login |

Pilot-mustra: Julie and The Phantoms – 1×01

2020. 09. 28. 15:50 - Írta: winnie

4 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Lehet, hogy a The Baby-Sitters Club-ot felnőtt szemmel jobban élveztem, de a High School Musical-es Kenny Ortega közreműködésével készített Netflix-es ifjúsági komédia (nyugi, nem közönség előtt felvett, nincs idegesítő/kizökkentő röhögés) abszolút olyan lett, hogy itthon rögtön beajánlottam a gyerekeknek, mert ugye sosem árt, ha a fiatalságot is téríti az ember a junkie-ság felé. (Nyilván mindebben a magyar szinkron sokat segített.)

Kenny Ortega részvétele hallatán pedig talán az sem lep meg senkit, hogy a sorozat zenés. A brazil alapokra építkező széria története eleve egy jól éneklő lányról szól meg egy együttesről, de aki benevez rá, az számolhat azzal, hogy epizódonként legalább két dal (túlnyomó részt saját szerzemények) fel fog csendülni. És amíg ezek a dalok olyan jók, mint az első két részben, addig engem sem fognak zavarni.

JULIE AND THE PHANTOMS – 1×01 – 6,5/10

A sorozat 1995-ben kezd, egy fiúbanda zenél a színpadon, mint kiderül, egy klubos fellépésért zajló meghallgatáson, majd a tagok lepasszolják az őket zsűriző nőnek a CD-jüket a várva várt nagy este, az első nyilvános fellépés előtt. És utána… meghalnak.

Vagyis ezt csak sejtjük, biztosra csak akkor derül ki, amikor 2020-ba ugrunk, ahol megismerünk egy tinilányt, aki elvesztette az édesanyját, akinek a halála még erősen hat rá – például nem nagyon mer énekelni, ami miatt az iskolai lehetőségeit is bukja. Ő apjával és öccsével él együtt, és egyszercsak, amikor szöszmötöl a garázsban, a semmiből elé pottyan a korábban megismert fiúbanda három tagja – szellemként. Akiket csak ő lát, viszont (CSAVAR!) a zenéjüket mindenki hallja.

Szóval el lehet képzelni, hogy az egyik fő humorvonal a szellemesdi lesz, ahogy a fiúkat senki nem látja, így kommentálhatnak dolgokat (és átmehetnek szilárd tárgyakon), a másik pedig az, ahogy Julie (SPOILER: így hívják a lányt) kommunikálni próbál velük mások társaságában úgy, hogy ne nézzék őt idiótának. És később, a címből ítélve, valami közös zenélés is várható, bár az 1×02 valamennyire összezavart a “szabályokat” illetően, szóval meg kell nézni a folytatást.

Már csak az egykamerás jellege miatt is feltételezhető a sorozatról, hogy annak ellenére, hogy komédia, nem szállít folytonos (és erőltetett) poénförgeteget, mint mondjuk egy Alexa & Katie, ergó a nézők sem fognak konstans gurulni a nevetéstől, de azért a srácok együtt, illetve Julie is a Fantomokkal a dinamikáknak köszönhetően szállítja hellyel-közzel a vicces pillanatokat. (Még, ha a bandatagokat némiképp bugyutábbra veszik a poén (és a korosztály) kedvéért.)

A sorozatot viszont nem ez fogja eladni, hanem inkább az érzelmi komponens, valamint természetesen a dalok. Amik, ahogy azt már írtam, meglepően jók lettek – legalábbis azon lepődtem meg, hogy nem zavart egy cseppet sem az, amikor Julie dalra fakad a zongoránál (ami kapott egy beúsztatott fantázia hangszeres kíséretet is) vagy az együttes játszott a színpadon, pedig amikor dramaturgiailag nem történik semmi, csak zenélnek, általában untatni szokott.

Szóval a végeredmény teljesen rendben volt, és ha még én is így találtam, akkor jó eséllyel a célközönség még kevesebb kritikát fog megfogalmazni, talán csak annyit, hogy egy Nick-es komédiához képest kevesebb a poén. Ráadásul még a szellem aspektus is kap egy csavart, amit átívelés (és leendő cliffhangerök) kapcsán elég jól ki lehet használni – kíváncsi vagyok, hogy mekkora hangsúllyal lesz jelen a sorozatban. (Az első két részben egyetlen röpke jelenet volt ez, nem több.)

Lehet, hogy nem lesz számomra nézős a Julie and The Phantoms, mert azért mégiscsak öreg vagyok hozzá (és mondom, ha valami ifjúságit néznék, akkor először egy The Baby-Sitters Club-epizód jutna eszembe a Netflix-ről), de ettől még telitalálatnak érzem. Nagyon jól eltalálták az első részekben az arányokat, minden a helyén volt a zenén át a közreműködőkig, szóval nem nagyon tudnék belekötni. Abszolút szerethető a sorozat.

4 hozzászólás Ne habozz!

FredT - 2020. 09. 14. 23:40

Most daráltam le a teljes szezont és az évadzáró epizódban a 30. perc környékén van egy durva magyar “jelenlét”.
Nick zöld pólóján ott virít, hogy BUDAPEST, Óbudai sziget. Nem kicsit meglepődtem. Másnak is feltűnt? :)

Rainmagic - 2020. 09. 15. 14:29

@FredT: nekem feltűnt. :D

A sorozat szimplán zseniális. :)

Trallala - 2020. 09. 15. 18:58

Nekem is nagyon betalált a sorozat. A zenék is nagyon passzoltak bele. Jöhet a folytatás.

Berecz Ramóna - 2020. 09. 27. 22:51

Aranyos kis sorozat. Kicsit az HBO-s/Hulu-s Megtalálsz Párizsban sorozatra emlékeztetett. Gyerekeknek készülhetett, de szerintem felnőttek is nyugodtan megnézhetik (nekem is tetszett, amolyan üde kis színfolt volt a Netflix felnőtteknek szóló sorozatai mellett), akár családi kikapcsolódásnak is el tudom képzelni.
Pontozni nem nagyon tudom. A szellemes megoldások nyilván nem profik, de nem is az a lényege, a zenék amúgy is kompenzálják. A főszereplő lánynak nagyon szép a hangja, a szereplők között pedig zeneileg és érzelmileg is erős a kémia (persze csak ya szinten).
Nem azt mondom, hogy mindenkinek ajánlom, de aki egy kis könnyed, naív, limonádé sorozatra vágyik, az nyugodtan bepróbálkozhat vele.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz