login |

Okkupert / Occupied

2020. 10. 31. 14:50 - Írta: human

18 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika,

A legrémisztőbb sorozat, amit manapság látni? Na jó, azért itthon nézve kicsit más, hiszen tudjuk milyen az a megszállás, viszont onnan vizsgálva, hogy mennyire könnyen összeomolhat a világ, bizony politikai horrorsorozat ez. Bár lehet, nagyot mondok, és csalódás lesz belőle?

Főleg, hogy vannak is bajok azért a Jo Nesbo által készített, a Netflixen itthon is elérhető norvég Okkupert-tel. Legalábbis a most tárgyalt 1. évadjában biztosan.

A történet Norvégiában játszódik, ahol a miniszterelnök bejelenti, hogy leállnak az olajkitermeléssel, és innentől kezdve csak zöld energiát használnak és szolgáltatnak. Ehhez azt kell tudni, hogy Norvégia jelenleg rengeteg kőolajat ad el, és ennek köszönhetően élnek jó létben, építik a saját zöld világukat ott északon.

Nem meglepő módon a régi energiától függő Európai Unió ennek a bejelentésnek nem örül, és nagyjából jóváhagyja, hogy az oroszok “rendbetegyék” a helyzetet, helyreálljon a kőolaj-szolgáltatás. Mindez úgy kezdődik, hogy elrabolják a miniszterelnököt, és miközben teljes sokkban nézi a fegyveres katonákat, közlik vele, hogy akkor az a bejelentése nem volt túl jó, és majd az oroszok felügyelik a visszacsinálását.

A sorozatnak ez az egyetlen igazi ereje: ahogy a civilizált országok közötti katonai szövetségek szinte semmissé válnak. Bár a címe megszállás, de az első évad tulajdonképpen a pilot, mert egy elég lassú folyamatról van szó, pont emiatt ijesztő, szépen kiteljesedik benne az egész.

Tényleg nem akarok aktuálpolitikába menni, de rossz volt nézni, ahogy apróságokon, kis tetteken át erősödnek az oroszok és persze az ellenálló oldal is az évad során – miközben Norvégia szövetségesei ezt jóváhagyják kvázi. Itt tényleg egy demokratikus, haladó országot hagynak magukra. Emellett a dezinformációs hírvilág is kapta az ívet kicsit, és érdekes szálra futott ki az egyik főszereplő újságíró is.

Affiche de la série

Még a pozitívumok és hihetőség mellé tenném a sorozat felépítését, hiszen 1 rész 1 hónapot fed le, szóval nem sietik el azt a megszállást. Amit itt láttunk, az Jack Bauernek fél nap lett volna, a finálé nagyjából a 13. óra eseménye lenne egy 24-évadban. Akkor legalább izgulnánk is?

Amúgy a pilot teljesen úgy kezdett az elnök elrablásával, és az utána eredő testőrrel, mint egy 24 tenné, de aztán átment a néha akcióval dúsított mindennapi emberek oldalra, hiszen az ő szemszögükön át is láthattuk az oroszok térnyerését. Már persze a politika mellett.

Viszont (és most jön a “de”) hiába érdekes maga a felvetés, hogy ilyen országok között milyen egy modern megszállás, a kidolgozás mégis iszonyat unalmas. Pedig vannak merész fordulatok, amik előtt tényleg kalapemelés, de közben meg nagyjából egy karakter sorsa sem érdekes igazán nézőként.

Erről némelyik alakítás is tehet. Pont a miniszterelnököt életre keltő Henrik Mestadot nem szólnám le, mert érdekes ahogy kicsit teszetoszából (ami nagyon megy a színésznek) szépen ráébred a demokrácia összeomlására. Ellenben az étterem tulaj, a lánya, a “CTU”-vezető, az ellenállás főnöke mind-mind borzasztó. És a Jack Bauer-szerű testőrből lett terrorelhárítót hozó Eldar Skar egyszerűen nincs eleget, így az ő története, és nézői érdeklődési pontja is elsikkad végül.

Tipikus 6/10 amúgy az Occupied első évada, amin az alapötlet, és pár komolyabb fordulat átviszi a nézőt, vagyis velem ez történt, de mégsem tud felemelkedni a végeredmény. Valahogy olcsó, és lendület nélküli. Nem pörgésre gondolok, de nem olyan lassan elsöprő politikai thriller, mint ami lehetett volna.

Bár már három évadja van, de biztos nem folytatom. Azért aki látta a többit, az nyugodtan írja be spoilermentesen, ha javult.

18 hozzászólás Ne habozz!

Attila - 2020. 10. 31. 16:07

Az első két évad szerintem brutál jó volt. A harmadikat még nem néztem.

Ancsa - 2020. 10. 31. 17:29

Néztem anno, de két rész után ráuntam (már nem emlékszem az okára). Nem sok sorozatot hagyok félbe, ezt igen.

IA - 2020. 10. 31. 17:48

Nekem bejött, szeretem a politikai thriller műfaját, aminél nem baj ha nem pörgő akció, hanem lassan kibontakozó sztori, helyenként ütős fejleményekkel. Viszont jó tudni, hogy van harmadik évad is! :)

Sigismundus - 2020. 10. 31. 17:59

Spoilerek nélkül, csak nagy általánosságokkal

Első évadot többször is megnéztem. Hogy a színészi alakítás milyen, nem nagyon tudok mit mondani, nem katasztrofális. A karakterek közt valóban nincs olyan akit nagyon a szívébe zárhatna az ember, bár az újságíró, és a miniszterelnök talán, valamennyire, kedvelhető lett.

Az aktuálpolitikai sugalmazás az oroszok miatt, viszont tényleg érdemes megnézni.

A második évad már csak 8 részes. És okkal, szerintem. Több benne az akció, a titkosszolgálati/katonai. És az orosz gazdasági/jogi nyomulás. De a sok kavarásról egy idő után kiderült hogy időhúzás már csak, hogy kitöltsék a 8 részt.

A harmadik évadról nem sok jót hallottam, így csak a tartalmát olvastam el. Hát az alapján megnézni már nem fogom. Mert az kiderült hogy a készítők ebben végképp elvesztették a fonalat, mit is kezdtek el. A harmadik évad amúgy már csak 6 részes, talán pont ezért.

Geza Kovacs - 2020. 11. 01. 02:22

Nagy kedvenc, főleg az első évad. Ezt politikai érdeklődésűként nézni az igazi, nem sima sorozatként, mert úgy biztos sok hibája van. Pozitívumként viszont nem hangzott el a szőke lány a bíróságról. :-)

sorozat/gyilkos - 2020. 11. 01. 10:29

A külpolitikai thillerek esetén (ahogy lényegében ez is az), azt vettem észre magamon, hogy a kidolgozás minőségétől függetlenül 99%-ban csak bosszantani tudnak. Nyilván nem függetlenül attól, hogy ezzel is foglalkozom, és attól sem függetlenül, amilyen felfogásban gondolkodom, látom a külpolitikát.

Egy aszteroida becsapódásból kivirágzó apokalipszisnek sincs se több, se kevesebb esélye, mint ennek a norvég sorozat szcenáriójának, de az előbbi olyan mint az inverz lottóötös, a matematikai esélyeken, a vakszerencsétlenségen túl semmi befolyásunk rá, tehát hajlandó vagyok felfüggeszteni a suspension of desbeliefet, átélni a zsigeri félelmet, és a téligumicsre/újmobilelőfizetés/kreténügyfél civilizált, de teljesen súlytalan problémái helyett átmenetileg beköltözni egy másik világba, ahol a dolgok egyszerű, de élethalál döntésekre szűkülnek le.

Az fenti sorozat valószínűtlenségét viszont mi, emberek adjuk, és a nélkül, hogy a részletekbe belebonyolódnék (amúgy is kimoderálnák, hehe), a sztori alapkoncepciója egyszerre több szempontból is komikusan, lehetetlenül abszurd. Ahhoz, hogy működjön már az indulásnál egy megasharkot kell megugrania.

Viszont, szerencsére(?), a kivitelezés elég szürkén unalmasra sikerült ahhoz, hogy ez itt ne bosszantson fel.

winnie - 2020. 11. 01. 10:39

sorozat/gyilkos: a gondolatkísérletek izgalmasak. és attól, hogy valaki valószínűtlennek látja, a legtöbbhöz a 8 milliárd emberből csak 1-2 kell ahhoz, hogy megtörténjen. akik magasról tesznek arra, hogy valaki valamit valószínűtlennek lát. (ej, de jó polémia is ment anno a 80-as évekbeli handmaid’s tale-ről, aztán azóta meg egyre csak jönnek a párhuzamok.)

“alapkoncepciója egyszerre több szempontból is komikusan, lehetetlenül abszurd. Ahhoz, hogy működjön már az indulásnál egy megasharkot kell megugrania”

welcome to the real world. hány, meg hány cápa volt már csak az elmúlt tíz évben IRL. amikor valaki megnyomja a piros gombot brahiból, az is cápa lesz, de a következményeket rohadtul nem fogja érdekelni.

hiszen ez a sorozatok lényege, nem?. mármint a kis valószínűség. tényleg,t hadd ne mutogassak a valóságra, hogy mennyi, de mennyi olyan esemény történik, aminek minimális az esélye. konkrétan minden konkrét esemény ilyen, utólagosan nézve annak milyen kis esélye volt, hogy 10:29-kor beírsz egy kommentet, amire én 10:40-kor válaszolok?:) amikor viszont megtörténik, akkor az ember hiába érvel azzal, hogy kicsi volt a valószínűség. megtörtént. 100%.

mármint tényleg nem okoskodni akarok, mert az alaptételem az, hogy olyasmikből remek sorozatokat lehet csinálni, amik random szcenáriókat mutatnak be logikus levezetésekkel. (mármint a szcenárió random, de ha a levezetés okés, akkor nincs gond.) de az alaptételtől eltekintve tényleg elég az elmúlt pár évre visszatekinteni, kezdve azzal, hogy mennyi esély volt arra, hogy elszabadul ez a vírus csak azért, mert mondjuk egy konkrét denevér kínában rászart egy konkrét tatu fejére. (csak hasra csaptam, mert akkor is ugyanez lenne a helyzet, ha egy laboráns hibája vagy szándékos biológiai konspiráció lenne mögötte.)

Cave - 2020. 11. 01. 11:09

Bár még nem kezdtem el nézni, de szerintem az alapfelvetés erősen sántít ! Amikor túltermelés van olajból, az árak a béka segge alatt vannak, miért is akarnák az oroszok visszahozni a norvég olajat a piacra ? Az OPEC-kel késélre menő vita van minden plusz hordó kitermelt kőolaj miatt .

Sigismundus - 2020. 11. 01. 11:21

Cave – 2020. 11. 01. 11:09 – Egy közeljövőbeli “near future “, alaposan megváltozott helyzetben a világ a történet kezdetén.

Jo Nesbo 2008-ban írta az alapsztorit, és 2015-ben forgatták az első évadot. Ha végiggondoljuk, csak e kettő közt mi minden megváltozott..

sorozat/gyilkos - 2020. 11. 01. 12:28

@winnie

Nem :) A társadalomban, politikában egy-két ember nem változtat semmit, a nagy változások mögött mindig van egy szélesebb igény arra a nagy változásra, legfeljebb nem látjuk, vesszük észre azokat, csak utólag (sokan még utólag sem.).

A covidot, ill. egy ilyen pandémiát (ami kisebb részben társadalmi jelenség hiszen vírusok mindig is velünk voltak, mindig jöttek, mentek kisebb nagyobb pusztítással), egyébként a virológusok elég nagy pontossággal előrejelezték már évekkel ezelőtt. Hogy melyik denevér, mikor hová csinál, hogy melyik kutató nem tartja be precízen a laborelőírásokat, az mellékes, előbb vagy utóbb történt volna valami hasonló, mert a vírusok így működnek, és a feltételek is adottak voltak hozzá. A handmaid tale példával sem értek egyet, szerintem az sem arról szól, amit jellemzően belelátnak, de ez is olyan vizekre vezetne, ami nem a junkie területe és amit ti elkerültök.

Kicsit másként átfogalmazva a konkrét sorozatkritikámat: nem lehetetlen, hogy történjen valami hasonló, csak iszonyat kicsi a valószínűsége, és ami a konkrét sorozat esetén a legfontosabb, így nem történhet meg (a nagyon erős geopolitikai, külpolitikai erőhatásokkal, logikával homlokegyenest ellentmondó). Másként, más általam sem kalkulált okozati lánccal talán igen, de ahhoz több, alapvető feltételnek kellene megváltoznia. Helyből tudnék vagy 30 oldal unalmas elemzést írni miért, de ugye ez sem olyan terület, aminek itt a helye.

Úgy egyébként senki szórakozásába nem akarok belerondítani, csak a saját nagyon személyes reakciómat írtam le, ettől más még vígan élvezze ezt, hiszen eleve azért csinálták. Norvégia sorsa nem ezen fog eldőlni.

ps: annak, hogy te rövid időn belül válaszoltál a felvetésemre, – és úgy válaszoltál, ahogy -, nagyjából 70% esélye volt. Ez sok tucat hasonló beszélgetésünk alapján bizony elég kiszámítható volt. Hogy öt percen, vagy fél napon belül teszed meg, az gondolom csak attól függ, hogy mikor van időd, de hát az mellékes :D

sorozat/gyilkos - 2020. 11. 01. 12:43

@Cave nem ez az egyetlen, és még csak nem is a legfontosabb ellenérv. :D Mondjuk pl. miért éppen azon oroszok ellenőrzése alá helyezné Európa a Norvég szénhidrogén készleteket, amitől egyébként a szénhidrogén függőségét csökkenteni szeretné? Az egész európai szénhidrogén politika elmúlt 20 éve az orosz függőség csökkentéséről szól, mert hát az egyoldalú függőség bizony kiszolgáltatottság.

E mellett van még vagy vagy fél tucat hasonlóan súlyos, alapvető tévedés a koncepcióban.

De, ahogy mondtam már, ettől még élvezze mindenki, akinek tetszik!

winnie - 2020. 11. 01. 12:54

itt a konkrét, mikro dolgok valószínűtlenségéra akartam célozni a makro viszonylatban lévőkkel. járvány? igen. háború? igen. válasz a kommentre? igen. random emberek elnyomása valami random ok miatt? igen. volt, van, lesz. de a konkrét kiváltó ok vagy a konkrét időpont mindig valószïnűtlennek, sokszor bagatellnek, vagy hihetetlennek, ésszerűtlennek hathat. csak azért, mert nem gondolunk arra a vegtelen számú esetre, amikor nem történt meg a dolog. de ha a big pitcure-t nézed, akkor épp ezért a valószínűtlennek, az észzerűtlennek is eljön mindig az ideje, csak idők kérdése, hogy mikor. és a logikatlannak tűnőnek is, hiszen ki tudja, hogy kit mi mozgat, amit nem is veszünk figyelembe.

ez utóbbi tényleg csak általánosan értendő, nem erre a sorozatra. de külpolitikai témában sokszor elég egy ember.

(ja, és én nem a jó/nem jó, tetszik vagy nem tengelyen írtam a fentieket, az irrelevans, hogy nekünk bejön vagy nem.)

sorozat/gyilkos - 2020. 11. 01. 19:31

@winnie Kíváncsi lettem, milyen példákra gondolsz.

human - 2020. 11. 01. 21:00

bár nem teljesen értek egyet winnievel, viszont szerintem ezt tényleg onnan kell nézni, hogy az alaphelyzetet elfogadjuk randomként, és a megszállás megvalósulása az érdekes. bevallom nekem is vicces volt, hogy az oroszokkal szövetkezne az unió, de túl tudtam rajta lépni. nyilván van akinek már itt elbukik, ez van, szerencsére nem 5 sorozatot mutatnak be évente, van miből választani.

Kissur - 2020. 11. 01. 22:15

24 és Jack Bauer hasonlatok? Politikai thriller? Eléggé felkeltette az érdeklődésem ez a kritika, pedig alapvetően viszolygok a lassú sorozatoktól.

sorozat/gyilkos - 2020. 11. 01. 23:19

@human Persze, ez csak az én személyes ügyem, ill. merengésem, én nem tudok túllépni rajta, ahogy egy mérnök is hülyét kap a filmben két perc alatt összetákolt hidrogénbombától. Ezt elsőre is leírtam, de talán nem volt egyértelmű.

Amiért, jobban belegondolva leírtam, – jó ideje foglalkoztat -, hogy ez a fiktív valóság mennyire tudja befolyásolni a valóságot. A külpolitika lényegét tekintve nagyon száraz, rideg és kivételesen racionális (akkor is, amikor az irracionálissal kell dolgoznia) és zárt műfaj, és viszonylag nehezen boldogul a közvéleménnyel, ami meg általában nem az, mint minden p0litikai kérdésben. Ezt a demokráciákban jellemzően a lépések morális öltöztetésével oldották meg az elmúlt száz évben, rel. sikeresen. Viszont a közösségi média, mint annyi más területen, itt is olyan erős véleményalkotási teret adott az embereknek, ami az ésszerűség szempontjából téves, akár súlyosan téves döntésekhez vezethet. Vannak pozitív jelzések is, de összességében több kockázatot látok ebben.

Kicsit olyan ez, mintha a facen megjelenő emberek véleménye befolyásolni tudná, milyen legyen mondjuk a paksi reaktor technikai kivitelezése.

ps: ha az utóbbi része sok, nyugodtan töröljétek, tekintsétek privát válasznak.

Anna - 2020. 11. 01. 23:57

Évekkel ezelőtt láttam az első évadot, és nem értek hozzá, úgyhogy engem érdekel mindenféle elemzés.

Nagyon szerettem, de én végig azt hittem, hogy az egész szándékosan ekkora hülyeség, hogy ne legyen értelme belekötni.

Ez nem történhet meg, ha csak ennyi történt, ami a sorozatban van, ehhez kb. értelmi fogyatékosnak kellene lennie a többségnek, akkor viszont már kihaltak volna, azért nem jutnak el idáig, és ha valahogy mégis, rosszul vannak ábrázolva, mert ha jól emlékszem, igazán hülye nincs is a sorozatban. Matematikailag megtörténhet, hogy egy rakás 80-as IQ-jú ellentmondásos baromságokat csinál és még önmagának is árt, miközben nem tűnik hülyének úgy általában, na de ne már…

CaTo - 2020. 11. 08. 18:45

Annához csatlakozom. Ez fikció, nem politológia. A megszállás természetéről szól, igazából mindegy, hogy mely országok testesítik meg az érdekköröket. Egy kisebb ország értékválasztása szembekerül a nagyhatalmak érdekeivel. És akkor a kis országnak döntenie kell a reálpolitika meg a szabadságharc között. A sorozatban szerintem ez az izgalmas, hogyan reagálnak a norvégok erre a helyzetre. A személyes karakterek tényleg nem erősek, nincs benne igazi egyéni dráma, de a politikai karakterek szerintem jól vannak megrajzolva, és izgalmas nyomon követni, hogy ki milyen logikát követ, és annak mi az eredménye.
Szóval szerintem nagyon jó sorozat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz