login |

NCIS: New Orleans: kezdett a 7. évad

2020. 11. 23. 15:50 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: kritika,

Olyannyira be akart kezdeni a hármas számú NCIS-sorozat, hogy még főcímre sem volt ideje (nyugi, a harmadik részben már van boom-boom-boom), pedig, ha az elejéről kiveszik a világ legértelmetlenebb flashforwardját, akkor még az is belefért volna a dupla szezonnyitó első felébe. (Most komolyan, tényleg annyira fontos volt előre jelezni a “Pride és a farkas”-jelenetet?)

Miközben az NCIS félig-meddig a múltban folytatódik, az NCIS: Los Angeles meg a post-COVID jövőben, addig ez a változat belevágott a járvány közepébe, vagyis jobban mondva az elejébe, márciusba (még mielőtt a jelenbe ugranak), amikor gyűlnek a halottak, illetve amikor a tengeren lévő járművek gondokba ütköznek kikötéskor. Valószínűleg ezért is kellett a két rész a kezdéshez, hogy a járványos szálra (Loretta-val) és a krimire is maradjon elég idő, miközben a többiek alapvetően csak karakterizálnak, meg némiképp anakronisztikus módon vírusoznak, és látjuk, hogy hat rájuk mindez.

Nyilván nem meglepő, ha azt mondom, hogy az előbbi két szál korrekt volt (a hajós nyomozásnak volt persze szárazföldi vetülete is), leginkább a vírusfenyegetésnek köszönhetően, hiszen a nyomozók a hajón valami újjal találkozhattak, és magának az ismeretlen fertőzésnek a veszélye végülis korrekt módon megemelte a téteket.

És ennek kapcsán, bár olvasom a kommentekben, hogy “megint vírus” és “megint maszk”, ami hiába jogos, hiszen nem arról van szó, hogy folyton ugyanazt mondja el egy készítő, hanem egyszerűen minden írócsapat szeretne foglalkozni a témával, így aki több sorozatot néz, az koncentráltan át fog esni ugyanazon a témán újra meg újra. Tényleg érdekes látni az írói döntéseket, és azt is, hogy a 3 NCIS 3 féle utat választott.

Miközben a bázisos szenvelgés és Pride magánélete nem túlságosan érdekelt, a kórházazásnak és a nyomozásnak a kezdést valamennyire sikerrel abszolválták a szememben a készítők. Nyilván annyira nem ütött, hogy csapot-papot félrerakva hirtelen rendszeres néző legyek, főleg azért, mert az, hogy a Rita-t alakító színésznő állandó szereplő lett, nem arra utal, hogy a magánéletet hosszabb távon hanyagolni akarnák. Az pedig továbbra sem hat meg.

3 hozzászólás Ne habozz!

torjack - 2020. 11. 24. 21:52

LA fronton majd összedobok valamit, ha továbbra sincs gazdája.

winnie - 2020. 11. 25. 04:56

okés:)

Narxis - 2020. 12. 03. 07:37

A 3 NCIS közül ez a legérdekeseb már több évad óta nekem. New Orleans ad egy kis hangulatot, Scott Bakula pedig megunhatatlan. A többi karakter is érdekes bár az új srác kicsit még kérdéses. Nekem a farkasos jelenet baromira tetszett mert megint megy a találgatás, hogy haluzik-e Pride holott szerintem az valódi farkas volt és a kijárási tilalom vagy üresebb utcák miatt bemerészkedett a városba.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz