login |

Supernatural – 15×15: Gimme Shelter

2020. 10. 16. 20:20 - Írta: Necridus

6 hozzászólás | kategória: kritika,

Pár napja visszatért a Supernatural a járványokozta fél éves pihenőből, hogy az utolsó hét epizódban lezárja 15 év történését a csúcson. Vagyis, ezt szeretnénk, de már a tavaszig leadott részek is igen nagy csalódást okoztak. Múlt héten sem a főszállal foglalkoztunk, de egy amolyan utolsó boldog pillanatokat bemutató, könnyed epizódot kaptunk, ami azért remek volt.

Viszont Castiel hiányzott a részből, így a héten ő kapta a nagyobb szerepet, hogy kárpótoljanak minket. Dean és Sam végre komolyabb lépéseket tesznek azért, hogy legyőzhessék a főellenséget, de Cas és Jack nem nem tart velük, így azért, hogy lefoglalják magukat, egy látszólag átlagos nyomozásra mennek. Azt gondoltam, milyen szemét dolog a készítőktől, hogy így húzzák az időt, de végül egy egész korrekt részt kaptunk.

A tovább mögött máris spoileresen folytatom.

Szóval Swift és Lovato (imádom a kódneveiket) ügynökök egy tipikus gyilkossági ügyben nyomoznak (mármint úgy tipikus, hogy nincs benne természetfeletti), ami valójában nem egy bonyolult eset, de sok időt töltünk vele, mert Jack és Castiel istenhívőkkel találkozik. Nyilván ők tudják, mekkora genya Chuck, mégsem mondhatták az embereknek, hogy Istenben hinni rossz döntés. Cserébe remek volt látni, ahogy Cas bevallja a körben, hogy már nem követi vakon a parancsokat, helyette más(ok)ban kezdett el hinni, és apa lett.

A másik szálon pedig Dean és Sam felkeresték Amarát, aki a titkos fegyver lehet Chuck legyőzésében, de Dean azért rákérdezett arra is, miért hozta vissza pár éve az élők közé édesanyját, ami az ő szálukat is érzelgősebbre (de nem nyálasra!) vette. Furcsa volt látni, ahogy a korábbi évadok egyikének akkora ellensége most csak úgy megjelent, mint egy teljesen random régi ismerős. El is kezdtem agyalni, hogy ahhoz képest, akkor mekkora füstfelhőt láttunk tőle, mennyi vérengzést, most csak egy egyszerű emberként tárult elénk. És ez nem ér.

Nem fair az íróktól, hogy itt az utolsó hét (már csak öt van ugye ezen kívül) epizód, és mégsem adnak bele mindent. Amara is lehetne keményebb, ahogy Jack is, de most belegondolva, nem is láttunk még igazi angyalszárnyakat, csak az árnyékukat. Simán láthattuk volna most is, ahogy Castiel nem Bruce Lee módjára lefegyverezi a kislányt, hanem megmutatja, mit tud. Nyilván ne robbantsa szét, legyen hű önmagához a karakter, de azért valamit kaphatnánk már végre. Vagy minden töltényt az utolsó részben lőnek majd el?

Van egy olyan félelmem, hogy 15 év után csak annyit fogunk kapni, hogy az utolsó előtti rész végén találkoznak Chuck-kal, majd a fináléban néhány falhoz vágás és fénylő szem után kész is. Pedig azért Isten elleni harc a sorozat legkomolyabb eseménye. Emlékszünk, mennyire jól volt megcsinálva az 5. évad vége, ahogy a fiúknak Luciferrel kellett (először) megküzdeniük? Na, olyan minőségben kéne ezt minimum!

Amikor Jack elárulta, hogy meg kell halnia ahhoz, hogy Chuck-ot legyőzzék, egyből az jutott eszembe, ahogy Sam készen állt a ketrecben leélni örökre az életét anno azért, hogy megmentse a világot. Azért ez már halad abba az irányba, amit az előbb igényeltem. Viszont Cas utolsó percbeni “ha nem jönnék vissza” mondata az egészet olyan szappanossá teszi. Most megint mindenki fel akarja majd áldozni magát azért, hogy a másik túlélje? Vagy csak én éreztem Cas lépését nagyon rossz ötletnek?

Meglátjuk jövő héten! Hacsak nem tolnak be egy heti esetet. Tulajdonképpen ez rész tökéletesen beleillett volna három évvel ezelőtt a sztoriba feltűnés nélkül, de azért Amara szerepeltetése megnyugtatott, hogy foglalkoznak még az írók a főszállal, nem csak a monster of the week-struktúrában adnak nekünk részeket.

6 hozzászólás Ne habozz!

Omgjk - 2020. 10. 16. 22:07

Kérdés: 14. évadban chuck mondja samnek, hogy szokta figyelni őket. Lemaradtam valamiről vagy most nem figyeli őket? Xd
Nem értem, miből gondolják a szereplők, hogy nem tudja hogy jack visszatert

5 rész van hátra és ez az évad eddig kb egy hulladék

Geza Kovacs - 2020. 10. 16. 22:08

Gyenge. Már az írókat se érdekli a befejezés. Kár.

Mikilós - 2020. 10. 16. 23:08

Az előző resz jobban tetszett. Aranyos meg bájos volt. Ez sem volt rossz, de igen, kicsit jobban ráfekhetnének a főszállra, mert a jövő heti is egy filler résznek tünnik. A fiúk gyerekkorába nyerünk egy uccsó betekintést. Pedig mondjuk a 12. évadban majdnem minden rész az egyetemesek főszállával foglalkozott. Ami nekem kifejezetten nem tetszett, egy gyenge évad is lett nekem.

En is attol félek, hogy lehet, nem lesz akkora duranáns a finálé, mint az 5-ben. Pedig az azért jó magas léc volt. Nem hiszem, hogy megtudják ütni azt, de jó lenne egy olyan vagy erősebb befejezest kreálni. Jó, mondjuk az lehet azért volt annyira erős, mert Eric Kripke írta, aki tudta, hogy az ő történetét oda akarja kanyarítani és lezárni.
Nem tudom, hogy Andrew Dabbéknek is ez volt a céluk, vagy csak úgy kipattant, ez az Istenes száll. Én örültem volna, ha Kripket visszahívták volna az utolsó évadra ledirigálni újra az évadot. Vagy a részt legalább.

Ravagedseducer - 2020. 10. 17. 01:31

Az 5.évad 90%-ának sorozatzárós/világvégés hangulata van, ott tényleg éreztem hogy van tétje.

Én értem hogy egy sorozat 10 évvel később már nem hozza ugyanazt a szintet, de olyan mintha nem is próbálnák komolyan venni. Rakhattak volna megint be jeleket, ómeneket, stb. Ez a “Chuck most nem figyel és 100% tudjuk hogy szépen lassan, komótosan megy sorba az univerzumokon” nagyon unalmas.
Meg kellene hatnia hogy Jack kb negyedszerre is meghal majd?… az egész tét nélkülinek érződik számomra.
A 14.évad utolsó jelenete jó volt, erre megkaptuk ezt a gagyi évadot.

De reméljük az utolsó 2 majd meglep mindenkit.

Kissur - 2020. 10. 17. 10:56

Én az utolsó évadra szembeállítottam volna egymással Samet és Deant, de úgy tényleg. 14 éven át egymást segítették, és csak pár rész erejéig voltak külön. A sorozat kettejükről szólt. Ezért lett volna durva, ha most egymásnak eresztették volna őket.
Amit sajnálok, hogy nem kaptunk meg, az egy klasszikus testcserés rész. Kíváncsi lettem volna, hogy a fiúk hogyan játsszák el a másikat. Sam zabálja a hamburgereket, Dean meg állandóan a haját kereste volna. :D

Hádész - 2020. 10. 21. 15:44

Ravagedseducer: 100%-osan egyetértek minden szavaddal. Az évadnyitó a 14. évadzáró után elég nagy pofára esés volt, és nagyon nem úgy néz ki, hogy itt bármi meglepetés lesz. Különösen a múltkori hír után, ami arról szólt, hogy az utolsó részben lesz olyan jelenet, amit le kellett egyszerűsíteni a fennálló körülmények miatt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz