login |

Unsolved Mysteries

2020. 09. 18. 15:50 - Írta: Necridus

1 hozzászólás | kategória: doku, kritika,

Mióta a Sorozatjunkie a mindennapjaim része (legyen az már kábé öt éve olvasás vagy két éve stábtagként tevékenykedés), többször rá kellett jönnöm, hogy mindig van még hova fejlődnöm, ha a junkie-ságról van szó. Legutóbb például arra döbbentem rá, hogy még sosem néztem dokusorozatot. Ismerek jó párat, de valahogy mindig kimaradtak. Na de most!

Ugyan a sorozat még csak hat epizóddal jelentkezett, de az epizodikus jellege miatt nem jelentkeznénk – legalábbis én nem látom értelmét – pilotírással vagy évadzárós poszttal, hiszen semmilyen módon nem kapcsolódnak egymáshoz az epizódok leszámítva a tényt, hogy mindegyik rejtély megoldatlan. Úgyhogy ez egy általános ismertető lesz a sorozatról, ami alapján belőheti az olvasó, belenéz-e a sorozatba. 

Szóval itt van nekünk a Netflixes Unsolved Mysteries, azaz a Megoldatlan rejtélyek aminek címe önmagáért beszél. Minden részben bemutatnak egy, a való életben megtörtént rejtélyt, ami megoldatlan maradt az évek során. Legyen az gyilkosság, eltűnés vagy… UFO-k megjelenése. A sorozat egyébként egy régi true crime dokusorozat rebootja, több száz epizódja pedig ezen az oldalon meg is található, ha valakit érdekelnek a rejtélyek.

Az (eddigi) epizódok 40-60 perc közt mozognak, és a szemtanúk interjúin kívül tartalmaznak rengeteg nyomozói feljegyzést, az érintettekről fotókat, videófelvételeket és hanganyagokat. Ahhoz, hogy a történetet rendesen ábrázolják, imitálják, mi történhetett, de arcokat nyilván nem mutatnak, mert nem a valódi emberek vannak a képernyőn – érthető okokból, mert ha valaki tényleg videózta volna, ahogy fegyvert fog az anyuka barátja a kislányra, már megoldódott volna a rejtély.

Na, de miért megoldatlanok ezek az esetek? Néha nagyon nyilvánvalónak tűnik az interjúk alapján, ki a tettes. Totál egyértelmű, nem? Sajnos a legtöbb esetben nincsenek bizonyítékok arra, hogy valóban tettesnek lehessen nyilvánítani a gyanúsítottat, így hiába rángathatjuk őrjöngve a képernyőt, hogy tartóztassák le most azonnal a férjet, a törvény nem így működik.

Nyilván kérdezhetnénk, miért jó ez egyáltalán, ha soha nem megoldott rejtélyeket látunk, és gyakorlatilag cliffhangerrel hagynak ott a rész végén örökre. Ki szereti, ha soha nem derül ki, mi a vége?A sorozat egyik célja, hogy eljusson a legtöbb személyhez, olyanokhoz is, akik esetleg tudnak bármit az esetekről. Nem véletlen, hogy minden epizód végén ott van, kit kell értesíteni, ha bármi információja van a nézőnek az esettel kapcsolatban.

Ezért is annyira megnyerő számomra a sorozat, mert téttel bíró, valós eseményeket mutat be. Átalakítani nyilván nem tudják, mert a média már rég feldolgozta az eseményt a napilapokban, tévés híradókban – meg egyébként is, meghamisítani az esetet senkinek nem érdeke.

Szóval az, hogy valódi, nem enged egy percre sem arra gondolni, hogy ez már a hihetetlen kategóriába illik. Épp ellenkezőleg. A képernyőhöz szegez, mert tudjuk, hogy ebből minden igaz, és ilyen megtörténhet a világban bárhol, bárkivel – sajnos. Sokkal nagyobb súlyt ad a realitás a történetnek, mint egy krimisorozat mondjuk, ahol egyértelmű, hogy a menő nyomozónk úgyis megoldja az esetet. Ezek az esetek megtörténtek, és rengeteg hasonló is.

Néha elgondolkoztam az epizódok nézése közben, hogy mennyire részletesen emlékeznek az érintettek a 10-15-20 (-50!) évvel ezelőtt történtekre. Én arra nem emlékszem, hány szelet kenyeret ettem reggelire, ők meg pontosan megmondják, hány óra hány perckor jártak abban a kereszteződésben 15 éve? Igaz, a tragédia miatt néhányuk élete a mai napig ekörül forog, ami megint csak rátett egy lapátnyi súlyt.

Úgyhogy itt van egy rendkívül szívbemarkoló sztorikat tartalmazó, valós eseményeket bemutató dokusorozat, ami hiába doku, ami akciómentes és emiatt sokak szerint unalmas, az igaz történetek miatt megmarkolja a néző szívét, miközben a zokogó és tragédiát megélő szemtanúk/rokonok/barátok interjúit hallgatja, és még az utolsó képkocka után sem engedi el. Rejtély- és bűncselekmény-kedvelőknek erősen ajánlott!

A zene kitűnően illik a végére, egyszerűen ráz a hideg tőle, annyira para. Az anyját elvesztő, zokogó fiú látvány én is könnyezni kezdtem, az egyik epizód végén pedig ha nem Latin-Amerikát emlegetik, mint a gyilkos rejtekhelye, hanem hazánkat, lehet, hogy paranoiásan járnám az utcákat onnantól kezdve.

1 hozzászólás Ne habozz!

Road Lee - 2020. 09. 19. 08:08

Mi is nézzük. :sör:

Megmondom a frankót, olyan nyomasztó, olyan sötét és (a legtöbb esetben) elkeserítő, hogy teljesen elveszi az ember életkedvét. (Pszichológusok szerint nem is jó ilyen sorikat nézni – állítólag…)

Zűrzavaros, titokzatos bűncselekmények, rendőri inkompetencia – de minden esetben “egy személy felé mutató” bizonyítékok… és mégsem vonják érte felelősségre.

A harmadik rész (“House of Terror”) olyan iszonyú bűncselekmény volt, hogy akkor úgy döntöttünk, határozatlan időre le is állunk a sorozattal…

Lehet, hogy még nézzük tovább – de lelkileg és gyomorral is rá kell készülni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz