login |

The 100: vége a 7. évadnak. És a sorozatnak is

2020. 10. 01. 17:50 - Írta: Necridus

59 hozzászólás | kategória: 2019/20 finálék, kritika,

A 2013-ban berendelésre kerülő The 100 7 évadjával az egyik legsikeresebb CW-s sorozat lett, főleg sci-fi kategóriában. A pilotnál human borzasztónak nevezte, de winnie szerint sem volt nagy szám, és valljuk be, nem is az alapsztori és a pilot volt megnyerő, hanem ami utána jött. Nem véletlen, hogy CW-sorozatokra nem jellemző módon a későbbi szezonokban a kritikusok is rátaláltak (bár hamar elengedték) és a BSG-vel hozták párhuzamba, és az is beszédes, hogy néhányan az évtized sorozata díjat is a The 100-nek adták.

A hetedik évad után is ezt mondanátok? A könyv alapú, de az alapanyagtól gyorsan eltérő sorozat az elején még csak keresgélte útját, az S2-ben megtalálta magát, ahogy a harmadikban is még úgy-ahogy szárnyalt (hoppá, milyen kommentszám gyűlt össze!), utána pedig kicsit megfáradt, de továbbra is erősebb évadokat hozott. Aztán saját lábában esett akkorát, hogy az nem igaz! Igen, rólatok van szó, hatodik és hetedik évad!

A zárószezon kibeszélője is elég szép kommentmennyiséget kapott, de azért itt már koránt sem arról beszélgettünk, mennyire jó jelenetek voltak és vajon ki fog meghalni, hanem arról, mennyire félrement az évad. És ez enyhe kifejezés. A The 100 záró etapja egyszerűen egy logikátlan katyvasz volt, ami nem akarta megmagyarázni a saját ostobaságait, helyette egy helyben toporgott és lerombolta eddig jól felépített karaktereit. Sajnálatos. Na de majd a spinoff helyrehoz mindent?

A tovább mögött spoileresen nézzük, miért volt tragikus az utolsó évadja a szériának, és hogyan mondott búcsút nézőitől.

Ha ez a kritika élő közönséggel bíró kibeszélőshow-s felállással jönne létre, most biztos megkérdezném a közönséget, ki tudja elmondani, miről szólt az évad. Bár azért a kibeszélő alatt lévő kommentek is árulkodóak, hogy az átlagos vélemény az, hogy semmiről, vagy éppen olyanról, aminek semmi értelme.

Mi volt itt? Megjelent néhány alak az évad elején, akik elrabolták Bellamy-t (Trust Bellamy, tudjuk, csak nem kezdünk ezzel a mondattal később semmit), meg Sanctumban áll a bál a hatalomszerzés és a Clarke-ék presztízse miatt. Aztán pár rész után ott vagyunk, hogy Octavia és Diyoza egy másik bolygón közösen nevelik Hope-ot, közben visszatér a bunkerépítő szekta, akik az emberiség utolsó háborújáról papolnak, és Sheidheda is napi kétszer meghalhatna, de valamiért sosem döfik át bármilyen testrészét, nehogy véletlen egyszerűbb legyen a helyzet Sanctumban! Ja, meg ha épp nincs mit mesélni, akkor legyen már egy atomreaktor a kastély alatt, ami hirtelen fel akar robbanni.

A már nem nézőknek nagyon röviden: tavaly ugye átkerültünk Sanctumra sok év hibernáció után, ahol a Prime-ok testekbe töltögették a tudatukat, hogy örökké éljenek. Ezzel elszabadult az egykori gyilkos Commander, Sheidheda, aki Russel Prime testébe bújt, és gyakorlatilag végig az évadban Indrával küzdött a hatalomért. Közben megjelent a Bardo bolygóról a high-tech nemzedék, akikről kiderült, hogy a földi bunkert építők azok. A vezérük, Bill Cadogan kiválóan kezeli a teleportáló köveket, börtönnek használ egy harmadik bolygót (Skyring), és a Flame-et akarja, mert a lánya emlékei közt keresi az utolsó háborúhoz vezető kulcsot.

Na. De ha csak a sztori lett volna gyenge! A megvalósítás is pontosan illett hozzá. Néha abszolút természetesnek vettek olyan dolgokat, amiket később magyaráztak el, máskor csak hagyták, hogy agyaljunk rajta, de sosem magyarázták el, és olyan Walking Dead-esen egy-egy izgalmasabb rész után bedobtak olyanokat, amik csak néhány, totál elszigetelt szálon megjelenő karakterről szóltak, hogy tényleg túltördelt legyen az évad. Echo és Hope csapatai annyit utazgattak Bardo és Skyring közt, hogy hála a megkutyult sztorimesélésnek, én már azt se értettem, hol voltak mennyi ideig. De talán valaki timeline expert majd segít. Ha van olyan egyáltalán, aki kiigazodott rajta.

Emellé párosult az idő másféle kezelése. Értjük, hogy más bolygón máshogy telik az idő (ami Skyringen 10 év, az Sanctumban néhány másodperc), de akkor ehhez kéne is magunkat tartani, nem? Akkor öregedjen már egy kicsit Octavia, változzon már Echo is egy kicsit. Ötletes és érdekes, hogy a többi bolygón máshogy kezelik az időt, de akkor ezt nem csak bedobni kellett volna, hanem igényesen kidolgozni.

De ez idén nem volt az erősségeik közt. Összecsapott, inkonzisztens jelenetsorokkal teledobált évad volt. Néha a féreglyukon áthaladva sisak nélkül elvesztették az emlékezetüket, néha nem. Néha kellett a spirálgolyó a teleportáláshoz, néha nem. Néha a karaktereik pedig olyan 180-as fordulatot dobtak, hogy csak lestem! Bellamy Pike után bármit megtett, hogy a barátait megmentse, erre most egy kis kitérő után képes lett volna feláldozni őket.

Oké, elkezdett hinni valami másban, ezzel nincs is baj, de akkor magyarázzák már el, hogy miben, és adjanak már egy értelmes indokot, hogy miért. Miután hiányzott az évad nagy részéből, megjelent három epizódra, abból kettőben szembeköpte önmagát (és barátait), azt szajkózta, hogy bízzanak benne, de nem mondott semmit, miért is, és képes volt elárulni a társait. Clarke ezért meg is ölte, és azzal állt Octavia és Echo elé, hogy nem volt más választása.

Szembeállították a sorozat három legerősebb női karakterét, a legnagyobb gyilkológépeket, akik közül Echo az egész évadot végigmészárolta és dühöngte, hogy visszakapja Bellamyt. Majd Clarke Hercegnő elé állt, sírt egy kicsit, és megbocsátott. HOGY MIVAN?! A sorozat írói úgy alakítgatták kedvükre a karaktereket, ahogy a sztori kívánta meg (és nem fordítva), miközben megfeledkeztek arról, kik is ők valójában. Echo meg se várta volna Clarke első könnycseppét, már kitépte volna a torkát és megetette volna Madivel.

Na, így kell kiherélni a karaktereket, köszi, hogy ezt is megtanítottad The 100! Ahogy azt is, hogy Földet millió meg egy katasztrófa éri, a betonbunker akkor is állni fog, sőt, a semmiből erdő is fog köré nőni! Az évadzáró előtt pár résszel Clarke csapata a Földre került, ahol Sheidheda megjelent, hogy visszavigye Cadogannek Madit. Láthatatlanul érkezett, így Indra és lánya csak a megnyíló, majd bezáródó portált látták ... aztán ott álltak harci készenlétben vagy fél órát, míg meghallották Madi sikolyát? Na ne…

Madi végül feladja magát, és kapunk egy részt, ami végig arról szól, hogy Clarke nyavalyog, hogy hogy jusson át Bardoba a lányához, miközben Ravenék (ja igen, ő is itt van, de nyugi, megint csak pár részben kapott érdemi szerepet, ahogy megszoktuk) próbálják a fél méter betonból kiásni a teleportgömböt, miközben a Cadogantól átteleportált bomba miatt megsérült Emorit próbálják újraéleszteni.

Mert az utolsó részekre ez lett a menő? Oké, Bellamy-t kinyírták abszolút súlytalanul, majd Gabriel is szebb halált halt, ahogy Sheidheda leszúrta, és Emoritól másfél részen keresztül búcsúzunk (majd mire tényleg meghal, Murphy beteszi a minddrive-ját a fejébe, ezzel halálra utalva magát, de végül mégis túlélik, de arról később). Felcserélték a fontosságot a karaktereket illetően, vagy hogy van ez? Mondjuk nem bánom, hogy Emori ekkora szerepet kapott az utolsó évadban, mert Murphy-vel társulva lazán a legjobbjai voltak az évadnak.

Murphy ugye az első évadban még a nagy szemétláda szerepét töltötte be, azóta azonban nagyon sokat változott, sokkal szerethetőbb karakter lett, és a végére ő volt, aki miatt nem kaszáltam a sorozatot. Az, ahogy a szívén viselte az emberek sorsát, ahogy bemutatta szerelmes és érző oldalát, miközben adta a szokásos beszólogatóst, a legerősebb karakterré tette idén.

Először azt gondoltam, ez Sheidheda lesz. De minden részben legalább kétszer legyőzte valaki és megölhette volna – csak a sztori nyilván úgy akarta, hogy nem. Mikor új külsőt kapott és lemészárolt egy teremnyi embert, megint hittem benne, hogy erős karakterré növi ki magát… aztán megint szánalmas lett. De az tény, hogy JR Bourne kiválóan hozta a szerepet.

Mellette pedig ugye Bill Cadogan volt a gonoszunk, aki – ahogy 2 éve Diyoza – a semmiből egyszercsak megjelent a saját népével. Mondjuk őket megalapozták a spinoffal rendesen, így már kb érteni, hogyan maradtak itt 100+260+… SOK év után is. Az már más kérdés, hogy a múltjuk megfelelő kibontása után a jelenjük borzalmasan lett tálalva. Okosak meg harcosak, vannak lézerfegyverek, meg csúcstech sisakok, és még agyakban is tudnak turkálni! De hogy ezeket honnan, meg hogy… Mindig, ha épp a sztori úgy kívánta, előrukkoltak valami új találmánnyal.

Szóval Cadogan, aki azt gondolta, hogy egy utolsó háborút kell vívni ahhoz, hogy az emberiség megváltásban részesüljön, felemelkedhessen a magasabb rendű lények közé. A népét pedig eszerint vezette, ezt az eszmét kezdte el Bellamy is követni. A felemelkedéshez el kell jutni a magasabb rendűekhez a kő segítségével, de nyilván csak a lánya tudja a kódot, aki …. SOK éve már meghalt, és a tudata a flame-ben lehet.

Ugye a láng az évad elején megsemmisült, de Madi agyában még ott volt az összes emlék belőle, így Cadogan – Sheidheda segítségével – elfogta Madit és megszerezte a kódot, ezzel olyan kárt okozva az agyának, hogy képtelenné vált bármiféle fizikai mozgásra. Eliza Taylor pedig megmutatta, hogy tud ő színészkedni, ugyanis a gyakorlatilag halott lányára rátaláló Clarke-ot remekül hozta, sőt, onnantól a sorozatzáró utolsó percéig dicséreteset játszott.

Cadogan az évadzáróban bement a fényes valamibe (a gömb változott át, vagy az mi?), és a lánya formájában találkozott a magasabb rendűek egy példányával. Majd amint megtudta, hogy az utolsó háború (amiben több száz évig hitt) valójában egy teszt, csak úgy beszélgetett tovább. Na ne már! Valaki ennyi ideig hisz valamiben, úgy formálja a saját és az emberiség életét, hogy arra legyenek felkészülve, erre megtudja, hogy nem is az lesz, és csak vállat von? Minimum egy idegösszeroppanás és csalódás önmagunkban! És amint az első kérdéshez jut, Clarke megjelenik, és agyonlövi. Tényleg nem volt last war, úgy elsöpörték az évad nagy gonoszát, mintha az egy mezei katona lett volna a seregéből.

Közben a többiek még mindig Emori megmentésével vannak elfoglalva, Raven pedig elviszi Indráékhoz a bunkerbe az eddigi ellenségeit, hogy kiszedjék Echoékat a sziklák alól (mert róluk amúgy az előző részben, amikor összeborult a bunker egy másodpercet sem kaptunk), majd Jordan nagy tervével Bardora mennek a nagy rétre, ahol Cadogan csapata már várja őket. Hogy a féreglyuk most épp miért a réten nyílt, azt már meg sem kérdezném.

De az már jobban idegesített, hogy Jordan (aki egyébként mióta itt van, semmi érdemlegeset nem csinált, csak az ázsiai karakterek számát tartotta szinten) valamilyen EMP bombával a hátán jött át a portálon. Honnan? Miért? Hogy tudja használni? Mi?! Hirtelen lett nála egy ilyen szerkezet, amivel hatástalanítani tudja az egész bardo-i csapat tech cuccát…

A másik szálon Clarke volt a fényes valamiben, amint Cadogan helyett részt vesz a teszten. Előtte pedig a legnagyobb szerelme, Lexa képében jelent meg a magasabb rendű, akivel Clarke elég hamar összeveszett, beolvasott neki és elbukta a tesztet, ezzel halálra ítélte az emberi fajt. Én drukkoltam, hogy végre veszít egy kicsit a “akkor is megteszem, mert a lányom mindenkinél fontosabb” stílusából és kihal az emberiség. De nem.

Helyette talán jobb befejezést is kaptunk. Clarke után Raven ment be, akit szokatlan volt ilyen sokat képernyőn látni, de megérdemelte a karakter és a színésznő is. Előtte legnagyobb tanára, Abby Griffin jelent meg, s neki mutatta meg, hogy az emberiség képes a javulásra, amint Octavia a két háborúzó felet megállította. Vártam, hogy ismét visszatér Bloodreina, kaszabol és győzedelmeskedik, de ehelyett pont az ellentéte került elő. De ez sem volt probléma, Octavia már látja, hogy nem a háború a megoldás mindenre.

Előtte azért Sheidheda megjelent bekavarni, miatta indult a háború, de Indra két szempillantás alatt szétlőtte egy plazmaágyúval. Ezt nem lehetett volna korábban? Mindegy is, mert Octavia szavaira mindkét fél hamar letette a fegyvert elég hihetetlen módon, majd rögtön felemelkedtek. Ennyivel meg is bocsátott a magasabb rendű az embereknek? Értem én, hogy javulásra képesek, de ettől még nem lettek méltók egyből a felemelkedésre, főleg, mert a legtöbb csak a parancsnokot követte teljesen vakon.

Szóval mindenki felemelkedik, kivéve Clarke, ugyanis ő megölt egy embert a teszt során, ami miatt nem tarthat a többiekkel. Így Picassóval, Madi kutyájával a Földre ment, ahol ismét megjelent előtte “Lexa”, majd a barátai is. Octavia és Levitt (aki Octavia hősszerelmese lett nagyjából fél rész alatt), Raven, Echo, Emori és szerelme, Murphy, Niylah Gaia, Indra, Hope és párja, Jordan, valamint Miller és szerelme, Jackson.

Ők ugyanis inkább az emberi életet választották Clarke mellett. Merthogy az utolsó pillanatban az is kiderült, hogy a felemelkedés csak egy választás (megint egy random fontos infó). Na jó, de miért? Elértek egy fájdalommentes, örök életet, erre inkább visszamennek a Földre éhezni. Ráadásul (szintén “Lexa” új random infója) nem lehetnek utódjaik, így ha ők meghalnak, tényleg kihal az emberi faj.

Szóval így ér véget a The 100. Az első öt évad tele volt tudománnyal, miközben a barbár törzsekkel próbáltak együtt élni főhőseink, majd a hatodik és hetedik évadban megjelentek a too much részek, már magasabb rendű lényekben hittünk, elhagytuk a tudományt, és az “Istenek” mellé emelkedtek az emberek, a maradék főhősünk pedig boldogan él, míg az emberi faj ki nem hal. 

Értem én a mondanivalóját is, hogy az emberek mind egy nagy hajóban eveznek, az egész emberi faj a Wonkru, a törzsi rendszer pedig úgy ahogy van, káoszt és pusztulást okoz, és össze kell fogni ahhoz az egész emberiségnek, hogy megváltást szerezzen. De ezt a végső üzenetet egy sokkal átgondoltabb, tisztább és kidolgozottabb évadban is közölni lehetett volna. Mondjuk a lezárás (és mondjuk, hogy az előtte lévő 2 rész) inkább a korrekt, elfogadható kategóriába megy az évad többi részével ellentétben.

Csak a végére egy-két mondat erejéig azért megemlíteném, hogy Jason Rothenberg, a sorozat készítője először rendezett, ráadásul ez volt a sorozat századik része. Így az első rendezése különös nagy kihívás volt, hiszen jubileumi és sorozatzáró epizódot is kapott, de megbirkózott a feladattal. Remek képeket láthattunk, miközben néha-néha visszautalgatott az eddigi történésekre. Még az Ark is megjelent.

Ne kérje senki, hogy adjak egy végső értékelést a sorozatra. Ha csak az 5. évad végén történő kiugrót számítom a sorozat lezárásának, megadnám 8/10-et. De a hatodik és hetedik évad nagyon sokat rontott az összképen (ezért is lett az átlagos sorozatzárós írásomból egy elég hosszú, szenvedélyes csapongó évadkritika, ugyanis nem tudtam elmenni a sok negatívum mellett higgadtan). Na de majd a spinoff újult erővel előveszi a Commander legendát, és ismét tévében látható lesz az, amit igazán szerettünk a The 100-ban. Már ha berendelik. 

59 hozzászólás Ne habozz!

B - 2020. 10. 01. 13:03

Nem volt jó évad. A story és az idővonal katyvasz, sok karaktert parkoltak és például Bellamyval elég méltatlanul bántak.
De mégis, a vége nem volt olyan rossz, nem hagyott rossz ízt a számban mint más sorozat, megmaradt a 7 évad alatt felépült pozitív kép a 100ról
A sorozat erőssége egyértelműen a női karakterek voltak, a férfi karakterek közül csak Murphy volt kiemelkedő, főleg az utolsó évadra, ahol volt Murphy, két/három papírmasé gonosz (Shadeheda + a két szektás), meg egy rakás statiszta.
Clarke, Octavia, Raven mind iagzi badass volt, de nem az a bántó Mary Sue típus, mind a háromnak voltak gyengeségei és komoly lelki sérülései amik valódivá és szerethetővé tették őket.

sherlock20 - 2020. 10. 01. 13:35

hát bár ha a csúcsán már rég túl volt a sorozat, a lezárása kinda korrekt lett legalább.

kiss53 - 2020. 10. 01. 16:41

Gyenge évad, gyenge gonoszok, összezavaró sztori, Bellamy kb teljes kiírása ilyen gagyi módon. Azért az utolsó évadra oda tehették volna magukat a készítők.

walaki - 2020. 10. 01. 18:21

Nekem nagyon nem jött be az utolsó rész. Lezárták valahogy, de nagyon semmilyen lett (kb. mint az egész évad). Csak azt a megkönnyebbülést érzem, hogy végre vége, katarzis nuku.

SPOILER
Oké, hatástalanítják az energiafegyvereket, majd azok a bardoiak kezében hirtelen golyós fegyverré válnak… Kivéve azt az egy fegyvert, amivel Gázhedát lövik le, az nem változott golyós fegyverré, mert arra az egy fegyverre nem volt hatással az EMP. Che? És egyébként is, korábban miért nem lőttek vele? Hogyhogy egyszer sem sütötték el a harc során?

Ami tetszett: tényleg a pásztor ment át, és tényleg elbukott az emberiség! Csak abban tévedtem, hogy nem Gázheda állította félre, hanem Clarke. Ez az egy jó húzás volt az írók részéről, azt meg kell hagyni. “Pencil down!”

Aminek viszont nincs értelme, hogy a lények megmásítják a döntést utólag. Miért is? Az, hogy egyszer sikerült (nagyon nagy nehézségek árán) leállítani egy lövöldözést, miért is teszi semmissé Clarke tesztjét? Vagy ha semmissé teszi, akkor Clarke miért nem emelkedhetett fel? Hisz akik felemelkedtek, ugyanúgy gyilkosok voltak. Meg úgy egyébként is, ha lehet vállogatni, hogy ki emelkedjen fel és ki nem, akkor minek ez az egész hajcihő?

De persze értem én, muszáj volt valahogy happy end-et beleerőszakolni a végére… (az mondjuk elég gáz, hogy sterilizálva küldték vissza őket)

motch - 2020. 10. 01. 19:04

Valójában a sorozat az ötödik évaddal ért véget az utolsó kettő már csak egy béna fanproject.
Így elbánni Bellamy-val egy fő karakterrel komolyan emberek!! egész végig tiszta game of thornes utolsó évad feelingem volt.
Ami így a végén baromira zavart hogy a halottak miért nem emelkedhetnek fel, ha lett volna egy montázs a túlvilágon az összes eddigi karakterrel már jobb szájízzel gondoltam volna rá de neeeeeem amúgymeg Emori baromira halott volt csak Murphy fejében “élt” már meg Echo-t is Hope tartotta életben szívmasszázzsal szóval akkor mi van??

Ezekiel. - 2020. 10. 01. 19:30

!!SPOILER!!

Szerintem annyira nem volt szörnyű ez a sorozatzáró rész, bár lehetett volna jobb is az igaz. Például már előbb felvezethették volna ezt(vagy ezeket) a magasabb rendű lényt(eket), több utalás kellett volna és jó lett volna megtudni pontosan, hogy most mi is ez vagy mik ők (tudom egy magasabb rendű faj de ez édes kevés). Mondjuk azt sem értem, hogy mikor Becca átment akkor miért jött vissza ennyire összetörve meg sírva, ennél azért akkor durvább dologra számítottunk szerintem.

Amúgy anno mikor Bellamy volt az Etherea bolygón akkor találkozott a barlangban 3 “felemelkedettel”. Vajon kik lehetnek ők? Lehet hogy Cadogan lánya és még valakik? (lehet spinoffból kiderül majd)

@motch Azt én sem értettem, hogy Emori hogy emelkedhetett fel mikor már halott volt, de viszont Echo -t életben tartotta Hope ezáltal még ő is felemelkedhetett mert ha úgy vesszük még életben volt.

A végén mikor ment ki a kamera és mutatta a szereplőket messziről akkor mi volt az a “halvány” jelenet? Ha jól emlékszem akkor az 1. évadbeli Clarke -ot mutatta mikor rajzolt? Ennek a jelenetnek mi értelme volt?

Csilla0422 - 2020. 10. 01. 19:50

Lehet, hogy én vagyok az egyedüli, de nekem nagyon tetszett az évad. A visszautalások, a régi karakterek megjelenése mind pozitívum.

Bellamy 180 fokos fordulata nem lepett meg. Ő mindig is szélkakas volt és nem röstelte feldobni a társait. Echoval viszont remek párost alkottak, mindig a jót hozták ki a másikból.

Echo és Octavia reakciójától tartott Clarke, ez látszott az arcán is. Végül Echo mondta ki, ez az ember nem Bellamy volt. Az a Bellamy, akit szerettem, már rég eltűnt.

Jordan és EMP… a srác Monty fia, az űrhajón, ahol felnőtt tele volt mindenféle cuccokkal.

Emori és Madi azért csusszant át, mert megvolt a tudatuk és Echonak még dobogott a szíve. Bellamynál mindkettő hiányzott, ő ezért nem mehetett át.

Tetszett az is, hogy Raven Abbyvel találkozott és végül sikerült meggyőznie őt. Jár a pont, amiért Octavia kapta a lehetőséget a háború megállítására.

Jó volt újra látni Lexat! Ő elvileg az összes Commenderrel együtt felemelkedett. Szerintem a Hedakat szánta Bekka tesztalanynak. Ez lehetett az a fontos dolog, cél, amiről anno Titus beszélt.

A hibái ellenére is hiányozni fog. Remélem, hogy lesz berendelés.

Ravagedseducer - 2020. 10. 01. 19:53

A kritikával 100%-ban egyetértek, nagyon jól összeszedted azt ami nekem is eszembe jutott és zavaró volt. Sajnálom hogy nem élveztem jobban, mert nekem még a 6.évad is nagy kedvenc volt.

Ez a rész tényleg jobb volt (a 7.évadhoz mérve), ami így eszembe jutott: Gaiát simán otthagyták, mert “vadászni ment”, de azért az utolsó percben megjelent.
Annyiszor beszéltek a kódról; erre még csak meg sem mutatják ahogy a Pàsztor beüti… oké.

Engem még az is zavart, hogy még a “Hatch” nevű karakter is szebb véget kapott mint Bellamy aki 6 évadig volt a férfi főszereplő… az is érdekes hogy Bob Morley nevét egyszerre kivették a főcímből, míg Chuku Modu neve bennmaradt, pedig Gabriel sem jelent meg megint. Na mindegy.

Ami tetszett, az Clarke rövid utazgatása a végén, meg ahogy bevágták az 1.rész első másodperceit az utolsó jelenethez.

Azért sajnálom hogy vége, de emiatt az évad miatt kevésbé fog hiányozni mert sokkal jobb lehetett volna, és lenne mèg vagy 20 kérdésem. “A spinoff majd megválaszolja” engem nem nyugtat meg.. de ez van :D

Gábor - 2020. 10. 01. 19:58

Én Emori nem láttam a zárójelenetben, ott volt? Ha nem volt ott Murphy nyílván Clarkot választotta Emori helyett :D

Necridus - 2020. 10. 01. 20:11

Gábor:

Az utolsó képen éppen őt öleli át Clarke.

Ezekiel. - 2020. 10. 01. 20:12

@Gábor Nézd meg a végét újra és egyesével azonosítsd a szereplőket akiket látsz a képen és akkor ki fogod szúrni, tényleg ott van a végén –> mikor megérkezik Clarke akkor ott halászik vagy mit csinál aztán később ölelkeznek Clarke-al is majd Murphy meg is simogatja a hátát.

Mom - 2020. 10. 01. 20:52

Necridus, pedig olyan csendben voltál mostanában a kibeszélőben, hogy azt hittem, neked tetszett és ezért nem merészkedtél be közénk :D

Szeretném megragadni azokat, amik tetszettek, de ilyen sajnos nem igazán volt benne. Az érzelmek, amik előjöttek bennem, azok inkább szóltak az együtt töltött hat évnek és Lexának, mint bármi másnak. Na jó, akkor legyen ez: Lexa cameója tök jó volt (bár én sejtettem, hogy valahogy belecsempészik, de így is borzasztóan megörültem neki).

Arról már nem akarnék újra hosszas sirámokat írni, hogy mennyi, de mennyi nyitott kérdés maradt hátra, de egyet azért itt hagynék az utókornak. Talán a legnagyobb kérdést, ami egész évad alatt bennem motoszkált: honnan a fenéből került elő ez a felsőbbrendű faj a záró évadban?

Azért a záró résszel kapcsolatban még pár dolgot megemlítek: tragikus volt ahogy a random jeleneteket egymás után pakolgatták. Érthetetlen volt az egésznek a ritmusa, a tagolása, a felépítése, a szerkezete, szóval az epizód teljes váza. Össze vissza megtörték az ívét az állandó helyszínváltásokkal, miközben valódi esemény kizárólag a lila űrben játszódott, a többi csak töltelék rohangászás volt.

A zenék valami rettenetesek voltak. Nem magukra a számokra van panaszom, hanem ahogy leestek a jelenetekről. Nem tudnám megmondani, hogy utoljára mikor vettem észre ennyire direktben az összes jelenetben játszódó zenei betétet. A legalja az a teszt alatti kakofónia volt. Meg sem tudom mondani, miket hallottam, talán cselló volt a klasszkius vonal, de aztán annyi mindennel maszatoltak a háttérben, hogy nem tudok neki nevet adni. Űrzene…?

Aztán az egyik legbizarabb jelent volt számomra az egész sorozatban, amikor Murphyék meg a dokiék táncoltak. A zene is (önmagában egyébként tök jó szám) teljesen kilógott, egy hulla is volt mellettük… Meg ugye Bardón nem is szólt a zene, akkor mégis mi vitte rá a két pasit, hogy egy hulla meg egy eszméletlen ember mellett elkezdjenek lassúzni??

És ezek csak a viszonylag objektív megfigyelések voltak részemről, mert ha bele akarnék menni a sűrűjébe, akkor rengeteg érthetetlen döntést, logikai bukfencet és megmagyarázhatatlan dolgot tudnék összeszedni, kezdve azzal, hogy Madie inkább él a nihilben, mint Clarke-kal, miközben a barátai pont fordítva? Wtf? Vagy éppen Levi, aki egész életében a felemelkedésben hitt, miért választaná a rövidke emberi életet vadidegenek között? Folytatva azzal, amit már fölöttem is írtak arról, hogy ki emelkedhetett fel és ki nem. Megemlítve, hogy miért nem haltak ki azon nyomban ahogy Clarke elbukta a tesztet és miért nem került többé szóba a kristályos anyag?
De hagyok valamit másnak is, ha már ilyen bőkezű volt a sorozat ezekkel a kérdőjelekkel.

bubbles - 2020. 10. 01. 20:55

3. évad közepe óta nem nézem, úgyhogy a storyline-hoz nem szólnék hozzá. Viszont hogy J.Rotnak ADC-t kellett visszahoznia azok után hogy Bobot kirúgták a dramaqueen viselkedése miatt, csak hogy a történetet valamelyest le tudják zárni, minden tiszteletem Adc-é. De legalàbb a clexa-shipper szivem megnyugodhat, sõt ha jol olvastam még lett egy doc mechanic jelenet is. Raven az elsõ jelenete óta sokkal több screentime-ot érdemelt volna.

Nézőke - 2020. 10. 01. 20:57

..szerintem felesleges kiírni hogy SPOILER, hiszen ez egy sorozatzáró kibeszélő :D

jó kis írás, nagyon jól esett,hogy a szerző is így látta a dolgokat, mindennel egyetértek, egy dolgot leszámítva: a fényes gömb,az nem random volt, az a titkos kódhely volt,amit Cadogan már beütött,és ahol már Becca is járt,akkor is ilyen fényű volt.
Becca viszont felfogta,ha most kell tesztelnie, elbukik az emberiség, ezért nem vállalta a tesztet.
Miután Cadogan már igennel válaszolt, muszáj volt hogy végigmenjen a teszt, mert ezek az alienek már csak ilyenek.
Jó lett volna többet megtudni róluk, kik ezek, honnan,és egyáltalán több milliárdos bolygókat kristályosítanak, és tényleg fura,hogy így meggondolják magukat hirtelen.
Érvként azért Raven felhozhatta volna,hogy a last wart elindító Sheidheda nem is ember.

Szerintem felemelkedve sem lehet utódjuk, vagy hát nem tudom. Erről nem esett szó,de logikusnak tűnne, bár MAdi ott maradt,hogy vele egy korúakkal játsszon (vagy csak ürügy,mert túl fiatal Clarkékhoz képest,és tényleg kicseszés lenne pasit találni neki)

most nem fogom itt kielemezni,hogy bár nem lehet utódjuk, élvezni azért gondolom szeretik a megmaradt éveket, és hogy ki marad pl. Indrának…valaki önként? hm?

Ha még senkinek sem sikerült felemelkednie, akkor mi értelme annak,hogy lehet úgy dönteni,hogy visszatérjünk?

Bár megkedveltük Clarkeot, ekkora happy end nem lett volna való ide szerintem.

Viszlát sori, az előzményekre nem nagyon leszek vevő, már tudom hova lyukad ki a vége.
köszi a sok éves kritikákat és fordításokat is mindenkinek!

Ravagedseducer - 2020. 10. 01. 21:04

@bubbles

Clexa nem volt egyébként, mert a Alycia igazából nem Lexa volt…

Csilla0422 - 2020. 10. 01. 21:14

Mom, Lexa a végén mondta Clarkenak, hogy több tesztalany is volt. Abby utalt rá, hogy ők nem avatkoznak, avatkozhatnak be… meccseljék le az emberek egymás között. Azért nem haltak ki azonnal, mert egymás keze által kell elesniük. Az embereknek azt kell bizonyítani, hogy készek a felemelkedésre, mert képesek a változásra.

Levi esetében meg: Cherchez la femme

Amikor Lexa és Clarke először találkozott a részben, az a zene szólt, amikor 307-ben Lexa meghalt.

Bellamy kapcsán meg korlátolt lehetőségeik voltak a színész miatt. Szintén ezért volt Gaia annyit parkolópályán.

Ha az utolsó jelenetet nézed gyakorlatilag a nagy család maradt együtt.

bubbles - 2020. 10. 01. 21:34

@Ravagedseducer

ilyen apróságokkal nem foglalkozunk :D

személy szerint 4 év után, amilyen queer baiting történt a 3. évad közepén és végén, örülök, hogy láthattam őket ismét egy képernyőn mégha Lexa nem is Lexa.

Ami a háttérben történt pedig Adc nem Jrot miatt ment vissza forgatni, hanem hogy tiszteletet tegyen Lexának és amit Lexa jelentett nagyon sok embernek.

sarkanyoktanca - 2020. 10. 01. 21:40

@bubbles

Mit értesz a doc mechanic jelenet alatt?

Cleda - 2020. 10. 01. 21:43

Nekem nagy csapás volt a 1-5. és a 6-7. évad közötti váltás. A mind-drive dolgot meg az istenezést még úgy ahogy befogadtam, de ez a transcendence elmélet és a higher beings nagyon eltért már az alapkoncepciótól.

A fináléval kapcsolatban nagyon vegyesek az érzéseim, mert nagyon szerettem a sorozatot, de mindent egybevetve hatalmas csalódás lett a vége, az évad közben történő logikai bukfenceket ne is említsük. GOT-ot nem fogja megelőzni, de nagyon közelít hozzá.

bubbles - 2020. 10. 01. 21:56

@sarkanyoktanca

Abby és Raven jelenet. (sokan shippelték õket együtt)

Natália - 2020. 10. 01. 22:34

Gyenge évad volt, kb nem szólt semmiről, 1 rész alatt akartak mindent belerakni. Szerintem eleve tök butaság, hogy nem szaporodhatnak a földön, mert ha már elengedték az öröklétet akkor pont, hogy ennyit adhattak volna nekik, illetve szerintem kicsit ellentmondásba keveredett a sorozat magával. Clarke azért nem emelkedett fel, mert embert ölt a teszt során, de igazából a többiek is amikor tüzeltek öltek, és az is a teszt része volt.

Jó sorozat volt, de uncsi volt az uccsó évad.

Necridus - 2020. 10. 01. 22:53

Mom:

Ja neem, twitteren heti rendszerességgel rage-eltem:) Ide kommentelni kicsit macerásabb (+2-3 katt), mint egy tweetelés, úgyhogy ott évadközben aktívabb vagyok. De olvasom mindig a kommenteket, egyetértettem elég sokkal, ráadásul sok logikátlanságra ti mutattatok rá, ami nekem elsőre fel sem tűnt, úgyhogy ezer hála, hogy vannak szemfüles aktív kommentelők:)

Még mindig azt mondom, hogy a The 100 egy kiemelkedő alkotás visszaemlékezve azon évadokra, amikor rohantam haza megnézni az új részt és mindegyik epic volt a maga módján. Most is amint tudtam, néztem, de már inkább a kíváncsiság hajtott, hogy mit tudnak ebből kihozni (+Murphy, ő tényleg nagyon szuper lett!). De nem tudom azt mondani, hogy tetszett ez az évad. Nem sajnos.

Ravagedseducer - 2020. 10. 01. 23:01

@Csilla0422

Neked is van igazad a Bellamy dologgal kapcsolatban, de azoknak is akiknek teljesen karakteridegen volt Octavia és Echo reakciója (egyébként nekem is, de már nem akadtam fenn rajta).
Meg lehet magyarázni hogy ez már nem az a Bellamy volt stb, amit el is fogadnék, ha nem 2 rész alatt jutottunk volna el ide. És ha vki szeretett egy karakter 6 évadig, az elégedetlen lesz.

És persze tudom, problémák a háttérben;, Bob szabadságolása stb, ennek ellenére megértem hogy sokaknak ez nem volt befogadható.

syre - 2020. 10. 01. 23:55

Olyan szomorú vagyok mikor vége egy sorozatnak sose az győz akinek szurkolok. Azt hittem Cadoganből több lesz, kiderül h igaza van vagy vmi, de hát ez lett. Félve újra néztem az elejétől és nem emlékeztem h az első két évad ennyire jó lett volna mert most nagyon tetszett.
Ami nekem az egész sorozattal a gondom volt kb ugyan az mint a walking deaddel is h a civilizációt visszaállítani meg se próbálják. 5 vagy 6 évig éltek egy high tec bunkerban majd 200 évig utaztak az űrben egy high tec űrhajón és ugyan azt a törzsi baromságot hajtották amit az első évadban is.
Bár mondjuk nekem az is érdekes 100 évvel az atomháború után a földiek miért 3000 évvel ezelőtti szinten élnek, főleg h kiderült ők is egy szuperbunkerből jöttek ki.
Nekem a hegyi emberek voltak a kedvenceim, így a tökéletes befejezés az lett volna számomra, ha ez az idegen faj nem is transcendálja, de ki se írtja az embereket hanem új esélyt kap Clark h másképp döntsön visszamegyünk az időben (igen simán belefér már ez is a transcendálás mellé) oda ahol Clark döntene h kiirtsa a mount weather lakosokat és nem húzza meg a kart, ezzel az első népírtást elkerülik amivel egyenes az út a boldog békés élethez.

Egyébként azért ott van a kedvenc sorozataim között.

wrtn - 2020. 10. 02. 01:54

Volt a sorozatnak 5 jo evada. Ott veget is ert. Utana pedig egy jo Murphy spinoff-ot lehet belole csinalni, ugy h mindenki mast kivagni a picsaba. Konretan total erdektelen lett mindenki mas sorsa… Ugy lehetett volna jo az evadzaro, ha Clarke-ot elkristalyositjak a francba mondvan, hogy igenis vannak kovetkezmenyei a tetteknek… mindenki mas meg eldegelhetett volna tovabb, mondvan meg az emberi faj nem erett meg, majd johettek potvizsgara.. de igy… egy cukormazba ontott higfos…

WrongCompass - 2020. 10. 02. 02:15

Elolvastam a kritikát a kommenteket is, de 4 évad The 100 kihagyás után sajnos nem sikerült megértenem h pontosan mi is történt visszatérőkkell.
De a csalódás az érződik sok helyről.
Az eredeti iránytól elég messze mentek az tény.

Az AI okozta világvége dolog, nagyon bejött annó, az ilyen scifi-ket bírom, de ahhoz képest már bolygó közi utazások, meg ufók, meg pásztor… Hosszú utat tettek meg na.
Csak az első évadok után pl ha megnézed az utolsót akkor így elég nagy a váltás. Mintha másik sorozat lenne. Nem biztos hogy ez rossz dolog, de eléggé idegennek érződik.(jó mondjuk én 3.évad közepe óta le vagyok maradva, de te jó ég 4 év alatt mennyi minden történt velük, én meg még mindig ugyanott tartok a kis életemmel (sadface))

Mindenesetre egésznap szembe jöttek velem a Lexa posztok meg videók, akartam valami kontextusba rakni azt a két jelenetet… Még pár óráig itt leszek junkien olvasni az évadzáró írásokat meg a múlt évek kibeszélőit, mert érdekel tényleg hogy mi a fene vezetett ekkora káoszhoz mint ami ebben az évadban volt. (De megnézni 4 évadot nem akarok)

Meg most nem volt világos hogy Murphy meg a barátnője meghaltak aztán meg vissza jöttek a hallálból? Csak mert ha a végén már hallottak is vissza jöhetnek hús vér emberként akkor tényleg messze került a sorozat az eredeti”univerzumától”…

Mom - 2020. 10. 02. 06:40

Csilla0422:
“Abby utalt rá, hogy ők nem avatkoznak, avatkozhatnak be… meccseljék le az emberek egymás között. Azért nem haltak ki azonnal, mert egymás keze által kell elesniük.”

Lehet, hogy igazad van, de nekem az, hogy Clarke ahogy elbukott rohant Madie-hez és Ravennek is azt mondta, hogy neki kelleTT VOLNA bemennie, az azt sugallja, hogy Clarke is úgy értelmezte, ahogy én. Különben a háborút rohant volna megakadályozni, nem? Meg az alkudozásnál is arről beszélt Raven, hogy oké, ha még nincsenek kész, akkor ne fogadják be őket, de hagyják élni és várjanak, hátha később méltóbbak lesznek. Nekem végig az volt a meggyőződésem, hogy a teszt vége vagy felemelkedés, vagy megsemmisítés. Tehát olyan opció nincs, hogy megvárják, amíg magától kihal. Nem mintha lenne értelme annak, hogy egy semmiből jött faj csak úgy random eldöntse komplett fajokról, hogy érdemesek-e a felemelkedésre, de mivel erre a készítők sem kerestek értelmet, én sem fogok.

Necridus: így már minden világos :)

A másik ehhez kapcsolódó logikai bukfenc pedig az, hogy ha nem avatkoznak be és a felemelkedés egy döntés, akkor hogy jönnek ahhoz, hogy sterilizáljanak embereket? Meg amúgy nekik miért is olyan fontos, hogy egy faj tutira kihaljon?

Scoo - 2020. 10. 02. 07:53

Az első pár évadot néztem, azt hittem ez egy félig meddig tech sorozat, valamennyire a földhöz ragadt, nagyjából reális dolgokkal.
Huh, ahogy elnézem jó nagyot változott a sorozat. Így már nem is bánom, hogy nem néztem tovább, pedig tervben volt. Még olvasni is szörnyű volt ezt a storylinet :D :D

Hunterbey - 2020. 10. 02. 16:55

Okééé…. Pozitívumok:
– Lehet hogy a sztori nagyon eltért mint a hatodik évad, de a hetediké azért tetszett, csak történetvezetés is kellett volna, de erre majd később.
– Madi mindig is érdekes volt, Murphy a hatodik évad kivételével mindig is Murphys volt, de szereplő is érdekessé vált. Echo az ötödik évadtól szinte eltünt Emorival együtt, de ebben az évadban VÉGRE SZEREPELTEK is, még ha nem is voltak mindig karakterhűek. Hope szimpi karakter lett, igaz hogy amúgy a történethez semmit nem tett hozzá. Diyoza és Indra még mindig a kedvenceim maradtak, még ha utóbbi inkább csak pózolt mintsem harcolt volna. Jordan lehet hogy nem csinált sok mindent, de a hatodik végétől igencsak féltem, hogy valami hülyeség lesz belőle, de végül is nem lett az. Octavia fejlődése is tetszett, Gabriel kissé alulértékeltnek gondolom.
– Bill Cadogan szál tetszett, érdekes volt látni, hogy próbált az utalásokból építeni a készítők egy karaktert, ami nagyjából sikerült is, csak bénán végezték ki.
– Mondhatni egy korrekt lezárást kapott (a tengerpartos jeleneten kívül), elbukott az emberiség, mégis annyi megtörtént, hogy ne szenvedjenek, ergo kaptak ezt-azt is.
– Lehet hogy a legtöbb rész vontatott lett, de pár azért igazán kiemelkedő volt.
– Jó kis sci-fi világ, ami amúgy nem volt rossz.

Negatívumok:
– Borzasztó történetvezetés. Fogtak egy ötletet, beleerőszakolták és végült sose kezdtek vele semmit.
– Nagyon ígérték a trailerben hogy mennyien meghalnak, de igazából csak négy embertől búcsúztunk, abból ketten mégis “élnek”
– Clarke egy igazi riherongy, Bellamy logikátlan, Gaia nem is létezett, Millert, Niylaht és Jacksont TOTÁL FELESLEGESEN erőltették végig (pláne nem értem hogy Niylah orvosból hogyan lett katona aki Clarke-val kavart), Levitt meg szimplán szerencsétlen volt.
– 12 részben elég lett volna.
– Túl sok flashback részt csináltak, két-három meg teljesen skippelhető.
– A legtöbb részben alig történt valami.
– Végül, iszonyat kevés volt az akció.

5/10. Ugyanannyi mint az első, mert az első évadot szenvedtem, ez se lett volna rossz, de az utolsó 5-6 részben kicsit értelmetlenné tettek mindent.

2>5>3=4>=6>>7=1

Dilla - 2020. 10. 02. 18:53

Nekem nagyon nem tetszett a vége, pedig végig optimista voltam. Annyira az utolsó évadot sem utáltam, mint sokan mások. De nekem ez a felemelkedős dolog már nagyon elvont volt. Az is lehet, hogy nekem nem sikerült felfognom. Nem értem, hogy egy idegen bolygón élő fajnak miért nem mindegy, hogy más bolygón hogyan élnek, ha egymás létét nem zavarják és nem is akarnak egymástól semmit.
Azt sem értem, miért volt mindenkinek egyértelmű, hogy a felemelkedés jó dolog. A hívők nyilván ebben hittek, mert egész életükben ezt tanulták, de a többiek? Semmit nem tudunk arról, hogy utána mi történik, hogy jobb-e az, mint az addigi élet. Én például biztos úgy tekintenék rá, mint mondjuk a halálra. Eszembe sem jutna, hogy de jó lenne lebegő fénypontnak lenni. Én így ismeretlenül inkább félnék. Valahogy még így nézve sem érzem azt, hogy jó ott nekik. Talán ha láttunk volna belőle valamit.
Ok, boldogság van, meg nincs háború, nincs fájdalom. Nem valami ilyesmit ígért anno Alie is a CoL-ban? Az mégis negatívan volt feltüntetve, pedig voltak, akik már személyesen jártak ott és tapasztalták. Más dolog, hogy a toborzás elfajult, de lénygében ugyanazt ígérte, mint ez az új hely.
Nem is tudom, tényleg nem jött ez most át nekem. Sajnálom, mert imádtam a sorozatot, tényleg szerettem akkor is, amikor mindenki szidta, de valahogy nekem a vége inkább csalódás lett.

Mom - 2020. 10. 02. 19:27

Hunterbey, ahogy olvastam a pozitívumokat feltűnt, hogy szinte mindegyik átcsúszott negatívba… :D :D Ezt nem kötekedésből írom, szerintem vicces volt és egyet is értek velük, csak feltűnt, hogy nem sok pozitívumot találtál, amit nem árnyékolt be valami negatívum :D

solymosgyu - 2020. 10. 02. 20:42

akkor magyar tv-n a bukás miatt nem fogjuk látni?

winnie - 2020. 10. 02. 21:09

szerintem lesz itthon

pottyosmajom - 2020. 10. 02. 21:20

Tetszett is a lezárás meg nem is. Ahogy elkezdődött a rész és Jax elküldte Ravent a többiekért valahogy azt éreztem,hogy na igen! Most kapunk egy kis klasszik Ravent. De nem! Majd jött Jordan nagy ötlete és a mondat,miszerint az apja most büszke lenne rá. Ekkor is azt hittem végre szerepet kapott Jordan,van értelme a sorozatban szerepelnie és kapunk nosztalgiát,részletességet ,mint anno Montytól. Erre megint semmi! Átsétált a hátán egy szellemirtók ágyúval kb és kész. Erre én is marha büszke vagyok mit mondjak.. Majd mikor O felvette a kardot azt hittem végre eljön amire egész évad során vártam,hogy talán ő lesz aki végre lekaszabolja Sheidhedát és megmutatja ki a fasza,még ha a Wonkru offolta is őt korábban.Feleslegesen tartottam vissza a levegőt néhány másodpercekre az ilyen jeleneteknél,mert senkiből nem kaptunk vissza semmit. Értem én,hogy O karakterfejlődéséhez ez a monológ a háborúról kellett és jó is volt,de én tényleg azt vártam ha már a nagy Indra 15 részen keresztül szerencsétlenkedett akkor majd visszakapjuk néhány képsorra Bloodreinat ,majd ezt követően zárja le a háborút. Murphy és Emori romantikázása tetszett,nekem ők voltak régóta a kedvenc párosom, tehát nekik örülök. Azt is megértem,hogy akik úgy döntöttek inkább nem emelkednek fel miért nem szaporodhatnak,miért kell leélniük az életüket és meghalni. Örültem a visszatérő szereplőknek,bár a magam részéről 2 évadon át szurkoltam Abbynek,hogy haljon már meg (bocsi) :D

És tényleg azt kell mondanom tetszett az utolsó rész, mégis hiányérzetem van épp úgy,mint a 7.évad során. Érdekel a spinoff is és biztosan nézni fogom – ha berendelik – mert tényleg kiváncsi vagyok mi mindenre is kapunk majd választ. Attól tartok túl sok labdát dobtak a levegőbe és idő közben nem jegyzeteltek eléggé,ezért a felére se kapunk magyarázatot.

Ui.:Egyébként az előző vagy az előtti részben volt szó róla,hogy az átjárók ki-és beérkező pontján tetszőlegesen lehet változtatni és igy nem feltétlen oda érkeznek az emberek ahol a kő tartózkodik.

pottyosmajom - 2020. 10. 02. 21:31

Ja es meg annyi, hogy mikor Clarke lassitott reszben elohuzta a borszerko alol a 2 fegyvert tiszta Matrix erzes fogott el :D

Denisa - 2020. 10. 02. 22:02

Huuuu. mondta a bagoly és sok sok kérdőjel jelent meg a feje felett.
Őszintén?! Az egész évad úgy ahogy van mehetne a kukába, hogy utána friss felkészült forgatókönyvírókkal neki kezdjenek még egyszer.
Clarke kontra Cadogan: várható volt. Clarke mindig is hajlamos volt először bosszút állni, utána gondolkodni, most sem volt másképp.
Sheidheda: gonosz volt, de minek?! Már az előző évadban sem értettem, minek kellett behozni, bőven elég volt a Prime vonal, csak azért, hogy J R Bourne maradhasson a következő évadra igazán felesleges volt.
Levitt: Na őt legalább megmagyarázták: élni szeretne, mielőtt kihalna. Lehetőség adott, Octaviával boldogan élhet, amig meg nem halnak.
Gaia tényleg jól eltűnt, most már tudjuk, ő is inkább szeretne az anyjával lenni.
Nylah már a bunkerben sem csak orvos volt, hanem harcos is, most azt nem értem, miért nem orvosként használták, ha egyszer Emori haldoklott?! Utóbbiért tényleg nagyon kár lett volna, Murphyvel remek páros voltak.
Madi legalább elengedte az összes fájdalmát és ténylegesen továbblépett, aminek örülök, mert nagyon megérdemelte.
Hope és Jordan viszont tényleg csak dísznek volt. Mellesleg elég gyorsan sikerült egymásba szeretniük, olyannyira hogy elfelejtették megalapozni.
Gabrielért kár.
Ez a sorozatzáró az adtunk a sz.nak egy nagy pofont című történet. Az 5. végét tök jól megoldották, ha a 6. arról szól, hogy farmoznak, egy szót nem szólok, mert végre valami fejlődés lett volna, de a kifogyhatatlan fegyver és páncél készlettel csak ölni tudnak, semmi építkezés, semmi fejlődés, az ciki. Ez az utolsó évad pedig az ötletelgetünk, csak elfelejtjük egymással megbeszélni szinten ment. Legalább vezették volna végig úgy, hogy ami az egyikben így működik, az végig úgy működjön. Kár érte!

Zsuzsi - 2020. 10. 02. 23:19

Én a negyedik évadnál kiszálltam. De ezt az utolsó részt ezek után megnézem. Úgy látom, fogom érteni annyira, mint azok akik végignézték az egészet.
Ezt a sorozatot sem vettem soha komolyan, mint egyik CW-s alkotást sem. De érdekes, amit írtok, mert én anno azért kaszáltam, mert túl sok volt benne a pálfordulat mindenféle magyarázat nélkül, és inkább már untatott a sok “meglepetés” minthogy fokozta volna az izgalmakat. Szóval egyáltalán nem lep meg, hogy megint árulások és magyarázat nélküli akciók és döntések sora vezetett a fináléig.

solymosgyu - 2020. 10. 03. 20:55

köszi.

karit - 2020. 10. 04. 14:54

“túl sok volt benne a pálfordulat mindenféle magyarázat nélkül”

Ez nem változott, sőt, a finálét mintha direkt megtrollkodták volna egy tutira megtippelhetetlen (értsd: értelmetlen, önszembehugyozós, geil) lezárással.
Olyannal, ami számomra teljesen érdektelenné teszi a spinoff megnézését, ami jó eséllyel egy Csíllagkaput idéző tárcsázós-utazgatós, minden angolul beszélő idegenbolygólakót hívővé erőszakoló Cadogan kommandóról szól majd, sok intrikával és árulással.
Nem, kösz, passz, a hívőkből pont elég volt ennyi.

Bazsi - 2020. 10. 04. 15:57

Nagyon szerettem az első 5 évadot, de az utolsó kettőt nagyon elcseszték. Kár érte.

Enzo - 2020. 10. 06. 20:50

7×16 (pótlás vasárnapról)

Hát ez is megvolt – egy jó sorozat rossz évadának közepes évadzárója.

Tényleg nem háborút, hanem tesztet kínáltak az idegenek, Jordannek igaza volt :) Cadogan leölésén meglepődtem, a különböző alakokat felvevő “bíra” pedig jó kis lehetőségeket adott régóta (Lexa) és kevésbé régóta (Abby) várt visszahozásokra, meg arra, hogy Callie-t se felejtsük el, hogy néz ki. Clarke szerintem kifejezetten jól érvelt, de nem járt sikerrel, aztán Raven is megpróbálta, és ő ki is mondta azt az opciót, amire azért rá kellett kérdezni (békén hagyás), de neki sem sikerült… majd végül Octavia állította le a fölösleges háborút (ez amúgy nice touch, hogy pont Blodreina ugye), amire nagy nehezen megkegyelmezett az idegen faj, és mindenki felemelkedhetett, kivéve persze a fő bűnös (lol) Clarke, meg Picasso kutyus (:D). Deee aztán azért csak kiderült, hogy “transcendence is a choice” és visszajött a csipetcsapat (Skyring-en?) éldegélni, hogy mézesmázas vége legyen, deee azért annyira mégse, mert nem lehetnek utódaik.
Amit nem értek, hogy Madi és Emori is fénygömbbé változott, tehát ilyen szempontból mindkettő élőnek számít (Emori minddrive-beli léte is, ja meg amúgy a haldokló Echo és Levitt is megúszta), viszont a végén nem voltak ott mindketten a parton – egy darab világos felsős csajt látunk, akinek nem mutatják az arcát, de inkább Emorinak tűnt… Madi direkt nem döntött a visszajövetel mellett? (Vagy még arra gondoltam, hogy esetleg transcendence után is bénult maradt, tehát nem is tudott dönteni, de ez nem túl logikus.)

Murphy-t azért sajnáltam, jól beetettek minket a rész elején, hogy sikerül Emorit megmenteni, aztán mégse :'( Az utóbbi évadok legjobb karaktere a srác, nem ezt érdemelte, hogy csak némi minddrive-actionnel lehessen együtt utoljára egy keveset a barátnőjével.
A többiek terve meg úgy pörgött, hogy ihaj, Raven meggyőzte a szőke bűnöző csajt (már nem jegyzem meg a nevét), jóhogynem már öribarik lettek ilyen rövid idő alatt, Jordan összetákol egy EMP bombát a semmiből, SheidRussell persze pont a legrosszabb pillanatban rongyol bele a tervbe, majd annyi elszalasztott lehetőség után Indra (végre) szétküldi egy energiafegyverrel, Octavia berohan a sortűz közepébe Echoval, de neki semmi baja nem lesz… meg amúgy is, az évad első felében a portálokon átmenés mekkora nagy dolognak számított, éveket vártak rá, most meg úgy ugráltak összevissza a bolygók között, mintha a sarki boltba ugranának le lisztért.

Darabkák:
– Nagyon szépen nézett ki az a lila tér, ahol a teszt zajlott.
– Miből gondolta a csapat, hogy SheidRussell meghalt? Ha a leszúrós taggelés miatt, akkor Madit is halottnak kéne gondolniuk.
– Levitt tiszta fehérben a két harcoló sereg között, mint valami békegalamb, ez is szép szimbolika :)
– A zárójelenetben ez a félig áttűnés elég otrombán lett vágva, sejtettem hogy a sorozat legelső jelenete lehet az talán, de olyan lett az összhatása az egésznek, hogy “hú Józsi, ezt még gyorsan rakjuk bele a végére valahogy egy másodpercre, hogy meglegyen a keretes szerkezet”.

#hétidézete:
“Pencils down.” /Clarke/

Kevés pozitívumot tudnék mondani az évadról, lehet tényleg jobb lett volna az s5 után lezárni. A búcsú érzése emiatt most nem olyan szép és szomorú, mint amit a végig kvázi párhuzamosan futó Agents of SHIELD-nél éreztem, hanem inkább ilyen “nem is baj, hogy vége” feeling. A rengeteg logikátlanságról és káoszról szerintem sokan sokszor regéltünk már, most nem is mennék bele újra (pláne, hogy a poszt is elég részletesen kitér rájuk)… de azért ez a 7 év(ad) adott szép emlékeket és remek sorozatélményeket is, na meg muníciót az eyecandy-szavazásokba. ;)
(Spinoff: háát, még vegyes érzelmeim vannak, nem mondanám biztosra, hogy ott leszek, annyira nem fogott meg a backdoor pilotja. IMDb ratingek alapján az lett pedig az évad, sőt majdnem a sorozat legjobb epizódja – ide lazán kapcsolódóan pedig LOL, a 7×13-as Bellamy kiírással sokkal nagyobbat zuhant a sorozat, mint anno a Lexa-botránynál, pedig ott is mekkora felzúdulás volt ugye.)
Na mindegy, köszi a posztokat meg a kibeszélést, nem nagyon emlékszem más ennyire pörgő évadkibeszélős jellegű sorozatomra – ja és üdv a magyar felirattal nézőknek, akik majd remélhetőleg olvassák ezt :) a hullámzó minőség ellenére azért egy élmény volt :)
The 100, yu gonplei ste odon.

Morodell - 2020. 10. 08. 17:00

Nem hal ki az emberiség, csupán nyomtak egy resetet.
A 14 “visszatérő” amolyan “új apostol”, amiken keresztülmentek, az lehet az alap, hogy immáron egy jó úton haladjon az emberi faj. Nekik nem lehet utódjuk, de Bardo-n ott a lombikkamra, bár egyszerre csak pár embriót tudnak kezelni, kezdésnek bőven megteszi.

Ráadásul jó páran sötétvérűek, így akár az egész emberi fajt azzá tehetik a csontvelőjükkel.

És még csak nem is kell a nulláról kezdeni, hiszen a kövek megmaradtak, ergó a Föld mellett ott van Sanctum, Bardo és a többi bolygó is. Raven, Emori is él, tehát az anyahajó is elérhető, 500 kriókamrával. A többi Bardón található technológiáról nem is szólva, hiszen Lewitt is él, tehát van, aki tudja használni…

Nekem se a szívem csücske a záró évad, de az emberiség a végére jó helyzetbe került, nem kell a nulláról újrakezdeni, és bár megkérdőjelezhető a tűlélők életpályája, de azért jó eséllyel a helyes úton tudják majd tartani az új nemzedéket. És ne feledjük, “fentről” Madi és a többiek majd őrködnek felettük.

Csilla0422 - 2020. 10. 09. 15:38

Így van Morodell! Én is így értelmeztem.
Kiegészíteném még azzal, hogy a Commenderek a Conclavet követően a Ascension dayn felemelkedtek. Ekkor a tudatuk kapcsolatba került a Fleimel. Mivel az egy adatbázisban van, így Emorihoz hasonlóan közülük is bárki visszajöhet.

A “felnőttek” közül Abby és Indra volt a kedvencem. Azért Indra nem semmi utat járt be. A végén azért bosszút tudott állni a szüleiért és a törzséért. Jó volt Abbyt ismét látni, még ilyen formában is. Persze Lexa megjelenése is öröm volt.

Vlkolak - 2020. 10. 11. 11:06

Necridus (a cikkíró)
Szerintem is gyenge évad volt, sok logikátlansággal. De az általad felsoroltak közül néhányra azért adtak választ.
“Néha a féreglyukon áthaladva sisak nélkül elvesztették az emlékezetüket, néha nem.” Ezt úgy mondták, hogy a Skyring/Penitence-ről máshová utazva vesznek el az emlékek (gyorsabb idejű boylgóról lasabbra), mondjuk a későbbiekben emlegették Bardo -> Sanctum viszonylatban is, de az könnyen lehetett megtévesztő info is a Pásztor részéről.

“Okosak meg harcosak, vannak lézerfegyverek, meg csúcstech sisakok, és még agyakban is tudnak turkálni! De hogy ezeket honnan, meg hogy… ” Egyrészt egy fejlett technológiájú kipusztult faj bolygójára érkeztek, másrészt a Pásztor mondta, hogy a “szektájában” magasrangú szakemberek, tudósok, nagykoponyák voltak, az USA “szellemi elitjét” vitték magukkal.

“Cadogan az évadzáróban bement a fényes valamibe (a gömb változott át, vagy az mi?)” Mikor Becca is megnyitotta a “végső kódot”, akkor is iylen fehéres színben jelent meg a portál a gömb mellett, nekem sokkal logikátlanabb, hogy Becca “honnan hallotta” azt a zenét meg miért, ami alapján tudja a kódokat. + Becca túl hamar meghalt a korábban ismertekhez képest, na ez nagy átírás volt.

“Hogy a féreglyuk most épp miért a réten nyílt, azt már meg sem kérdezném.” Mondták korábban, hogy áthelyezték a nyílási helyét az utolsó háborúra készülve. Nekem inkább az a logikátlan, vagy felfedetlen, hogy azt meg hogy? Meg ilyen könnyen kivitelezhető? PErsze emlegették, hogy a kódfejtőik sok sok mellékfunkciót ismernek már.

walaki
“Kivéve azt az egy fegyvert, amivel Gázhedát lövik le, az nem változott golyós fegyverré, mert arra az egy fegyverre nem volt hatással az EMP. Che? És egyébként is, korábban miért nem lőttek vele? Hogyhogy egyszer sem sütötték el a harc során?” Az egy lökéshullámú bányász szerszám, lehet hogy nincs akkora “lőtávja” amekkora a csatában kellett volna (a korábbi évadban kiderülne, de sajnos nem emlékszem már). És ha a működési elve is más mint a Bardói fegyvereknek én még a hatásban maradást is eltudom hinni.

Necridus - 2020. 10. 11. 12:11

Vlkolak:

1. igen, Cadogan mondanta volt az, ami miatt ezt beleírtam, mert nem volt konkrét magyarázat. Érthetjük megtévesztő infónak is, de annak is, hogy nem volt egyértelmű szabály, amihez tartották volna magukat az írók.
2. Okés, ezt elfogadom, de miért mindig az utolsó pillanatban kerül elő valami új tech, amikor kell? Egyszer sem mutatták őket, amint fejlesztenek valami új harci eszközt, csak hirtelen megjelent a kezükben a lézerfegyver.
3. Köszi!
4. Na igen, ez megint az az eset, hogy mondták, hogy képesek erre, de nem látjuk. Ugyanezt kérdeztem én is, amikor épp megtörtént, hogy hogyan és ilyen könnyen? De ha sok mellékfunkciót sikerült megismerni, és a nagy végső kódot nem, akkor arról is mondhattak volna valamit, hogy ez hogy történik. Esetleg mutathatnák, hogy csak random nyomkodják, vagy valami szövegből nyerik ki? Gondolom nem ugyanabból, amiben a végső kód is volt, mert akkor azokat ugyanúgy nem tudták volna megfejteni.

Vlkolak - 2020. 10. 13. 22:01

Necridus:

2: Abban igazad van, hogy először csak simán a karjukraszerelt eszközzel lőttek, majd x. rész után megjelentek a lézerpuskáik is a végső harcban meg a “Minden fegyverünk elszállt” mondat után (!) egyből voltak “régi” lőfegyvereik.
3: Amúgy lehet, hogy végülis lehet, hogy maga a gömb változott és nem melette nyílt meg, de a lényeg amit írtam, hogy a “végső kód” ilyen hatású már a felvezetés alapján.
4: Teljesen egyetértek ezekkel a logikátlanságokkal.
+1 Számomra olyan szaga volt az egésznek mintha két évadot akartak volna egybe tolni, ezért volt “két főgonosz”, amiböl az egyikkel alig tudtak mit kezdeni (meg a fő-főgonosz becsicskította egyből ugye). Nem tudom a supernaturalt nézted-e, abban volt pont ilyen pár évadja, amikor
SPOILER
“minden szörnyek anyja” és a Leviatánok egyévadba kerültek (csúszással) és a sznte legyőzhetetlen főellenséget az új főellenség szó szerint egy csettintéssel kivégezte.

Necridus - 2020. 10. 14. 22:34

Vlkolak:

Igen, de önmagában a felsőbb faj nem sokat ért volna. Kellettek a szektások, hogy eljussanak addig, mert ők nem avatkoznak bele az emberek életébe, Clarke-k Cadogan nélkül sosem tudtak volna a létezésükről.
Cadogan cserébe jobban kidolgozva elmehetett volna főellenségnek egymagában.

Supernatural: junkievá válásom a supnat indította meg:) és már pár évad óta én írom a kritikákat. A leviatános évad volt az, ahol kellett egy-két hónap pihenő, hogy folytatni tudjam… (mondjuk akkor halt meg az egyik fontos karakter, ez is sokat számított abban a rövid szünetben). De az nem volt utolsó évadnak meghirdetve, és nem nyáron volt. Ez volt a 100 S7 ereje, hogy ne kaszáljam. Utolsó és nyári.

newfuture - 2020. 10. 16. 01:12

(Meg mielott valaki kotekedni kezd Szlovak bilentyuzetet használok amin nincsen sok magyar betu úgy hogy a hibakért elore bocsánat)

nekem az egeszben az tunt fel Hogy a felemelkedok Fényé váltak es ALIE eroszakal a fény városat akarta benépeítenni hogy a felemelkedés es a fény városa egy es ugyan az. De mondjuk a irok es a kivitelezok nem akartak uj konkret kinezetu fajokat kitalálni akkor kitalaltak a Lexa Aby valtozatotaz is egy jó megoldás vol.

De a lényeg ami nekem beugrott az utolso resz utan

(egy elgondolkodtato dolgot fogok irni semmi realis alap csak az semélyes elméletem a ma ismert dolgokbol)

Ha egy kicsit jártasak vagytok a torténelembe és az oskori épitményekben akkor rogton be kellet ugorni nektek hogy a fold teli van olyan oskori epitményekel amit a mai technologiaval is nagyon nehéz es komplikált lenne felépitenni azert nekem a sterilkizalas azt hozta fel rogton hogy volt egy faj a vilagon ami megépítet a saját technologiajaval a foldon valamit de az a faj eltunt kihalt es vege lett utana eltelt jo par x ev es kailakult a kovetkezu faj ami atvete a hatalmat a foldon es elkezdett fejlodni de az a faj rátalált olyan dolgokra amik itt maradtak az elozo civilizaciobol és a mostani kutatasok ha utana neznek azoknak az epuleteknek akkor arra jonek ra az otlakosoktol hogy a tortenelmukben azok az epuletek ugy vannak emlitve hogy ott voltak nem ok epiteték akkor siman elgondolkodtato az a vege hogy ti mint egy bizonyos faj elertetek a maximumot es tovább lephatek es majd jon egy uj faj ami itt fog elni es rajta fog mulni hogy mi lesz vele. vannak sotet reszek a fold tortenetebe amire nincs magyarázat ugyhogy en meg el tudom kepzelni hogy valami ilyenre utaltak hogy egy faj kihalt de mivel a hely ahol laktak elhato volt ugyhogy egy uj faj kialakult es az a faj mar csak ratalaál az elozo fajtol megmaradt dolgokra.

nekem ez volt az utalas a sterilizalasal es az elhetosegel rogton. Tik elhatek mig meg nem haltok de utanatok a faotoknak vege es at kell adnotok a helyeteket egy masik fajnak.Tik már nem vagytok meltok hogy ilyen primitiv formaba eljetek es van eselyetek egy nagyobb szintre léni. (nem vagyok semmi sektás semi ilyen dolg csak egy lehetoseg a veg megertesehez.

Sok dolgot kibeszeltetek mar az evadrol amik nekem is szemet szurtak ugyhogy nem fogom szetszedni meg egyszer feleslegesen. Mit mondjak az egesz sorozat tetszet elso 5 eved top utolso ketonezhato de keves koze van az elso 5 hoz ha leszamitjuk a szereploket.

PS: Itt sokan azt szedték szét hogy miert nem oltek meg Sheidhedat. En ertelmezésem szerint amit levetem eaz egeszbol hogy nem olhaték meg mert ha megolték volna akkor a hivok felazadtak volna hogy megolték Russelt. A wonkru ahogy meg tudta hogy o a Sheidheda akkor szo nelkul melete voltak. ugy hogy ha megtudtak volna hogy megoltek az utolso vezetojuket akkor rogton elenuk fordultak volna es mivel fent kelet tartanni a beket a sok eltero kultura kozott akkor az egyetlen ep erv az volt hogy eletben marad Russel/Sheidheda es igy egy háborúval kevesebb lesz.

Thomas - 2020. 10. 18. 00:39

Na itt vagyok én is, még ha nem is kommenteltem heti szinten, nekem is nagyon fontos volt ez a sorozat az évek során, én voltam az egyik, aki az évtized legjobbjának jelölte, szóval talán még valaki kíváncsi a véleményemre ennyi idő után is. Igen, a késlekedés oka, hogy én meg sem próbáltam soha heti rendszerességgel nézni, ez nekem mindig is darálós sorozat volt, és mit mondjak, miután elolvastam a kibeszélő kommentjeit, meg is erősített benne, hogy jó döntés volt. Nem akarok senkit sem bántani, mert valószínűleg én is így lettem volna vele, ha hetiben nézem, de sokan alapvető dolgokra nem emlékeztek néhány héttel azelőttről, vagy épp hiányzó infómorzsák miatt félreértelmeztek dolgokat és folyamatosan hibának meg értelmetlenségnek hozták fel onnantól.

Az évadra 8/10-et adnék, én megmondom őszintén, örülök, hogy sikerült így lezárni, tavaly egy kicsit megijesztettek. Még ha az igazán epic első évadokhoz nem is ért fel, végig szórakoztató maradt. Az S6-nál mindenképpen jobban tetszett a záró felvonás, de megkockáztatom, hogy még az S3-nál és az S5-nél is. Szóval az én sorrendem: 2>1>4>7>3>5>6. Annak pedig különösen örülök, hogy a finálé méltó volt az évtized legjobb sorozatának örökségéhez.

Ami miatt nekem ez az évad jobban tetszett az előzőeknél, hogy sok kolonc, felesleges szereplőt kiírtak az idők folyamán (Abby, Kane, Jaha és ugye Bellamy sem sokat volt már), így a végére már csak Murphy, Dióda és Sejhajda, vagy ki maradt. Bellamy szerintem pont azt a lezárást kapta, amit érdemelt. Már megmutatták, hogy könnyen befolyásolható, elvek nélküli jellem, csak egy karizmatikus emberke kell, aki mögé beállhat, és bármit megtesz érte. És örülök, hogy a halálán könnyedén túllépett mindenki, miután rádöbbentek, hogy ezúttal már tényleg menthetetlen, mert nem szerettem volna, ha ezzel megy el az utolsó 3 rész. Sejhajdától viszont annál nehezebben tudtunk megszabadulni, na az már tényleg a vicc kategóriát súrolta.

Az évad első fele szerintem hihetetlen jól átgondolt és profin összerakott volt, darálva tökéletesen követhetően voltak az idősíkok, hogy ki honnan hova, mennyi idő után érkezett (inkább azért haragudtam, hogy a borzalmas, rövidre lenyírt hajakkal akarták a szánkba rágni, hogy hol is vagyunk éppen). A második fele már kevésbé tetszett az őrült szektásokkal, de az egyetlen rész, amit egyáltalán nem élveztem, az Bellamy hallucinálós, hegymászós tripje volt, az semmiképpen nem ért meg ennyit. Aztán a vége megint csak érdekesebb lett, élén a jó kis pörgős 7×13-mal, amit kétszer is megnéztem, hogy minden a helyére kerüljön, meg persze a sorozatzáróval, ami szép lezárás volt:)

Nem is tudok mit mondani, 3 órája olvasom a kommenteket, majd lehet, hogy válaszolgatok még a felmerült és meg nem válaszolt kérdésekre, ha valaki még van itt (persze olyan is van, amit én sem értttem, de a legtöbbre azért vagy elhangzott, vagy könnyen kikövetkeztethető a válasz), de most szerintem megnézem még egyszer a sorozatzárót, mert képtelen vagyok még ezt elengedni. Nem volt tökéletes sorozat, ennek is voltak gyengébb megoldásai, hullámvölgyei, mint mindegyiknek, de nagyon szép 7 év volt, és egy ilyen évben megint simán a legjobb tudott lenni nálam, amikor a többi kedvencem így vagy úgy járt. A spinoffot nem várom különösebben, de szerintem úgyis nézni fogom.

Thomas - 2020. 10. 18. 02:57

Pont a lényeget nem írtam, hogy miért tetszett jobban ez az évad az előző kettőnél, hát végre mertek egy kicsit újítani! Szerintem ezt már az S5-ben meg kellett volna lépni, az űrhajó, meg az időugrás annyi mindenre lehetőséget adott volna. Aztán az S5 végi időugrás és új bolygó megint. Jó volt a középkori állapotokra visszasüllyedő világhoz való alkalmazkodás, a folyamatos harc a túlélésért, a pörgős történetvezetés 4 évaodon át, de ott kezdett megfáradni ez a formula. Az nekem egy kicsit csalósás volt, hogy utána ugyanazt kaptuk, csak az elítéltek ellent ment a harc, aztán meg a másik bolygón megint belecsöppentek egy háborúba. Ehelyett hamarabb el lehetett volna kezdeni a kövekkel meg az átjárók által összekötött bolygókkal foglalkozni, és akkor talán részletesebben ki lehetett volna fejteni ezt a felemelkedett népcsoportot is. Bár nekem így is tetszett, hogy teljesen rejtélyesek maradtak, csak egyszerűen kihagyott lehetőségnek éreztem, hogy az 5-6. évadban lényegében ugyanazt kaptuk pepitában, még ha továbbra is működött és végig átlagon felüli szórakozás is volt.

Akkor most elkezdem a felmerülő kérdések megválaszolását, amiről emlékeim szerint még nem volt szó:

“Ha ez a kritika élő közönséggel bíró kibeszélőshow-s felállással jönne létre, most biztos megkérdezném a közönséget, ki tudja elmondani, miről szólt az évad.”
Röviden számomra arról szólt, hogy az emberi faj megérett-e a pusztulásra vagy érdemesek vagyunk-e még egy esélyre.

“Trust Bellamy, tudjuk, csak nem kezdünk ezzel a mondattal később semmit”
Ez egyszerűen csak egy emlékeztető volt magának, mert tudta, hogy el fogja veszíteni az emlékezetét. Levitt ültette a karjába a Bardo visszatérési kódjával együtt, mert az volt a terv, hogy ezek szerint Bellamyval visszamennek az anyjáért és Octaviáért.

“Értjük, hogy más bolygón máshogy telik az idő (ami Skyringen 10 év, az Sanctumban néhány másodperc), de akkor ehhez kéne is magunkat tartani, nem? Akkor öregedjen már egy kicsit Octavia, változzon már Echo is egy kicsit.”
Ez biztos, hogy nem így van, 10 évnek legalább pár napnak kell lennie Sanctumon, még ha ez most nem is igazán számít:) Az öregítéssel sem értek egyet (most ezt csak hasraütésre írom, meg emlékezetből, majd kijavít valaki), mert 18 év körüliek lehettek a Földre érkezéskor, a bunkerben töltött 6 éven kívül nem volt nagyobb időugrás, az egyes évadok rövid idő (pár hét, hónap?) alatt játszódhattak. Utána Octavia töltött 10 évet a gyűrűs bolygón, tehát lehet tippre 35-36 éves a karaktere, Marie pedig 34 éves, emiatt felesleges maszkokkal öregíteni. Echo fogalmam sincs, honnan indult, de ő csak 5 évet töltött a bolygón, és Tasya Teles is 35 éves, szóval nála is szerintem legfeljebb “utolérhette” a karaktere a színészt.

“Ahogy azt is, hogy Földet millió meg egy katasztrófa éri, a betonbunker akkor is állni fog, sőt, a semmiből erdő is fog köré nőni!”
Ezt nem is értem, a föld alatt miért ne állna? Maximum az a kérdés, hogy miért nem temette be a szél felüldől a csarnokot, aminek kinyitották a tetejét. Az élet meg mindig utat talál magának ezek szerint:) Még ők is várták egy ideig az 5. évad végén, ha jól emlékszem, mielőtt Monty talált valami életre alkalmas bolygót.

“Láthatatlanul érkezett, így Indra és lánya csak a megnyíló, majd bezáródó portált látták … aztán ott álltak harci készenlétben vagy fél órát, míg meghallották Madi sikolyát?”
Őrizték az átjárót, mivel azzal a láthatatlannal nem tudtak mit kezdeni, aki már átment, de még jöhettek volna még többen. Ezzel a résszel kapcsolatban inkább az lenne a kérdésem, hogy sejhaj hogyan tudta őket kb. fél méterről hangtalanul követni a folyosókon, mert többször úgy mutatták, mintha olyan szorosan a nyomukban lenne, hogy egy lépéssel bele is ütközhetnének.

“Majd amint megtudta, hogy az utolsó háború (amiben több száz évig hitt) valójában egy teszt, csak úgy beszélgetett tovább. Na ne már!”
Előtte már mondta neki Madi Jordan teszt-elméletét, amire ő azt válaszolta, hogy ő csak örülne neki, nem akar ő háborúzni. Szóval azért nem érte meglepetésként a dolog, meg nem is a háború volt a lényeg számára, hanem a felemelkedés.

“Jordan valamilyen EMP bombával a hátán jött át a portálon. Honnan? Miért? Hogy tudja használni? Mi?!”
Miért ne lehetett volna az úrhajójukon ilyen cucc, amit mondjuk Sanctumban tároltak valami raktárban? Az apja meg megtanította a használatára.

“Ők ugyanis inkább az emberi életet választották Clarke mellett. Merthogy az utolsó pillanatban az is kiderült, hogy a felemelkedés csak egy választás (megint egy random fontos infó). Na jó, de miért?”
Ez volt a legszebb az egészben! Többször is utaltak rá, még itt a fináléban is, hogy Clarke-nak kellett mindig a nehéz döntéseket meghoznia, ő viselte mindenki helyett a terhet, és ezért hosszú ideig egy jó szót sem kapott. Raven majd szétkapta Finn halála után, a hegyiek kiirtása után kvázi el kellett bujdosnia, stb. Az atomreaktoros részben Raven kapott egy kis kóstolót belőle, hogy milyen érzés is ez, így “Abby” előtt a fináléban már megvédte Clarke-ot. Úgy látszik, mindannyian úgy érezték, hogy ennyivel tartoznak neki, hogy nem hagyják egyedül megöregedni, hanem feladják az öröklétüket, hogy így mondjanak köszönetet mindenért. Szerintem pont ezzel kapta meg Clarke karaktere azt a megbecsülést a készítőktől, ami már nagyon kijárt neki, hisz számtalan szörnyű dolgon rángatták végig az évadok során.

Akkor most én is kérdezek egyet, aki tudja a választ, ne fogja vissza magát:) A Flame-ben, illetve Madi fejében hogy lehettek benne Callie emlékei, ha benne sosem jár az AI? A kibeszélőben írta valaki, hogy ő flamekeeper volt, nem commander.

Thomas - 2020. 10. 18. 03:46

Majd megjelenik az előző hsz-em is, de most folytatom a kérdésekre válaszolást:)

“Aminek viszont nincs értelme, hogy a lények megmásítják a döntést utólag. Miért is? Az, hogy egyszer sikerült (nagyon nagy nehézségek árán) leállítani egy lövöldözést, miért is teszi semmissé Clarke tesztjét?”
Na igen, ez tényleg kicsit elnagyolt volt, egyetlen megakadályozott vérontásból nem lehet komolyabb következtetést levonni, de ez volt az egésznek a mondanivalója, hogy az emberek képesek a változásra. Hát oké.

“Vagy ha semmissé teszi, akkor Clarke miért nem emelkedhetett fel?”
Ezt konkrétan mondta “Lexa”, ő az egyetlen, aki valaha gyilkolt a teszten, és ez megbocsáthatlan bűn a szemükben.

“Meg úgy egyébként is, ha lehet vállogatni, hogy ki emelkedjen fel és ki nem, akkor minek ez az egész hajcihő?”
Nem lehet váltogatni, csak gondolom az elején még dönthetnek úgy, hogy nem szeretnének felemelkedni, és akkor ők leélhetik az életüket emberként. De akik így döntöttek, már semmiképp sem csatlakozhatnak hozzájuk, ezt is elmondta.

“Amúgy anno mikor Bellamy volt az Etherea bolygón akkor találkozott a barlangban 3 “felemelkedettel”. Vajon kik lehetnek ők? Lehet hogy Cadogan lánya és még valakik? (lehet spinoffból kiderül majd)”
Az nem az Etherea bolygó volt, hanem a hatodik, aminek nem is tudom, hogy elhangzott-e a neve. Azokat pedig vagy Bellamy hallucinálta, vagy nem emberek voltak, mert az egyes fajok képviselői csak egyszerre emelkedhetnek fel. A spinoff a Földön fog játszódni elvileg, nem tudom elképzelni, hogy hozzákeverik a többi bolygón történtekhez, de ha elég sokáig fut, bármi lehet:)

“Gaiát simán otthagyták, mert “vadászni ment”, de azért az utolsó percben megjelent.”
Ez elment vadászni… jó, csak hülyülök:) Más sorozatban forgatott, szerintem csak egy greenscreenes snittet vágtak be róla a végén. A finálét már befolyásolhatta a járvány is, hisz az utolsó pillanatban tudták befejezni, elképzelhető, hogy benne lett volna pár jelenetben, csak a színésznő nem tudott már odamenni.

“az is érdekes hogy Bob Morley nevét egyszerre kivették a főcímből, míg Chuku Modu neve bennmaradt, pedig Gabriel sem jelent meg megint.”
Na ez mondjuk tényleg érdekes! Tényleg nagy balhé lehetett a színfalak mögött, hogy fontosnak érezték a nevét is eltüntetni a főcímből, de erről én semmit sem tudok.

“honnan a fenéből került elő ez a felsőbbrendű faj a záró évadban?”
Sehonnan nem kerültek elő, ők mentek át hozzájuk arra a létsíkra, ahol ők léteznek, az általuk létrehozott kő segítségével.

“Aztán az egyik legbizarabb jelent volt számomra az egész sorozatban, amikor Murphyék meg a dokiék táncoltak. A zene is (önmagában egyébként tök jó szám) teljesen kilógott, egy hulla is volt mellettük… Meg ugye Bardón nem is szólt a zene, akkor mégis mi vitte rá a két pasit, hogy egy hulla meg egy eszméletlen ember mellett elkezdjenek lassúzni??”
Nem Bardón voltak, hanem Sanctumban, de tényleg elég bizarr volt:) Azért ha belegondolsz, hogy akkor ők annyit tudtak, hogy valami félbolond ürge háborút készül indítani egy földönkívüli fajjal, valahol megérthető, hogy csak szerették volna kiélvezni az utolsó nyugodt perceiket:)

“Madie inkább él a nihilben, mint Clarke-kal, miközben a barátai pont fordítva? Wtf?”
Ez konkrétan ki volt mondva, hogy tudja, hogy Clarke nem szeretné, ha ott élné le az életét, ahol nincsenek vele egykorúak, ezért maradt. Ráadásul elbúcsúzott tőle előtte egy szép jelenetben. Ez most lehet, hogy furcsának tűnik, el kell fogadni, ha meg is volt magyarázva:)

“Vagy éppen Levi, aki egész életében a felemelkedésben hitt, miért választaná a rövidke emberi életet vadidegenek között?”
Mert szerelmes Octaviaba és vele akar lenni. Kétszer is utalt erre, egyszer valami olyasmit mondott, hogy addig nem is élt, amíg őt meg nem ismerte. Ebbe megint csak érdemes belegondolni, hogy ő beleszületett ebbe az őrült szektásdiba, nem volt választása egészen addig a pontig. A másik mondata meg valami olyasmi volt, hogy mielőtt felemelkedik, szeretett volna élni is egy kicsit.

“Folytatva azzal, amit már fölöttem is írtak arról, hogy ki emelkedhetett fel és ki nem.”
Mindenki akinek megmaradt a tudata, kivéve azt, aki gyilkolt a teszten.

“Megemlítve, hogy miért nem haltak ki azon nyomban ahogy Clarke elbukta a tesztet és miért nem került többé szóba a kristályos anyag?”
Valószínűleg nem értek még vissza a raktárból a kristályos anyaggal, aztán meg átment Raven dumcsizni, így kaptak még egy kis időt.

“Szerintem felemelkedve sem lehet utódjuk, vagy hát nem tudom.”
Egészen biztosan nem, legalábbis a hagyományos értelemben, hiszen már nem léteznek testi valójukban.

“Ha még senkinek sem sikerült felemelkednie, akkor mi értelme annak,hogy lehet úgy dönteni,hogy visszatérjünk?”
Miután mindenki felemelkedett (vagy elkezdett felemelkedni), akkor lehetett úgy dönteni, hogy visszatérnek-e a materiális világba.

“Abby utalt rá, hogy ők nem avatkoznak, avatkozhatnak be… meccseljék le az emberek egymás között. Azért nem haltak ki azonnal, mert egymás keze által kell elesniük.”
Erről szó sem volt. Jött volna az anyag, csak Raven megelőzte a raktárost:)

“Szerintem eleve tök butaság, hogy nem szaporodhatnak a földön, mert ha már elengedték az öröklétet akkor pont, hogy ennyit adhattak volna nekik, illetve szerintem kicsit ellentmondásba keveredett a sorozat magával.”
Pont az a lényege, hogy az emberi fajnak már nincs helye a materiális világban, mivel továbblépett egy magasabb létformába.

“Clarke azért nem emelkedett fel, mert embert ölt a teszt során, de igazából a többiek is amikor tüzeltek öltek, és az is a teszt része volt.”
Az nem a teszt része volt, a teszt a kérdezz-felelek, ami azon a másik létsíkon zajlott. Hogy miért tettek kivételt, az elbukott teszt után, az már más kérdés, de az is többször elhangzott, hogy kicsit csodálták a fajunkat, meglepődtek rajtunk, így ez lehet titok nyitja.

“Ami nekem az egész sorozattal a gondom volt kb ugyan az mint a walking deaddel is h a civilizációt visszaállítani meg se próbálják. 5 vagy 6 évig éltek egy high tec bunkerban majd 200 évig utaztak az űrben egy high tec űrhajón és ugyan azt a törzsi baromságot hajtották amit az első évadban is.”
A bunkerben a túlélésért küzdöttek, nem volt élelmük, a bezártságtól bekattantak, a felszínen meg minden elpusztult, növények, házak, nem volt áram, stb, és folyamatosan a túlélésért harcoltak. Ráadásul itt pár száz emberről van szó, akinek a zöme már ebben a világban nőtt fel és semmihez sem ért. Kialakították ezt a törzsi, középkorira hajazó civilizációt, mert erre volt lehetőség.

“Meg most nem volt világos hogy Murphy meg a barátnője meghaltak aztán meg vissza jöttek a hallálból?”
Murphy nem halt meg, a barátnőjének a teste meghalt, de az elméje megmaradt egy elmetárolón, így ő is felemelkedett, majd pedig úgy döntöttek, hogy szeretnék leélni az életüket a barátaikkal.

“Nem értem, hogy egy idegen bolygón élő fajnak miért nem mindegy, hogy más bolygón hogyan élnek, ha egymás létét nem zavarják és nem is akarnak egymástól semmit.
Azt sem értem, miért volt mindenkinek egyértelmű, hogy a felemelkedés jó dolog. A hívők nyilván ebben hittek, mert egész életükben ezt tanulták, de a többiek?”
Ez lenne a cél, a létezés értelme, továbblépni egy másik létsíkra. Aki nem találta jó dolognak, az maradhatott, ahol volt és leélhette a mulandó testében is az életét.

Thomas - 2020. 10. 18. 12:51

Olyan furcsa ez az egész, mert amíg itt válaszolgattam, egészen átértékelődött bennem minden. Amikor néztem az évadot, biztos voltam benne, hogy Cadogan őrült az egész szektájával együtt és Bellamy is megőrült, de a végének fényében őrültek voltak? A felemelkedésben csak igazuk volt, és Clarke-éknak abban az értelemben nem volt igaza, hogy érdemes ölni is annak az érdekében, hogy ezt megakadályozzák. Ráadásul ő elbukott a teszten, halálra ítélte az emberiséget (ez azért nagy fájdalmam, jó lett volna azt látni, hogy végül ő menti meg őket), azt meg már nem tudjuk meg, mi lett volna, ha az AI működőképes, ők nem avatkoznak be, és Cadogan minden vérontás nélkül elvégezheti a tesztet.

Másrészről meg őket is meg lehet érteni, meg mégiscsak egy őrült szektás csávó arról hadoválni, hogy háborút akar indítani valami ősi, idegen fajjal, mert ez kell, hogy mindenkit megmentsen:) És hogy ezt miért akarták minden áron megakadályozni. Ők a legkevésbé háborúzni akartak, inkább csak békében leélni az életüket, amit végül meg is kaptak. De őrültség volt az egész? Nem volt teljesen az, kedvem lenne most ennek tudatában újranézni az egész évadot, hogy másképp jönne-e le:) Szóval így még szebb, mélyebb az egész évad, mert ebben nem is volt igazán főgonosz, maximum sejhaj, de az meg (talán szándákosan) teljesen komolytalanra sikerült.

Folytatom a válaszolgatást, kezdeném magammal:

“Az nem az Etherea bolygó volt, hanem a hatodik, aminek nem is tudom, hogy elhangzott-e a neve.”
Ezt benéztem, tényleg az Etherea bolygó volt, a rész címe, valamiét a jeges bolygó rémlett, hogy annak volt ez a neve.

“Nylah már a bunkerben sem csak orvos volt, hanem harcos is, most azt nem értem, miért nem orvosként használták, ha egyszer Emori haldoklott?!”
Külön voltak, a beomlás őket is elválasztotta, látszott, hogy Emoriék csak négyen voltak, ők ketten Echóval meg megint külön rekedtek.

“Szóval egyáltalán nem lep meg, hogy megint árulások és magyarázat nélküli akciók és döntések sora vezetett a fináléig.”
Nem hiszem hogy volt bármilyen, magyarázat nélküli fontos döntés a sorozatban, inkább az a kulcs, hogy mennyire fogadjuk el a magyarázat, a karakterek indítékait. Ez több esetben nekem sem ment, pl. az 5. évadban eléggé kifacsartak több karaktert is, amiért haragudtam is, de olyat nem lehet mondani, hogy bármit is ne alapoztak volna meg. Ugyanez igaz az árulásokra is, azért azok sem csak úgy jöttek a semmiből, hogy legyen egy újabb árulás.

“Olyannal, ami számomra teljesen érdektelenné teszi a spinoff megnézését, ami jó eséllyel egy Csíllagkaput idéző tárcsázós-utazgatós, minden angolul beszélő idegenbolygólakót hívővé erőszakoló Cadogan kommandóról szól majd, sok intrikával és árulással.”
Cadogan és a szektája egész biztosan nem lesz a spinoffban (esetleg flashbackek révén), mivel az a Földön maradókról fog szólni. Szerintem utazgatni sem igazán tudnának, mert akkor belefutnának Cadoganékbe. De ez az elmélet már ott megbukik, hogy mindössze 6 bolygó van összekötve és a Sanctumiakon kívül nem lett volna kiket megtéríteniük, akiket meg már tudjuk, hogy nem térítettek meg.

“Deee aztán azért csak kiderült, hogy “transcendence is a choice” és visszajött a csipetcsapat (Skyring-en?) éldegélni,”
A Földön voltak, Clarke a bunkerből jött ki.

“Murphy-t azért sajnáltam, jól beetettek minket a rész elején, hogy sikerül Emorit megmenteni, aztán mégse :'( Az utóbbi évadok legjobb karaktere a srác, nem ezt érdemelte, hogy csak némi minddrive-actionnel lehessen együtt utoljára egy keveset a barátnőjével.”
Nem, mindketten ott voltak a végén, vagyis leélhették együtt az életüket. Csak Madi nem volt ott, de azt megválaszolták az előtte lévő párbeszédben, még ha nem is könnyen hihető, hogy csak úgy lemondana Clarke-ról, valahol meg is lehet érteni, hogy sokat szenvedett, elege volt ebből az életből.

“– Miből gondolta a csapat, hogy SheidRussell meghalt? Ha a leszúrós taggelés miatt, akkor Madit is halottnak kéne gondolniuk.”
Na ez egy jó kérdés, erre én sem tudok válaszolni:) Konkrétan Indra gondolta, aki tényleg a taggelésnél látta utoljára, még azt sem tudta, hogy Clarke-ék kiszabadították a celléjából és esetleg megölték az őrök. Így az egyetlen értelmes magyarázat, amire gondolni tudok, hogy eltűnt Sanctumból, így a Wonkru hiheti azt hogy halott, így ha Indra átlép ezzel a hírrel, megint követni fogják. Lehet, hogy kicsit belemagyarázás, mert ezt így nem fejtette ki, de csak erre tudok gondolni.

“A rengeteg logikátlanságról és káoszról szerintem sokan sokszor regéltünk már,”
De hol van itt logikátlanság meg káosz? Szerintem a 2. évad óta ezt sikerült a legjobban összerakni, főleg a kvázi mindent átértelmező finálé óta.

“Nem hal ki az emberiség, csupán nyomtak egy resetet. Nekik nem lehet utódjuk, de Bardo-n ott a lombikkamra, bár egyszerre csak pár embriót tudnak kezelni, kezdésnek bőven megteszi. És még csak nem is kell a nulláról kezdeni, hiszen a kövek megmaradtak, ergó a Föld mellett ott van Sanctum, Bardo és a többi bolygó is.”
Na ez az, amit nem tudhatsz, könnyen lehet, hogy deaktiválták a köveket, vagy elvitték a földit. Bármi is a helyzet, nem hiszem, hogy hagytak volna nekik kiskapukat, ha már egyszer az emberi faj továbblépett. Meg ők sem hinném, hogy erre vágynak, több évnyi folyamatos háború és túlélés után csak békésen szeretnének élni, ennyi.

“Ezt úgy mondták, hogy a Skyring/Penitence-ről máshová utazva vesznek el az emlékek (gyorsabb idejű boylgóról lasabbra), mondjuk a későbbiekben emlegették Bardo -> Sanctum viszonylatban is, de az könnyen lehetett megtévesztő info is a Pásztor részéről.”
Bardo is gyorsabb bolygó volt Sanctumnál, valahol a kettő között helyezkedett el, ez is konkrétan ki volt mondva valamikor, szóval igen, ott is elvesznek az emlékek sisak nélkül.

Ravagedseducer - 2020. 10. 18. 16:15

@Thomas

Csak mert a Gaia-s dolgot én írtam: tisztában voltam azzal hogy a színésznő a Chilling Adventures of Sabrina-t forgatta az évad nagy részében, írtam is a 7×01 kibeszélöjében. Ettől még hülyén jött ki hogy csak otthagyták (főleg Indra.) És igen, ahogy írtad, a végén sem a színésznő volt ott, egy sokkal alacsonyabb dublőr.

Örülók hogy te élvezted és tetszett. Azt viszont megcáfolnám hogy itt legtöbben nem emlékeznek dolgokra, mert én pl évadközben is újranéztem a részeket, ettől még sajnos nem állt össze nekem, pedig imádtam az első 6 évadot.

De ahogy írtam; mindenki mást von le belőle. Sajnos ez most ilyen lett.

newfuture - 2020. 10. 19. 23:34

@Thomas

egyet ertek veled. ahogy olvastam a komentokat azt a kerdest tetem fel magamnak hogy az emberek nézték is a részeket vagy csak ment nekik.

Majdnem minden meg volt magyarazva benne.

Lexa rogto naz elejen megmondzta Clark -nak hogy miert nem emelkedett fel es nem is fog . Nem azert amit eddig tett haem azert amitt epp ott a test helyszinen tett aki nem ertete az tulfantázialta a dolgokat…

az ism megvolt magyarazva hogy miert hal ki az a faj aki elválalja a testet. Megmondták az elején hogy válalod a testzet vagy nem. Ha elválalod akkor két lehetoseg van Halál vagy felemelkedés. Mondják azt is hogy utoljára akki ott alt az Becca volt aki nem válalta a testet ugy hogy adott a fajnak esejt a továbbélesre.

A legnagyobb felhaborodast kelto dolog az embereknekl a sterilizálas volt pedig ha logikusan gondolkozol felfogod hogy a test az emberi sors jovojerol dontott Az egesz faj vagy felemelkedik es egy magasabb fotrmátumba ell tovább vagy vegleg kihal mint a Bardoiak. AZ emberi faj Megszunt felemelkedett ugy hogy nem szaporodhat tovabb aki nem akarta a magasabb formátumot az LEélheti az életét de csak LEÉLHETI nem szaporíthatja tovabb gy “kihalt” fajt.

Ja és a legfoob dolog ami meg soik ember szemet szurta hogy Madi kutyája miert nem emelkedett fel. Sajnos egy nagyon nagy igazságot kell veletek kozolnom ami igen sok embernek fájni fog de ez az igaság amit sokszor elfelejtenek a kutya nem az emberi faj része ugyhogy miert kellene felemelkednie…Majd ha olyan szintre érnek akkor lehet ok is felemelkedhetnek.

Thomas - 2020. 10. 20. 20:27

Ravagedseducer: Igen, pont én is arra gyanakodtam, hogy az egy dublőr lehetett az utolsó jelenetben, mert arról az egy snittről ordított, hogy greenscreenes, amiben közelről mutatták, és az egész részből kimaradt. Ha nem volt róla valami infó, akkor én ezt a vírus számlájára írom, hogy nem tudott, vagy nem akart kockáztatni, hogy odamenjen egy vélhetőleg pár mondatért, meg pár tömegjelenetért.
Utólag visszagondolva, a 2. évad óta ezt sikerült a legjobban összerakni szerintem, talán az is közrejátszott, hogy szépen elvarrhattak mindent, nem kell erre már semmit ráépíteni, így könnyebb dolguk is volt. Ilyen értelemben még az S4-nél is jobb volt a szememben, csak azt a felejthetetlen utolsó 5 rész miatt tettem elé a rangsorban:) Hát kinek mi, nekem bejött ez a kis váltás.

newfuture: Jaja, jól összefoglaltad. Ezért nem hiszem, hogy lennének kiskapuk, hogy majd visszamennek a bardói laborba és újrateremtik az emberi fajt. Szóval logikus lenne, hogy ha a Földet választották, ott is kell maradniuk, a köveket deaktiválják arra az időre, amíg élnek.

Mom - 2020. 10. 22. 21:19

Én erre az egy pontra válaszolnék, mert úgy érzem, hogy ez több másiknak is a forrása:

“Nem hiszem hogy volt bármilyen, magyarázat nélküli fontos döntés a sorozatban, inkább az a kulcs, hogy mennyire fogadjuk el a magyarázat, a karakterek indítékait.”

Szerintem ez nézőpont kérdése. ÉS nem csak ezen sorozatra vetítve, hanem általánosságba a sorozatokra értem ezt. Azért voltunk itt páran a kibeszélőben hétről hétre, és pont azért írtuk ki magunkból a csalódottságunkat, mert szerettük volna élvezni egy általunk kedvelt sorozat epizódjait, de nem tudtuk. Azért nem tudtuk, mert ami egyesek szerint teljesen elfogadható és logikusan felépített volt (feltételezem, az írók szerint is), az mások szerint nagyon nem.
Természetesen el tudom fogadni, hogy volt pár olyan magyarázat, ami elhangzott, de elsiklott felette a figyelmem (és ezek szerint a többi kommentelőé is), de nekem is volt olyan, hogy szinte kockáról kockára néztem vissza többször is egy jelenetet, és még mindig nem volt tiszta, mert következetlenül egyszer így, egyszer úgy működött ugyanaz a dolog.

Én is azt tudom mondani, hogy örülök annak, hogy nem mindenkinek volt olyan rossz élmény az utolsó évad, mint itt többünknek. De az, hogy egy karakter logikusan van-e felépítve, vagy egy magyarázat kellően alapos-e, azt mindenkinek egyedileg kell értékelnie. Csak mert valakinek minden világos, mert az ő fantáziája örömmel töltötte ki az űrt, amit az írók hátrahagytak, attól még nem lesz nekem is az, számomra nem voltak kielégítőek, megalapozottak, jól felépítettek és egyértelműek a válaszok. Nem azért, mert nem figyeltem oda, hanem azért, mert nem voltak értelmesek, logikusak, következetesek, stb.

Thomas pl nagy munkával jó sok kérdésre válaszolt (respect!), de ennek egy része egyszerűen szubjektív olvasás a sorok között. (És ismétlem, tök jó, hogy nektek legalább tetszett :)) Van amivel egyet tudok érteni ezek közül és van amivel nem.

A sorozat által sejtetett dolgok egy részét a magam részéről értelmetlen zagyvaságnak érzem(szerintem nem annyira valid magyarázatok, mint inkább csak puzzle darabokból összeillesztett Picasso képek voltak ezek), és most ez volt túlsúlyban, ezért lett összességében negatív az évad megítélése részemről.

Nekem pl a ‘felemelkedés egyértelműen jó’ kérdéskörről is teljesen más a véleményem. Egyrészt hogy merészel bárki is megfosztani a szabad akaratomtól és olyan “megváltást” erőltetni rám, amit én nem akarok, másrészt ő maga sem TUDJA biztosan, hogy mi fog történni. Tehát nekem az ennek ellenállók érvelése teljesen megalapozott, Cadoganéket egyetlen pillanatig sem tudnám megvédeni, vagy megérteni. Ez is nézőpont kérdése, utólag van, aki azt gondolja, hogy csak jót akartak mindenkinek. Elfogadom, hogy van aki így gondolja, de én sosem fogok egyetérteni velük.

Nem akarom most tételesen végigvenni ezeket, ezt is csak úgy példaképpen hoztam ide, hátha nem volt érthető a levezetésem :)

Necridus - 2020. 10. 23. 10:40

Csatlakoznék, csak én egy másik pontot hoznék fel.

Köszi Thomas a sok választ, tényleg tök hasznos, sok teljesen logikus. Na de ezeket te mind a darálás után tudtad. Le is írtad, hogy nem is próbálkoztál a heti nézéssel. Pedig ezt a sorozatot úgy adták le, úgy (is) kellene működnie. És ahhoz, hogy hetiben is mindent értsen a néző, emlékezetessé kell tenni jeleneteket, magyarázatokat. Darálva persze, hogy mindenki emlékezne, mi volt 7 résszel azelőtt, mert kb 2 napja láthatta, de amikor májusban kezdődött el a szezon, és egészen szeptemberig tartott, akkor azért kimaradnak már részletek – hacsak az ember nem nézi foylamatosan újra, nem jegyzetel vadul vagy nem a megszállotja a sorozatnak. A sorozat dolga pedig -hogyha nem akarja, hogy egy logikátlan katyvasznak tartsa a fél nézőtábor- az, hogy magyarázzon, alátámassza saját magát. Ebbe kellett volna több energiát fektetni, mert a válaszaid alapján látom, hogy volt néhány magyarázat, csak a legtöbb nézőnek nem működött ilyen mennyiségben. És ez nem (feltétlen) azért van, mert nem is figyeltek. Nem csak azoknak kellene a sorozatot készíteni, akik darálják vagy megszállott rajongói (és ezt nem rád értem).

És nem az én dolgom nézőként mindenre magyarázatot keresni, hanem a készítőnek magyarázatot adni. Persze, vannak az olyan sorozatok, amik direkt elgondolkodtatnak és rejtélyesek végig, de ez nem olyan( volt az elmúlt 6 évben). Ezt arra a részre mondom, ahol azt írtad, hogy simán deaktiválhatták a köveket a legvégén a felsőbbek. Hol van ez kimondva? Hol van ez sugallva? Amint felemelkedtek, láttuk, hogy Clarke átmegy a másik bolygóra (=használta a követ), és ott találkozik “Lexával”, aki közli, hogy nem mehet a többiekkel, de néhányan visszajöttek hozzá, viszont ők az utolsó generáció. Azt egy szóval se mondta, hogy azért, mert megakadályozzák a kövek deaktiválásával és a lombiklabor elpusztításával az utódlást. Ez már csak a spekuláció, ami lehet, hogy tök valid, de amíg nem mondják ki, addig ott ül a néző és kineveti a felsőbbrendűt, hogy majd Clarke-ék átmennek lombikozni, mert ott van, megtehetik, és van velük egy Bardo-i, ismeri a technológiát, addig nem a sorozat erényére írnám a pontot. És gondolod, hogy így szeretnének tovább élni? Adnék nekik 2 évet, és már mindegyik családra vágyna, vagy megölné magát az unalomban.

Úgyhogy igen, sok válaszod helyén való, tényleg ezek ott lehettek elszórva, de nem voltak kellően hangsúlyosak egy heti sorozathoz. És voltak, amik ténylegesen nem voltak megmagyarázva, pl a már említett lombik téma, illetve a Jordan-es, amit írtál, hogy van sanctumon a hajókon egy ilyen és az apja megtanította. Ezt te beleillesztetted, és teljesen logikus, de egy minimális sugallás sem volt ezzel kapcsolatban. És ez így kevés. Főleg heti nézőknek (több hetes szünetekkel, hozzáteszem).

Vlkolak - 2020. 10. 24. 18:22

Necridus:

Bocs, hogy csak most válaszolok (nem vagyok nagy fórumos ember). A két főellenséget arra értettem, hogy Cadogan + Sheidheda. A “felsőbb faj” kifejezés meg szerinten nem pontosan helytálló. Egy kollektív tudatról van szó, mely eredendően egy faj lehetett (bár ez sem 100%), de arra vonatkozóan nincs infónk, hogy a történelem során hány fajnak sikerült felemelkedni, azaz beleolvadni. Inkább “felsőbb tudat”-ként kellene emlegetni vagy valami jobbat kitalálni. Elnézést, hogy “nem ismertelek fel”, olvasom a supnat kritikáid, de neveket nem olvasok/jegyzek meg. Nálam is fontos szerepet töltött be anno a supnat, de engem a sitcomok tettek junkie-vá. (És megválaszolhatatlan rejtély, hogy egyre kevesebb új jó/nekem tetsző sitcomot készítenek, vagy az ízlésem változott kb. 13 év alatt annyit, hogy kevésbé jönnek be)

Necridus - 2020. 10. 24. 18:56

Vlkolak:

Cadogan + Sheidheda: Ja, akkor ezt félreértettem. Én eleinte nagyon örültem sheidhedának, szerintem elég jól fel lehetett volna építeni egyszemélyes gonosznak, csak ez mégsem jött össze. Miután Cadogan megérkezett, ő már nem igazán számított akkora ellenségnek a nézők szemében szerintem. Jogosan, hozzáteszem.

“transcended being”-nek hívták őket, ha jól rémlik (+ a wikia-n is ez van, bár ugye az bárki által szerkeszthető, szóval nem sokat jelent), ezért is hívtam őket így, de nyilván az én “felsőbb faj” kifejezésem sem a legjobb, mert “felemelkedett lény”-nek lehetne legjobban lefordítani. De mivel egy bírónk volt, aki döntött az emberek sorsáról, bátorkodtam a felsőbb kifejezést használni. A tudat szót el tudom fogadni, bár én nekem úgy jött le, ez egy több tagból álló faj, amelynek képviselője volt a Judge.

Supnat: nem probléma:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz