login |

Pilot: Industry

2020. 11. 16. 15:50 - Írta: human

10 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Bevallom az HBO-s Ipar előzetesei alapján nem értettem, hogy miért kiemelt pont ez a premier a csatornánál. A megnézése után már valamennyire el tudom fogadni, azonban a másik oldalról egyáltalán nem.

A történet egy olyan pénzügyi cégnél játszódik, ahol az ügyfelek próbából félmilliárd fontokat szórnak el 1-1 befektetésre (half a yard olyan jó kifejezés rá). Ide kerül be egy csapat egyetemről kiszabadult fiatal munkatárs, akiknek bizonyítani kell, hiszen pár hónappal később már csak egy részüknek lesz hely a cégnél, a többieket elküldik.

Mindannyian felettesek alá kerülnek, akik széthajtják, kizsákmányolják, de közben meg érdekes módon el is fogadják őket, ha bírod a melót akkor a csapat része leszel. Süt az egészből a nagy tétek érzése, ahol nincs idő tökölni, vagy hibázni. Meglepően emberi, miközben jéghideg is, nagyon furcsa volt ebből a szempontból a pilot.

Nem kerülgetem a negatívumokat, kinézetre ez a sorozat iszonyat szürke, amit a zene is megfejel. Nem tudtam miért, de amikor a végén kiírták, hogy a Girls-ös Lena Dunham rendezte, akkor felnevettem, és mindent megértettem ebből a szempontból.

Amúgy érdekes, mert az a tipikus angol-sorozatos kinézete van, mármint a semmibe beleolvadó steril, laposfényes digitális megoldás, ami nyilván direkt ilyen, mert nem akarnak a style over substance hibájába esni, mindent a történetnek adnak. Talán ez az indok. Pedig ott is tudnak szépet csinálni, nem minden angol darabot lehet a fentiekkel leírni.

Ellenben, pedig nekem fontos, hogy egy dráma ne így nézzen ki, a történet mégis elkapott. Pedig mondhatnám, hogy túl sok a szál, hiszen a pilotban 4 karakter is fontosabb kiemelést kap, így elmerülni sem lehet túlzottan bennük. Ennek ellenére a végére már érdekelt mi lesz velük. Ha ez legalább Suits-szinten lenne fényképezve, akkor ezerrel várnám a folytatást.

Amúgy a Suits azért is beugrott, mert az egyik fiatal munkatárs nem végzett egyetemet, és bekamuzza a dolgot. Mármint hamis iratokat is benyújt meg minden, érvényesül egy elismert cégnél úgy, hogy valójában fel sem vették volna. De persze lehet, hogy az igazi hasonlítás az elvárt kinézetre egy Succession lehetne.

Ezen kívül még az is durva volt, hogy a szexuális zaklatáshoz mennyire cinikusan állt az Industry. Tényleg van a történetben pár olyan húzás, ami a nagyobb drámák közé is beteheti majd. Oké, a nagy fordulat a pilotban eléggé messziről látszott, de elnézem neki, mert közben meg jól levezették a nyomást, és a különbséget a semmiből feltörő srác és a beleszületett az egészbe lassú kényelmes között. Amibe jól illik a hamis diplomás középre.

Tényleg nem gondoltam volna, hogy érdekelni fog mit hoznak ki a sorozatból. A pilot még így is “csak” 7/10, de írtam miért nem tudott feljebb kúszni.

10 hozzászólás Ne habozz!

Python - 2020. 11. 11. 03:12

Nem mobdom, higy ez az új Tőzsdecápák, de jónak tűnik. Van itt minden: csalás, szex, drogok, pia, és nagy üzlet is kötődik. Spoiler: Egyből egy túlhajszolt gyakornoki halál is befigyel. Szóval a brókerek és a tőzsde könyörtelen, kizsákmányoló de nagy pénzeket villantó világát elég jól, és lépésről lépésre kezdik el bemutatni. A főszereplő afro csajszi karakterének háttértörténetének sötét foltjai kifejezetten érdekelnek. Nálam 7-7,5/10 körül megér a nyitány.

Diapolo - 2020. 11. 16. 16:13

Meglepően jól sikerült. Nem vártam volna, de érdekes volt, bár nekem kérdés, hogy hosszú távon ez hova tud kifutni. 7/10

winnie - 2020. 11. 16. 16:25

mennyire tűnik “darálósnak”?

Anonymus - 2020. 11. 16. 16:31

Tetszik ez az HBO-s irány ahol a felső gazdagok életét mutatják be. (Utódlás, Zudhattad volt, meg most ugyebár az Ipar)

Anonymus - 2020. 11. 16. 16:58

Tudhattad volna*

Python - 2020. 11. 16. 17:35

@winnie: Holnap a 2. rész után megírom. ;)
Van benne dinamika, de lassan építkeznek a karakterekkel és az 1 réz végén kezdett felgyorsulni a fő szál. A 2 epizód után tisztábban látunk majd.

Python - 2020. 11. 16. 17:38

@human: A 60 fő bróker és pénzügyi gyakornokból kb. 30 fő marad a cégnél 1/2 év után. ;)
Szóval a nagy nyomás miatt én még több stiklit, drogokat, bulikat, szexet, stb. várok a főhősnél meglévő stiklin túl.

turosz - 2020. 11. 16. 17:53

Mostanság “szezonja” van a hasonló sorozatoknak, az észt A bank és a német Bad Banks is kb. ezt hozza. A hogy azok is, ez is bejött. Nekem az arányok, üzlet-magánélet-karakterépítés, egyensúlyban voltak.
Várós a második rész, de ha tartja a színvonalat, akkor én darára fogom gyűjteni.

Python - 2020. 11. 17. 21:36

@winnie: Nyugodtan daráld majd le egyben. A 2. rész is lassan építkezett.

Shannen - 2020. 11. 21. 20:56

Így két rész után úgy érzem ki fogok tartani a végéig, de nem nagyon tudom megfogalmazni, hogy miért és ez elég furcsa.
Alapból nem értek ezekhez a pénzügyi dolgokhoz, fogalmam sincs miről beszélgetnek, és azt sem értem, hogy miért akar valaki ilyen helyen dolgozni egyáltalán.
Azon a csajon kívül, aki bekamuzta a diplomáját, egyelőre semelyik karakter nem érdekel, de ez persze még változhat a későbbi epizódokban.
Borzasztó rideg az egész sorozat, amire a fényképezés és a zene is ráerősít.
Mindezek ellenére mégis leköt. Lehet csak azért, mert pont annyira távol áll tőlem ez a világ, hogy érdekes belelátni picit még akkor is ha taszít az egész.
Ebből a szempontból illik a Succession-párhuzam, hiszen az a világ is taszít, de hát azért az fényévekkel jobban megírt sorozat persze. Igaz, ott is kb. a 4.résznél találtak magukra a készítők, szóval még az Industry is javulhat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz