login |

Nullkommentes pilotok 2019-ből és 2020-ból

2020. 09. 10. 19:29 - Írta: winnie

13 hozzászólás | kategória: elmélkedés

A sorozatok, amiket senki sem látott?

Oké, csak viccelek, mert tudom, hogy az olvasóknak csak egy része kommentel, sőt, ugye az elmúlt években, miközben az oldal látogatottsága azért nőtt, a kommentek száma elég komolyan visszaesett. És, ha valamit, ezt meg tudom érteni, mert én sem szoktam szinte sehova sem kommentelni. Ettől még persze, főleg a kritikáknál, bátorítom a hozzászólásokat, mert szerintem nagyon sokat segíthet egy olvasónak, ha nem csak egy véleményt olvas el, főleg akkor, ha

  1. a mi véleményünkkel ellentétesen értékeli valaki a szóban forgó sorozatot,
  2. egy pilotkritika esetében valaki tud későbbi részekről, akár a teljes évadról nyilatkozni, főleg abban a tekintetben, hogy miképp változtak a kezdeti benyomásai – ez ugye a teljes évados premiereknél jöhet főleg szóba.

Szóval buzdítok mindenkit továbbra is – nem azért, mert mi bármit is nyernénk ezzel, hanem azért, mert az olvasóknak jelenthet plusz infókat. Meg persze nekem is, ha még nem láttam a sorozatot, ezt nem tagadom.

De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy össze akartam szedni, hogy melyek voltak az elmúlt években azok a pilotok, amikhez egy komment sem érkezett – és kiemelhetek kontrasztnak olyanokat is, amikhez több tucat jött. Persze az összesítés kissé mesterséges, mert a 0 és az 1 komment nem sokban különbözik, és lehet, hogy az az 1 komment is csak annyi, hogy “Nem tűnik rossznak.”, de ez egy kézzel fogható, kvantitatív mérce – és aki akar, ki is szúrhat ezzel a poszttal, hogy csakazértis beszúr a kritikákhoz egy véleményt!

(A listában az első kritikák szerepelnek, azaz olyanok is, amikhez nem készült pilotírás, hanem pár “az 1. évad”-kritika, mert azonnal ledaráltuk őket és nem vesződtünk egy rész utáni elemzéssel. Amúgy szerintem meglephet sokakat, hogy idén a legkommenteltebb pilotkritikák (a heti sorozatokat, amiknél kibeszélő volt a kritika és a premier után nem hoztak 40 kommentet, nem számoltuk): Tales From The Loop – 84, Space Force – 77, I Am Not Okay With This – 59, Cursed – 56, Locke & Key – 49, Egyszer volt Budán Bödör Gáspár – 45, Warrior Nun – 44.

Szóval itt a nullás lista – jó, közepes és gyenge pilotokkal egyaránt (az elmúlt napok termése. még nincs benne):

A fenti 8,5 hónap “termése”, 2019-ben pedig ezek voltak komment nélküliek – tényleg senki nem látta őket?:

13 hozzászólás Ne habozz!

heidfeld - 2020. 09. 10. 20:41

Itt vagyok, Ms. Fisher’s Modern Mysteries nézőként!
Igen ritka, de szinte tökéletesen egyet is tudtam érteni a meglátásaiddal – pilot kapcsán.
Maga a sorozat, 6/10, és a főszereplő hölgy, nagyon szórakoztató, igazi felüdülés. Nyomozó sem reménytelen, meg a görög-csaj.
Lazább, korszak hangulata oké. Többiek gyengébbek, mint az eredetiben.
Igen. Pár komment, vagy írás, talán jobban felhívja a figyelmet. Mondjuk, Why Woman Kill? Mythic Quest is kaphatna…

csb - 2020. 09. 10. 20:42

Wow… Nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz itt egy olyan lista, amikből semmit nem láttam.

Sanya13 - 2020. 09. 10. 21:13

A Ms. Fisher’s Modern Mysteries-t elkezdtem, de már az első részt sem bírtam végignézni… :-( Pedig imádom a krimit, az eredeti sorozatot is nagyon szerettem.

Florabell - 2020. 09. 10. 22:35

Éljen Ms.Fisher’s Modern Murder Mysteries! Nekem nagyon tetszett, mind a 4 részt láttam. Bár az anyasorozatot nem közelíti meg, azért élvezhető és aranyos. Az esetek is ötletesek voltak, amennyire emlékszem.

FrankLuck - 2020. 09. 11. 08:13

Lényegében minden angol és amerikai szitkomot bepróbálok, csak olyanokat nem, amikről tudom, hogy 2 perc után úgyis kinyomnám, kizárt, hogy a rész végére érjek.
Az idei angol szitkomok javához azért nem kommentelek, mert 90%-ban utálom őket és nem szeretném, hogy az én negatív kommentem legyen az egyetlen mindenhol (ez továbbra is nagy fájdalmam, mert régen nagy arányban bejöttek).
A listásokból a Maxxx-nek már az előzetese is borzasztó volt, így nem próbáltam be, a King Gary pilotját végig se bírtam nézni, ugyanez igaz a South Side-A Black Lady Sketch Show-Don’t Forget The Driver trióra is (nem mind angol, csak a pilot közbeni kasza közös bennük).
Az egyetlen, amit még akár ajánlani is tudok, az a Home – nem hasfalszaggatós, inkább mosolygós,témája ellenére feelgood, jók a karakterek és fontos dolgokról beszél (nem tanmesésen). A főszereplő sztorija miatt a részek úgy-ahogy össze is függenek, nézeti magát, így darára is tökéletes lehet. (Az első rész után nálam is rezgett a rész, de aztán beránt a szerethetőségével.) Már van második évad is, ami tartja az első színvonalát (magáról a sztoriról konkrétabbat nem írnék, a pilotkritika elmondja a lényeget).

JKJ - 2020. 09. 11. 08:24

Én igyekszem kommentelni, de ezek közül egyet sem láttam.

winnie - 2020. 09. 11. 08:31

ezek közül, ami nem túl réteg, szerintem egyébként komolyabban a transplantot lehetne ajánlani az orvosos sorozatot keresőknek, a hook up plant a romkomosoknak, a healing powers of dude a családi, ifjúsági komédiásoknak (kár, hogy nincs szinkron…), illetve a the twelve-et az átívelő krimiseknek – illetve a maggie cole olyan, hogy sokan élveznék, akik szeretik az angol rejtélyes és titokfeltárós sorozatokat, de egyik sem olyan, hogy kötelező, szóval abszolút érthető, ha valaki átlibben rajtuk. (mondjuk a deadlands műfaja sokaknak tetszhet, kérdés, hogy az újzélandisága mennyire lesz akadály.)

nekem a king gary lett leginkább nézős, a maggie cole lement, ahogy az alan partridge is (de ezek talán nem folytatódnak?), a two sentence horror stories-t meg az antológia jelleg miatt lassan végigviszem és folytatom. a maxxx-et és a freudot még én sem láttam, pedig érdekel.

tghcs - 2020. 09. 11. 18:40

A Maggie Cole-t én is végignéztem, pont a pilotkritika hatására, és kommenteltem is, csak nem oda, hanem a hírekbe, amikor finálézott.
Nekem nagyon bejött, jópofa kis sorozat, épp megfelelően adagolt rejtélyekkel, és egy eszméletlen szép kisvárossal, ahová akár holnap beköltöznék.
Nem világmegváltó sorozat, de jó volt nézni.

gromit - 2020. 09. 12. 01:09

hm, pedig a King Gary-ről én kommenteltem… ja, hogy nem a pilotnál, hanem az előzeteses videós posztnál? (nekem se jött be)

a Maggie Cole nekem is rajta van a listámon, de még nem próbáltam be (vannak még várakozók előtte a sorban, pl a Flesh and Blood, de amúgy most a Braindead-re cuppantam rá, csepp fáziskéséssel :) )

a The Twelve-ről meg én írtam, böki is a csőrömet, h látszólag senki se nézni (bár azért remélhetőleg dehogyisnem), de nem fogok direktbe magamhoz kommentelni, csak hogy legyen komment :)

Fegyula - 2020. 09. 12. 11:29

Nem vagyok egy túl nagy sorozatfaló, de egyiket sem láttam.
Még valami és ne értsétek félre: olyan még nem fordult elő, hogy egy megjelent kritika alapján döntsek. Számomra a tartalom, az előzetes, a szereplők, a rendező…fontosabbak.
Ettől még többször előfordult, hogy utólag egyetértettem a kritikával, de többször nem. Ennek meg ritkán adok hangot, mert mint oly sok minden, a film megítélése is szubjektív.
Ehhez jön még a Netflix “taktikája”, az egyben felrakott sorozatokról, mely eleve belerondít az eszmecserébe.
Azok voltak a “szép idők” (főleg a GoT idején) amikor heti egy rész volt és napokon áttárgyaltuk a történéseket.

bobojsza - 2020. 09. 13. 07:17

Egyedül a Ms. Fisher’s Modern Mysteries-t láttam (a többiről még csak nem is hallottam).

A pilot kritikával egyetértek, annyit tennék hozzá, hogy nekem hiányoztak az utalások az eredeti sorozatra, pl. mi történt Robinson felügyelővel, Dottal és Hugh-val, stb.
Tulajdonképpen a néven kívül semmi nem köti az eredeti sorozathoz az újat.

Ráadásul, emlékeim szerint, Birdie-nek az a Bertalan Ágnes volt a magyar hangja, aki az “eredeti” Miss Fishert szinkronizálta.
Érdekes lesz, haa nagynéni végül mégis felbukkan…

winnie - 2020. 09. 13. 08:01

lehet, hogy a film miatt nem utaltak, ami akkor még nem került bemutatásra?

Silver-sama - 2020. 09. 29. 00:17

Én a TSHS-t láttam, de nem tudtam, hogy írtatok róla.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz