 hozzászólás Ne habozz!

oszd - 2020. 08. 13. 10:15

Ez volt az első sorozat ahol úgy éreztem, ha egy rész kimarad, nem értem a következő részeket. Muszály volt mindent megnézni. Pedig 3 hét alatt nyomtam le az egészet (betegágyban). A Marvell univerumot egyébként nem ismerem, de itt annyit beszéltetek róla, hogy belekezdek.
Szerepfejlődés, fordulat, volt itt minden. És mindent el tudtam hinni. Nem jellemző az amerikai sorozatokra. Nem volt szirupos. Annak ellenére, hogy hozták a világ legjobb románcát. FitzSimmons, ahogy veszekedős barátságból kifejlődött a szerelem Ez az a szerelem amit minden ember szeretne megélni..
Ez a sorozat a példa arra, hogy nem a nagy pénz tesz egy filmet, filmsorozatot jóvá. Hanem a készítők, a szereplők.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy vége… Nagyon sajnálom.

Jesustomer - 2020. 08. 13. 10:56

na, elbőgtem magam a végén.
Nem azt húzta meg amit vártunk itt sokan,
Hanem asszem sokkal jobbat. Egyáltalán meg se fordult a fejemben ez a story, kicsit csalódott is vagyok pár dologban de ez egyáltalán nem rombolja le a sorozat minőségét.
Pazar volt az összes évad.

Viky - 2020. 08. 13. 12:39

Ez egy elképesztően jó befejezés volt! Úgy érzem a szavak nem tűnnek elegendőnek! Imádtam mind a 7 évadot egytől egyig…minden benne volt ami kellett, dráma, humor, tragédia, horror( 🙂 ) szerelem. Fitzsimmons szerelemről nem is beszélve amit minden ember kíván magának ezt a befejezést érdemeltük, mert még elnéztük volna évekig…de minden jónak egyszer vége! Szerintem nekem még kell pár nap, hogy felfogjam ” Ennek vége”
#onceagentanalwaysanagent#

Thanks all 7 years! #aspysgoodbye#🥃🥃🥃

Isaac - 2020. 08. 13. 18:05

Én azt kaptam amit vártam, kevés sorozat kap méltó befejezést,de ez az évad szerintem jutalomjáték volt nekik és ez meg is látszott színészeken. Nagyon odatették magukat és itt említsük meg a számomra arctalan ,de zseniális írógárdát a háttérben. Amikor valakinek példát hozok fel ,hogyan kell egy sorozatot lezárni,akkor a
Strategic Homeland Intervention Enforcement and Logistics Division ügynökeinek kalandjai az elsők között lesz majd.

Hádész - 2020. 08. 13. 22:16

Az előző két évad nekem kevésbé jött be, látszott, hogy megcsappant a költségvetés, de a 6. évadban ezért el is kezdtek kreatívabbak lenni néhány szempontból. A záróévad kiemelkedett ezek közül (bár Fizt nagyon hiányzott), az utolsó (két) rész pedig tényleg kellemes csalódás volt, nem gondoltam, hogy sikerül ennyire jót kerekíteni a végére.

Neoprimtiv - 2020. 08. 14. 23:20

Nálam elég nagy hendikeppel indult ez az évad, mert ahogy winnienek a hekkelés, nekem az alternatív idősíkok közti ugrálás a gagyi írás fenyegető jele. (“Majd benyomunk valami technikai blablát, a lényeg, hogy így ki tudjuk húzni a karaktereket a magunk kavarta szarból.”)

A logikai részével éppen ezért nem is akarok foglalkozni az évadnak, viszont ezen túllépve nagyon örülök, hogy egy sokszorosan költségcsökkentett futam végére egy szerethető jutalomjátékot hoztak össze az írók. Jó volt a sok visszatérő szereplő (vagy csak karakter, mint Garrett), a végére kaptunk egy gyakorlatilag teljes heppiendet – a “valakit ki kell nyírni” olyan kötelező húzás lett, hogy ez akár váratlannak is nevezhető.

örülök, hogy a készítők (írók és színészek egyaránt) megkapták a lehetőséget, hogy szépen búcsúzzanak és még jobban örülök, hogy ezzel élni is tudtak.

Dani092 - 2020. 08. 16. 13:35

Sziasztok! Két kérdés merült fel bennem, amire még nem jöttem rá magamtól, de hátha nektek evidens. Egyik: minek kellett az idő monilitból darab, hamár volt egy a zefíren? Másik: miért nem találkozhatnak többet?

DJackson - 2020. 08. 16. 15:37

Ha jól emlékszem 2013 ban még én kommenteltem be először, hogy lesz ez a sorozat, nem kis utazás volt idáig érni! Már az első hírek óta nagyon vártam, de álmomban nem gondotlam volna, hogy ennyire jó lesz és eddig fog tartani. Idő közben az egyik kedvencemmé nőtte ki magát! Számomra többet ért mint az egész MCU egybevéve.
Szinte sosem volt biztos a következő évad berendelése ezért tulajdonképp 6 fináléja volt és mindegyik tökéletes lett! Hihetetlen mennyiségű tehetséget hozott össze, mind a kamerák előtt és mögött. Rendkívül szerethető és 3D-s volt minden karakter! FiztSimmonst különösen kiemeném, ilyen tökéletes pár talán még nem volt a film történelemben! Az írok is külön dícséretet érdemelnek! Ilyen csavaros, pörgős, filler mentes és konzisztens színvonalat csak nagyon kevés sorozat tudott produkálni!

Szerintem a 4. évad végére érte el a csúcspontját, de a későbbi évadok költség csökkentését szerencsére tudták kreativitással kompenzálni és elszakadni az MCU limitációitól. Ha 1-2 évvel ezelőtt fejezik be akkor egy legendás darab lett volna belőle, ami leckeként allhatna minden következő sorozatoknak, de még így is nagyon jó lett az összkép. Ha másért nem a karakterekért önagában elnéztem volna még pár évig!

Elég érzelmesen állok a lezáráshoz, számomra egybe is esik egy korszak végével, valamint ezen kívül már nincs is más várós sorozatom.
Innen is köszönöm az összes készítő munkáját, az Agents Of SHIELD egy örök kedvenc marad!

Hádész - 2020. 08. 16. 23:06

Dani092: Egyik: A Zefír ott lelépett nem? És kellett Fitzéknek egy másik darab, de lehet tévedek. Jó lett volna újranézni az előző évadot, régen volt már.
Másik: Találkozni találkozhatnának, csak éppen nem fognak már összejönni. Ez nem tiltás volt, hanem a Timestreamből megismert információ. Mindenkit más felé vitt az élet, felbomlott a csapat.

Bogyi007 - 2020. 08. 17. 00:20

Azzal hogy megérkezett a magyarítás (Innen is köszönet a fordításokért MINDENKINEK!) nem volt kérdés, hogy megnézem ma este a finálét.

Hát nekem sem maradt a szem szárazon…
Bevallom nem vagyok az a nagy sorozatkövető, de a SHIELD az első részétől kezdve mindig is aktuális volt.
Megannyi szál és lezárás, egyik jobb volt mint a másik.
Én nem térnék ki rájuk, mert aki követte a sorozatot, annak újat úgysem tudnék mondani. :D

Hiányozni fog a sorozat nagyon.

Szerintem fogom újrázni az biztos.

Nézőke - 2020. 08. 17. 14:46

nu, én is a magyarításra vártam, köszi a fordítást.
Az a rengeteg akcentus, már nem tudtam figyelni a történésekre, kellett a felirat :D

nos, én az elején hiányoltam a MCU univerzumból hozott karaktereket.
Talán összvissz 3 db ilyen cameo volt, de utána az írók “elhagyták” a Thanos-csettintés szálat,és saját univerzumot alkottak, ami összességében jól sikerült.

Amit hiányoltam:
-feltűnhetett volna a Szellemlovas is a végére, ha már említés szintjén Ward is megvolt…

-Sybil halála, tudjátok,amit nem mutatnak,az nincs..

– a másik idővonalon felbukkanhat később Lincoln,vagy az apja ugye…..ezt valahogy nem tudtam elhinni,hogy Daisyt nem érdekli ez a “lehetőség”, dehát hiányozni nem fognak, csak érdekességként írtam.

nincs mit várni innentől.. :-O

Dani092 - 2020. 08. 17. 18:01

Hádész: Az oké, de ugye a flashbackben úgy volt Flint csinált nekik egyet a “régi” Zefirhez, majd a templomból az “új” Zefirrel vittek el egy darabot, ezért nem tiszta. Másik része így már tiszta akkor köszi :)

cherockee - 2020. 08. 17. 22:46

“ami azért elég nyilvánvaló volt már azelőtt is, hogy felfedték volna”

Ezeket úgy imádom. Én konkrétan azt hittem, hogy Fitz haldoklik, de semmi gond, nyilvánvaló volt :).

cherockee - 2020. 08. 17. 22:55

Egyébként én is imádtam, minden részét láttam, 3x is abbahagytam, majd mindig örültem, amikor unalmamban elővettem (első pár rész után, majd valamikor asszem a második évadban, majd a ghost rider részeknél), mindig pont akkor ment más irányba tovább, ami nekem nagyon tetszett.

Szerintem nagyon kreatív volt, Enoch-ot majdnem megsirattam (senki nem írta fentebb!!! szívetelenek!!! :) ), az egész sorozat egészében olyan sok történet volt, annyira tényleg évadonként más volt, hogy nem is emlékszem felére se.

Számomra az MCU-ból jött legjobb dolog.

superpityu - 2020. 08. 17. 23:44

@cherockee: az időhurok epizódban meg én is arra gondoltam. És én daráltam a részeket pár nappal a finálé előtt, szóval ha hetiben nézem akkor lehet erre gondoltam volna inkább, többet rágódom rajta. Miután Fitz megjelent már egyértelmű volt szerintem. Bár kicsit pofátlannak éreztem, hogy visszatartották ezt az infót Deke elől.

DarkEagle - 2020. 08. 18. 00:13

Tipikusan az a sorozat amit minden hibája ellenére szeretsz mert a karakterek elviszik a hátán. És ezt manapság nagyon kevés országos sorozatról lehet elmondani.

Nem akarom nagyon ragozni hisz nagyjából egyetértek a kritikával. De annyival kiegészíteném hogy szerintem nem fogjuk őket már látni. Többek közt azért mert ez a sorozat túlságosan is komplex ahhoz hogy Kevin Feige kezdjen velük valamit és ha esetleg kezdene is velük valamit akkor nagyon leegyszerűsítené őket azt meg nem akarom. Pedig én is megnéznék az említett trióval egy spinoffot pl a sokat emlegetett Agents of SWORD-ot akik ugye benne lesznek a Loki sorozatban is.

Arra egyébként nem fogadnék hogy a sorozat az MCU része lett mert konkrét utalás nem nagyon volt max ha utalásnak vesszük azt hogy Fitz szerint a régi idővonalon vannak. Mert ha az MCU-ban vannak akkor nem Fury az igazgató hiszen a végén az egész kócerájt Mack vette át.

Teljes mértékben egyetértek azzal is hogy a SHIELD karakterei fényévekkel előzik meg az összes MCU karaktert. És persze lehetne mondani hogy a filmekben nincs annyi idő karakterizálni kibontani ennyire a karaktereket de ez hülyeség. Volt rá 10 évük de gyakorlatilag minden szereplő ugyan az csak más skinekkel. :D Ami szomorúbb hogy egyikről se tudnám azt elmondani hogy az életem része lenne pedig van pár MCU film amit szeretek de mind steril és egyszerű míg a SHIELD nem próbáld menő lenni hanem inkább ráment a családi aspektusra amiben egyébként a DC Comics a jobb szóval a SHIELD írói megmutatták hogy lehet a Marvelen belül is írni karakterek úgy hogy nem kell minden 2. percben egy egysoros fölösleges poént elsütni egy komoly helyzetben csak hogy a néző nevessen.

Arról nem beszélve hogy az a rész amiben ugye Jemma “egyedül” van egy másik bolygón máig az egyik legjobb rész, ha nem a legjobb. És igen a FitzSimmons páros lezárását mérföldekről lehetett látni de 7 év után ennyi kijárt már nekik. Szerintem még életemben láttam egy párost ennyit szenvedni.

Sousa egyébként benne volt az 1. Bosszúállók filmben is rendőrként. Ezt azoknak mondom akik esetleg nem tudnák. Az egyik fiatal zsarut alakította. Szóval így már érthetőbb mit keresett akkor a jövőben. :D

NA de elég az ömlengésből, épp eleget ömlengtem már a héten. Részemről egy sima erős 8/10 a széria. És ha előveszik őket valaha remélem hogy ezekkel a készítőkkel mert az nyilvánvaló hogy csak ők tudnák jól folytatni.

Gab - 2020. 08. 18. 07:01

Látva manapság, hogy csak úgy elkaszálnak sorozatokat, mikor nem produkálnak a fejeseknek nagy számokat már meg kell becsülni, hogy valami a végére tud érni. A 7 év alatt bár az egész a Coulson él ,,mozgalomból” indult (miután a Bosszúállók filmben meghalt) elég ügyesen oldották meg a készítők, hogy a semmiből
szinte (nem volt képregényes story se).

A sorozat maga azzal indult és akart különleges lenni, hogy a ,,filmek közötti” időben fut, kitölti a szünetet, kapcsolódik hozzájuk. Azonban komolyabb filmes szereplők tartós szerepeltetése nélkül ez nehéz, mintha mindig rossz időben lettek volna,
rossz helyen:) hisz sose találkoztak se a filmes ellenséggel, se a Bosszúállókkal. Eleinte ugye követték a filmeket, majd tudjuk, hogy egy ponton úgy döntöttek, hogy függetlenedik a filmektől a sorozat.

Sőt megvágták a budget-et is, rövidebb évadokat kaptunk végül.

Ez a sorozat tipikus esete a kevesebb néha többnek, úgy kedvelte meg mindenki ezeket a karaktereket, hogy egyik se volt klasszikus képregényes karakter és nyugodtan mondhatom hiányozni fognak azoknak, akik a kezdetektől követik őket. Ez a sorozat mindig itt volt nekünk, ha esett, ha fújt, ha megszűnt 1-2 friss sorozat.

DarkEagle -el egyetértek, de nemcsak a karakterek komplex volta miatt kicsi az esélye, hogy látjuk még őket, hanem egyszerűen látni a trendet – a Disney+ miatt a Disney egyszerűen mindent bezúzott, ami nem onnan indult és nincs közvetlen a kezük alatt. Amúgy látni ezt a pénz orientáltságot a filmeken is, nézzük csak meg a Vasember első és azt azt követő részt és végül a harmadikat. Mintha 3 különböző film lenne. Vagy csináltak egy elég jó rajzfilmet:

https://www.youtube.com/watch?v=WtZ-cz-3zqo

Na, de ez túl klasszikus volt (hisz követte a képregényt és komorabb is volt néha), hát ezt zúzzuk be és csináljunk valami gazdaságosabb, gyerek-barát disneys plus valamit:

https://www.youtube.com/watch?v=wnbx9TzKC4w

Amúgy láthatóan megviselte a szereplőket is az utolsó rész (nem most ugye, hisz az utolsó évadot már korábban leforgatták):

https://www.instagram.com/p/CDwnZpRs6yD/?utm_source=ig_web_button_share_sheet

Hiányozni fog a sorozat és a karakterek is:(

motch - 2020. 08. 18. 08:51

Azt hiszem örök kedvenc marad a sorozat, de azért érezhető hogy a finálét nagyon elkapkodták. Daisy nekilöki Nathanielt az egyik ilyen félgömb valaminek amitől mind a HÁROM cronicom hajó felrobban mert miért ne és amit Daisy simán túlél egy karcolás nélkül mert miért ne. A tipikus feláldozás kellett de legalább Deke is kapott egy normális befelyezést meg egy normális szerethető személyiséget az évadban. És igen logikátlannak tűnik hogy miért nem jöhet össze a csapat többet de fogadjuk el hogy erre visz az élet.
Minden hibáját hajlandó vagyok megbocsátani a karakterek miatt. Kevés sorozat van ahol ennyire jók és kompexek a szereplők és a köztük lévő dinamika zseniális. Ha lenne egy évad ahol csak egy szobában ülnek és beszélgetnek akkor is megnézném.
Ja és az időhurkos epizód benne van minden idők egyik legjobb sorozatos epizódja listámban. Szegény Enoch.
Minden hullámvölgye ellenére ez ilyen rejtett kincs marad, csak sajnálom azokat az embereket akik menet közben kiszálltak.

Matyika29 - 2020. 08. 18. 09:15

Nekem az utolsó évad hangulta nagyon bejött. Minden résznek volt egy külön oldschool hangulata… imádtam.
Ha így visszagondolok a 2-4. évad rohadt erősre sikeredett, főleg látványban és a sok karakterben, helyszínben…
De az űrutazós évadok is tetszettek.
És csak annyit, hogy imádtam az utolsó évadot fordítani. Aki már fordított feliratot, tudja, hogy néha nehézkes tud lenni, mert ilyenkor 2x-3x látok egy részt… de ez most kifejezetten élvezetes volt.

Nézőke - 2020. 08. 18. 09:40

cherockee: ..azért nincs Enoch siratás, mert az már korábbi résznél volt,és nem az évadzáró kommentekben megy el rá a patron. Tessen csak utánakukkantani a kibeszélőben.

A csapat nem állhat össze,mert:
-May empatikus lett (ezt eléggé légből kapott szálnak gondolom amúgy), így nem tudna bárhol lovasságot alakítani
-Coulson meg küzd a saját démonaival egyelőre, még nem fogadta el hogy most akkor érez vagy sem. Ezt említi is, hogy eltelt egy év,de még nem tudja mi van.
-Jemmáék nagyon megérdemlik a családot

Le kellett zárni, és így volt jó. Mint ahogy a Bobbi és Hunter szál is szépen búcsúzott a bárjelenettel.

abba - 2020. 08. 18. 10:31

Nagy kedvenc a sorozat minden hibája ellenére, az utolsó évad pedig remek hangulatú és szórakoztató lett, ami idén tényleg nagyon kellett. Sousa behozása ihletett ötlet volt, ez a színész igazán karizmatikus.

Csakugyan a 4.évad volt a csúcspont, de később is kaptunk bőven kiváló pillanatokat.

Fitz nagyon hiányzott, hiszen sokáig a legjobb karakter volt és mindvégig a legkiemelkedőbb színész, de így sem hagyott keserű szájízt a finálé.

Valamit viszont megfigyeltem: nagy gyengesége a SHIELDnek, hogy A kategóriás színészek mellé (Henstridge, Caestecker) sokszor teljesen Zs kategóriába illő színészeket szereztek, ilyen volt Kora és Nathaniel idén, de gondolhatunk az 5.évad indokolatlan Dove Cameron-storylinejára. Sokszor paródiába fulladtak így a jelenetek, mert nyilvánvaló volt, mennyire nem egy szinten működnek ezek a karakterek.

s.cs. - 2020. 08. 18. 14:06

imádtam a sorozatot, és örülök, hogy csak tavaly nyáron fedeztem fel az első hat évad darálásával: azért hetiben nézni a részek végi cliffhangerekkel, idegőrlő lehet. kár, hogy vége…

Viky - 2020. 08. 18. 15:29

Matyika29: Csak annyit akartam mondani, hogy köszönjük a nagyszerű munkát!!!

DJackson - 2020. 08. 18. 19:37

Teljesen egyetértek a kritikával!

Aki az első évad elején elkaszálta, az adjon neki mégegy esélyt, példátlan minőség javulást produkált! Ha valami megérdemli, akkor az a SHIELD!

Érthető, hogy sokan kiszálltak a kezdeti, heti ügyes részektől, de a Winter Soldieres 1×17 után bekapcsoltak a gyorsító rakéták és séta repülőből űrhajóba ment át a sorozat, mi pedig 4 évig a székeinkbe tapadva figyelhettük, ahogy megállás nélkül orbitális magasságokba emelkedett a színvonal, és az 5. évadra már tényleg a csillagok közé ért!

A kezdeti lassúság amúgy nem a készítők hibája volt, a filmek miatt meg volt kötve a kezük. Amint elengedték azonnal hozták a pörgős, egybefüggő évadokat! Sajnos a rossz kezdés örökre rányomta a bélyegét, de szerencsére a kitartott fanok és Jeph Loeb miatt megmenekült.

Neoprimtiv - 2020. 08. 19. 00:09

#abba: nem védeni akarom a Disney-t, mert ezek a színészek tényleg csapnivalóak voltak, de Dove Cameron pl. egyértelműen azért került be, mert a sorozat masszív nézővesztését remélték vele megállítani – annak a libának akkor egymilliónál több követője volt! nem jött be, semmivel sem dobott a nézettségen – sajnos. Vagy szerencsére, mert így gyorsan ki is írták.

Az utolsó három évad színészválasztásait már egyértelműen a pénz motiválta, ki fért bele a keretbe. De ne feledjük, hogy a gagyik mellé így is jött egy Jeff Ward vagy Joel Stoffer, akiket viszont jó volt nézni és teljesen passzoltak a többiekhez.

abba - 2020. 08. 19. 09:05

@Neoprimtiv: jogos, azt hiszem Jed Whedon mondta egy videóban nemrég, hogy még annál is kevesebb pénzük volt, mint amennyit mi sejthettünk. Ezektől a színészektől viszont visszasírtam John Hannah-t és Kyle Maclahlant, akik persze épp a SHIELD kreatív csúcspontján szerepeltek.

De igaz, Jeff Ward és Joel Stoffer mimdketten nagyban gazdagították a sorozatot, plusz akadt színész, mint pl Chloe Bennet, aki nagyon is felnőtt a feladathoz (ő mondjuk nyilván nagyon fiatalon kedzte) , és sokszor nagyon érett alakítást nyújtott.

Enzo - 2020. 08. 22. 19:05

7×12-13 (pótlás múlt csütörtökről)

Hát eljött ez is, búcsúzunk ettől a fantasztikus sorozattól…mégpedig egy elég tömény fináléval, ami elvarrta a szálakat, és egy nagyon szép, méltó lezárást adott mindenkinek, még ha ennek érdekében az előtte levő történéseket egy picit össze is kellett rántani.
Meglepett, hogy nem halt meg senki (rosszabb “véget” sejtetett ez a nagy belengetés, hogy ez az utolsó küldetés együtt), egyedül Deke ragadt ott az alternatív múltban, és azért ő se járt rosszul (SHIELD-főnök és rocksztár) :D Nagyon kellett Fitz visszatérése, ha már jegelték az egész szezon során, és külön örülök, hogy flashbackek formájában megkaptuk a teljes sztorit, egészen a templomban történt konkrét eseményekig visszacsatolva. Az egész kvantumugrásos móka talán elsőre nehezen volt érthető, de másodszorra nagyjából összeállt, és legalább ezzel is bejött egy kis MCU-utalás, ha már a sorozat csak szökőévenként csatol át a “nagy univerzumba”.

Valahol megérthető a sok egyhelyszínes (főleg Lighthouse) epizód, hogyha megnézi az ember ezt a kétrészes finálét – azért ide kellett a CGI pénz rendesen: az űrbéli jelenetek, Quake-Kora és Quake-NateMalick harc, maga a kvantumugrás és a kvantumvilág ábrázolása. És hát azért a sorozat “filler” epizódokban is kiváló minőséget tud hozni, azt se felejtsük el.

Érdekes módon többször is Star Wars utánérzésem volt a rész során: vonósugár az elején; Simmons kiszabadítása tisztára Leia megszöktetésére hasonlított; a “you can feel all those lives lost” mondatról Obi-Wan juthat eszünkbe (“as if millions of voices suddenly cried out in terror and were suddenly silenced”); na meg Quake ahogy lebegett az űrben, majd fel lett élesztve, az echte Leia megint :D

7×12 darabkák:
– Deke ahogy utánozta Fitz pózát meg akcentusát, hogy hátha beugrik Simmonsnak, az zseni volt :D
– James Paxton kiválóan alakította kis Garrett-et, és kellően megalapozták az átállását.
– A Chronicomokból összerakott bombával hangárajtó-robbantósdi classic MacGyver SHIELD jelenet :D
– Részcím: The End Is At Hand – és tényleg feltűnt benne Victoria Hand, ahogy lehetett tippelni.
– A sok 0-8-4-es behozása elég randomnak tűnt, de persze Enochnak tényleg volt ideje az évtizedek alatt elhelyezni őket (ugyanakkor mi lett volna az eredeti terve?)

7×13 darabkák:
– Deke önfeláldozása Daisy-ért, és hogy Sousával együtt lehessenek, az külön megindítóra sikerült, mert hát ugye Deke maga is bele volt esve a csajba rendesen, és így igazán hősies az egész.
– Yoyo lassított verekedése menőn nézett ki :D
– May belépője (“The Cavalry.”) talán a legepikusabb jelenet volt az egész részben. Sibylt ügyesen átverték, még ha kicsit sántít is, hogy ekkora túlerőt levertek ketten.
– A Quake-NateMalick harc helyszíne jól nézett ki, de kicsit furcsán lett lezárva, így Quake újraélesztésével meglepően pozitív kimenetellel. Sibyl és Nathaniel a kelleténél (vagyis a SHIELD-es átlagnál) kevésbé karizmatikus főellenségek, de ennyi belefért.
– Külön tetszettek azok a flashbackek, amikben megmutatták még egyszer a Fitz-Simmons jeleneteket, csak feltárva, hogy Alya is ott volt velük :3 A kislány a finálé egyik legkellemesebb meglepetése :)
– Pluszpont, hogy Piper és Flint is fontos szerepet kapott (sőt, ugye a végén még Davis is visszatért, LMDavis formában) :)

Örülök, hogy mindenkire kitértek, hogy kinek milyen irányba ment az élete. Szomorú, de szép kis zárás lett, és valóban, fizikailag nem voltak együtt egy teremben. Szerintem mindenki tud olyan társaságot mondani a saját életéből, akivel hasonlóan vannak – összegyűltök, de már nem az igazi, nem ugyanolyan, mint rég. Szerencsére a legvégén felkerült a pont az i-re, és keretes szerkezetbe foglalta a sorozatot a pilot végének újrajátszása, ahogy COOLson elrepül a vadiúj, upgrade-elt Lolával… rengeteg menő jelenettel le lehetett volna zárni a SHIELD-et, és ez egy jó választás volt.

Hiányozni fog a sorozat, annyi szent. Anno nem is volt kérdés, hogy elkezdjem-e nézni, aztán az első évad első kétharmada kicsit gyengén muzsikált, de ekkor jött a Winter Soldier kapcsolat (azóta se volt ennyire szoros összefűzés a filmekkel), és hirtelen megugrott a szint. Onnantól pedig szép lassan a futó sorozatok közül az egyik kedvencemmé nőtte ki magát a sorozat, és minden évadban stabilan jónéhány 10/10-közeli epizódot szállított, miközben az összes létező veszélyen végigcibálta főszereplőinket, remek történetszálak és fenyegetések segítségével Garrett-től és Jiaying-től elkezdve Hive-on, Ghost Rider-en, AIDA-n át Izel-ig és a Chronicomokig. Annyi felejthetetlen pillanat… Ward árulása, Fitz és Simmons az óceán mélyén, a monolitos cliffhanger és a Maveth-es rész, a 3×08 és a “You dove through a hole in the universe for me!” (még mindig top 3 sorozatjelenet EVER nálam), Mallory Jansen alakítása AIDA-ként, a “hot potato” nyakláncos látomás és végül Lincoln halála, a 4×15-ben a “ki az LMD” játék, a 100.rész, Leopold doktor, a “majdnem sorozatzáró” 5.évad vége, a Kitson bolygós hülyülés, 6×06 Fitz-Simmons elmebörtön, a “kibe bújt Izel” epizód, a 7.évad jutalomjátéka vagy épp Enoch időhurkos búcsúja nemrég.

Ja és ha már színészi játék: Iain de Caestecker és Elizabeth Henstridge valami díjat érdemel! Ilyen tökéletesen eljátszani ezt a két karaktert, akik a poklok poklát járták meg együtt és külön is, míg végre megtalálták egymás mellett a boldogságot és a nyugalmat. Pedig aztán nem vagyok egy nagy “shipper”, de ők a #1 sorozatos álompár, az tuti. Mallory Jansent fentebb említettem, és még muszáj Joel Stoffert is kiemelnem, Enoch szerepében fantasztikusat nyújtott ő is. A többiek is hoztak egy jó szintet, csak úgy röpködtek a kiváló beszólások a Coulson-Daisy-Mack triótól főleg, nem véletlen, hogy a sorozat rendszeresen dominálta a #hétidézete rovatokat :)

Szóval na, remek kis 7 év(ad) volt ez, méltó a Marvel névhez. Jó lenne még látni a szívünkhöz nőtt karaktereket, de sajna erre nem sok esély van. Na mindegy, így is remek pillanatokat szerzett nekünk a sorozat, és ez a legfontosabb.
Köszönet a kibeszélőkért, a kommentelésért, meg persze a fordítóknak a feliratért (@Bender, illetve @Matyika29 + anno Nion és fant0m)!
Egy élmény volt.

#hétidézetei:
“-I’m the man you love. Uh, uh… We’re a team. You’re bio, I’m tech. My name is…?
-James Bond.” :DD /Deke & Simmons/

“I’ll say it if no one else will. That’s a Chronibomb.” :DD /CouLMDson/

“-Why are you wearing that costume?
-It’s… It’s not a costume. It’s for protection.
-Can I have one?
-U-Uh… Yes.
-Yes.” :D /Deke & Daisy & Simmons/

“-A miracle we survived. Well… except for Coulson. […] And Fitz.
-And Daisy.
-And May.
-Geez, I was a zombie once.
-So was Mack, actually.
-Really? Was I… Was I there for that?
-Look, if this is a contest, I died like seven times.” :DD /Coulson/

“Cool.”

karit - 2020. 08. 23. 02:27

“James Paxton kiválóan alakította kis Garrett-et”

Biztos túl szentimentális vagyok, felemelő érzés lehet, hogy eljátszhatta az édesapja karakterét.

Hiányozni fog a SHIELD, szerencsére abszolút újranézés-kompatibilis.

e-batta - 2020. 08. 23. 13:50

Rettentően elfoglalt voltam az utóbbi időben, úgyhogy a sorozat 6. és 7. évadját egyszerre daráltam le az elmúlt 3 napban. És igen, nekem is nagy kedvencem, ahogy az MCU-nak is nagy rajongója vagyok. Többen írtátok, és tényleg milyen igaz, hogy az MCU-hősök karakterfejlődése közel sem olyan széles skálájú, mint a sorozaté (bár Thor látványos lezüllése az MCU egyik legnagyobb WTF-pillanata volt! :D), de itt még a végén a kőbe vésett egyéniségek is szembetűnő változáson mentek keresztül: ki gondolta volna, hogy a Cavalry egy érzelmi antennává (Mantis emberbőrben?), vagy Deke önimádó és önző seggfejből egy önfeláldozó és öntudatos vezetővé válik?
Újabb csemege a fanoknak: sejtettem, hogy a Mack által hangsúlyosan kimondott táskanyitó kódszáma jelent valamit: 1-3-6, utánaszámoltam, és igen, az utolsó epizód volt a 136.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz