login |

Pilot: Carmen Sandiego

2020. 10. 22. 15:50 - Írta: Necridus

1 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, pilot-mustra,

A Netflix Carmen, a mestertolvaj címet kapó animációs sorozata tavaly januárban indult, de nemrég már a harmadik évadot is ledarálhatták a rajongók (ó, csak most látom, hogy rejtélyközpontú videójátékokkal indult a CS a 80-as években, majd lett belőle több sorozat is, de már az ezredforduló előtt lecsengett a hype). Emellett még egy interaktív epizódot is kapott idén márciusban, ami elvileg nem kapcsolódik szervesen a sztorihoz, bár a karaktereket célszerű valamennyire megismerni hozzá.

Erre pedig a dupla pilot tökéletesen alkalmas.

De még mielőtt a történetre térnék, kitérnék a stílusára, ami igaz, nem kapta meg az “adult animation” címkét és 7+ korosztálynak ajánlott, de még 22 éves fejjel is kimondottan élveztem az első három részt. Abszolút megengedném kisebb gyerekeknek a környezetemben, hogy nézzék (csak sajnos nincs magyar szinkron, így nálunk nem is lett annyira sikeres. Cserébe a finneknél többször is top10-es lett már), mert nem vérengzős, és nem a sok szenvedés és aljasság kerül középpontba, hanem a főhősnő akciózása.

De ettől még semmiképp sem nagyon gyerekes, szinte már bugyuta sorozat. Főleg, hogy abszolút komolyan veszi magát, és a felszín alatt valódi érzelmek és szörnyű cselekedetek vannak, amik a gyerekeknek nem is feltétlen jönnek át, de úgy is oda lehetnek a CS-ért, a felnőttebbek pedig így más szemmel látják az egészet. A látványt, a 2D-s animációt pedig mindkét réteg egyszerre élvezheti. Az intró például baromi jó és stílusos!

A történet szerint van egy árva, fiatal lányunk, aki egy szigeten nevelkedett egész életében egy V.I.L.E. nevű szervezet iskolájában, ahol tolvajokat képeznek ki (ekkor megjelenik egy alak, akit az eredeti sorozat Carmen Sandiegójának szinkronhangja, Rita Moreno kelt életre). A lány végül letért az általa eddig annyira áhított útról, s megszökött az iskolából, így állt profi tolvajnak, aki a tolvajoktól lop. Bemutatták, hogyan kapta álnevét, védjegyévé váló vörös ballonkabátját és nagy kalapját, s hogyan szerzett Player, a fiatal hacker személyében társat.

Mindezt flashbackekkel tarkítva, néhány perc akció után tették, és emiatt is tetszett annyirat a dupla pilot felépítése. Legelőször megmutatták a vakmerő, tehetséges és okos Carmen Sandiegót bevetés közben, amint egy nyomozó üldözi Párizsban, majd a menekülése során régi ismerősével találkozott, akivel elővették a múltat, és elmesélték nekünk is az odavezető utat. Természetesen az ismerős is megjelent az elősztoriban, ami furcsán is hatott volna, hogy elmeséli neki Carmen azt, amit ő is átélt, de egy frappáns “But have you seen it in my point of view?” mondattal kicselezték a tipikus expozícit. Ügyes lépés!

Amint befejezte a meséjét, visszatérünk a jelenbe, ahol végleg elszökik üldözőitől, és véget is ér a második epizód, így az első két rész abszolút alapozásra ment. Mindenképp meg kell nézni az 1×03-at is ahhoz, hogy tényleg lássuk, mit ígér a sorozat. Ebben pedig már megmutatták, hogy van egy a munkájához nagyon is értő tolvajunk a saját kis csapatával, aki mindenféle kütyü segítségével a V.I.L.E., vagyis a korábbi iskolája ördögi terveit próbálja megállítani.

Ez rengeteg visszatérő arcot ígér (még a párizsi nyomozó is szerepet kapott a rész elejéről), akikkel az átívelésen dolgoznak, hiszen a régi iskolatársakkal újra és újra találkozás mindig valamivel tovább lendíti a főszálat. Van köztük abszolút ellenséges, és van, akinél érződik (és el is kezdték már a felvezetését), hogy csavarnak majd egyet a sztorin.

Mindenesetre Carmen csapata a V.I.L.E. vezetői ellen fog akciózni, amit elsőre úgy tűnik, epizodikusan fognak bemutatni, de azért az előbb említettek miatt sejthető, hogy lesz valami átívelés is. Nem lepődnék meg, ha az évad végére valamilyen végső leszámoláshoz jutnánk. De azért remélem, kitérnek majd a csapat dinamikájára is, mert egyelőre a Playeren kívüli tagok csak a semmiből, eléggé megalapozatlanul jelentek meg. Ráadásul a srác sincs még annyira bemutatva. De legalább Carment azt gondolhatjuk, szinte már teljesen ismerjük.

A sötétben tapogatózás helyett azonban inkább elmondanám, hogy főszereplőnknek, Carmen Sandiegonak a Jane The Virgin sztárja, Gina Rodriguez adja a hangját, társának, a hacker Playernek pedig a Stranger Things-ből ismert Finn Wolfhard, ami sokaknak nyilván semmit nem jelent, hiszen nem a játékukat látjuk, de hangjuk kiváló része a sorozatnak, mindkettőjük szinkronjával meg lehetünk elégedve.

Az akciók közben egyébként olyan érzésem volt, mintha a Totally Spies, és a Spy Kids-filmek szerelemgyermekét nézném. De említhetném a Kim Possible-t is. Igaz, nem annyira csajszis, mint a TS, és nem is foglalkozik annyit a karakter civil életével (mert nincs konkrétan), de nagyjából azt a hangulatot lövi be, ha az akciózásra, kémkedésre és kütyükre gondolunk.

Összességében kellemes kikapcsolódás, és mint írtam, kár, hogy nincs magyar szinkronja (még?), hogy gyerekek körében is ismertebb lehessen ez a lazán 7/10-es animáció.

1 hozzászólás Ne habozz!

co2 - 2020. 10. 22. 20:35

nagyon nézhető sorozat, 7/10-el teljesen egyet lehet érteni. A részek azért egész vegyesek, de a színvonal azért nem nagyon zuhan. És hát az röviden ismertetőt kapunk az adott helyszínről 1-2 percben, hogy a tudományos ismeretterjesztés is meglegyen a megcélzott tizenéves? korosztálynak.
Szórakoztató, szépen rajzolt, vér minimális, erőszak csak a gonoszok ellen.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz