login |

A hét dumája

2020. 10. 15. 19:20 - Írta: winnie

14 hozzászólás | kategória: a hét dumája

Bán Jánossal, az M5 kulturális csatorna igazgatójával a napokban áttekintettük a készülő Hunyadi-filmsorozat forgatókönyvét, illetve több más magyar történelmi film- és könyvötletet. A tervek alapján bizonyosan mondhatom: az ezeréves Magyarország történetéhez méltó alkotásokkal találkozhatunk majd.
/Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere/

A bejegyzés persze nem eheti, hanem korábbi, csak most tudtam kirakni, de nem is ez a lényeg (a projektről hírekben már többször ejtettünk szót, szóval éljen), de nekem erről az jutott eszembe, milyen menő a miniszter, mert bezzeg én mennyire vért izzadtam, míg megtanultam normálisan forgatókönyvet úgy olvasni, hogy értsem is, mármint megelevenedjen előttem, mintha sima könyvről lenne szó. De még így is elég hosszan tart számomra egy epizódszkript elolvasása. Bezzeg ő! Bekérette, áttekintette, és még meg is tudta állapítani, hogy mennyire lesz méltó. Minden bizonnyal, ha nem elégedett, akkor nem kímélte volna az írót, de Bánnak ezúttal szerencséje volt.

14 hozzászólás Ne habozz!

m minnifield - 2020. 10. 15. 19:41

Lehet, hogy nagy dzsanki az öreg. Ki tudja, tán álnéven ide is kommentel… :D

Kásler Miklós - 2020. 10. 15. 20:04

Lehetséges.. :P

Desmond Wallace - 2020. 10. 15. 20:06

Ezt a kínai hírszerzés is lájkolja. :)

Scat - 2020. 10. 15. 20:14

Akkor a bejegyzés lényege az, hogy Kásler Miklós biztosan hazudik? Ennek mi köze bármihez is? Ha ezt én írtam volna kommentben, tuti töröltétek volna.

winnie - 2020. 10. 15. 20:34

scat: wtf:)

a bejegyzés lényege az, amit kivastagítottam, hogy ha valaki csak pár szót olvas el, azt olvassa. az, hogy sorozatról beszélnek – és mindenki értelmezi magának, kiveszi belőle azt, ami számára tanulság, infó. ezeket szoktam kiszedni, ha belebotlok a napi hírekben, ld. korábban a káel-idézeteket. utána pedig az elmondottaknak adok egy spint, egy kommentárt (rögtön ez jutott eszembe, hogy milyen nehéz a szkriptolvasás nekem, pedig, ha menne, akkor folyton el nem készült pilotokat olvasnék), mert nem akarom lógva hagyni önmagában az idézetet, ennyi, ezt nem kell túl gondolni, igazából azt sem tudom, hogy ki ő (ciki, de tényleg nem szokott érdekelni a napi és szakmai politika, a tisztségviselőkkel pláne nem vagyok képben – de legalább már tudom, mi az az EMMI, amire nem vagyok büszke, hogy eddig nem tudtam:) és hol futottam bele (lehet, hogy kommentelte valaki? kiskiraly szokott ilyeneket), de ami sorozatos és közéletben hangzik el, arra mindig ugrok.

mármint nem azt mondom, hogy nem hazudik, nyilván pont úgy hazudik, ahogy én a bejegyzésekben, hogy piszok jó az előzetes, miközben (talán már) mindenki tudja, hogy nem nézek előzeteseket, de ez már csak kommunikáció, amolyan beavatott összekacsintás, a “tudom, hogy tudod” kategória.

egyéni vélemény: tippre köze nincs ahhoz, hogy mi van a szkriptben, cserébe elmondta neki a készítő, és abból sokkal több infót nyerhet, mint 4 vagy 6 epizódszkript átpörgetésével. a lényeg nem változik, azt gondolja a projektről, amit mond, csak szerintem nem a forgatókönyvet olvasva, hanem a készítőt meghallgatva. szóval, amit mond, pont annyira üres (mármint jelentés nélküli) helykitöltés, mint amikor én írok valami nem informatívat az informatív mellé. akár az említett videós posztok színező szövegeinél, akár ennél a bejegyzésnél.

(nyilván, ha őt vagy bárkit megsértettem ezzel, akkor nem volt szándékomban, ez csak írói munkásság részemről:)

symor - 2020. 10. 15. 20:41

Tessen megérteni, dr. käsler kevésre van attól, hogy írni kezdje a sorozatjunkie-t.

Olvasni már tud!

Bán János meg ugye írni tud…mármint nem forgatókönyvet, de könyvet mindenképp tud. Sci-fit leginkább. De impozáns méretű “történelmi-regényei” is vannak, ez fix.

Itt van egy hosszabb cikk arról miből merítette Hunyadi-könyvsorozatát, lehet előre borzongani:

https://tortenelem.444.hu/2017/06/07/ban-mor-hunyadi-sorozata-a-tortenesz-szemevel

Gavroche - 2020. 10. 15. 20:42

Engem személy szerint nagyon èrdekel a filmkèszítès, a forgatókönyvírás, rendezès, ès mèg nem tettem le róla, hogy valaha, valami ilyesmivel foglalkozzak majd, de a fenti mondat típikus pèldája azoknak a megnyilvánulásoknak, amik baromira elveszik a kedvemet az egèsztől.
Micsoda szocialista módszer az, hogy egy orvos vègzettsègű, diszkrèten belassult miniszter úr láttamozza (ès – gondolom – jelenti a feljebbvalójának, hogy mindent rendben talált-e) a kèszülő filmek forgatókönyveit?! Vajon be is kell hozzá menni hajbókolva engedèlyt kèrni az írásra?! Elèg vajon egy gyors elevator pitch a minisztèriumban, amíg felèr az irodájába, körvonalazódhat-e ennyi idő alatt számára, hogy mèltó könyv kèszül-e majd?!

Mèg ha az EMMI is biztosítja a forrásokat ezekre a filmtervekre, akkor se a jó doktor ítèlje meg, hogy mèltó-e a film, vagy sem, cserèbe èn már most megígérem, hogy soha az èletben nem fogok berontani egy onkológiai beavatkozás közepèn a műtőbe ès engedèlyt adni a következő szikevágásokra.

Mèg egy kèrdès. Vajon egy A tanúhoz hasonló film ma elkèszülhetne, átmenne-e Kásler doktor úr finomra hangolt szűrőrendszerèn? Mert ha nem, akkor mièrt ne mondhatnánk nyugodt szívvel, hogy ez a rendszer mèg a szocializmusnál is rosszabb (legalábbis filmes szempontból)?!

Scat - 2020. 10. 15. 21:06

Hát de winnie, oké, hogy az a lényeg, hogy bonyolult szkriptet olvasni, de ahelyett, hogy ezt alátámasztanád, leírod, hogy hát ez nagyon nehéz ám, biztosan nem megy neki, mindezt olyan stílusban, amiért az én kommenteim simán eltűnnek.

Igazából én örülök, hogy egy kis személyes megítélést is beleviszel, engem végtelenül idegesít a junkie steril biztonsági buborékja. Azért írtam azt, amit, mert magaddal szemben elnézőbb vagy és ez nem fair :)

JBG - 2020. 10. 15. 22:07

Egy polihisztor ez a drága miniszter úr, más nem lehet.

polovcev - 2020. 10. 16. 00:31

Azt, hogy “méltó” lesz-e vagy sem, majd mi megitéljük ha már kijött.

Én örülök annak ha több történelmi sorozattal is megpróbálkoznak.
Éveken át fújtam a németekre, mert mázsára készítették a huszadrangó krimiket, kórházi sorozatokat és szappanoperákat, és elhanyagoltak, több mint 2000 évnyi történelmet. Erre megcsinálták a Deutschland 83-at és a Babylon Berlint s mindkettő bejött.

Tudom, hogy itthon kevesebb pénzből kell dolgozni a tévéseinknek, de bőven van miből meríteni, még ha a politikailag necces időszakokat háttérbe is szorítják.

winnie - 2020. 10. 16. 04:59

scat: én szeretem a buborékot. és próbálom is szinte mindig követni az elveinket, csak ugye nem látjátok, hogy mi nem kerül ki. de ezúttal úgy vagyok vele, hogy itt a körítés belefér, mert nem a személynek szólt, hanem annak, amit mondott. itt szerintem max annyi okozhat félreértést, hogy politikusra (vagy inkább politikai tisztséget betöltő szakemberre) tettem megjegyzést, de nem hiszem, hogy csak ezért már invalid, vagy buborékon kívüli lenne az, amit írok. (dettó ezért lehet kényes mondjuk az, amit káel csabáról írtam, de ott is a mondandójának szólt, amit írtam.)

Scat - 2020. 10. 16. 09:12

Nyilván nem látom mi nem kerül ki, ezért is írtam csak a saját kommentjeimről. Persze van, amikor értem, miért nem mehet ki, de összességében drákói a szigor.

Mert tudod, sokszor én sem hiszem, hogy invalid lenne amit írok, mégis törlésre kerül.

Hurvinek - 2020. 10. 16. 13:47

winnie,Scat: Az én házam, az én szabályaim.
Ennyi…

Silver-sama - 2020. 10. 16. 15:07

Ez a duma olyan, mintha egy szoftverfejlesztő akarna vakcinákat előállítani.
Várjunk….

Scat: akkor kezet foghatunk xd

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz