login |

Dancing With The Stars – Mindenki táncol, csapó 2 – írta Critica007

2020. 10. 19. 15:50 - Írta: vendegblogger

5 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika, reality,

2004 május 15-én sugározta a BBC One a Strictly Come Dancing első részét, amelyben főként szappanopera színészek és tévés személyiségek közreműködésével megkezdődött a máig tartó sikerszéria. A műsor népszerűsége akkora volt, hogy közel 60 ország vásárolta meg a formátumot Dancing with the Stars címmel (az angol eredetinek hétvégén indult a 18. évadja, míg az évenként két évaddal jelentkező amerikai változat a 29. szezonnál tart). Illetve… a koppintásokról semmilyen adatunk sincs; hiszen Magyarországon már 2006-ban hozta a formátumot az RTL Klub, de azt a csatorna „saját fejlesztésnek” tekintette, bár lehet, hogy az utolsó szezonok már licenc alapján készültek.

A lényeg, hogy elég sokat kellett várnunk, hogy itthon is bemutatásra kerüljön hivatalosan a Dancing with the Stars. 16 év tapasztalata állt a TV2 rendelkezésére; a Tények Pluszban egyórás háttérműsort kapott a reality, ahol láthattuk, hogy nem kevés pénzt költöttek el rá. Erre mit kaptunk?

Mondhatnám, hogy egy tisztességesen összerakott műsort, de egyszerűen a negatívumok annyira nagyok, hogy hiába a csodálatos, élőben játszó zenekar, vagy a fantasztikus kameramozgások, nem tudtam jó szájízzel kikapcsolni a tévét szombat este. A tovább mögött folytatom.

Nagyon érdekelne: még mindig bejön-e a magyar nézőknek, hogy 3 és fél óra egy műsor?

A környezetemben mindenki azt mondta, hogy megnézi online, de csak a produkciókat, mert a felesleges szájtépés és a többi időhúzás nem érdekli őket. Itt látom beigazolódva azt a véleményemet, hogy nem a versenyzők fontosak egy ilyen jellegű műsor esetében, hanem az állandó szereplők, azaz a zsűri és a műsorvezetők.

Műsorvezetők esetében például azonnali cserére lenne szükség. Stohl András és Lékai-Kiss Ramóna műsorvezetési stílusa teljes mértékben avítt, a Való Világ első szériáit felidéző, kiabálós, bazári majmos, humorosnak szánt szerencsétlenkedés, amitől kijött rajtam a szekunder szégyen. Konkrétan nem értettem, hogy ezt hogyan engedhette meg bárki is.

Sem a 80 éves Marika néni, sem a 40 éves szomszédom, de az utcában lakó 18 éves fiatalok sem mondták, hogy ez nekik tetszett. „Nem egy elegáns műsorhoz illett.” Nagyon remélem, hogy a műsor utáni fókuszcsoportok is ezt mondták a szerkesztőknek, mert emiatt a verbális inzultus miatt drasztikus lejtmenet részese lehet a show.

A zsűri pedig pont az ellentéte volt a műsorvezetésnek. Annyira visszafogottak voltak, hogy nem tudtam eldönteni, hogy dicsérik vagy lehúzzák a produkciót. A pontozás a legritkább esetben volt összhangban a hallottakkal, így még nehezebb volt eldöntenem, hogy az ítészek mit is szeretettek volna mondani.

Molnár Andi és Kováts Gergely Csanád szakmaiságához nem férhet kétség, most már csak meg kellene őket tanítani arra, hogy legyenek saját gondolataik és azokat jól felismerhető stílusban tegyék közzé (aki legalább öt Dancing USA-t látott, annak ott visszhangzik a fejében, hogy „It’s a ten from Len”, vagy ahogyan Bruno folyamatosan felpattan a helyéről – no, nekik elhiszem, amit mondanak!).

Schiffer Miklós sajnos biodíszletté homályosult a végére, annyira nem volt mit mondania. Ördög Nóra pedig még nem döntötte el, hogy szakért vagy cukiskodik (majdnem kidobtam a tévét, annyira idegesített, hogy folyamatosan hozzátette a véleményéhez, hogy „majd a profi szakemberek megmondják” – „Akkor te minek vagy itt?” merül fel bennem a kérdés).

Sajnos a megagigasztár sem hozta a hozzá fűzött reményeimet. Gabriela Spanic-ról sütött az erőlködés, hogy bebizonyítsa, hogy ő jól érzi magát most. Azt sem tudom eldönteni, hogy jó húzás-e az ő szerepeltetése. Miatta nézné valaki a műsort? Akkor végig bent kell tartani, esetleg neki kell megnyernie a versenyt? Ha sokat fizettek neki, akkor szintén végig bent kell tartani, hogy ne menjen kárba a befektetés? Nem tudok ezekre a kérdésekre válaszolni.

A produkciója a gyenge közepes kategóriába tartozott, a zsűri szándékosan lepontozta, hogy a nézők lássák, hogy nem elfogultak, de a műsorvezetők egyszer nem tudták normál hangerővel kimondani a nevét, stb, stb – kifejezetten sajnáltam szegényt, hogy el kellett ezt valami miatt vállalnia, mert ő lett a hárompálcás nyeremény ebben a drága búcsúban.

A versenyzők közül ki kell emelnem Istene sLászlót, aki konkrétan úgy viselkedett a műsorban, mint akinek elmentek otthonról. Folyamatos beszólásai, „poénjai” nem illettek a műsor eleganciájához (a végére Emilio és Horváth Tamás is odatette a primitív faktort, de legalább a végéig kibírták), mert ez a formátum papírom elegánsra van fazonírozva.

Összességében azt lehet elmondani, hogy műszakilag profin kivitelezett a műsor (a profi táncosok valóban rendkívül profik, talán ők lesznek a legnagyobb nyertesei ennek a műsornak is, a szerkesztők marha jó párosokat raktak össze, a fellépő ruhák ízlésesek, a zenei szerkesztés tökéletes, stb) amely megállná a helyét bárhol a világon, de a tartalommal súlyos gondok vannak. A külcsín 2020-as, a belbecs erősen 1999-es.

5 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2020. 10. 19. 17:57

A hétvégi műsorba belenéztem pár perc erejéig, akkor éppen Noszály Sándorék és Détár Enikőék kettőse táncolt. Ami nekem szemet szúrt, hogy táncos vetélkedőhöz képest túl sok volt az akrobatikus elem a produkciókban, és a párok amatőr feléről ordított, hogy nem érezték komfortosan magukat a szituációban. Mindenki arcán a totális koncentráció látszott, Noszályén pedig konkrétan a kínszenvedés, ami – mint utólag kiderült – valódi volt. A zsűriről már jobb nem is beszélni, az egész műsor olyan nyögvenyelős volt, hogy ebből bőven elég lett volna 90 perc is.

Magdus - 2020. 10. 19. 21:03

Egyik részt sem néztem végig teljesen, valamikor a közepénél bekapcsolódtam, közben mást is csináltam, de totál nem volt hiányérzetem, hogy lemaradtam produkciókról. Teljesen jó a kritika, csak egyetérteni tudok. Érezhető volt, hogy a második adásban a műsorvezetők, főleg Ramóna visszavettek a hangerőből, ez legalább dicséretes, hogy ezt a részét megfogadták a kritikáknak.

Deny - 2020. 10. 19. 21:44

Én megnéztem a mostanit, miután a premierről lemaradtam, és csak pár jelenetet láttam. Soha nem néztem DWTS-t, nem áll közel hozzám a tánc, de ez eskü lekötött.

Számomra is a műsorvezetők a legzavaróbb pont. Stohl random hülyeségeit nem tudtam hova tenni (“Most pedig a szünet alatt is beszélni fogok. Beszélni, beszélni, beszélni…” + a James Bond-monológ), Ramónát pedig bármennyire is csípem, elég esetlen ebben a szerepben. Pedig az X-Faktort már egész korrektül vezette legutóbb.

Ördög Nórát én sem értem, miért van a zsűriben. Ez azért nem egy Sztárban sztár vagy Álarcos énekes, ahol nem feltétlenül kell szakértőnek lenni a véleménynyilvánításhoz. Inkább tették volna meg műsorvezetőnek.

Nem hibátlan műsor, de laikusként nekem tetszett, szerintem maradok a továbbiakban is.

speranza - 2020. 10. 19. 22:20

Nekem úgy jött le abból a kb. 20-25 percből, hogy a zsűri tagjai nagyon különböző egyéniségek, valószínűleg nem ismerik egymást és ezért nincsenek is egymásra hangolódva egyáltalán. Még az is olyan esetlen néha, ahogy tovább adják a szót a következőnek. Az Álarcos énekes jó ellenpélda, ott teljes az összhang a négy zsűritag között. Tudom, hogy totál más a két műsor, de ott működik a passzolgatás ide-oda egymásnak, nem feszelegnek.
Stohl meg, ha jól emlékszem, először maga hozta fel a Bond-témát, aztán meg pisszegett, hogy “erről nem szabad beszélni”… Ez milyen már, egy műsor közben? :)

len90 - 2020. 10. 20. 09:40

Én azzal sem értek egyet, hogy “műszakilag profi” lenne a műsor vagy hogy “csodálatos” lenne az élő zenekar, mert az utóbbi konkrétan kritikán alúli. Az ének többször hamis, mint nem, és bár ebből a szempotból kicsit szerencsétlen helyzetben vannak, mert rengeteg nyelven kell énekelniük (angol, spanyol, olasz azt hiszem már volt), de a kiejtés is néha fülsértő.

Emellett tényleg hiányzik a szórakoztatás ebből a szórakoztató műsorból. Az spot on volt a kritikában, hogy az amatőr táncosok inkompetenciáját azzal próbálják meg palástolni, hogy a tánclépések helyett az akrobatikát tolják túl, ettől viszont elveszti a táncműsor jellegét, mert néhány produkció még nyomaiban sem emlékeztet a számára kijelölt tánc stílusra. Az akrobatikus elemek meg: a női sztárok esetében produktum nélküli produktumok, mert ők kb. csak vigyázba vágják magukat és hagyják, hogy a partnerük emelgesse, forgassa őket, a férfiak esetében pedig…hát látjuk mi lett Noszállyal…

Ténylegesen egy 3/10-et érdemelne, de mivel TV2 automatikusan -1 pont, így ez egy kövér 2/10 részemről. Nem éri meg rápazarolni az időt, főleg nem 3+ órát!!!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz