login |

3 hozzászólás Ne habozz!

Caligvla - 2020. 11. 22. 18:07

Még csak az első öt részt láttam, de az alapján úgy érzem, hogy ezt a késő X generáció, korai Y generáció tagjain kívül nem nagyon fogják értékelni. Bár folyamatosan hangoztatják, hogy gyerek rajzfilmről van szó, a gyerekek a rengeteg popkulturális, meta, közéleti vagy világpolitikai téma miatt igazából a poénok 90%-át nem is fogják érteni, a késő Y generáció, vagy a fiatalabbak pedig semmiféle nosztalgiát nem fognak érezni a sorozat kapcsán, mert ők már lemaradtak az eredetiről. Ráadásul a mai hiperérzékeny világban az is komoly bűn, hogy mindkét politikai tábor képviselői megkapják benne a magukét. De volt olyan kritika, ami a crazy meg a nuts szavak használatát is számon kérte a sorozaton! Aki viszont a késő 70-es évek, korai 80-as évek szülötte, valószínűleg jó adag nosztalgia mellett, széles vigyorral az arcán fogja nézni a sorozatot, mert egyébként zseniális.

winnie - 2020. 11. 22. 20:21

szerintem/remélem ez azért nem fog gondot jelenteni, mert a hiperérzékenység nem azt jelenti, hogy mindenki mindenre érzékeny, hanem csak azt, hogy mindenkinek van egy érzékeny pontja, amit hangoztat, de egyébként sok minden lepereg róla. csak ugye mivel mindenkinek van valami gyenge pontja, ezért az jön le, hogy mindig “felkapódik a víz”, holott nem a massza reagál egyszerre, hanem csak szépen sorban mindenki talál valamit:) ld. a legutóbbi pár napban mondjuk pár, eddig semmire nem ugró autista, illetve őslakosok+montanai eltűnt nő hozzátartozók. akik viszont itt meg sem rezdülnek, tippre.

wolke - 2020. 11. 22. 23:14

Most, hogy újra indult a sorozat, nem lenne rossz, ha leadnák magyarul a régi évadokat :-) Ha jól emlékszem csak az elsőhöz készült annak idején szinkron.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz