login |

Emmy 2020 – A díjazottak

2020. 09. 21. 06:00 - Írta: winnie

13 hozzászólás | kategória: díjátadó,

Megvolt a díjátadó, íme a díjazottak. A komédiákat végigsöpörte a Schitt’s Creek (ilyenkor ugye mindig gunyorosan meg lehet jegyezni, hogy vajon az első pár évad ennyire nem volt jó, hogy azok még jelölést sem kaptak – bezzeg mi, a kinti kritikusokkal és tévésekkel szemben tudtunk a sorozat létezéséről és írtunk is róla), ami azt jelentette, hogy Daniel Levy 4 díjat is kapott.

A drámák és a Succession esetében már nem volt ekkora tarolás, mint ahogy az várható volt, a limitált kategóriát (ez ugye nem azt jeleneti, hogy ne kapna a sorozat 2. évadot!) domináló Watchmen sem minden díjat vitt haza (de épp eleget), de ez a 3 sorozat 7+4+4 díjjal a többieknek csak 1-1elismerést hagyott. Így értelemszerűen a csatornák versenyét is az HBO (11) és a Netflix (2) nyerte – az, hogy a Schitt’s Creek 7 díját a Pop TV-nek “adjam”, eléggé kamuszagú lenne, hiszen ők csak átveszik a kanadai CBC komédiáját, ami igazán nagy siker a Netflix-nek köszönhetően lett (akik ugyancsak átvették).

A főbb kategóriák (az egyéb kategóriák a vendégszereplőkkel, animációval itt voltak) tehát:

Legjobb dráma: Succession

Legjobb komédia: Schitt’s Creek

Legjobb limitált sorozat: Watchmen

Legjobb színész (dráma): Jeremy Strong, Succession

Legjobb színésznő (dráma): Zendaya, Euphoria

Legjobb színész (komédia): Eugene Levy, Schitt’s Creek

Legjobb színésznő (komédia): Catherine O’Hara, Schitt’s Creek

Legjobb színész (limitált sorozat): Mark Ruffalo, I Know This Much is True

Legjobb színésznő (limitált sorozat): Regina King, Watchmen

Legjobb férfi mellékszereplő (dráma): Billy Crudup, The Morning Show

Legjobb női mellékszereplő (dráma): Julia Garner, Ozark

Legjobb férfi mellékszereplő (komédia): Dan Levy, Schitt’s Creek

Legjobb női mellékszereplő (komédia): Annie Murphy, Schitt’s Creek

Legjobb férfi mellékszereplő (limitált sorozat): Yahya Abdul-Mateen II, Watchmen

Legjobb női mellékszereplő (limitált sorozat): Uzo Aduba, Mrs. America

Legjobb reality-verseny: RuPaul’s Drag Race

Legjobb talkshow-szerűség: Last Week Tonight with John Oliver

A legjobban megírt epizódok (dráma/komédia/limitált) a Succession – 2×10 (Jesse Armstrong), a Schitt’s Creek – 6×14 (Daniel Levy) és a Watchmen – 1×06 (Damon Lindelof és Cord Jefferson) voltak, rendezésben a Succession – 2×03 (Andrij Parekh), Schitt’s Creek – 6×14 (Daniel Levy) és az Unorthodox (Maria Schrader) vitte el a pálmát.

Ezek voltak az idei jelöltek. A hivatalos oldalon pedig az összes győztes. (Itt pedig a tavalyi győztesek.)

13 hozzászólás Ne habozz!

Caligvla - 2020. 09. 21. 10:45

Mindkét Dr. Manhattan díjat kapott ezen az Emmy-n.

kla - 2020. 09. 21. 11:20

Hehe, tényleg. Mondjuk ha már Watchmen, akkor meglep, hogy nem Jovan Adepo nyerte ezt a kategóriát, szerintem erősebb is volt az ő alakítása, meg hát annyira kiemelkedően (és akadémia-kompatibilisen) az ő része a legemlékezetesebb a Watchmenből.

Snoopyzit30 - 2020. 09. 21. 11:53

Successionnak és Jeremy Strongnak örülök. Itt viszont már a 3. évad jön, nem a 2.

Alain Prosztó - 2020. 09. 21. 12:50

Nem számítottam rá, hogy ennyire agyonnyeri magát a Schitt’s Creek, és ha valaki engem kérdez, nem is volt megérdemelt a dolog, de ez legyen a legnagyobb baj. :-)

Billy Crudup győzelme viszont kellemes meglepetés volt az erős Succession-ös jelöltekkel szemben (és persze egy szót se szólhattunk volna, ha Culkin vagy Macfadyen nyer), és részemről Julia Garner “címvédésének” is örültem.

Snoopyzit30 - 2020. 09. 21. 13:31

Én is örültem Billy Crudup győzelmének, de ha a szívemre teszem a kezem, akkor Culkin és Macfadyen is jobb volt, főleg Macfadyennek nagyon kijárt volna.
Az Ozarknál pedig Julia Garnert most nem éreztem olyan erősnek, szinte végig ripacskodta az évadot, míg Laura Linney simán lenyomta.
De nem én osztom a díjat, szóval ez csak vélemény :-)

Adam9456 - 2020. 09. 21. 13:38

Nagyon rég fordult elő velem, szerintem több mint 10 éve, hogy a fő kategóriák győztesei közül, se a dráma, se a vígjáték se a minisorozat kategóriában egy sorozatot se láttam.
Pedig azért nézek egy pár sorozatot a jelöltek között, úgyhogy teljesen azért nem morzsolódtam le, de érdekes mindenestre. :)
A Succession tényleg ilyen jó? Majd valamikor már elkezdem, meg az Ozarkot is.
A többi nyertes annyira nem izgat, a Watchment én három részig bírtam, nagy csalódás volt nekem ismerve a készítőjét.

Peter Wiggin - 2020. 09. 21. 14:17

Adam9456:
Szubjektív véleményem:
Az, amit valahol olvastam, hogy a Succession olyan mint a GoT, csak sárkányok nélkül, az elég nagy túlzás, én főleg az első évad 3-4. részéig szenvedtem eléggé (az a rengeteg pofázás, istenem), de onnantól már nézette magát.
Nekem nagyon kamaradráma jellege van, a lényegi történések gyakran nem a képernyőn láthatók, hanem csak beszélgetésekből értesülünk róla. A színészek valóban parádésak, de tényleg, nekem mégis kicsit olyan családi szappan érzésem van gyakran (kicsit mintha egy nagyköltségvetésű, kábeles Dallast néznék).
Technikailag nem egy kiemelkedő sorozat, eléggé hideg-rideg látványvilággal, billegős kamerákkal kicsit színházi közvetítés jellege van.

Az előbbiekért lehet nekem esni, de mondjuk az, hogy a Better Call Saul-t lenyomta az Emmy-n simán felháborítónak tartom.

Sifur - 2020. 09. 21. 18:23

Ez a Schitt’s Creek netflixen elérhető? Angol verzióba se adja be, pedig google szerint ott van

ellis - 2020. 09. 21. 19:04

tracey ullmannak jobban örültem volna, s jobb is volt, mint uzo :(

Adam9456 - 2020. 09. 21. 19:19

Peter Wiggin: Köszi! Így a leírás alapján szerintem bejönne nekem, mert kedvelem a családi drámákat, meg a kissé lassúbb tempójú “beszélgetős” sorozatokat is.

A Better Call Sault nézem és szerintem az idei az eddigi legjobb évada volt, minden évben jelölik de sose nyer, talán majd a következőért.

Marianna - 2020. 09. 21. 19:26

Zendaya győzelme kellemes meglepetés :)

hbal - 2020. 09. 21. 21:29

Zendaya-nak örülök, a Better Call Saul miatt viszont szomorú vagyok de hát ez van, talán az utolsó évadra kap valamit..
A Succession-t már többen ajánlották, lehet neki kéne állni.

Alex - 2020. 09. 22. 20:15

Ruffalonak nagyon örülök, abszolút megérdemelt siker.
A Better Call Saul miatt meg kicsit szomorú vagyok, eszméletlen jó évad volt a mostani.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz