login |

The Liberator – írta Shyllard

2020. 11. 15. 15:50 - Írta: vendegblogger

13 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, minisorozat,

A Netflix 4 részes sorozata, A felszabadító (ami mini, de lehet, hogy háborús évados antológia lesz belőle) nem csak az időzítésével (premier az USA Veteránok Napján), de vizuális stílusával és központi karaktereivel is igyekezett kitűnni a meglehetősen telített második világháborús média zsánerben. Mégis mennyire sikerült ez neki?

A továbbiakban spoilermentesen kifejtem mire lehet számítani a szériától.

Le kell szögeznem, hogy az adaptált könyvet nem ismerem, csupán annyival vagyok tisztában, hogy megtörtént eseményeket dolgozott fel a történet. A sztori középpontjában Bradley James által alakított Felix Sparks áll, akinek egy fogdára utalt, meglehetősen problematikus osztagot kell helyre ráznia, amiben több, az akkori Amerikai Egyesült Államokban marginalizált csoport tagja szolgál, például mexikóiak, olasz-amerikaiak, cowboyok és indiánok. 

Az elejétől fogva fontos szerepet tölt be a helyzet visszásságának a taglalása, hogy olyan emberek küzdenek hazájukért, akik ott a legtöbb esetben alacsonyabb rendűekként vannak számon tartva – amellett, hogy számos beszélgetés során járják körbe saját helyzetüket, alapvetően mégiscsak egy klasszikus világháborús történetet kapunk.

Úgy éreztem, a készítők próbálták megtalálni az aranyközéputat a kényes kérdések és a szórakoztatás között, ami végül nem sikerült nekik. Ez annak is tudható be, mert hiába akar a sorozat ma is aktuális problémaköröket kihangsúlyozni, a főszerepben egy tipikus amerikai hőst láthatunk, aki a csoportjának mintaértékű tagja. Jószívű, határozott, de szigorú, viselkedésében semmilyen szinten sem mutatja, hogy látna bármilyen különbséget a származások között.

Mivel valós személyről van szó, lehet teljes mértékben hiteles az ábrázolás, de ettől még a sorozatban számomra érdekesebb lett volna egy kicsit rétegzettebb főszereplőnek szorítani. Tény, hogy nekem is rögtön belelopta magát a szívembe, egy percig sem kívántam, hogy balsors érje Felix Sparks-ot, de tökéletességével a fő mondanivalót számomra teljes egészében aláásta.

Sparks egy percig sem áll hozzájuk negatívan, ami dicséretes, de így kicsit mégiscsak fantáziabirodalomban marad. Ha mindenképp történelmi hűségre akartak törekedni, akkor is dönthettek volna úgy, hogy mást követünk végig a 4 részben, nem pedig azt, akinek a lehető legkevesebb köze az előítéletekkel kapcsolatos témakörökhez.

Ebben a tekintetben, ha idei és méghozzá Netflix-es hasonló témakörű alkotást szeretnénk látni, Da 5 Blood-dal sokkal jobban járhatunk. Spike Lee filmje legalább nem fél kényelmetlen kérdéseket feltenni, amitől A felszabadító nagyrészt elhatárolódik.

Pedig nem is arról van szó, hogy nem próbálkoztak, mert tényleg sokszor említik a témát, de pont a kirekesztésben érintett személyek nevének nagyját meg sem tudjuk jegyezni, akinek meg mégis, annak a keresztnevét csak egyszer-kétszer dobják oda nekünk. Papírmasénál a marginalizált személyek semminél sem többek, mindannyian ellentmondásos, problematikus szereplők, de egyikőjük lelki világába sem igen kapunk betekintést.

Ehhez kapcsolódóan viszont a németek tekintetében sokkal inkább remekel a sorozat. Minden részben kapunk legalább egy felismerhető ellenséges tisztet, akiket minimális szinten megismerünk, s nem egy esetben még valamennyi szimpátia is kialakulhat bennünk feléjük.

Viszont ugyanúgy, mint a csapat tagjainál, a németekre szánt játékidő is elenyésző, így az ő belső konfliktusaikba is csak felületesen látunk bele. Egy valamit viszont mindenképp sikeresen képviselnek: sokkal, de sokkal érdekesebb lett volna a sorozat, ha a történéseket az ő szemszögéből láthattuk volna.

Tehát hiába jó és dicséretes a kényes kérdésekkel (pl. rasszizmus) való foglalkozása a sorozatnak, ha nem merték vagy nem akarták magukat teljesen elkötelezn a téma mellett. Így hát ennek hiányában kapunk egy klasszikus háborús történetet, ami legalább helyszíneiben igyekszik sok társától eltérni. Dél-Olaszországból egészen Németország szívéig barangolunk el a széria alatt, a katonák harcolnak mezőkön, városokban és hegyekben is, méghozzá meglehetősen sokat, ennek kapcsán nem is lehet igazán panaszunk.

Mindezt az elsőre is szembetűnő művészi megvalósítással igyekeztek még inkább kiemelni. Az animált körítésnek köszönhetően hiába ezerszer látottak a helyszín típusok, egytől egyig új színben tűnnek fel, végig maradandó élményt nyújtva. A stílusnak köszönhetően viszont korántsem tudom mindenkinek ajánlani a sorozatot, hiszen a töredezett, lecsupaszított effektek sokakat teljesen eltántoríthat a széria élvezetétől. Aki viszont szereti a hasonló, félrealisztikus animációt, az semmiképp sem fog csalódni.

Betekintve forgatási képekbe, elképesztőnek találtam milyen mértékben alkalmaztak kék hátteret, miközben a sorozat során a színészek egytől-egyig mindenféle probléma nélkül mozogtak környezetükben. Az első pillanattól fogva valóságosnak éreztem a helyzeteket, talán azért is, mert mondjuk egy Undone-nal ellentétben a készítők egy percig sem alkalmaztak kísérleti elemeket a vizuális megvalósítás során. S valahogy innen nem is hiányzott, mert így az egész légkör egy történelem könyves, esetleg képeslapos hangulatot kapott.

A színek és díszletek régi korokat idézték, még talán realisztikusabbnak is hatott a The Liberator, mint sok élőszereplős társa. Viszont annak ellenére, hogy vizuálisan remekel, hangeffektekben annál kevésbé alkot maradandót. A fegyverek, robbanások, harci zörejek minősége legjobb esetben is közép kategóriásnak nevezhetők, ami egy Dunkirk-öt követően mindenképpen csalódáskeltő.

Tehát a sorozat két fő eleme közül az egyik mindenképp kiemelkedő, de csak is azoknak, akik vevők a hasonló animációs megvalósításra. Viszont a vizuális stílus újdonsága meglehetősen hamar elmúlik, s annak hiányában, a kényesebb témák boncolgatásának felületessége mellett nem marad más, mint egy klasszikus, sokszor látott második világháborús sztori. Amit… be kell vallanom, a felvázolt problémák ellenére annyira nem is bántam.

A gyorsan darálható 4 rész, ha nem is mély, de mindenképpen élvezetes. Ebben pedig nagyrészt közrejátszik, hogy egyre ritkább a tényleges háborús sorozat vagy film, így annyira nagyot talán már nem is kell nyújtani, hogy egy alkotás aktuálisan kiemelkedő lehessen a zsánerben.

Kellemes, jól ismert sztori a nácik elleni harcok tömkelege, melyek révén A felszabadító, ha még kevesebb sikerrel is, de azért mégiscsak próbált valami mást is adni a nézőknek. Karakterei ha nem is mélyek, de legalább érdekesek, még ha többségük nevét nem is lehet megjegyezni. A főszereplő tipikus, de klasszikus háborús hős, aki ha nem is rétegzett, de legalább példamutató magatartást tanúsít.

Összességében ajánlani mégsem tudom senkinek sem teljes szívvel A felszabadítót. Ha hasonló vizualitással rendelkező, mégis tartalmasabb darabra vágyik valaki, akkor annak ott az Undone vagy a Libanoni keringő. Ha klasszikus háborús alkotás megtekintése a cél, Az elit alakulatot még mindig semmi sem üti, (mellesleg Sparks és Winters párhuzama iszonyat nyilvánvaló, s ebben a tekintetben is az utóbbi magasan jobb társánál), a rasszizmus harci környezetben történő taglalása pedig a Da 5 Blood-ban sokkal inkább szíven ütheti az embert.

A felszabadító csupán egy kellemes, kényelmes háborús sorozat tudott lenni, afféle biztonsági játék különleges külsőben, amivel bár semmi különösebb probléma sincs, kifejezetten kiemelkedő elemekkel sem rendelkezik. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de kétlem, hogy hosszan fogok rá emlékezni.

13 hozzászólás Ne habozz!

Skate - 2020. 11. 15. 16:25

Egy részt bírtam. Azt is nagy nehezen. Nagyon felesleges darab lett.

winnie - 2020. 11. 15. 16:28

én elkezdtem nézni, bár csak lassabban haladok vele. meglepett, hogy flashbackes (nem tudom, hogy kellemesen vagy kellemetlenül, lehet, hogy csalódás lesz egyeseknek, hogy a háborús kezdés után visszaugranak a piszkos tizenkettő összeszedésére és gatyába rázására), de kifejezetten pofás, de nekem ez a stílus mindig is bejött.

(az meg nem semmi, hogy itthon ennyire sikeres lett.)

Scat - 2020. 11. 15. 16:37

Fura, nekem az időzítés alapján az első világháború vége jutott eszembe. Kinek mi.

Általában tetszeni szoktak az írásaid Shyllard, de várható volt, hogy egyszer lesz ennek másik véglete. Végtelenül sajnálom, hogy a kritika kétharmada arról szól, hogy nem emeli ki a sorozat a rasszizmust, mint témát. Tényleg ilyen marha fontos ez? Ennek is erről kellene szólnia? Csak nekem jön ki a könyökömön?
Ráadásul a főszereplő is egy “tipikus amerikai hős”. Jesszus…

Kifejezetten örültem neki, hogy nem ilyen kioktató, tanító-nevelő sorozatot csináltak egy háborús szériából. Persze oké, Spike Lee ezt meg tudta oldani a filmjében, de neki minden filmje erről szól, szóval esetében ez nem kihívás.

Hozzáteszem négy részben részletes karakterábrázolást kár várni. Az is kisebb csoda, hogy a főszereplőt sikerült árnyalni úgy, hogy alapvetően a harci eseményeken volt a hangsúly.

A sorozat inkább az apróságokban remekel. Bár valóban nem könnyű megjegyezni a katonák neveit, mert ritkán halljuk és változik is az egység összetétele, de tele volt bajtársi hangulattal, élcelődésekkel, amik inkább az egységet árnyalták elsősorban, nem a katonákat. Utóbbiakat csak minimálisan, bár az is igaz, hogy nem a rasszizmusról nyavalyogtak eközben. Vérzett is a szívem.

Az viszont kifejezetten tetszett, hogy a németek is kaptak arcot. Nem árnyak voltak, akik mindenkit megöltek, aki élt és mozogott. Régi vágyam egy az ő szemszögükből szóló sorozat, ami nem az érzékenyítésről szól.

Ez az animációs stílus, ami a Kamera által homályosanra emlékeztet, szokható volt, de nem lesz a szívem csücske. Sokkal szívesebben néztem volna így vagy úgy, nem pedig ezzel a köztes megoldással.

Amondó vagyok, hogy akik egy korrekt kis háborús sorozatot néznének, amik nem a tipikus, Normandia, Ardennek helyszíneken játszódnak és szeretik, ha egy nyolcvan évvel ezelőtti történet nem a manapság felkapott és örökké közbeszédben tartott “divat problémákról” szól, azok nyugodtan nézzék meg. Mozgalmas és hangulatos, nincs benne mögöttes nevelő szándék.

winnie - 2020. 11. 15. 16:55

scat: a könyökön való kijövés kapcsán az illúzió meg lehet, ez teljesen valid dolog, de itt azért észben tartom én is, még akkor is, ha egy téma sokszor jut el hozzám, hogy egyrészt ez nem úgy működik, hogy valamit egyszer feldobnak és akkor pipa, hanem tisztában kell lenni azzal, hogy ha tetszik, ha nem, minden, ami issue, pozitív vagy negatív, tetszik vagy nem tetszik, szubjektíve az adott embernek legyen örömteli vagy zavaró, az folyamatosan napirenden lesz, amíg issue. ez alaptétel. nyilván, ha megszűnik IRL, akkor a fikcióban sem nagyon lesz téma. bár, ha világbéke lesz, akkor a háború fikció talán ugyanúgy igényelt marad.

másrészt, és ez a fontosabb, és szerintem sokan erről feledkeznek meg, hogy itt alkotói szemszögről van szó, nem nézőiről. attól, hogy a néző 1000 filmet és sorozat(epizód)ot néz meg egy évben, addig a készítő csak pár évente egyet csinál (ha sorozatepizód, akkor meg évi 2-3-at). ez azért durva különbség. a néző telítődni tud hamar valamivel, de a készítő csak egyszer tud arról beszélni, amiről akar, egyszer kap hangot (és akkor is csak pár órára!), akkor nem azt fogja nézni, hogy ki mikor mit mondott, mit nem kell mondania, ez abszurd lenne, és nem is csak azért, mert 2-3 éve megvan, hogy mit mond, szóval a novemberi mondandókkal, meg a 2020-asakkal nem tud mit kezdeni.

és itt vissza tudok kanyarodni arra, hogy mindenki másra érzékeny. ami számomra elég idegen, mármint az, hogy valaki összerezzenHET egy témakörre. legalábbis én nem nagyon tudok olyan témát elképzelni, amire így reagáljak (oké, ha őszinte akarok lenni, ez nem igaz, amikor kisgyerekekkel nem bánnak jól, az nekem is necces – ld. raising hope, de ilyesmiről senki nem fog direktben sorozatot vagy filmet csinálni, inkább az ellenkezőjéről, szóval én megvagyok:). általában, legyen bármi is a téma, mindig az alkotói szemszöget keresem, ahogy írtam múltkor neked, rögtön az az első dolgom, hogy az ő nézőpontjára vagyok kíváncsi, itt is (mint minden más sorozatnál) elolvastam azonnal több interjút (itt nem volt podcast, hogy azt is hallgassak), hogy mi volt a motiváció, mit akart eljuttatni a nézőkig, stb. nyilván mindenki másra rezonál, de én általában mindig értékelem, ha valaki kimondja készítőként azt, amit ki akar mondani, ami a lelkét nyomja, amiről beszélni akar. eszembe nem jutna, hogy egy valid mondandóra csak azért legyintsek, mert tegnap már egy haverral kidumáltam a témát. a mondandó attól még nem veszít semmit, hogy időrendben máskor tapasztalom meg:)

és ez egyébként az itteni írásokra is igaz, azt mindig süvegelem, aki a nézőpontját hirdeti a blogon vendégbloggerként. ld. te is, shyllard is. még akkor is, ha nem értek egyet ezzel-azzal, mint ahogy például nekem a liberatorban nem nagyon ez járt a fejemben, mint ahogy abszolút híve vagyok a gáncs nélküli lovagoknak is, ennyire már leigázott hollywood, hogy szeressem a foltmentes jellemeket, szóval a főhős is bejött.

Zsombi2002 - 2020. 11. 15. 16:58

Tegnap ledaráltam, eleinte zavart a lag, de az első rész végére megszoktam. Nagyon izgalmas jelenetek vannak benne, háborús cuccokat amúgy is szeretem. A végén szembesülni vele, hogy igaz történet az alapja, azert így pár karinál kemény. Nekem 8/10 volt.

Shyllard - 2020. 11. 15. 18:04

Scat: azért is emeltem ki a rasszizmust, mert nekem teljesen az jött le, hogy ez a fő témája a sorozatnak a háború mellett. De értelek teljesen, valószínűleg, ha főleg elején, meg aztán időközönként nem éreztem volna, hogy újra ameg újra elsőrángatják a témát (mint pl. első részben mikor az Amerikát is megjárt német tiszt ecseteli, hogy ott sincs egyenlőség), akkor fel sem hozom. Így viszont, hogy több beszélgetés is zajlott róla, nekem valahogy nagyon felemásra sikeredett. Ha egy sima, klasszikus felépítésű osztagot követtünk volna végig ugyanezen történeten szerintem sokkal jobban tetszett volna nekem is a sorozat. Így viszont, mivel maga a sorozat erőltette a rasszizmus témakörét, engem nagyon zavart, hogy csak ioyen tessék-lassék módjára ásták bele magukat.

clegane - 2020. 11. 15. 18:26

Scat: van ez az “Unsere Mütter, unsere Väter” c német háborús sori (“Generation War” az angol címe), amit én már régóta meg akarok nézni, de még nem kerítettem rá sort, na azt sokan dícsérik, mint német szemszögből ábrázolt második világháborús sorit.

Scat - 2020. 11. 15. 18:52

Clegane:

Láttam már és tényleg meglepően jó. Nézd meg egyszer.

De bizonyos szereplők beleerőltetése miatt nem vagyok vele teljesen elégedett.

Necridus - 2020. 11. 15. 21:45

Ritkán nézek VH-s filmeket/sorozatokat, így ez érdekelt, viszont az animáció nagyon taszít – hát amikor megláttam, milyen hosszú egy rész, egyből hátrébb került a listámon.

Szeretem a hőssztorikat, azt se bánom, ha nagyon tipikus a főhős, a valós történeten alapuló VH-s sztori pedig különösen vonzó. Ez az emberi történelem egyik legfontosabb eseménye, természetes, hogy érdekli az embert, még ha csak animáltan, kicsit átalakítva is láthatja.

Bármennyire is írtál sok negatívumot, nekem fokozta az érdeklődésem a sorozat iránt, a napokban most már tényleg előveszem majd. Úgyhogy köszi, nem mellesleg nagyon jó írás lett!

Eva - 2020. 11. 16. 12:51

Véleményem szerint vannak olyan könyvek/színdarabok/filmek, amik közös jellemzője, hogy behúz a világába. Ami után az az érzés marad, hogy ebből MÉG!
Szerintem aki kicsit is többet fogyasztott, mint a nagy átlag a háborús témájú könyvekből, filmekből, s mondjuk amerikai szerzőt is olvasott már, annak lejött, hogy Sparks egy stilizált amerikai tiszt, (akkor is, ha valós személyről mintázták), és igen, tisztára Winter volt, az egysége pedig szintén tipikus olvasztótégelyként funkcionált. Ha ezt kb az első rész végéig elengedted, akkor behúzott. A film nem drámát mesél el, hanem történelmet. Azt viszont nagyon amerikai módon teszi. De ettől még működik.
Szívem szerint középiskolásoknak ajánlanám megnézésre, hátha utána már lecsúszik A huszonkettes csapdája is.
Részemről a végén, amikor felsorolják, hogy a 157-esek mennyi kitüntetést kaptak, az volt igazán döbbenetes.

Shyllard - 2020. 11. 16. 16:30

Necridus: Köszi a pozitív visszajelzést, illetve örülök, hogy kicsit jobban megjött hozzá a kedved, van mit szeretni a sorozatban :)

pytta - 2020. 11. 18. 09:01

Nekem gyorsan lecsúszott. Kicsit túlságosán hasonlít a Band of Brothers-höz, vagy én legalább is túl sokszor hasonlítottam össze a kettőt nézés közben, és sajnos mindig utóbbi került ki győztesen.
De ha ettől függetlenül értékelném, akkor egy nagyon jó 2. vh-s történet, és ezzel az animációval még valami plusz is volt benne vizuálisan (a sztorihoz meg a kirekesztett – indián, mexikói – karakterek adtak hozzá).
Szóval azt a szűk négy órát megéri rááldozni.

Gabika72 - 2020. 11. 28. 21:24

Nem volt Winters se szent, a könyvből elég jól kiderül, a sorozat elég szépen heroizálta a karaktereket.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz