login |

When They See Us – írta Bandrew12

2020. 08. 30. 15:50 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: kritika, minisorozat,

Mindig is nagy kedvenceim közé tartoztak a bűnügyi minisorozatok, ahogy az igaz történeteket feldolgozó alkotások is. A Netflix által tavaly bemutatott A Central parki ötök mindkettő kategóriába beleillik, hiszen 4 részes, lezárt sztorit hoz és valós események alapján készült, épp ezért sem értem, hogy kerülhette el a figyelmem 2019-ben – és azt sem, hogy miért nem kapott még mindig magyar feliratot a platformon.

Az ugyanis igencsak önmagáért beszél, hogy a 2019-es Emmy-díjátadón 16 jelöléssel is büszkélkedhetett, többek között a fő kategóriában, a limitált sorozat között, a legjobb férfi főszereplői díjat pedig amelyet Jharral Jerome haza is vihette.

Jerome mellett, Aunjanue Ellis, Niecy Nash, Asante Blackk, Michael K. Williams, John Leguizamo, Marsha Stephanie Blake és Vera Farmiga is jelölést kaptak az alakításukért. A nevekből és a kritikai elismerésből is látható, hogy a szereplőgárdára nem lehetett panasz.

A sorozat rendezője Ava DuVernay volt, de közreműködött a sorozat megszületésében Robert De Niro, és Oprah Winfrey is, aki meg is hívta a sorozat szereplőit, készítőit, és a valós események elszenvedőit, melynek címe Oprah Winfrey Presents: When They See Us Now lett és akit megfog a történet, annak érdemes rászánnia arra is egy órát – ez fura módon elérhető a Netflix magyar nyelvű felületén is, de felirat ugyanúgy nincs hozzá.

A történet egy 1989. április 19-én kezdődik. Pár tucat színes bőrű fiatal egy csapatba verődik és a New York-i Central Park felé veszik az irányt. Ott biciklisekbe, járókelőkbe kötnek bele, majd rendőrök érkezésével mindenki menekül amerre tud.

Kiderül, hogy a park egy területén egy fiatal fehér nőt megerőszakoltak és félholtra verve ott hagytak. A rendőrök már kiérkezésük alkalmával sokukat letartóztatják, és az akció folytatódik másnap is. Így kerül őrizetbe 5 fiatal, akik mind 14-16 évesek, egyikük latin-amerikai, négyen pedig afroamerikai származásúak.

New York City akkoriban nem számított biztonságosnak, gyakoriak voltak az összetűzések, zavargások. Az eset súlyossága és az általános közhangulat és a lakók biztonságérzetének helyreállítása érdekében gyorsan szükség volt gyanúsítottra. Emiatt Linda Fairstein (Felicity Huffman) ügyész azon dolgozik, hogy az őrizetbe vert 5 fiatalra minden áron rábizonyítsa a bűntettet.

Az első rész során láthatjuk, ahogy különböző módszerekkel (ételt/italt nem adva, szülőket/ügyvédet kihagyva, gyerekeket megfélemlítve) hamis tanúzásra veszik rá a srácokat, miközben a tárgyi bizonyítékok és a fiatalok elmondottai is arra utalnak, hogy nem ők az elkövetők.

Később hiába vallják mind az öten ártatlannak magukat, hiába nem egyezik a DNS-minta, mindegyiküket elítélik. Az általános közhangulat tüzére csak olajat jelentett Donald Trump, aki nagyjából 100 ezer dollár értékben vett újsághirdetéseket, melyben a fiatalokkal kapcsolatban kampányolt amellett, hogy visszahozná a halálbüntetést.

A sorozat egyik nagy erőssége számomra az, hogy nem itt zárja le a történetet, hanem bemutatja az ártatlanul elitéletek sorsát börtönben, valamint a börtönből való szabadulásuk után az újrakezdésre való törekvéseiket.

Különösen erős az utolsó rész, mely Korey Wise sorsáról szól. Ő ugyanis 16 éves volt az ítélet pillanatában, emiatt a börtönbüntetését első pillanattól fogva felnőttek között tölti, ahol az erőszaktevés bűncselekmény miatt állandóan bántalmazza a többi fogva tartott, sőt még egyes őrök is asszisztálnak ehhez. A fiú/férfi több börtönt is megjárt, sokat volt elkülönítve, magánzárkában.

Egyik börtönben ismeri meg Matias Reyes-t, aki 2002-ben vallomást tesz és beismeri, hogy ő követte el a New York Jogger Case néven elhíresült esetet. Az elmondottait alátámasztják a bizonyítékok és a DNS is egyezik, így Wise szabadulhat a börtönből. (A többiek már korábban szabadultak).

Az esetet követően az öt ártatlan kártérítést követelt magának, de az eljárás 2014-ig elhúzódik. Ekkor összesen 41 millió dollárt kaptak, ami a New York államban az addig megítélt legnagyobb összeg volt. Az Oprah-nál tett látogatásuk során elmondták, hogy a pénz, noha sokan nem így gondolják, mégsem elég sok mindenre, hisz soha sem kapják vissza azokat az éveket, és sérelmeket.

Számomra a When They See Us az egyik legmegrázóbb és legjobb sorozatos élmény volt idén. Simán megy rá a 10/10. Kiemelném még a zenéjét is, ami nagyban hozzájárult az atmoszféra megteremtéséhez. A színészekről már korábban ejtettem pár szót, de tényleg kivétel nélkül nagyszerűen alakítanak a felnőtt és a gyerekszínészek egyaránt.

7 hozzászólás Ne habozz!

Clarei - 2020. 08. 30. 07:26

Teljesen odáig vagyok érte, szintén kedvenc lett.

Livia - 2020. 08. 30. 17:08

Jó kis sorozat volt

szocika - 2020. 08. 30. 17:20

Utóbbi ÉVEK legjobb sorozata.

10/10

wickee - 2020. 08. 30. 19:04

Nem sok minden volt rám ekkora hatással az elmúlt pár évben, mint ennek az utolsó epizódja Koreyról…

GálA - 2020. 08. 30. 20:36

Ez a cucc hihetetlenül oda lett téve, egyik alltime fav!

pytta - 2020. 08. 31. 19:04

Beállok én is a sorba: számomra is az év egyik legerősebb sorozata volt tavaly, nem mondom, hogy szívesen újranézném, de egyszer mindenképpen örülök, hogy rávettem magam.

Shannen - 2020. 09. 02. 11:55

Én is csak most nyáron jutottam el odaáig, hogy megnézzem, én is csodálkoztam, hogy nincs hozzá magyar felirat a Netflixen, pedig tudtommal kb minden saját gyártáshoz kerül fel ez is…

Tényleg jó volt, remek színészekkel, de engem kicsit zavart, hogy annyira nagyon különböző stílusúak voltak a részek. Kicsit olyan volt, mintha más-más rendező rendezte volna a részeket. És ilyen szempontból ugye az utolsó Korey-s rész kifejezetten kilógott, de talán tényleg az sikerült a legjobban, vagy legalábbis Jharral Jerome tényleg remekül játszott, plusz ugye ő volt az egyetlen színész, aki a fiatalkori énjét is maga alakította.

Kemény volt nézni, főleg, ha belegondolt az ember, hogy ez így ahogy van tényleg megtörtént.

Az Oprah-s különkiadást én is javaslom mindenkinek, megéri megnézni és megismerni a valódi főhősöket, “a felmentett ötöket”.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz