login |

Streaming szolgáltatók sajátsorozatai, amik itthon nem elérhetőek

2020. 08. 28. 20:00 - Írta: winnie

34 hozzászólás | kategória: streaming

Mostanság többet is posztoltam a streaming szolgáltatókról, többek között arról, hogy nem jelzik, milyen sorozatok kerülnek le a kínálatukból.

Azonban van még egy téma, ami van annyira érdekes, hogy szót ejtsünk. Ez a saját gyártásoké. Az ember ugyanis feltételezi, hogy ami saját, az automatikusan része a pakknak, amire előfizet. Azonban ez nincs mindig így, csak az esetek 99%-ban.

Akadnak ugyanis olyan HBO-, Amazon- vagy Netflix-sorozatok, amik itthon nem elérhetők a szolgáltatónál.

Az okokat az HBO és az Amazon esetében nem igazán tudom, a Netflix-nél viszont azt látni, hogy anno egyrészt megmentett sorozatok nem kerültek fel, zömében azok, amik itthon kaptak már tévés premiert (ma már igen, ld. Lucifer, Designated Survivor, Black Mirror, Travelers), illetve pár Dreamworks Animation, ami később került itthon tévében bemutatásra. De kivételek még így is vannak. (Az ember azt gondolná, hogy a tévés szerződések idővel lejárnak, hiszen például a Bosch 3. évad (ami sokáig az S4 felkerülése után sem volt még fent) is felkerült végül az Amazon-ra, de a Netflix-sorozatokról még mindig semmi hír.)

Szóval össze szeretném szedni, hogy melyek azok az HBO-sorozatok, amik nincsenek HBO GO-n, Amazon-sorozatok, amik nincsenek Amazon Prime Video-n, és Netflix-sorozatok, amik nincsenek a Netflix-en idehaza. A lista jó eséllyel egyszeri és végleges lesz, ha mindent kipipáltunk, hiszen az elmúlt években már láttuk, hogy mi globális premier és mi nem.

HBO-sorozatok, amik nincsenek fent az HBO GO-n:

  • The Family Tree (sosem kapott HBO-s premiert)
  • The Life and Times of Tim (itthon a VIASAT6 mutatta be)

Amazon-sorozatok, amik nincsenek itthon az Amazon Prime Video-n – itt a régi pilotciklusok sorozatai tűnnek fel javarészt, lehet, hogy azokra még más szerződést kötöttek:

  • Alpha House S1-S2 (1. pilotciklus)
  • The Betas S1 (1. pilotciklus)
  • Mad Dogs S1 (4. pilotciklus)
  • Good Girls Revolt S1 (5. pilotciklus)
  • One Mississippi S1 (5. pilotciklus)
  • The Dangerous Book for Boys
  • + a pilotciklusok be nem rendelt pilotjai
  • + egyes gyereksorozatok/animációk/nem amerikai sorozatok

Netflix-sorozatok, amik nincsenek itthon a Netflix-en:

  • Arrested Development (a TV2 csatornáin ment)
  • The Killing (az MTVA csatornáin ment)
  • Longmire
  • Mystery Science Theater 3000: The Return
  • Freud (csak pár országban nincs fent, lehet, hogy egy tévécsatorna vette meg)
  • Versailles
  • Distrito Salvaje / Wild District (még akadt egy-két latin-amerikai széria, ami itthon valamiért nem került fel)
  • a DreamWorks Animation sorozatainak egy része azóta felkerült már, de talán nem mindegyik.
  • + a Star Wars: The Clone Wars is idesorolható, mint megmentett széria.

Ha valami kimaradt volna, jelezzétek!

34 hozzászólás Ne habozz!

gromit - 2020. 08. 28. 20:40

a Family Tree-t én a BBC-n néztem. nem tudom, mennyire volt hivatalos koprodukció, de lehet, h az bezavarhatott a nemzetközi terjesztésbe?

v - 2020. 08. 28. 20:40

Hernán S01 – amazonos, de itthon nem elérhető a prime-on, épp ma néztem

kormiani - 2020. 08. 28. 20:48

The Hookup Plan karantén epizód – ha minden igaz, akkor ez csak Franciaországban.

gromit - 2020. 08. 28. 20:50

a Freud eleve az ORF-en premierezett, utána került fel Netflixre, szóval igen, egyes helyeken tuti a tévés (esetleges későbbi) sugárzás miatt nem elérhető.

(a hivatalos terjesztő a német ZDF Enterprises, nem is az ORF vagy a Netflix – szóval normál tévében is felbukkanhat erre-arra)

kormiani - 2020. 08. 28. 20:50
trillian - 2020. 08. 28. 21:01

Medici is Netflixes sorozat, ha jól tudom és az itthonin nincs fent, Angliában igen.

winnie - 2020. 08. 28. 22:14

Hernán S01 – amazonos, de itthon nem elérhető a prime-on, épp ma néztem

igen, a spanyolokkal mindig gondban vagyok, mert azt veszem észre, hogy nem feltétlenül globálisak. ha a hernan globális, akkor itt a helye, persze.

winnie - 2020. 08. 28. 22:16

trillian: igen, medici jó találat, többször is említettem. bár nem netflixes-netflixes, de utólag felkerülő netflix original, az szerintem eléggé globális.

Dearborn - 2020. 08. 28. 22:16

Black Mirror bandersnatch-et én pl nem találom a netflixen. Lehet hogy csak “event sorozat” volt, és már nem elérhető?

kormiani - 2020. 08. 28. 22:55

A Medici nem globális Netflix Original, hanem exclusive distribution, itt van csak: United States, Canada, the UK, Ireland and India. Ilyenből rengeteg van, de csak azért mert egy acquisitionre a Netflix odateszi a logóját, attól az még csak vásárolt tartalom. A Mike Tyson Mysteries például Kanadában Netflix Original.

winnie - 2020. 08. 28. 23:11

ja, igen, ilyennek gondolom a hernant is, csak azzal a kilonbseggel, hogy vannak olyan spanyol nyelvu sorozatok, amiket csak bizonyos piacokra gyartanak, mint az amazon az olasz celebrity hunted, vagy a netflix a torok exatlont.

winnie - 2020. 08. 28. 23:14

kormiani: azt hittem, ott a magyar premier iatszik be, de ha csak par piacos, akkor nem tartozik ide. mert ugye lehet az inverz is, mint a bodyguard vagy a frontier, ami csak a gyarto orszagokban nincs fent a netflixen.

ugyanez a freudnál is. ha az csak a germán területeken van fent, akkor az oda exkluzív.

winnie - 2020. 08. 28. 23:17

dearborn: magyar feluleten csak olyat fogsz latni, amihez van magyar specifikacio. a tobbi, csak angol feliratos sorozatot es filmet, es ilyen a bandersnatch, csak akkor latod, ha angolra allitod a nyelvet. (vagy nemetre, ha az van hozza.)

illetve ha angolon vagy, a bandersnatch külön van, mint a black mirror.

Kati néni - 2020. 08. 29. 12:56

Meg úgy alapvetően nálunk, Németországban sokkal jobb a kínálat nemcsak a sorozatok, hanem a filmek terén is.

winnie - 2020. 08. 29. 13:49

a nagyobb piacokon, ld. lengyel, román, persze, hogy.

westhammer - 2020. 08. 29. 15:24

Mystery Science Theater 3000: The Return sincs fent…

winnie - 2020. 08. 29. 20:02

westhammer: igen, tényleg, emlékszem, az nem jött. totál rejtély volt, de talán a benne lévő klipek vagy a kickstarter miatt?

winnie - 2020. 08. 29. 20:09

közben eszembe jutott, hogy ezeket az “itthon nincs” vagy “itthon nem” kapcsolattal szoktam olykor jelezni, és erre rákeresve, például az El Marginal, Las Munecas De Le Mafia / The Mafia Dolls nem került fel a spanyol Netflix-kínálatból (de ezek nem saját sajátok), illetve kiderült, hogy a Mrs. Maisel sem rögtön jött itthonra, és nem jött hozzánk az All Or Nothing: CBF vagy a Take Us Home: Leeds United doku

winnie - 2020. 08. 29. 20:10

ami még nincs, végig nézve a posztjaimat:

Amazon – The Dangerous Book for Boys
Netflix – Versailles (bár ott nem tudom, hogy mi volt a szerződés a jogokról)

Marla - 2020. 08. 30. 17:26

A magyar Netflixen nincs fent a Girlboss de például Adam Sandler 100% fresh comedy specialja sem. :(
Mikor utoljára néztem a Bloodlineból is csak két évad volt fent.

winnie - 2020. 09. 25. 07:28

Marla: magyar Netflix alatt az itthon elérhető tartalmakat értjük, nem a magyarítottakat. ezek mind fent vannak, csak nincs hozzájuk magyar specifikáció, így nem látod őket, ha magyar felületre állítottad a platformot. ha angol nyelvűre állítod a felületet, akkor mindet látni fogod.

winnie - 2020. 09. 25. 07:28

a utopia nem került fel az amazonra.

JBen - 2020. 09. 25. 21:15

Itt most milyen címekre gondolsz?
Aminek van mondjuk magyar nyelvű leírása, de nem nézhető sehogy? Pl: Sense8, Flaked, The OA, stb…?
Van ezekről egy listám.
De vanna olyanok is, amikhez magyar felületen ha rákeresel, angol nyelvű leírás van csak (ebből kevesebb van), és természetese ezek sem nézhetők. Pl.: Wet Hot American Summer: First Day of Camp, W/ Bob & David, Chasing Cameron, stb…

winnie - 2020. 09. 26. 10:37

azokra, amik nem elérhetők itthon és saját gyártások, de nagyjából fent fel van sorolva az összes.

az általad felsorolt sorozatok mindegyike nézhető itthon, írtunk is róluk, hiszen megnéztük őket. pl:

JBen - 2020. 09. 26. 14:41

Húha, akkor én vmit rosszul csinálok.
Nekem a magyar nyelv van beállítva, és ennél a sorozatnál pl. azt írja, hogy „emlékeztess”. Nem tudom lejátszani. Létezik hozzá magyar felirat?

JBen - 2020. 09. 26. 14:43

Itt most ugye nem arra gondolok, hogy egy fordító készített hozzá feliratot, mert úgy persze létezik, hanem a Netflix oldalán gondoltam.

winnie - 2020. 09. 26. 15:01

nincs felirata, de elerheto, ha angolra allitod a feluletet – erre celzok feljebb, hogy magyar feluleten csak a magyar feliratos vagy azinkronos tartalmakat latni. ha csak ezek johetnek szoba, akkor erdemes ugy hagyni persze. en csak arra utaltam, hogy maga a tartalom, a sorozat elerheto itthon, de egyelore csak angolul.

JBen - 2020. 09. 26. 23:04

Így már világos, köszi. :-)

toxigen - 2020. 10. 14. 22:29

The Keepers – Netflix?

KulcsarZoltan - 2020. 12. 02. 09:45

A utopia azóta felkerült a prime-ra

Spooky - 2020. 12. 02. 09:50

MAster of none season 2 sem elérhető magyar netflixen hacsak nem változott közben

sunny - 2020. 12. 18. 19:52

gyűlölöm, hogy elő vagyok fizetve netflix-re és amazon prime-ra is és vagy egy csomó sorozat amihez nem férek hozzá. Bezzeg a sok dél amerikai, meg spanyol meg kitudja mihez azok persze fent vannak amik abszolút nem érdekelnek. Multkor Netflixet böngésztem nem tudom már melyik kategóriát, de elborult az agyam, hogy minden 3-4ik vmi szar indiai/spanyol volt.

Amck - 2021. 03. 10. 11:28

Tudtok arról valamit, hogy a shitts creek hol van fönt?

winnie - 2021. 03. 10. 11:50

amerikában, illetve egyes angol nyelvterületeken. az nem a saját sorozata a netflixnek, csak bizonyos régiókra megvették a jogokat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz