login |

Star Trek: Discovery: kezdett a 3. évad – írta Ace

2020. 10. 20. 15:50 - Írta: vendegblogger

31 hozzászólás | kategória: kritika,

Visszatért a jelenlegi Star Trek-éra zászlóshajója, a Discovery, ami már a harmadik évadnál tart, és talán még mindig az útkeresésnél. Ezt abból gondolom, hogy miképp tavaly, most is kvázi soft rebootot kapott a sorozat, ami itthon ismét a Netflix-en nézhető nem sokkal az amerikai sugárzás után, ráadásul most már magyar felirattal.

A fentiek tudatában szerintem kifejezetten újoncbarát és ha az összes Star Trek-sorozatot megvizsgálom, ezeken belül is jó belépési pontnak tartom a Discovery-t, tehát egy kezdőnek inkább ezt ajánlanám mint a jelenleg futó másik két sorozatot (Picard, Lower Decks). Persze a régi sorozatokból is lehetne választani (azok is fent vannak a Netflixen), de egy mostani fiatalt már nem biztos, hogy azonnal megfognának az amúgy igencsak jól sikerült klasszikusok.

Na de kanyarodjunk is vissza az évadnyitó Discovery-epizódhoz, amit a tavalyi finálét is dirigáló házirendező, Olatunde Osunsanmi dirigált. A tempó igazán pörgősre sikerült. És továbbra is tartom, hogy ha létezik a sorozatos blockbuster műfaj, akkor a Star Trek Discovery igenis oda tartozik, hisz igazi popcorn sorozat.

A vizualitáson továbbra sem spórolnak a készítők. A látványvilág ezúttal egyszerre posztapokaliptikus és futurisztikus, köszönhetően az 1000 éves időben való előreugrásnak, hiszen hőseinknek az előző évad végén a huszonharmadik századból egyenesen a harminckettedik századba kellett menekülnie, ahol bizony nem éppen utópisztikus a hangulat.

Ppróbálok nem túl sokat elárulni a sztoriról, de egy hatalmas világégés után járunk, Burnhamnek azonban mégsem volt ideje gondolkodni a ”sikeres” jövőváltoztatáson, mint ahogy a múltban hagyott ismerőseinek emlékén sem kesereghetett. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szó szerinti ismerkedés az új korral nem igazán lett zökkenőmentes. (Apró infó: a lehetséges visszautazás kérdését szinte azonnal le is zárták nekünk.)

A tovább mögött folytatom jobbára spoilerek nélkül.

Az tisztán látszik, hogy a készítők nem akartak azonnal lesokkolni mindenkit a rengeteg változással, ami a világban végbe ment, ezért lassabban csepegtetik az információkat,  és ez így is van rendjén. Szerintem senkinek sem hiányzik az, hogy követhetetlen infóáradatként zúdítsák a nézőkre az aktuális galaktikus erőviszonyokat. Annyi bizonyos, hogy a megszokott jó öreg Föderáció összeomlott, és az is valószínű, hogy ebbe Burnham és a Discovery legénysége (meg talán még néhányan) nem nagyon fognak belenyugodni.

Megismertünk egy új szereplőt, a David Ajala által életre keltett Bookert, aki nem csak Burnham, hanem a mi kalauzunk is ebben az új világban. Az első blikkre tipikusnak tűnő karakteren azért csavartak kicsit az írók, de biztos, hogy sokaknak fel fog tűnni, honnan kölcsönözték az alap jellemzőit.

Habár a dupla évadnyitó első fele Michael és Booker kalandjáról szólt, remélem nem árulok el nagy titkot, hogy hamarosan a Discovery, és a régi ismerősök is fel fognak tűnni. Ami biztos, hogy a 3×01-et az alapinformációk mellett meg akarták tolni a kellő látvánnyal és akcióval is. Az akciójelenetek sajnos nekem nem mindig működtek, és sutának is éreztem némelyiket, főleg mikor fedezék nélkül állva lövöldözgetünk az ellenségre, viszont a transzporteres menekülésre jár a plusz pont, az ötletes volt.

Az évad fő témáját csak sejtjük, nem igazán indították el még ezt a szálat, csak az epizód végén találtunk fogódzkodót. Remélem, hamar összefut Michael és a Discovery legénysége.

Amit még fontos tudni, hogy ezzel az új korba lépéssel az írók és a készítők végre nincsenek lábon lőve a kánon miatt, most már ők alakíthatják tovább a Trek világát,  és talán kevesebb támadást kaphatnak emiatt a rajongóktól.

 

31 hozzászólás Ne habozz!

utor - 2020. 10. 20. 17:46

Én az elsőt évadot elkezdtem, de ha jól emlékszem a felénél hagyta a fenébe. Most a második szezont elkezdtem,annyi a haladás, hogy még két rész van hátra azt már meg nézem. De azt nem mondanám, hogy felhőtlen szórakozás. Az összevissza kamera mozgások elég zavaróak tudnak lenni. A történet hol kapkod, hol belassul. A szereplők szinte mind ellenszenvesek. Doug Jones jó, bírom amit mozgásban is belevisz a karakterébe, a háta mögött lobogtatott kezei nagyon jók, Pike kifejezetten szimpatikus, de kb ennyi is, mindenki más iszonyú ellenszenves, a szőke medveállatka a folyton búsra húzott szemöldökével, a kövér vörös csaj az elkalandozásaival, miközben konkrétan a kapitánnyal beszél. A látomásként megjelenő volt osztálytárs vagy ki a torz fejével. Mintha mindenkit kifejezetten azzal a céllal válogattak volna, hogy ellenszenves legyen vagy valami deformitással rendelkezzen. Ráadásul ugye csak egy főhős van a férfi nevű nő, aki szintén nem szimpatikus, pedig egy főhőstől az elvárható. Borzasztó. A klingonok is hülyén néznek ki, tudom ennek valami jogi oka van, de lényegtelen.
Szóval nem ez lesz az új kedvencem.

Sütee - 2020. 10. 20. 19:38

Sziasztok.
Javítás. A 32. Századba ugrottak nem a 33.ba 3188 környékére 100 kb 120 évvel az össze omlás után és vicces temporalis háború nem sokkal azelőtt zárták le. Szóval egész jól oda figyeltek a régi Trek NX Enterpiseban való elhangzottakra.
A tiltás után meg hirtelen jön a katasztrófa összeomlás. Alig 1 2 évtized telt el. Kicsit sem gyanús az egész.

Eddig az Omega molekulára gyanakodtak (neten) de teljesen más van a háttérben.

Évadnyitó kifejezetten jól sikerült, reméljük megtartja ezt a lendületet.

Hallak65 - 2020. 10. 20. 19:42

Lenyúlták Roddenberry régi ötletét, amiből az Andromeda sorozat lett. Mivel ő hozzá köthető a Star Trek is és az Andromeda első évadját imádtam, így nagyszerű évad elé nézünk és remélem evvel végre a Discovery is megtalálja a saját hangját. A Voyager is csak a 4. évadtól lett az igazi.

Scat - 2020. 10. 20. 19:46

“ami itthon ismét a Netflix-en nézhető nem sokkal az amerikai sugárzás után”

Tudtommal ez eddig nem volt így. Főleg nem magyar felirattal.

Vegyes érzéseim vannak. Az első évad egész jó volt, a másodikat már elborította a pc, a történet meg so-so.
Meglátjuk milyen lesz a harmadik.

A CGI érdekes volt, mert a város korrektül nézett ki, de Booker hajója a parton szinte lemászott a képernyőről, olyan ocsmány volt. Burnham továbbra is idegesítő, ráadásul most elég tömény adagot kaptunk belőle, mivel a legénység még nem került elő. De az értetlent jól játszotta.

Ami nagyon tetszett, hogy a Föderáció már csak egy dédelgetett eszme, egy legenda, aminek vannak nyomai, mint a rész végén lévő állomás, de a többség már csak legyint ha hall róla, hogy “á, ilyen is volt”.
Klisé, de akkor is tudnám élvezni, ha ezt próbálnák meg visszaállítani a jövőben.

A “lábon lőve” kifejezés az írásban pedig borzasztó. Annyiféleképpen lehetne helyette magyarul írni, kár, hogy ez az angol szófordulat befészkeli magát a magyar nyelvbe.

winnie - 2020. 10. 20. 19:50

feliratos rész én hibám, javítva. (én szerettem mindig is ironikusan tükörfordítva magyarítani angol dolgokat, lehetőleg még direkt rosszul is, ha több jelentése van, de szerintem csak a blogon:)

tommckay - 2020. 10. 20. 20:21

Őszintén nem tudom mit vártam a borzasztó és logikátlan második évad után. De amikor a főbb dolgokat jobb híján a nagy semmi közepén állva beszélték meg, ott beláttam, hogy az írók semmit se javultak a legutóbbi évad óta…

Aztán meg a főszereplő drámaian elsírja magát mert 1000(!) évvel később már nem létezik egy szervezet. Hát, oké.

Valószínűleg folytatom, de szomorú, hogy nekem továbbra is az Orville adja egyedül azt a Star Trek hangulatot amit szeretnék és nem pedig valamelyik aktuális Trek sorozat.

Mate4182 - 2020. 10. 20. 20:27

Na akkor en itt es most jelentkezem a junkie leghulyebb olvasoja dijra….

Nem is ertem hogy (van tippem…) de sikerult megneznem (ujra) az elso evad elso reszt, es valahogyan azt hittem ez az uj. Szoval amit egy masik post alatt irtam, miszerint nem igazan ertem mivan tekintsuk targytalannak.

Most megyek es megnezem vegre a reszt :D

Ace - 2020. 10. 20. 20:48

Sütee:
“Javítás. A 32. Századba ugrottak nem a 33.ba 3188 környékére 100 kb 120 évvel az össze omlás után”

Igen igazad van 32. század 3188-ba ugrott Burnham. A többiek még nem tudjuk mikorra de remélem ők is ide :)

Mate4182:
Az igen :D

Hallak65:
Ha tippelnem kéne Roddenberry az Andromedát alapból ST sorozatnak írta csak a jogok miatt nem lehetett végül az, szóval szerintem nem annyira nyúlás.

Mate4182 - 2020. 10. 20. 23:51

Na, megneztem vegre :D

Jol megtoltott elso resz volt, jo sok minden belekerult, megsem ereztem tulzsufoltnak.

Siman 9/10es lett szamomra, bar remelem a legenyseg is elokerul 1-2 reszen belul, habar en birom Michaelt, semmi gondom vele ha sok screentimet kap, de a resz vegere kialakult trio kicsit a Picardban osszeallt csapatra emlekeztet, ami OTT egyenlore mukodni latszik de itt nem erre vagyom.

kris.sk - 2020. 10. 21. 00:16

Burnham színészi játéka remekül hozta a világégést. Mindig ennyire szörnyű volt? Tragikus rész volt szerintem, a rendezés egy köpedelem, úgy rángatták a kamerát teljesen indokolatlan helyeken is, hogy alig látszott valami, a pokoli színészi játék mellett. A végére kb. összekapta magát azért a rész, de az első 15 percben Michael magánszáma alatt fizikai fájdalmaim voltak a ripacskodásától.

Blobov - 2020. 10. 21. 08:03

Nem tudom, szerintem borzalom volt. Biztos bealudtam, de nekem semmi logika nem volt abban, hogy a fekete fiú miért menti meg és rángatja magával Michaelt, aki gyakorlatilag semmit nem tett hozzá a meneküléshez.

A színek borzalmasak, a színészi játék tragédia, az álpatetikusság fárasztó, szóval jah, nekem most lett kasza.

Sigismundus - 2020. 10. 21. 08:09

3×01

1000 év nagy idő, valóban új világot, új univerzumot lehetett/kellett teremteni, abban pedig szabadon lehet történetet alkotni.

De hogy volt egy nagy világégés és összeomlott a civilizáció, és senki se tudja az okát, ez túl egyszerű, sokszor látott húzásnak tartottam.

Aztán az a város, a cyberpunk sefteléseikkel, meg Booker a sokáig tartó “nem-akarom-tudni” hisztijével már zavart nagyon. Főleg hogy a végére kiderült, valójában környezetvédő…

Csak a végére nyerték el újra a bizalmamat, azzal a zászlós-Föderáció-pátoszos jelenettel. Nekem a Star Trek a Csillagflottát és a Föderációt jelenti, kész. Úgyhogy remélem erről fog szólni az évad, a helyreállításról.

Remélem a 3×02 már úgy kezdődik, hogy előbukkan a Discovery és keresik Burnhamet, meg ismerkednek a környezettel. Találjanak egymásra mondjuk az évad kétharmadánál, és azzal érjen véget, hogy már rájöttek hogyan kell helyreállítani, ami szétesett.

Ace - 2020. 10. 21. 08:24

Sigismundus:

A Föderáció összeomlása a Dilithium (Föderációs hajók és még sok más faj járműveinek üzemanyaga) tömeges megsemmisülése miatti hirtelen elszigetelődés miatt történhetett ez benne volt a részben ,hogy a többi birodalommal mi van még nem tudjuk lehet más fajoknál meg felvirágzás történt bár valószínüleg nem de jó ,hogy Booker nem kezdte el sorolni kivel mi történt mi a hatalmi helyzet stbi ez így egyszerre sok lett volna szerintem.

CrashBoostZoom - 2020. 10. 21. 09:44

Remélem a romulánok szuperhatalom lettek mert ők nem dilithium-ot használnak a reaktoraikban. :D Bár valószínűleg erre az írók nem fognak emlékezni. :D

punyapapa - 2020. 10. 21. 14:35

Kiskoromban nagy Star Trek rajongó voltam, az összes sorozatot imádtam. Nekem az új filmek is bejöttek, főleg az Into the Darkness. Amikor kijött a Discovery első része, azt megnéztem, és nagyon bejött. De sok dolog miatt nem tudtam nézni, csak a 2. évad premierje ekőtt volt időm ledarálni.
Bár voltak hibái, de én maradéktalanul élveztem az összes részt. Ugyanazt az izgalmat éreztem, mint gyerekként. Egy csillaghajó küldetésének a részese vagyok.
Ne értsetek félre látom a különbségeket, mondjuk a régi sorozatok között. Az tény, hogy a régi sorozatokban van sok rész, ami minden szinteni veri a Discoveryt. Példaként: Locultus, vagy 8472-es faj megjelenése.
De azóta változott a világ, és ami a 90es években működött, az ma nem működne.
Szerintem a Discovery jól megoldotta azt, hogy visszatérjünk a Star Trekhez, és ebben az Univerzumban sok potenciál van.
A Star Warssal összehasonlítva: az új trilógia, meg a sorozatok, minőségileg összeségében jobbak.
De maga a rész:
A 2009es részt leszámítva a legnagyobb retcon. Aki megakar ismerkedni a Star Trekkel, annak a Discovery 3. évada jó belépő. Jó rész, ami ismeret szükséges azt az epizódban elmondjá.

Mate4182 - 2020. 10. 21. 14:56

Na jo most Book vagy Booker? Nekem a Book remlik de annyian irtatok Bookert hogy mar elbizonytalanodtam

CrashBoostZoom - 2020. 10. 21. 16:21

@punyapapa

Miért is retcon ha az idő ahol vagyunk még soha nem volt ábrázolva semelyik sorozatban/filmben? :D

Ace - 2020. 10. 21. 16:28

Mate4182:

Cleveland Booker lehet ,hogy volt Book-nak rövidítve de Booker a neve.

Platschu - 2020. 10. 21. 23:54

3×01

Nagyszerű rész volt, ahol széteffektelték az egész epizódot. Én nem tudom, hogy hány millió dollárból hozták ezt ki, de simán mozifilmes minőség. Több helyen is tobzódtak pl. a vadászatos kis minijelenetben, illetve a végén a boldogan pancsikáló idegen lényeknél. Fel kell kötni a gatyót minden új scifinek és az általam várt negyedik Stargate szériának is, ha ezt felül akarják múlni és lesz rá keretük.

Izland gyönyörű. Jó ötlet volt kimozdulni, mert lehet ugyan vfx megoldásokkal is idegen bolygót létrehozni, de azért a helyszínen forgatás az igazi, pláne hogy én is játam ott (pl. a fehér sóspartú tó egy hőerőmű ülepítőmedencéje, ami a híres Blue Lagoon fürdő melletti sétány. A vízeséses jelenetet pedig Seljalandflossnál vették fel).

S bár nem tetszett a világ elbarmolása, de mégis üdítő az újrafelfedezése. Remélem azért a Burn nem függ össze Burnham nevével. Haha.

Sonequa Martin-Green egyébként teljesen jól játszott, mert itt megmutathatta a színészi képességeit pl. a bedrogozott jelenetnél, ahol a kamerakezelés is szándékosan vele együtt szétesett. Ugyanakkor itt is volt pár cikibb jelenet, mint amikor a Tomb Raider játékokban Lara magát motiválja. Itt is olyan kis bénácskán hangzott, ahogy magában motyog miközben ez csak ilyen dramaturgiai kellék, hogy a néző ne unja el a jelenetet.

Tetszett a sok apró megoldás és technikai design. A scannelő robotok, Book hajója, az új warp animáció, a bevilágított digitális díszletek. Szóval a produkciós design kiemelkedő, mert látszik, hogy nem spóroltak semmivel.

Python - 2020. 10. 22. 21:26

Most SPOILERezek: A 2. részben már van Discovery. ;) Igazából az évad a 3. epizódtól fogja felvenni a vonalát, amikor megint egyben lesz az eredeti legénység.

Python - 2020. 10. 22. 21:31

Az első rész tetszett. És igen, bizakodóan állok az ismételten softrebbot 3. évadhoz.

Joe - 2020. 10. 23. 15:55

Áh ez a két rész fizikai fájdalmat okoz, nem tudom miért nézem még mindig. Valószínűleg, mert nincs más.
Egész korrekt sorozat lenne ha a sztorira koncentrálnának és nem arra, hogy minden hátrányos helyzetű csoportot “támogassanak”.
(1000 év ugrás a jövőbe és még mindig a western style a menő? :D)

Melkon - 2020. 10. 24. 12:22

Joe

Gondolom ugyanazért, amiért én is. Bár a 2. részt még nem néztem meg, volt bennem egy halvány remény, hogy a jövőbeutazással egy fejlett, pozitív, Star Trekhez méltó világot mutatnak be végre.

Áhh, dehogy, nyilván posztapokaliptikusat, mi mást. :D

Úgy tűnik ezer évvel később sem sikerült megtalálni a villanykapcsolót és még mindig félhomályban kell mindenkinek léteznie. Teljesen érthetetlen.

No de legalább lassan jön az új Orville évad kárpótlásul.

gravedigger - 2020. 10. 25. 16:42

Az első rész kifejezetten tetszett és reménykedtem, hátha végre összehoznak egy nézhető évadot, de nem.. ez a 2. rész minden volt amiért nem szeretem ezt a sorozatot, unalmas, jellegtelen karakterek, kiszámítható fordulatok, és abszolút zéró Start Trek feeling…

CrashBoostZoom - 2020. 10. 26. 19:57

Kedves Joe!

Láttál te valaha Star Trek-et? Nem csak néztem hanem láttad is mert a “hátrányos helyzetű csoportok” támogatása az egyik védjegye a sorozatnak.

@Melkon

Nem tudom, hogy miért lepődtél meg ezen ennyire. Trailer-ek, interjúk és egyéb infók mit előre elmondták, hogy mi lesz a helyzet ebben az évadban.

Én kifejezetten örülök, hogy ilyen lett a világ. Végre kiderül, hogy a Föderáció hatalmas fennkölt eszméi mennyit is érnek valójában.

Az Orville meg számomra kuka. Minek nézzek egy TNG rip-off sorozatot ha megnézhetek egy igazi TNG részt helyette?

Yooha - 2020. 10. 27. 08:33

Melkon: Nyilván nem lehet a jövő “szipiszupi”, kell valami konfliktus, valami amit helyre kell hozni.
A Discovery biztos nagy érték lesz, ti. hogy rendelkezik dilithiummal. Meg ha tud hoppanállni, akkor megnézhetik, mi újság máshol.
Zareh-t azt hittem Allan Cummings játsza, de nem.

Ace - 2020. 10. 27. 08:52

gravedigger:

Érdekes mert én pont fordítva gondolnám az első rész nem annyira volt Star Trekkes a 2. epizód már inkább főleg a hajó miatt és mert a Westernes rész szinte minden Star Trek sorozatban van, volt.

Platschu - 2020. 10. 27. 09:40

Most akkor nem lesz heti kibeszélő?

Ace - 2020. 10. 27. 10:05

Platschu: De lesz már elküldtem Winnie-nek csak megcsúsztam vele. A következőt már hétvégén megírom ,hogy minnél előbb kikerülhessen.

Melkon - 2020. 11. 01. 22:33

Yooha

“Nyilván nem lehet a jövő “szipiszupi”, kell valami konfliktus, valami amit helyre kell hozni.”

Heh? Miért, a TOSban, a TNG-ben, a DS9-ban vagy aVoyagerben nem volt konfliktus? Nem vagyok biztos benne, hogy ugyanazokat a sorozatokat néztük.

Zach - 2020. 11. 10. 19:14

A sztori szerint a Föderáció a dilítiumhiány miatt omlott össze. Ez azért fura, mert már 2370 körül megtudta Csillagflotta (és a nézők is a Force of Nature című TNG-epizódból), hogy a térhajtóművek roncsolják a szubtér szövetét.
Vajon miért nem dolgoztak más technológiát az űrutazásra hétszáz év alatt? Vagy próbálkoztak vele, csak nem sikerült? Ez nem derült ki ebből a részből.
Viszont nem lepne meg, ha az új megoldás a spórahajtómű lenne…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz