login |

Suburra: a 3. évad – írta speranza

2020. 11. 05. 21:30 - Írta: vendegblogger

12 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika,

L’anima oscura di questa città
Tutto è uguale a duemila anni fa

A gyönyörű Róma egy rafinált csábító. Rabul ejt és nem ereszt. Rengeteg vér folyt már a kétezer éves macskaköveken, és sokan adták volna el a lelküket is azért, hogy egy rövid időre uralhassák az Örök Várost. Ma sincs ez másképp. A Suburra befejező évadjában emelkednek a tétek, a cél immár nem az ostiai kikötő, hanem a város feletti hatalom

Ez a pillanat is eljött, végéhez érkezett a Netflix első olasz gyártású sorozata. Hosszú várakozás után egy olyan szezont prezentáltak nekünk, ami minden bizonnyal meg fogja osztani a közönséget, hiszen – felrúgva az eddig kommunikált előzmény jelleget – gyökeresen eltértek attól az iránytól, amerre az elmúlt két évad során haladt a sorozat. Az első epizód végén nyilvánvalóvá tették, hogy más befejezést szánnak a fiatalok történetének, mint amit a filmben láthattunk. 

A lépés ugyan váratlan, de tökéletesen védhető is. Ha maradtak volna a korábbi történetvezetésnél, akkor sok meglepetés nem várt volna a nézőkre, tekintve, hogy előre tudhattuk, hogy ki azok a szereplők, akiknek mindenképpen életben kell maradniuk. Így több lehetőségük maradt egy izgalmas, váratlan fordulatokkal teli szezon elkészítésére, akadtak azonban más következetlenségek is, amik ennél zavaróbbak voltak. Csalódottnak nem vallhatom magam, jó volt újra látni a srácokat, és kifejezetten erősnek éreztem az évadot (legalább 7,5/10-nek), de nem ilyen fináléra számítottam.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Az előző írásomban, az esélyeket latolgatva nagy reményeket fűztem egy-két mellékszereplőhöz, de egyik tippem se jött be. Lele halála után, vele együtt a rendőrségi szál is teljesen eltűnt a képernyőről, sosem tudjuk meg, mi lett Cristianaval. Hasonló módon, nyom nélkül radírozták ki Gabriellát, Cinaglia exfeleségét is. Pótolható veszteségek.

Jobban bosszankodtam, amikor Sara sorsát letudták annyival, hogy Szicíliában kapott megbízatást egy fogadóközpont vezetésére, de előtte még gyorsan összegyűrte a lepedőt Amedeoval, hogy ezt egy pár sorban közölhesse velünk. Az ágyjelenetnek szemlátomást egyetlen célja volt: pikk-pakk lezárni ezt a szálat. Méltatlannak éreztem, hogy az egyik kedvenc karakterem ilyen kurtán-furcsán távozott.

Na, és ha már a gyors távozásoknál tartunk, az első epizód WTF-momentuma volt az eddigi „főellenség”, Samurai ki(ny)írása, mert ekkor tudatosították a nézőben, hogy senki sincs biztonságban.

A halálával sikerült egy hatalmi vákuumot kreálni, kellett valaki a tátongó űr betöltésére, de a helyére érkező Sibilla és a többi új mellékszereplő korántsem tudtak olyan mély benyomást hagyni maguk után, mint azok, akiknek két évadon át szurkolhattunk/ vagy akiket utálhattunk – ízlés szerint. Samurai ugyan ráhagyta mindenét az újságíróra, de az ő karakterét is gyorsan súlytalanná tették, pedig benne lett volna potenciál.

A fentiekből is látszik, hogy a sietség elejétől kezdve tetten érhető a cselekményben. Egy kicsit összecsapott lett az évad, aminek egyik oka alighanem az volt, hogy most csak hat epizódnyi idővel gazdálkodhattak. Ezen kívül megfogyatkoztak a régi szereplők, így a maradék figurákkal kellett tovább malmozniuk, de ezt a csiki-csukit már nem lehetett sokáig folytatni.

A recept egyébként ugyanaz, mint a korábbi évadokban. Gyorsan megkötött és még gyorsabban felbomló szövetségek, köpönyegforgatás, zsarolás és árulás, csak mindez most az új üzlet, a jubileumi ünnepségsorozat körül zajlik. 

Az pedig, hogy mindenki azonnal rákattan a jubileumra, nekem valahogy nem tűnt hihetőnek, hiszen egy egyházi ünnepségsorozat szervezése elsősorban a Vatikán belügye.

Többször is szóba került, hogy a pápa hozza meg a döntést, aki nyilvánvalóan nem egyetlen bíboros tanácsai alapján formálja meg a véleményét, de rendben van, higgyük el, hogy mégis, és a maffiának rajta keresztül idáig is elérhet a keze. Nascari bíboros különben jól eltalált egyéniség. Pontosan azt a fajta simulékony modorú egyházi méltóságot testesíti meg, akit elvárunk egy ilyen szerepkörben.

Ami a srácokat illeti, a generációváltás továbbra sem akar összejönni. Aureliano mellett már csak Flavio marad, na meg persze Nadia. Spadino pedig ismét kénytelen szembenézni a kómából felébredt bátyjával és mögötte az egész családdal, hiszen őt eddig se vették komolyan. A Manfredit alakító Adamo Dionisi nagyon jó színész, mert őt zsigerből lehet gyűlölni. Olyan szinten tud apró gesztusokkal is visszataszító lenni, hogy azt tanítani kellene. 

A megszokotthoz képest most sokkal érzelmesebb hangnemben folytak a beszélgetések a szereplők között, kezdettől fogva egy búcsúzás jelleget adva az egésznek, ami egy kicsit idegen volt a korábbi évadoktól, viszont ez a szentimentalizmus jól előkészítette a drámát a végére. Emlékezetesek maradnak az olyan laza, vidám pillanatok, mint a képviselő izzasztása, vagy amikor két „király” is ült „Róma trónján”. 

Szépen vitték végig a párhuzamot Aureliano és Spadino valamint Angelica és Nadia között. Ahogy kezdik megismerni egymást, és idővel a kölcsönös utálattól eljutnak az őszinte barátságig. Az egyik legjobban sikerült jelenet a két lány közötti, vetélés utáni beszélgetés, amikor összeomlik körülöttük minden, és Angelica ráeszmél, hogy végig légvárakat építettek. 

A Cinaglia által elkövetett gyilkosság pedig egy ember romlottá válásának tökéletes végállomása volt, de csak azért, hogy demonstrálják, ő már eredendően is indulatos és erőszakos, felesleges volt beleírni a gyerekkori tanár karakterét a múltból, mert sokat nem árnyalt a jellemén.

És ezzel el is érkeztem a nagy fináléhoz, amikor az egyik főszereplő meghozta a végső áldozatot a másikért. Nem ezt vártam, vagyis inkább nem ebben a felállásban, de kétségtelen, hogy így nagyobbat ütött.

A forrófejű, kiszámíthatatlan Aureliano megmentette az egyetlen barátja életét és ezzel Spadino nem csak a szövetségesét veszítette el, annál sokkal többet. Kettejük történetének úgy szakadt vége, akár egy félbehagyott mondatnak, ami értelmét vesztette a másik fele nélkül.

Hiányozni fognak, de tovább húzni már nem lett volna értelme. Kifogytak az ötletekből és a szereplőkből is, hattyúdal kinézete volt az évadnak. Ennek ellenére a Suburra minden hibájával együtt is az elmúlt évek egyik legjobb sorozatélménye marad a számomra.

(A fenti idézet Piotta – alias Tommasso Zanello – S.u.b.u.r.r.a. című számának refrénjéből származik, ami elhangzik a 3×02. epizód elején és végén.) 

12 hozzászólás Ne habozz!

Deny - 2020. 11. 05. 23:51

Nem áll jól a Netflixnek ez a “kevesebb epizódos utolsó évad” szokása. Már nem először volt ilyen, hogy a rohanós tempó miatt veszik el a sorozat korábbi mélysége, mert nem marad idő rá. Itt is ezt éreztem.

Papíron nem volt semmi gond az évaddal, jól összerakott, sőt, még érzelmes is volt, jutott idő a karakterizálásra is, de közben végig úgy éreztem, hogy kevésbé élvezhető, mint az első 2 évad (és nem azért, mert gyengébb lett volna). Egyszerűen túl gyorsan pörögtek az események.

Sajnos korábban belefutottam a film végkifejletébe, így megvoltak az elképzeléseim, hogy hogyan is fog alakulni ez a szezon. Aztán mielőtt elkezdhettem volna, megtudtam, hogy mégsem előzménysztori a sorozat, amit először nem tudtam hova tenni.

Miután viszont befejeztem a sorozatot, azt kell mondjam, jól döntöttek. Sokkal szebb, költőibb lett ez a befejezés, mint a filmes (bár számomra kicsit kiszámítható volt, számítottam rá, hogy ez lesz).

Nem volt hibátlan sorozat, de nagyon szerethető alvilági dráma volt, szuper, szerethető karakterekkel, és tehetséges színészekkel. Alessandro Borghinak nagyon örülök, hogy kezd nemzetközileg is befutni (angol nyelvű szerep a Devilsben), számomra ugyanis ő volt az egyik abszolút kedvenc. De Giacomo Ferrara is zseniális. Sütött róluk, hogy a valóságban is jóbarátok.

A két csaj történetének alakulása nekem is nagyon tetszett, jó volt látni, ahogy egyre inkább közel kerültek egymáshoz.

A soundtrack pedig sokszor zseniális volt, lásd pl. az első rész végét. Ott pedig hangosan felröhögtem, amikor Manfredi magához térésénél egy “ez a hulla most feltámad” szövegű dal volt az aláfestés :D

Hiányozni fog, nagyon szerettem a sorozatot.

speranza - 2020. 11. 06. 07:06

Igen, a soundtrack tényleg nagyon jó, azóta is hallgatom Piotta számait. Jó, hogy említetted, mert az én olasz nyelvtudásom még nagyon gyerekcipőben jár, úgyhogy a “hulla most feltámad”-ra nem figyeltem fel. :D

romanista - 2020. 11. 06. 09:20

Hát, nekem kicsit vegyes érzéseim vannak.
Elég lassan indult be a 3.évad és túl rövid is volt.
Spadino egy “nyuszi” lett az első 2 évadhoz képest, a felesége meg sokkal tökösebb.
Sajnálom, hogy a Netflix kaszálta, mert talán több volt ebben (pl. Rómát ki vette volna át, mert Aureliano és Spadino kishalak voltak, néha amatőr húzásokkal) és emiatt a 3. évad egy kissé kapkodós gyors lezárásnak tűnt, egyértelműen a leggyengébb évad lett sajnos.
A zene továbbra is szuper volt.
Alessandro Borghi ismét jól nyomta illetve Giacomo Ferrara is.

Sidewinder - 2020. 11. 06. 10:47

Egy kérdés!A leszámolásban a végén,miért egyedül ment Aureliano,miközben a legpitibb ügyekben is minimum 4-en mentek mindenhova?

kukac7 - 2020. 11. 06. 11:17

@Sidewinder: aposa kerte meg, hogy legyen vegre tokos es ezt a csalad rendezze le inkabb, hiszen csaladi ugy.

kukac7 - 2020. 11. 06. 11:18

bocs, hulyeseget irtam azt hiszem. :D

danger - 2020. 11. 06. 11:24

Sosem volt tokeletes sorozat, viszont nagyon szeretheto es jo castinggal. Voltak logikatlansagok, de a nagyvonalakban ertheto es koltoi volt a sztori, en ajanlani szoktam Gomorra melle.

og12 - 2020. 11. 06. 12:00

Hiányozni fog ez a sorozat, bár valószínűleg nem volt benne sokkal több.
Tényleg érzelmesebb volt ez az évad, mint az előzőek, de nagyon bejöttek ezek a lazább jelenetek, kedvencem volt az izzasztás, ami alatt feldobtak egy tésztát a srácok. :D
(Spadino felesége pedig erős eyecandy-jelölt nálam)

Itsuki - 2020. 11. 07. 18:24

Én nem értem mi az értelme 6 részes évadoknak… Nekem is fura volt,hogy Spadi nyuszika lett és a csajszija meg… Sajnálom hogy így lett vége,lehetett volna jobb befejezése is de egy vállalható sorozat ez. És az első rész végén lévő Piotta szám nagyon tetszik:D

Mordekai - 2020. 11. 21. 13:31

Kicsit féltem mikor olvastam, hogy eltértek a film befejezésétől, de egyáltalán nem zavart, sőt még jót is tett. Elég hamar lepörgött az évad, hozta a Suburra szintjét, sőt kicsit még javult is. Egy 7,5/10 jár érte.

Megjegyzés a magyar felirathoz: Borzasztó nagy hiba volt a “zingare”-t romának fordítani. Volt jópár olyan jelenet, amikor lekezelően beszéltek a cigányokkal, így aztán elég röhejes, a mikor a feliratban romának nevezik őket. Ráadásul Rómában játszódik az egész, és az olaszoknál is létezik a “roma” szó. A kettőt kellett volna párhuzamosan használni, ha már ennyire polikorrektek akarunk lenni.

Az a szám nekem is bejött:
https://www.youtube.com/watch?v=28Wo0l7IYo0

winnie - 2020. 11. 21. 16:49

pff…, ez nagyon béna. teljesen jogos, itt nem azt kell figyelni, hogy mi a fordító preferenciája, hanem a karaktereken át beszélni.

speranza - 2020. 11. 22. 23:11

Én angol felirattal néztem, ezért a magyarról nem tudok nyilatkozni, de tény, hogy a “zingare” kifejezést használták folyamatosan, eléggé pejoratív hangnemben. Már csak az ilyen apróságok miatt is preferálom jobban az eredeti nyelvet, amikor csak lehet. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz