login |

JoJo’s Bizarre Adventure – írta Shyllard

2020. 09. 03. 15:50 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: anime, kritika,

Az 1987 óta futó mangát 2012 előtt mindössze egyszer, 1993-ban próbálták a kisképernyőre varázsolni, egy meglehetősen rövid életű és tömör anime formájában. Hirohiko Araki eredeti alkotásának hamar sikerült elérnie a kult státuszt, s különleges módon, a művet ölelő imádat az idő előre haladtával csak egyre növekszik.

A David Production jelenleg 152 részt felölelő feldolgozása a forrásához hasonlóan még koránt sem ért véget, s a nagy vállalkozásnak tűnő darálás nagyon hamar képes levetni magáról a kezdeti, irdatlan epizódszámból adódó rémisztő mivoltát. Félreértés ne essék, egy igazi, anime rajongóknak szóló sorozatról van szó, így aki nem követett végig legalább egy shounen-t eddig, az nem hiszem hogy sok vonzerőt fog találni JoJo bizarr kalandjaiban.

Aki viszont kellemes emlékeket dédelget a DragonBall-ról, vagy egyéb zsánersorozatról, miközben nagyon is tisztában van a műfaj hibáival, esetleg már számos, más stílusú anime-hez is volt szerencséje, az egy felhőtlen szórakozásra számíthat itthon a Netflix, vagy a Crunchyroll kínálatában.

Ugyanis a JoJo kalandja bár alap elemeiben a shounen-ek sorát gazdagítja, a szokásos akadályok leküzdése által egyre erősebbé váló főszereplő sztorijánál sokkal többet tud nyújtani. Megközelítésében paródiát csinál a műfajából, miközben hatalmas tisztelettel is adózik elődjei előtt, az évek során jól láthatóan figyelemmel követve a trend alakulását.

A harcok, képességek, erőviszonyok éreztetése és viszontagságos, göröngyös út bemutatása mind-mind ezerszer látott, ámde szépen bemutatott elemei a sorozatnak, az idő előre haladtával, s az animációs technikák fejlődésével egyre látványosabbá és részletesebbé válva.

Viszont a fő báját mégis a könnyed, humoros hangvétele adja, ami a kezdetek óta fennálló parodisztikus megközelítésnél egy sajátos, jól felismerhető részévé vált a sorozatnak. Utalásai nem csak a japán kultúrán belülre korlátozódnak le, s talán épp ezért könnyen érthető és elérhető a sorozat nekünk, nyugatiak számára is. 

A tovább mögött folytatom. A vége felé átváltok minimálisan spoileresbe, de jelezni fogom előre.

Megjelenésükben a karakterek egytől-egyig a görög és római szobrokat idézik, hibátlan alkattal és izmokkal rendelkezve. S az első, legfelsőbb rétege a humornak már az anime vizualitásában feltűnik, ugyanis ezek az isteni kvalitásokkal rendelkező karakterek előszeretettel öltöznek divatbemutatókon látható ruházatok stílusát idéző göncökbe, miközben külcsínyt tekintve mindezt címlapokon látható beállásokkal, pózokkal kísérik. 

Aki látta és emlékszik a Fullmetal Alchemist: Testvériségben látható Armstrong és Curtis szupermuszkuláris találkozására, az tökéletesen értheti, hogy miféle, szinte homoerotikus, ámde nagyon is férfias kapcsolatokat ábrázoló és parodizáló humorról van szó.

Az említett klasszikus és JoJo bizarr kalandjai között annyi a különbség, hogy utóbbinál ezek a jelenetek 152 részen keresztül folyamatosan jelen vannak, egyre abszurdabb helyzeteket eredményezve. A sorozat karakterei ugyanis még a teát is egyszerre gurítják le a torkukon, harctársaik kíséretében, minden izmukat megfeszítve. 

Mindez, ahogy említettem csak a felszín, a legfelső réteg, s míg olvasva talán enyhén vulgárisnak tűnhet ez a megközelítés, a sorozatba bepillantva minden érdeklődő megbizonyosodhat róla, hogy szó sincs ilyesmiről.

Egy szinttel lejjebb találhatóak meg a meta, illetve más alkotásokra humoros, ámde sosem szájbarágóan utalás humora, ami nem csak helyzetekben, de nevekben is megjelennek. Számtalan karakter, esetleg képességük elnevezésében jól ismert bandákra utalnak, míg a szereplők egymással folytatott beszélgetéseiben is rendszeresen feltűnnek az adott kor trendjeire való utalások. 

A felsorolt elemek viszont mind-mind csak körítés, a sorozat igazi szívét maguk a karakterek, s az ő viselkedésük adja. A már felvázolt környezetbe illesztenek be a készítők jól ismert típusokat, akik kivétel nélkül felborítják az elvárásokat. Természetesen alapjaiban, fő történet terén mindig megmaradnak a szokásos bejáratott körök, ezen a téren a legtöbbször nem is akar újítani a JoJo, de a részletekben az elejétől fogva remekel.

Minden karakter a saját maga paródiája, a véresen komoly, sztoikus főhősök annyira egyenesek, hogy még az őket kísérő lányok rajongását is zavaró tényezőként értelmezik, nőcsábász társaik közül a legtöbben teljesen sikertelenek, a gonoszok pedig nevetségesen gonoszak. Mindennek tetejébe a szereplők egymással, illetve a környezetükkel folytatott interakcióik során, jellemükből adódóan túldramatizált viselkedést mutatnak, egy egészében rendkívül humoros sorozatot eredményezve, aminek a bizarr történései remek alapot szolgálnak a végtelen viccek áradatának.

Korántsem arról van szó, hogy minden poén betalál, de a nagyja mindenképpen, illetve a sorozattal haladva mi is fejlődünk, egyre jobban átvéve a JoJo-féle gondolkodást, fokozatosan adaptálódunk az elborult helyzetekhez. Az anime igényli, követeli tőlünk, hogy engedjük el a talajt a lábaink alól, s ne ragaszkodjunk a szokásos elvárásokhoz. Mikor erre képesek vagyunk, akkor tudjuk a legjobban élvezni a sorozatot. Annak ellenére, hogy humor terén egy folyamatról van szó, a kezdeti részeknél sem kell szégyenkezni a készítőknek.

Személy szerint nincs még olyan alkotás, aminek az első epizódjának teljes cselekményét el tudom mesélni akármikor, olyan szinten nevetséges kezdeti szituációkat vázolnak fel.

Meglehetősen hosszan fejtegettem a humorát az animének, s nem véletlenül, mert kulcseleméről van szó, s szerettem volna kifejteni mégis mire számíthatnak az érdeklődők. Viszont le kell szögezni, hogy nem csak viccekben remekel a sorozat, hanem a fent már említett történetben is képes egyedit teremteni a JoJo bizarr kalandjai a műfajban, s hiába a poénáradat, úgy érzem mégis a sztorijának köszönheti, hogy képes volt ilyen sokáig életben maradni.

Ugyanis remekbe szabottan, már más animéknél is látható módon, JoJo bizarr kalandjai nem egy hosszú történetet, hanem több kisebbet mond el. Az összekötő kapocs nem az események folyamában található meg, hanem a karakterekben, legfőképpen a Joestar vérvonaléban.

A 19. századi Angliában kezdődő kaland fokozatosan vágtat a jelen felé, mindvégig a múlt árnyékában maradva. A szétdarabolt, több főszereplőt is felvonultató megközelítésnek köszönhetően egészében tekintve egyfajta családi tapéta tárul a szemeink elé, amiben a már említett kolosszális, isteni izmokkal és emberfeletti erővel rendelkező hőseink legendás történelmi alakokká is formálódnak némelyik ponton.

A korábban lezajlott eseményeknek, döntéseknek váratlan helyeken bukkannak fel következményei, de az egyik pillanatban gigászi, világmegrengető csatákra való reflektálás, vagy annak hiánya nem csak humorforrásként, vagy fanservice-ként szolgál, hanem valódi élettel tölti meg a sorozat világát.

A különböző időkben és helyszíneken játszódó történet, egyes váratlan visszatérő karakterekkel egy élő, lélegző Földet mutat be, amin bár elképesztően abszurd és bizarr dolgok történnek, rendkívül realisztikus is képes maradni. Külön élvezet összefüggéseket és korábbi eseményekre való utalásokat észrevenni, mert sokszor nem kötik az orrunkra, s bevallom néha ismerősen csengő családnevek elhangzásánál hasznomra várt a Google, hogy megbizonyosodhassak vélt kapcsolódási pontokról.

A Game Of Thrones, vagy Dark rajongók által jól ismert családfakutatói néző-élményt nem is ragoznám tovább, röviden a JoJo bizarr kalandjai világa akit képes megtapintani, azt nem ereszti el. Nem csak szerkezete, de elmondott regéi miatt sem panaszkodhat az anime, az eddigi 5 történet mind-mind vehemensen eltérő térben, időben és stílusban játszódik.

A továbbiakban röviden, enyhe spoilerekkel felvázolom a történet főbb motívumait, tényleges eseményekre nem térve ki.

Az első, alapozó kaland egy klasszikus eredet-sztori, későbbiekben is fennmaradó, de itt a legjelentősebben jelen levő horror-körítéssel. A viktoriánus Angliában zajló események kevés karaktert mozgatnak és nem is tartanak sokáig, viszont Jonathan Joestar és Dio Brando bibliai mértékeket öltő testvéri viszálykodása hiába a legkevésbé újító, mégis a Joestar saga kiinduló pontja. Ennél fogva mint sok más JoJo rajongó, én is kihagyhatatlannak vélem ezt a történetet, mert minden ezután következő cselekménynek a genezise itt található meg.

Ezt követő események Jonathan fiát, Joseph-et helyezik a középpontba, aki ízig-vérig Indiana Jones-féle kalandfilmeket idéző izgalmakon megy keresztül. Útja Észak Amerikából Európa számos pontjába repíti el, a Második Világháborút megelőző játék idejében pedig számos okkult, túlvilági akadállyal kell megküzdenie.

Történéseiben talán ez a rész a leghagyományosabb, mégis karaktereiben és vicceiben itt már kezdenek mutatkozni az igazi erényei a sorozatnak. Megjelennek az idióta karakterizációk, egyéni kis sajátosságok, idézhető elszólások, s nem utolsó sorban, itt kapjuk meg szerintem a legjobb JoJo-t is.

Őt követi fia, Jotaro kalandja, ami elődjéhez hasonlóan több helyszínen, legfőképpen Egyiptomban játszódik, s stílusában road-movie-kat idézi, nagyon erős fókusszal a testvéries kötelékeken, ami kialakul ilyen utakon a sorstársak között. Nagyrészt, néha majdnem zavaró szinten a mellékszereplők vannak előtérben, de szerencsére ők egytől-egyig remekül megírt jellemmel rendelkeznek, viccesebbnél viccesebb vonásokkal.

Ellenségeik is rendkívül színesek és sokrétűek, illetve képességek terén is hatalmas ugrás történik az eddigiekhez képest. A JoJo ebben a történetszálában éri el a csúcsát, élvezhetőség és szórakozás szintjén a legszórakoztatóbb, s mivel itt válik igazán egy saját, egyedi műfajjá az anime, számomra mindenképpen az eddigi legjobb rege volt.

Az epikus mese után egy visszafogott, Twin Peaks-et idéző japán kisvárosi rejtélyes, nyomozós rész következik, ami az eddigi világmegrengető események után vesz egy kis szusszanást. Annak ellenére, hogy a tét sokkal kisebb, Morioh városa az 1999-es háttérrel saját egyéniséggé válik, számtalan visszatérő, egyre ismertebb helyszínével, s rengeteg színes karakterrel.

Josuke Jotaro-hoz hasonlóan bár mindvégig a középpontban van, s ő az események legfőbb mozgatórugója, a már említett klasszikus sorozathoz hasonlóan itt is a közösségen van a fókusz, és egy remek, szerethető szociális hálózatot építenek fel a készítők ebben a részben. A történet pedig nem csak helyszínében, de rajzolásában is eltér társaitól, sokkal meseszerűbb, de annál véresebb és erőszakosabb világot bemutatva.

A legutóbbi, ötödik rege Giorno Giovanna, olasz kisstílű tolvajra fókuszál, aki a körítést remekül kihasználva, egy jól ismert, gengsztertörténet részese, underdog megközelítéssel. Rengeteg maffiás motívum jelenik meg az Olaszországot átszegő kalandban, amiben a szedett-vedett bűnöző banda és annak viszontagságos küzdelme nem csak egy remek bűnügyi, de fantasztikus JoJo történet is.

Összefoglalva tehát a JoJo alapjaiban mindvégig egy shounen zsánert gazdagító sorozat, viszont eltérő történeteiben nem csak más karaktereket, de műfajokat is felvonultat, folyamatosan változatos és izgalmas élményt biztosítva. Egy vonal sem marad túl sokáig az előtérbe, ennek köszönhetően egy pillanatra sem válik a sorozat unalmassá, fáradttá. 

Végül, de nem utolsó sorban pedig még muszáj pár szót ejteni a karakterekről is, akiket már említettem, de a humor és történet mellett mégis ők a harmadik fő építő pillérei JoJo bizarr kalandjainak.

A JoJo família sokrétű, minden főszereplőben jól felismerhető a vérvonal hatása, s nem csak kinézetükben, de viselkedésükben is. Ennek ellenére, a klasszikus hős Jonathan-t, egy fiatalos, lázadó Joseph követi, akitől a sztoikus, csöndes Jotaro veszi át a stafétabotot, átadva a minden lében kanál Josuke-nek, végül kikötve a ravasz, ámde jólelkű Giorno-nál.

Mindannyian jól elkülöníthető egyéniségek, ismerős vonásokkal és törekvésekkel, minden néző legalább egyikőjükkel képes azonosulni, annyira eltérő élményt nyújtanak mindannyian.

Számomra az igazi szívét a sorozatnak mégis az őt kísérő társaik adják, akiket, ha egytől-egyig meg próbálnék felsorolni, még oldalakat tudnék legépelni. Röviden közöttük is színesebbnél-színesebb egyéniségek bukkannak fel, sokszor váratlan helyekről.

Eltúlzott, sokszor érzékeny lelkületű izmos barátaik nem csak segítik JoJo-ék útját, de sajátjukat is járják, néha több sztorin is átívelő szálakon. A sorozat összességében és történetenként is könnyű kedvenc JoBro-t találni, nekem leginkább a francia szerencsétlen sármőr Jan Pierre Polnareff és a véresen komoly művész, Rohan Kishibe nőtt a szívemhez.

Viszont ellenségeik sem szégyenkezhetnek, mert míg a jófiúk szép számmal szerepelnek, útjukat álló gonoszak ennek sokszorosát teszik ki. Ennél fogva akad köztük pár nagyon mellé lőtt karakter, de többségükben egyediek, színesek és viccesek.

Kisebb szereplők, mint az Oingo Boingo testvérek is feledhetetlenek, míg a főellenségek egytől-egyig nem csak méltó és félelmetes, de emlékezetes ellenlábasai is hőseinknek. Dio Brando az egyik, ha nem a legjobb gonosz, aki valaha szerepelt animében, de társai sem maradnak el tőle messze. Jobban őket nem fejteném ki, mert a rosszfiúk számos izgalmas és iszonyat vicces meglepetést tartogatnak a 152 rész során.

Beszámolóm végére érve úgy érzem sikerült lehető legrövidebben összefoglalnom miért is olyan jó az anime, ami bár nem hibátlan, rendkívül szerethető. A sok éven átívelő sorozatban nem egy logikátlan történés üti fel a fejét, jól láthatóan ábrázolva, hogy a manga írója nem feltétlenül gondolta a kezdetekkor, hogy ilyen sok éven át fog folytatódni története.

A kisebb-nagyobb ellentmondások viszont könnyen félre söpörhetők, hiszen maga a sorozat sem veszi véresen komolyan magát, és lényegében, sokszínűségében minden szinten jóvá teszi néhai botlásait. A világ, amit elénk tár él és lélegzik, izgalmas jellemekkel, akik nem csak figyelmetlenségből hoznak logikátlan, ostoba, vagy abszurd döntéseket, hanem mert bizarr karakterük nem is lenne képes máshogy cselekedni.

Nem tudom eleget dicsérni az animét, csak remélni tudom hogy a felsorolt érdemek magukért beszélnek. Órákon át tudnám még ecsetelni miért is jó a JoJo, de röviden összefoglalva a sorozat egy izgalmas, vicces, horrorelemekkel tűzdelt, remek zenével és harci jelenetekkel kísért, számtalan stílust érintő, fricskázó és tisztelő anime, ami míg kezdeteiben, s egész futama alatt jócskán merít más forrásokból, mára már a saját egyedi monstrumává vált.

Quentin Tarantino filmjeihez hasonlóan JoJo kalandjai az animék, filmek és könyvek világának legjobb részeit ollózta össze, sajátos, humoros eposzt kreálva, ami párját ritkítja. Egyedül azt bánom, hogy már nem tudom elsőre megtapasztalni ezt a sorozatot, mert mint a japán médium rajongója és sorozatjunkie, nincs még széria ami ilyen élményt tudott nekem nyújtani.

7 hozzászólás Ne habozz!

Mate4182 - 2020. 09. 03. 16:30

Kicsi a vilag… pont tegnap este neztem meg az elso reszt.
Par havonta beprobalok vmi animet, volt mar hogy kincsre bukkantam (One punch man, Parasyte) meg volt hogy nem annyira (azokra nem is emlekszem mert egy epizod utana kasza)

Erdekes volt de nincs annyi tapasztalatom hogy barmihez viszonyitani tudnam

Turbo - 2020. 09. 03. 20:46

Ikonikus shounen fight anime. Hatalmas kedvenc.

Zsombi2002 - 2020. 09. 04. 04:32

Pár hete daráltam le első 2 évadot, nagyon várom, h felrakják a 3.-at. Izgalmas, tele jo poénokkal.

Kowimen - 2020. 09. 04. 15:01

Jó írás, örülök, hogy most már időnként felbukkan az oldalon egy-két tényleg jó animéhez ismertető :)

Viszont a családfát sikerült benézned :D

Joseph Jonatan unokája ( nem a fia )
Jotaro Joseph unokája ( szintén nem a fia )
Josuke Joseph fia ( félrekacsintott az öreg :D )
Giorno pedig Dio fia

Shyllard - 2020. 09. 04. 20:41

Kowimen: basszus tényleg, nem tudom ezt hogy kavartam be :D Josuke meg Giornot direkt nem írtam bele, sztem főleg utóbbi az erősen spoileres (pláne, hogy ugye ő lényegében Dio és Jonatan közös fia), de többire sajnos nincs mentségem :(

winnie - 2020. 09. 06. 18:14

ha megírjátok, hogy pontosan mit és hol javítsak a szövegben, akkor csinálom azonnal.

Shyllard - 2020. 09. 08. 19:54

winnie: Köszi szépen!

“Ezt követő események Jonathan fiát, Joseph-et” -> “Ezt követő események Jonathan unokáját, Joseph-et”

“Őt követi fia, Jotaro kalandja” ->
“Őt követi unokája, Jotaro kalandja”

Többire direkt nem utaltam, mert spoileres.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz