login |

Star Trek: Discovery – 3×07: Unification III – írta Ace

2020. 11. 30. 20:26 - Írta: vendegblogger

41 hozzászólás | kategória: kritika,

Féltávhoz érkezett a Discovery harmadik évadja. A múlt heti akciódús epizód után most más, klasszikusabb vizekre eveztek a készítők.

A címet látva néhányan elcsodálkozhatnak, hogy miért szerepel a hármas szám benne, és vajon hol lehet a Unification egy és kettő. Akiket ez foglalkoztat, azoknak a Star Trek: The Next Generation – 5×07-08 adja meg a választ, ugyanis ennek a duplának a címére utalnak. (Nem kell megijedni, nem kell ismerni a TNG-részeket, viszont tökéletes kiegészítést nyújtanak, ha valakit komolyabban érdekel, mi köze a vulkániaknak a romulánokhoz, és mit is akart Spock nagykövet.)

Szóval a jelenlegi epizód kicsit foglalkozott a kánon múltjával, miközben tovább gondolta a mitológiát, amit régebben megkezdtek, és még Picard-os utalást is kaptunk, amivel próbálják kicsit összefűzni a jelenleg futó sorozatokat. A tovább mögött folytatom spoileresebben.

Az epizódban végre válaszokat kapunk, mi is történt a Föderáció egyik legnagyobb alapító tagjának számító Vulkánnal, és az évad fő rejtélyének számító Burn (Kiégés) is kapott egy kis szeletet.

Burnham továbbra is a Dilithium kristályok majdnem egyidejű pusztulása után kutat, és az előző részben begyűjtött feketedobozok segítségével sikerül is némi eredményre jutnia. Vance admirális továbbra sem lelkesedik a kutatás iránt, viszont beavat minket, hogy bizony a Föderáció dolgozott alternatív utazási módokon, amit már amúgy is sejtettünk, de jó, hogy végre kapunk konkrét választ erre is, bár ezért ugye nagy árat fizetett a csillagközi szövetség.

A Vulkán szerencsére nem pusztult el, ami nem meglepő, hiszen, mint tudjuk nem a 2009-es Star Trek filmek alternatív idősíkján (Kelvin Timeline) vagyunk, hanem az eredeti (Prime) idővonalon, ahol csak a Romulus semmisült meg. (Elnézést kérek azoktól, akik már torkig vannak ennek a magyarázásával, de úgy érzem, időről-időre nem árt rendbe tenni ezt, hiszen nem mindenki ismeri annyira behatóan a Star Trek történelmét.)

Tehát a Vulkán megvan, csak már sajnos nem része a Föderációnak, sőt összeállt egy régi ellenlábassal, méghozzá a romulánokkal, akikkel jelenleg a bolygón is osztoznak. Szintén felhördülhetnek a kevésbé keményvonalasak, hogy hát ez mégis hogyan lehetséges: bizony itt kapcsolódik be Spock nagykövet, és a már emlegetett TNG dupla epizód, de mint már említettem, az igazán fontos dolgokat elmondják nekünk.

Burnham közben folyamatosan őrlődik azon, vajon mennyire is tartozik még a Discovery legénységéhez, ami azért meglepő abból a szempontból, hogy a hajón jelenleg szolgálatot teljesítők gyakorlatilag csak miatta vannak itt a jövőben, bár nem ő kért tőlük ilyet – azért gondolnia kéne erre is. (Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy nekem is feltűnt, hogy Michael karaktere kicsit sokat sír mostanság, és valószínűnek tartom, hogy ez nem egy az egyben a színész hibája, egyszerűen csak ilyen instrukciókat kap, de egyetértek, szerintem is kezdik túltolni.) Az írók azért igyekeznek tovább szítani ezt a tüzet, és még inkább feszítik a karaterét érzelmileg, méghozzá azzal, hogy a Vulkánon előkerül az anyja is, mint Qowat Milat nővér.

A Vulkán immáron Ni’Var, remek továbbgondolása Spock víziójának, ami nem biztos hogy úgy valósult meg, ahogy ő annak idején eltervezte, de érdekes látni, hogy a folyamat, amit ő elkezdett, és ahogy akkoriban mondta (miszerint a tényleges újraegyesítéshez még évszázadokra van szükség), most itt van, eltelt az idő.

Ahogy mostanában már lenni szokott, a Discovery-t nem várják tárt karokkal a Ni’Var-on, még jó, hogy Burnham tisztában van az ősi szokásokkal. Vagy mégsem? Az biztos, hogy a romulánok behozása a vulkániak mellé bámulatos, mert így a logika mellé ez a közös faj megkapja a hatalmi intrikázás lehetőségét is.

Volt még egy szál az epizódban: a Discovery-n megüresedett elsőtiszti pozíció betöltésének kérdése. Sejtettem, hogy előbb-utóbb megpróbálkoznak ezzel a felállással, annyit utalgattak rá korábban, de reméltem, hogy még egy darabig nem kerül sor rá. Meglepőnek meglepő volt Saru döntése, de nem biztos, hogy ez volt a helyes. Kíváncsi vagyok, hová akarják ezt a szálat kifuttatni, de nálam sajnos ez a döntés aláássa vezetőként meghozott döntéseit. Amiért már csak azért is kár, mert mellette okosan építik a kapitány diplomáciai érzékét, mindenképpen dicséretesek a T’Rinával folytatott beszélgetései, és a diplomáciai csatornák nyitvatartása a Ni’Var és a Föderáció között.

Az epizód megint kicsit a régi Star Treket idézte, és itt nem az utalásokra gondolok, hanem a felépítésre, szerkezetre. Az újraegyesítés több fronton is megtörtént, nem csak a romulán-vulkáni viszony ábrázolásán, hanem Michael és Gabrielle újratalálkozását is idevehetjük, de még a legénység is egységes döntést fogadott el. Ha tömören kellene jellemeznem, akkor a ”tárgyalótermi” epizódok listájához írnám hozzá a 3×07-et, ez az alműfaj már régi Trek-hagyomány, és szinte az összes eddigi sorozatban előfordult már.

Féltávnál vagyunk, de az évadban még van bőven tartalék. A fő rejtéllyel tényleg lassan haladunk, és a többi szál is parkolópályára került ezúttal (gondolok itt a Georgiou és Kovich karaktere közti rejtélyeskedésre, vagy akár Adira Trill emlékeinek feltárására). És mindenképp említsük meg, hogy megemlékeztek Anton Yelchin-ről is a USS Yelchin említésével, valamint Leonard Nimoy-nak és az általa megformált Spock-nak is komoly emléket állítottak.

41 hozzászólás Ne habozz!

walaki - 2020. 11. 26. 18:23

Ezzel elvesztettek. Pedig a 2. évad kukázását követően drukkoltam nagyon, mivel ígéretesen indult ez a 3. évad.

SPOILER
Az, hogy geometriából megbuktak az írók, nem új, így nincs mit meglepődni azon, gőzük sincs, mi az a háromszögelés. Mivel sok sorozat ilyen tudománytalan, ezen ne is akadjunk fenn. (Három egymást metsző gömb legrosszabb esetben 2 egyértelmű pontot jelöl ki a térben, de csak akkor, ha rosszak a mérési adatok, egyébként 1-et.)

Az viszont, ahogy elbántak a Vulkánnal, gyalázat. Logikátlan az egész, ledegradálták és széttrollkodták az egész vulkáni kultúrát. Mindenkinek saját igaza van? Hol maradnak a tények és a logika? Még a “need of the many” mottót is sikerült porba tiporni. Ezért egyszerűen nincs mentség, és nincs bocsánat, kuka. Pedig még csak nem is vagyok ST fan, mégis hassogassaja az egísz az fülem!

Sajnálom, nagy kár érte, mert a reboot egész jól indult.

Nézőke - 2020. 11. 27. 20:24

na ez már jobban tetszett, de csak két dolog miatt:
Leonard Nimoy! és… USS Yelchin.
Szép dolog volt az íróktól, és alig várom, hogy a Kirk navigátorállomásra is ellátogassanak.

A romulánok mint szimpatikus fél? hátjó. Fél romulán fél vulkán faj? hátjó.
NAde… Michael rácsodálkozása,hogy mivé lett a Vulkán, íííííííróóóóóóóóóóóóóóóók
Egy éve (és 4-5 hete) már ebben a korban van,de még egyszer sem nézett utána mit ír a történelemkönyv a testvéréről és családjáról?

Maga a szertartás bár logikán alapul, mégis érzelmi meggyőzés volt. Nem éreztem, hogy azért mert lassú zenét játszanak Michael vallomása alatt, bárki meggondolná magát. De aztán a visszalépése jó döntés volt.

A vöröske mint egyes..értem én, és aranyos, ahogy fogadja, nade… taktikai érzék? nulla. Azonnali döntés felelősen? nulla. Világosan megfogalmazott mondatok? nulla. Hadi és fegyvertechnika? nulla.

Nem értem, lyukat akar Saru beszéltetni a fenyegetések hasába?
Hozzáteszem,hogy Saru se jó kapitány…csak sodródik az eseményekkel.

Most fog beindulni a főszál.

matiqu - 2020. 11. 27. 20:49

@walaki: Az írók geometriából pont nem buktak meg. 3 pont azért nem elég a pontos helymeghatározáshoz, mert nem csak térben hanem időben is el kell helyezni az eseményt(azaz meg kell határozni az általad emlegetett gömbök sugarait). 3 adott sugarú gömb valóban maximum 2 pontot jelöl ki a térben, viszont 3 ismeretlen sugarú gömb már végtelen pontot.
Példa a való világból: a GPS helymeghatározáshoz is egyszerre 4 műholddal kell kommunikálnod, hogy meg tudd határozni a térbeli pozíciódat(és egyúttal időben is elhelyzed magadat, nagyjából mikromásodperces pontossággal).
És akkor arról még nem is beszéltünk hogy fogalmuk sincs milyen sebességgel terjedt a Burn, ami egy újabb ismertelen.

Én pont múlt héten voltam kiakadva, hogy hogy akar Burnham 3 ponttal háromszögelni térben, de kiderült hogy az írók mégis értenek a geometriához, csak Discovery tudományos tisztje nem.

Dober - 2020. 11. 28. 15:50

Szegyen, hogy a resznek a Unification III cimet adtak utalva a TNG ket epizodjara. Azoknak meg a reklamszunete is tobbet ert, mint ez a Discovery resz.

heidfeld - 2020. 11. 28. 22:51

Az a fő probléma, hogy hajlamosak vagyunk a régi, szeretett Star Trek sorozatokhoz mérni. Pedig nagyon más.
Túlzás volt,majd’ ezer év ugrás. Nyelv változásaira ott az egyetemes fordító, de a Kiégés ellenére, sokkal nagyobbnak kellene lennie a technikai fejlődésnek.
Eddig határozottan tetszett az évad, bár tényleg nincs egy erős, központi figura, és az ellenfelek is egyszerűek. Michael-t alakító színésznő kicsit jobb, de a meglepődés, csodálkozás nagyon nem megy..Hihetetlen, hogy túl volt játszva..
Book /karakter-színész/ nagyon rendben. Trill jó, többiekkel korábban sem volt gondom, lehetnének többet!
Vélhetően, egy hatalmas bulin, rekord mennyiségű alkohol elfogyasztása után pattant ki valaki fejéből, hajnal 4.15-felé, hogy a romulánok legyenek szimpatikusak, logikusabbak a vulkániaknál… Nos, egyik legfurább,nagyon nem működő ötlet ötlet volt, Star Trek történelemben.
Szép volt. Leonard Nimoy-féle megemlékezés, és ahogy Tilly mellett kiálltak.
Többi, eddigi mélypontja a 3 évadnak.

Sigismundus - 2020. 11. 29. 10:28

Tetszett, megint, bár vannak benne kétséget ébresztő dolgok.

Az alapsztori rendben van, amolyan Picardos feladat, az idegen kultúrát jól ismerő terrán a helyi szokások szerint próbálja meggyőzni a másik fajt. (Picard klingon szakértő volt, velük mi van? )

930 év nagy idő, és tényleg, itt esett le, hogy a Discovery még jóval az előtt ugrott a jövőbe, mielőtt a romulanokkal megkezdődtek volna Picard találkozgatásai a TNG idején.. Ez az ötlet amit az írók erre kitaláltak, a Vulkan+Romulan, kivonul/maradna, jó volt

Ami kétséges nálam is, az Saru döntése Tilly mint Egyes (még ha ideiglenes is) kinevezésről, és ennek tapsviharos elfogadásáról. Személyiségre sem az aki keményen tudna parancsolni. És képzettségre sem, a Híd állandó tisztjeihez képest sem. Úgyhogy nem tudom mi lesz.

Ha már Michael alakítása került megint szóba, a könnyes szemmel suttogás a jelentőségteljes kinyilatkozásoknál engem is zavar.

Platschu - 2020. 11. 30. 21:51

3×07 Unification III

A sorozat talán egyik legjobb epizódja volt, még ha gyakorlatilag egy költséghatékony, erősen spórolós epizód is volt a meglévő dìszletek között. Nem kell ide állandó űrcsata, ha jó a történet.

Foglalkoztak Picarddal, elővették a Vulkániakat, a Romulánokat és persze Spockot. Be kell valljam, hogy azért Leonard Nimoy jeleneténél még én is elérzékenyültem. Michael pedig néha abba hagyta a sírást is, mert most tényleg rekordot döntött. Az anyja nekem nem volt szimpi, mert szerintem rém kínos volt a hátba támadása, amit próbáltak utána kimagyarázni. Pláne úgy zavaros a kapcsolatuk, hogy legalább 10-20 év eltelt egymás nélkül.

Ugyanígy tovább léptek a nevelőszülein, mert alig lettek említve. Azt hittem ki lesz játszva az a kártya, hogy összeolvadt Sarekkel és valamilyen hiper-szuper módon a szellemét leképezik egy új vulcani technológiával.

Georgiou is hiányzott innen, mert ő 7 évig a “pótanyja” volt a Shenzou hajón.

Az sem tetszett annyira, hogy nem foglalkozik Spock életútjával, holott én kiváncsi lennék rá a helyében. Bár most nem spoilerezheti el, hogy mi lesz a Strange New Worldsben.

A sok vulkáni-romulán szót sem ismertem, de bízom benne, hogy legalább ti tudtátok követni az utalásokat.

A B-szál egy kicsit kilógott Tillyvel. Hogy lehet őt ilyen rangra emelni? Ez butaság szerintem, még ha átmeneti időre is szól, mert minden más tiszt akadémiát végzett és tapasztaltabb, mint ő. Erre Stamets is támogatja? Ez nekem túl cukormázas-szirupos, hogy mindenki szeret mindenkit és nincs semmi fúrás-faragás. Mármint írói szempontból, így hogy emelsz ki karaktereket, hogy ütközteted őket, ha az alapcsapat tagjai ennyire családias kapcsolatot ápolnak. A hajón továbbra is túl sok a statiszta, holott a kb. 80 legénység szétoszlana a fedélzeteken.

* * *

Így is akkora a nagy Romulán Birodalom egyetlen bolygóra korlátozódik a Burn miatt?

Valaki írta a YouTubeon, hogy a Ni’Var nevet T’Pol valamilyen mentőhajója után kapta.

Yelchinről is hajót neveztek el, ami szép gesztus.

Arról sem volt szó, hogy a Logic Extremist vulcan csoport megpróbálta megölni Burnhamet az 1. évadban, pedig ezt is megemlithették volna.

Vance admirális is tisztázta magát, mert már olyan elméletet is olvastam, hogy a neve az “advance” szónak a rövidítése, tehát akár AI is lehetne.

Shyllard - 2020. 11. 30. 23:30

Nagyon tetszenek ezek az írások, bár mindig csak a spoilerig olvasom el, mert első évadig láttam csak a sorit. Illetve biztos vagyok, hogy volt már erről szó, de mennyire is részese Bryan Fuller a sorozatnak?

walaki - 2020. 12. 01. 01:22

@matiqu: bocs, de amit írsz, annak se füle, se farka.

Először is, két gömb vagy nem metszik egymást, vagy egy pontban metszik egymást, vagy kör mentén metszik egymást. Egy harmadik gömb ezt a metszet kört (pontot) vagy egy pontban, vagy két pontban metszheti. Szó sincs végtelen számú pontról, akármekkorák is a sugarak. Az csakis akkor lehetne, ha a gömbök középpontja egybeesne, de azt tudjuk, hogy nem így van.

Másodszor helymeghatározásnál nincs értelme ismeretlen sugarú gömbökről beszélni. Pont az a lényeg, hogy három ismert ponttól való távolságról beszélünk. Ez pedig azt jelenti, hogy a gömbök sugara eleve ismert.

Végül a GPS, elméletileg 3 műhold tökéletesen elég a helymeghatározáshoz. Azért használnak a gyakorlatban többet, mert a) egy műhold bármikor kieshet, b) ilyen távolságban és sebességnél már fellép a relativisztikus torzulás, így a mérés mindenképp pontatlan, és több műhold adatait interpolálva csökkenthető a mérési hiba.

Na, de nem akartam ennyire belemenni.

Ace - 2020. 12. 01. 06:53

Shyllard:

Sajnos Bryan Fuller viszonylag korán otthagyta a sorozatot mint showrunner talán a Pilot dupla epizódnál tevékenykedhetett aktívabban. Nem tudjuk pontossan mennyit merítenek az ő ötletéből(valamenyit biztosan felhasználtak hiszen még mindíg kiírják mint executive producer) csak azt tudjuk kicsit más fajta inkább antalógia szerű sorozatot akart.

Shyllard - 2020. 12. 01. 08:37

Ace: köszi az infót, de az írások alapján nélküle is érdemes kitartani :)

Silver-sama - 2020. 12. 01. 09:28

Az nem számít, hogy ez egy másik világ, más fizikai szabályokkal?

Ace - 2020. 12. 01. 09:50

Platschu:

“Így is akkora a nagy Romulán Birodalom egyetlen bolygóra korlátozódik a Burn miatt?”

Én nem gondolnám ,hogy így van. Csak azt tudjuk ,hogy Romulánok költöztek a Vulkánra és közös útra léptek.
A Romulán csillagbirodalomról konkrétan nem nagyon tudtuk meg mi is van lehet ,hogy máshol van a székhelyük de az is lehet ,hogy teljessen széthullott és csak itt ott van még azért kisebb nagyobb kolónia. Talán késöbb megtudjuk.

gumimaci - 2020. 12. 01. 12:15

Ha kivennék a TREK szót a címből (és nem kényszerítenék Sonequa-t arra, hogy színészkedni próbáljon), akkor egészen élvezhető sci-fi sorozat lehetne.
De ez így csak egy FAKE Star Trek, amit Kínában gyártottak.
Mikor jön már vissza az Orville?

Melkon - 2020. 12. 01. 12:28

gumimaci

Elvileg abban reménykednek, hogy 2021 vége előtt, gondolom a covid betett nekik is.

Viszont ez nagyon rosszul hangzik, remélem, hogy a színészgárda egyben tud maradni és nem kell a szerződések lejárása miatt lelőni season 3-al. :(

Egyébként teljesen érthetetlen számomra, hogy Seth MacFarlane helyett (aki bejelentkezett érte) inkább Alex Kurtzmanra bízták a franchiset.

ST_Gyuró - 2020. 12. 01. 13:11

Majd valamikor jövőre. Talán. Ha visszatér. (De ha kivennénk, akkor elég nagy plágium lenne a sorozat a sok Star Trekes utalásával, nem megoldás. Igazából mindenki életében eljön egyszer a pillanat, amikor megreked, nem képes haladni a korral és mammogni kezd, hogy bezzeg az én időmben. Evolúció van. A sorozatok, a franchise-ok is változnak. A mostani friss rajongók 30 év múlva a Discoveryre hivatkozva fogják az akkori Star Trekre mondani, hogy az nem is Star Trek, pedig épp ugyanúgy az lesz az is. Akkor az lesz A Star Trek.)

Pistu - 2020. 12. 01. 14:22

Nézőke +1 a logikátlan részletekre, egyre idegesítőbb nekem a sorozat. Vajon hány üveg szemcsepp fogyott el megint a fogatáson? Már azt vártam, hogy a vulkániak is elpityerednek.

Nézőke - 2020. 12. 01. 14:26

ez off,de ide is kirakom ,korábban felvetettem,hogy későn érkeznek a hetik.

Ace: VALÓ IGAZ! Elnézést!
okt 16 blog okt 20
okt 23 blog okt 27
okt 30 blog nov 1
nov 6 blog nov 9
nov 13 blog nov 16
nov 20 blog nov 23
nov 27 blog nov 30

megkövetem magam, AZ ÉN BALGASÁGOM.
Ugyanis STAR TREK DISCOVERYT írtam be a keresőbe mindig, mivel annyi a tartalom,hogy nem tudom letekerni mindig a napi híreket, és most jöttem rá, hogy STAR TREK et kéne beírni,mert akkor fel is dobja az újat is.

Elnézést kérek.

köszönjük a heti kibeszélőt :)

Ace - 2020. 12. 01. 14:51

Nézőke: Semmi gond. Örülök ,hogy sikerült rendbe tenni ezt.

Igen én is mindíg inkább a Star Trek-et írom a keresőbe akkor feldob mindent ;)

Amúgy a hétvége marad ki a Pénteki premier után mert nem mindíg van időm sajnos Szombat vagy Vasárnap megírni a post-ot de próbálok igyekezni vele mindíg.

Nézőke - 2020. 12. 01. 14:53

…közben a logikátlanságra van még egy felvetésem:

miért nem kérdezi senki, hogy hogyan keveredtek ide 930 éve halott tagok?

Vagy nem figyeltem? Eddig azt szűrtem le,hogy jó nagy titok ez az időutazás, és az admirális igyekszik nem megosztani senkivel.

Most akkor már nyílt titok?

Ace - 2020. 12. 01. 15:21

Hát ha van egy kis eszük akkor inkább elmondják mint ,hogy kiderüljön késöbb ,hogy hazudnak és gondolom ha már elmondják azt is hozzáteszik ,hogy mellesleg minden organikus lényt megmentettek a galaxisban.
(A Vulkániak között él már egy ideje Burnham anyja aki egy megbecsűlt rend tagja és ő is időutazó szóval talán könyebben szemet húnytak)

Amúgy igen az időháborúk miatt ez komoly bűnnek számit ebben a korban kérdés ki vonhatná felelőségre őket most ,hogy a Föderáció már nem pandurkodik.

Scat - 2020. 12. 01. 19:33

A korábbi résznél már kitértem Májkül folytonos suttogására, úgyhogy azt most mellőzöm.
Bár a maga módján szórakoztató, hogy az anyja is ezt csinálta, ha jól rémlik. “Ha két lángelme találkozik”.

Hozzáteszem, az tetszett, hogy az anyja nem hagyta békén és feltette a keresztkérdéseit. Végre valaki! Nem pátyolgatták és tutujgatták egymást, hanem volt egy karakter, aki kicsit túltudott ezen lépni.

Maga a Ni’Varos történet okés volt, Discovery mércéhez képest kiugróan jó, Star Trekéhez nézve átlagos, talán kissé az alatti. De élveztem, hogy a Discovery legénysége (Saru, Májkül, most már Tilly + 77 statiszta) helyett vulkániakat és romulánokat is láttam. Felüdülés volt.

Az pedig, hogy Tillyt ideiglenes első tisztnek nevezik ki, a világ legnagyobb baromsága. Komolyan, ennyi erővel a medveállatkát is előléptethetnék.
Kb. ugyanolyan karakteres mindkettő. Az meg, hogy a statiszták ennek nagyon örülnek, meg sem lepett. Ebben a legénységben Sarun kívül mindenkiben annyi egyediség és jellem van, mint egy marék földben. Egy, maximum két tulajdonsággal rendelkeznek.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a sorozat olyan nagyvonalakban bánt a statisztákkal, hogy igazából senkit sem lehetne kiemelni első tisztnek. Mégis ki lehetne az? Stamets, az örök labilis? A hajódoki? A kormányos? A néger barátnője? A szőke csaj, aki öt-hat rész óta szerepel többet öt másodpercnél? Az ázsiai pali? Nekik vannak egyedi jellemvonásaik is?
Igazából meg sem lepne, ha bedobnának egy új szereplőt, vagy a trill fiúlányból lenne végleges első tiszt. De őt is csak azért tudom elképzelni, mert többet tudunk róla annál, minthogy egész egyszerűen csak létezik. Kapott egy önálló történetet, amivel a legénység 90%-át már kapásból felülmúlja. Még ha olyat is, amilyet.

Hiányzik Lorca.

matiqu - 2020. 12. 01. 19:57

@walaki: nem akarok én se nagyon belemenni a matemetikai okoskodásokba, de ha már ilyen diszkréten lehülyéztél akkor mégiscsak válaszolok

Nem állítottam hogy három adott sugarú diszjunkt középpontú gömbnek végtelen metszéspontja lenne egymással, természetesen 0,1 vagy 2 metszéspontjuk van. Azt állítottam(vagy legalábbis azt akartam állítani lehet félreérthetően), hogy mivel nem ismertek a gömbök sugaraik ezért végtelen sok kombinációja van ezeknek a gömböknek, így ebből(bár az egyes esetekben maximum 2 pont jön ki) mégis potenciálisan végtelen pontot kapunk.

Mert hiába mondod hogy nincs értelme ismeretlen sugárról beszélni, amikor ebben az esetben a sugár bizony ismeretlen.
GPS esetén azért nem feltétlenül ismeretlen az adott gömbök sugara, mert a, ismert a rádiósugarak terjedési sebsségét(fénysebesség), b, ismer(het)ő a pontos időt, így a műhold időadatából meghatározható mennyi ideig utazott a rádióhullám és ezt megszorozva a fénysebességgel kijön a távolság. Ebben az esetben elég lehet a 3 műhold(bár így két pont jön ki a számítás végén, de az egyik nem a Föld felszínén lesz, szóval hétköznapi esetekben kizárható). De ha nem ismered a pontos időt akkor nem tudod kiszámolnai a gömbök sugarait, ezért kell egy negyedik műhold is aminek segítségével már egyértelműen kijön a pontos idő és a hely is.(Hidd el nekem hogy így van, egyetemen még kézzel is számoltam GPS koordinátákat)

Jelen esetben nem ismerni sem a Burn eredetének időpontját, sem a Burn terjedési sebességét. Kíváncsi lennék, hogy ennek a két adatnak a hiányában te hogyan állnál neki a gömbök sugarainak kiszámításához.

Nézőke - 2020. 12. 01. 22:48

..én nem értek ilyen módon a fizikához,de:

egy falon lenne felragasztva heggyel kifelé három szög egymás alatt, függőlegesen. A középsővel egy szintben elkezded fújni a lufit 10 centi távolból. A középsőhöz ér oda először a lufi széle,és ha nem durranna ki, a léggömb növekedésével később éri el a másik kettőt,amivel a durranások közötti miliszekundum alatt eltelt távolságot visszaszámolnám a középső szögtől, és tlaán meglenne a lufig közepe.
DE!
ha balra és jobbra is el vannak tolódva a függőlegeshez képest, és még egy ferde fal jellemezné azt,hogy ne egymás alatt,hanem eltolódva legyenek “hátrafelé”,akkor így elképzelve sehogy nem tudnám belőni, hogy honnan fújják a lufit, hiába tudom a kidurranások idejét.

De sztem nem is ez a lényeg,hanem hogy az egyszeri néző (én),aki nem ért hozzá, elhiggye,hogy így ki lehet találni, pláne a Ni’var eszközzel.

Zach - 2020. 12. 01. 23:41

Ebben a részben már egyértelmű, hogy annak ellenére nem dolgozott ki a Föderáció alternatív utazási módot, hogy hétszáz éve tudták, a térhajtóművek roncsolják a szubtér szövetét. Így jogosnak tűnhet a Ni’Variak vádja, miszerint a Föderáció elpazarolta a
dilítiumot az egyre nagyobb szükségei kielégítésére.
Az, hogy a romulánok a Vulcanra költöztek, nem meglepő, hiszen a Picard-sorozat is megerősítette a Romulus 2387-ben bekövetkezett pusztulását. Bár ott van egy saját államuk és flottájuk is, azt is láttuk, hogy sokan közülük nehezebb körülmények között élnek. Így érthető az átköltözés a jóval fejlettebb Vulcanra.
Mivel ez a sorozat folytatásos sztori, eddig nem volt lehetőség tárgyalótermi epizódra, mint a korábbi szériáknál, most ez is megvolt. Tilly kinevezése szerintem is gáz, nem tudom, miért pont őt választották (talán a tüköruniverzum Tilly kapitánya adta az ötletet). Lehetett volna a helyettes felváltva a többi, tapasztaltabb tiszt. És valóban túl érzelgős volt az epizód, főleg a vége felé.

Scat:

Lorca nekem is hiányzik (az 1. évad 14. része óta). A “szőke csaj” Sara Mitich, aki az első évadban Airamot játszotta, annak halála óta pedig Nilsson hadnagyot (nem ártana végre megtanulnod a karakterek nevét).

Platschu - 2020. 12. 02. 02:12

Biztos olvasták a rajongók reakciót a korábbi évadok kapcsán, mert azért milyen tragikomikus volt már, amikor az ágyban Bookkal a messianisztikus küldetéstudatáról ironizáltak.

Ace - 2020. 12. 02. 08:00

matiqu, walaki:

Ezért is jó mindig a Star Trek mert gondolkodásra készteti az elméket :D

DJackson - 2020. 12. 02. 17:33

Hagy szóljak hozzá én is a háromszögeléshez:
Ha van 3 ismert pozíciójú vevő és hozzájuk tartozó sugár, vagy mérési idő (konstans terjedési sebességet feltételezve), akkor annyiból már max 2 pontra lehet leszűkíteni a jel forrásának helyzetét.
Ha a terjedési sebesség ismeretlen, attól még lehet pozícionálni (igaz nehezebben), mert lényegében csak a detekciós idők relatív különbségei számítanak.

Source: Fizikus vagyok és 1.5 éve egy valódi rádiós pozícionáló rendszeren dolgoztam, stochastic gradient descent alapú trilaterációval. Pozícionáltam sugarak és mérési idők alapján is. Térbeli tomografikus plotokat is csináltam az összes koordináta valószínűségéről, szépen látszódtak a lokális minimumok.

Amúgy kifejezetten jó eddig az évad! Minden eddigi ST sorozat első 2 évadja elég gyenge lett, utána kezdtek el csak szárnyalni. Remélem itt is ez lesz a tendencia!

DJackson - 2020. 12. 02. 17:52

Amúgy ha a mérési időkben volt pontatlanság, ami ilyen kis különbségek esetén biztosra vehető (a Vulkániak is említették), az valóban több különböző lehetséges pozíciót (lokális fg minimumot) eredményezhet. Elég nagy távolságokra is lehetnek egymástól, ami magyarázhatja miért nem tudják még ennyi információ alapján leszűrni. Ez amúgy nekem is sok fejfájást okozott.

Davenator - 2020. 12. 03. 01:53

Kész öröm volt olvasni ahogy megvitattátok ezt a háromszögeléses dolgot. Komolyan, le a kalappal. Valóban ez az egyik legnagyobb erőssége a franchisenak, gondolkodásra ösztönzi az elmét. Nem csoda hogy mennyi tudóst inspirált már az évek alatt.

De lássuk be hogy a star trek sohasem volt tudományosan pontos, mindig halandzsáztak mindegyik sorozatban, esetleg az aktuális tudományos áttöréseket vették alapul. Szerintem nem is akkora baj ha tudományos pontatlanság fordul elő benne, (ez igaz a legtöbb sci-fire) mert ennek ellenére is élvezhető és hihető (az átlag nézőnek legalábbis)

Engem még mindig sokkal jobban bosszant a sorozat következetlensége, az állandó sírás, és istenem, miért nem oldja meg a problémát egyszer valaki más Michaelen kívül? Annyira köré épül az egész hogy hihetetlen. Ráadásul sok esetben ő maga a probléma okozója. Nem. Lepődnék meg ha kiderülne hogy a Burn is miatta történt. BURNHAM… Az anyja pedig hogy tudta túlélni a zuhanást “utcai ruhában”, amikor Michael épphogy megúszta páncélban? És hogy került a Vulkánra ha nincs térhajtásra képes hajó? Essof 4 a bolygó ahol landol ha jól emlékszem? Az milyen messze lehet a Vulkántól? Mert ha nem túl messze akkor gondolom hagyományos meghajtással is meg lehet tenni azt a távolságot. Vagy valamennyi dilithium mégiscsak maradt. Ami így van, hiszen azzal kereskednek az első epizódban. És javítsatok ki ha tévedek, de a TNG-ben a dilithiumot nem növesztik? Mesterségesen? Lehet rosszul emlékszek.

És szerintetek melyik kapitány választaná elsőtisztnek Tillyt? Jeanway, Kirk, Sisko? Picard? Nem arról van szó hogy nem szerethető karakter, de nem igazán csillagflotta fából faragták. Éppen ezért érdekes, mert kilóg a sorból. Nagyon jó úton kezdett el járni, a szerény, törékeny, de okos kadét, legyőzi korlátait és valódi csillagflotta tiszt válik belőle, de hát ez a három évad alatt még nem látszik bekövetkezni, vagy csak nagyon lassan történik az ő karakterfejlődése. Mégis most ő lett number one, még ha csak ideiglenesen is. Komolyan mintha Barkley lenne az enterprise number one-ja. LOL

Sarunak eddig úgy látszott hogy ennél sokkal több esze van, és jobban ragaszkodik a szabályokhoz, minthogy eltekintsen a hivatalos eljárástól, ahogy eredetileg kiválsztják az első tisztet. (nem emlékszek pontosan már mi az a metódus, de nem hinném hogy helyettesíthető lenne bármivel amin eddig Tilly átment, legalábbis nem hivatalosan.) De gondolom ez betudható annak hogy már nem abban a csillagflottában vannak amit eddig ismertek.
Viszont akkor ezzel mindent letudnak majd, mindent meg tudnak magyarázni? Akkor annyira mégsem ragaszkodnak az elveikhez, amennyire azt Saru állítja..

Nézőke - 2020. 12. 03. 20:49

..a Tillys dologra még egy:

mindenki jól járna, még az admirális is,ha egy saját emberét rakná be első tisztnek
Így ellenőrzés alatt tarthatná a hajót,és biztos tudna adni egy sokkal tapasztaltabb embert, mint ez a zászlós + segíthet a modernkori infókkal a bevetések során a Discoverynek.
Ha már Saru nem tudott kiválasztani jót.

walaki - 2020. 12. 03. 22:44

@matiqu: nem állt szándékomban lehülyézni, elnézést kérek, ha így jött volna át.

A helyzet az, hogy óriási különbség van aközött, hogy a három sugár ismeretlen, de rögzített, vagy pedig független és változó. Amiről te beszélsz, az nem három ismeretlen sugarú gömb, hanem 3 pont köré rajzolt végtelen sok gömb. Egy robbanás három különböző pontban mért észlelése az előbbi, és nem az utóbbi kategória.

Továbbá ismerve a terjedési sebességet (v) és az időeltolódást (t), a sugár pofonegyszerűen kiszámítható (r = v * t), tehát nem ismeretlen. De ha a terjedési sebesség nem is lenne ismert, akkor ahogy DJackson is írta, pozicionálható (ugyanis a három sugár a terjedési sebesség függvényében _egyszerre_ változik, nem külön-külön).

@Ace: ez szerintem minden sci-fire igaz :-)

Sigismundus - 2020. 12. 05. 19:17

3×08

Tetszett megint, kedvemre való amit és ahogy mutatnak ebben az évadban. Elsődleges Irányelv meg oldskool problémamegoldások.

Megoldották egy bolygó évszázados problémáját, de ráadásul nem holmi mega-permetezéssel, hanem ‘megkérték’ a kék tetveket hogy menjenek már vissza a tengerbe.. Szép humánus megoldás, nem pusztítanak értelmes életet ha nem muszáj.. Igaz azért pár helyi fegyverest Book és Burnham lelőtt, de ők a helyi redshirt-ek úgy tűnik.

Előkerült az andóriai, és lesz is még szerepe úgy tűnik.

Detmer is visszaszerezte az önbizalmát vagy mit a mit elveszített, és nem is kellett meghalnia érte.

Tilly is meglepő határozottságot mutatott, és kezdeményezőképességet. Előfordul hogy az ilyen, lista végén szereplőkből előhoz valami nagyon mást a poszíció, kiből mit.

Admirális az mérges lesz, mindegy hogy milyen trükkel szálltak harcban a Smaragdlánc hajójával. És nem hiszem hogy a Burn okának kiderítése + a Smaragdlánc dilitiumfogyós titka miatt megbocsájt. Valahogy olyan nem önálló kezdeményezéshez, hanem a parancsok végrehajtásához ragaszkodó típus..

Jah, és a múltkor felmerült hogy Burnham hagyja ott a Csillagflottát, hát erre nem úgy tűnik, Book akarna csatlakozni?

Zach - 2020. 12. 05. 21:38

Nekem meg úgy tűnik, hogy az alkotók mintha még mindig nem találnák a helyét a Discoverynek a Star Trek-univerzumban. Az első évadban elindultak egy bizonyos irányba, a másodikban módosítottak ezen, a harmadikban meg rebootoltak…
Még mindig nem találták meg teljesen a karakterek jellemét és helyét, pláne ha állandóan újak jönnek be, néhány korábbitól meg búcsút kellett vennünk.
Ráadásul a 32. században a hipermodern technikával felszerelt tudósok hada 120 év alatt sem jött rá a Kiégés okára, de megérkezik a 23. századból Burnham és a Discovery, s lám rövid idő alatt kiderítik…
Nyilván hamarosan meglesz az összecsapás (vagy a kibékülés) a Smaragdlánccal (vagy az azt alkotó fajokkal).

CrashBoostZoom - 2020. 12. 06. 14:11

@Zach

Gondolom nem használt a sorozatnak, hogy 3. évad az első ahol nem kellett showrunner(eke)t cserélni a szriptek és a forgatókönyv írások közepén.

Az meg, hogy a főszereplőkön kívül senki sem tudja soha a megoldást az a Star Trek egyik védjegye. Bolygók, kormányok, idegenek képtelenek maguktól egyről a kettőre jutni amíg a főszereplők meg nem érkeznek :D

winnie - 2020. 12. 06. 15:17

a reboot lehet taktika is az új nézők miatt, bár streamingen, ha valaki előfizet, akkor mindig kezdheti elölről.

Davenator - 2020. 12. 07. 05:52

@CrashBoostZoom

Nem arra értettem hogy az aktuális epizód mellékszereplői helyett mindig a főszereplők oldanak meg mindent, persze hogy ők oldják meg, mindenhol így van ez. Hanem hogy konkrétan minden megoldást Michael kínál. Hozzá képest a többi karakter (fő vagy mellékszereplő) egy dilettáns barom aki csak egy adott dologhoz ért, amiért éppen ott van a képernyőn. Ellentétben Burnhammel aki mindenhez is ért, mindet is jobban tud, mindenben is jobb, stb. A régi Star Trekekben (de akármilyen más sorozatban) vannak a fő-főszereplőn kívül is karakterek. Mintha pl minden problémát egyedül csak Data vagy Geordi lenne képes megoldani.
Michael Burnham egy Mary Sue. Amíg nem került képbe a STD én azt sem tudtam hogy az micsoda. A nézők/rajongók között megy a vita hogy Michael valóban az-e vagy sem, de ahogy elolvastam a jelentését, szinte hallottam a fejemben az üvegcsörömpölést. Persze vannak jelenetek ahol más főszereplőé a színpad, de a végén mindig Micheal az ünnepelt hős.

Sigismundus - 2020. 12. 07. 06:38

” Davenator – 2020. 12. 07. 05:52 ”
” Hanem hogy konkrétan minden megoldást Michael kínál. Hozzá képest a többi karakter (fő vagy mellékszereplő) egy dilettáns barom aki csak egy adott dologhoz ért, amiért éppen ott van a képernyőn. ”

Azt azért ne feledjük hogy Michael egész eddigi élete olyan volt ami több tapasztalatot, másféle szemléletet adott neki, kb gyerekkorától.A Vulkanon, vulakniként nevelkedett, itt a 3X. században is már egy év előnnyel indult társasihoz képest, és hát ő a tudományos tiszt.

Davenator - 2020. 12. 07. 09:32

@Sigismundus

Igen ez igaz, de ugyan ilyen volt az előző két évadban is. És ott van Tilly, Stamets és még egy páran. Értem Michael karakterét (vagyis azt hiszem hogy értem), egy ember aki vulkániként nevelkedett és a két világ vívódik benne (ami amúgy spock története). Ez idáig rendben van, de a többi karaktert szerintem hozzá képest nagyon elhanyagolják és lekicsinyítik. Van a pilóta aki vezet, a kommunikációs tiszt aki felveszi az űrtelefont, a szőke csaj aki Ariemet helyettesíti és hozzá teszem hogy eddig volt kb egy sora és ennyi. Ezen karakterek mindegyike megtestesül Michaelben. A régi sorozatokban minden egyes karaktert aki a hídon szolgált nagyon is személyesen megismerhettünk. Persze volt ott is statiszta meg vörösinges…

CrashBoostZoom - 2020. 12. 07. 10:02

@Davenator

Ez azért így nem teljesen igaz. Igazi mély karakter megismerések egyedül csak a DS9-ban voltak. A TNG-ben csak nagyon minimális karakterizáció van, éppen csak annyi, hogy illeszkedjen valami random heti sztoriba. Például az, hogy Riker szaxofonozik, Geordi nem szerencsés a nőkkel és hasonlók de a felszín alá, hogy kik is ők valójában sosem láttunk be igazán. A példa sem igazán jó mert az esetek 80%-ban Geordi vagy Data (esetleg a kettejük) összedolgozása adta a heti megoldásokat, maradék 20%-ban pedig Picard dumálta ki a dolgokat. Továbbá a két világ között vívódás nem csak Spock hanem Worf története is. Értem én, hogy kevés a karakterizáció egy több szereplős sorozatban de ez sem újdonság.

Továbbá a Star Trek jövőjében mindenki szuper képzett. Az, hogy Michael erre még rátesz egy lapáttal mert tapasztalt is (sokan elfelejtik, hogy 10 évig szolgált Georgiou-val aki a Csillagflotta egyik legkitüntetebb kapitánya volt) az már igazán nem oszt vagy szoroz semmit.

Davenator - 2020. 12. 07. 14:29

@CrashBoostZoom

Igazad van, belegondolva tényleg nem mélyültek bele a karakterek megismertetésébe a TNG-ben (legalábbis nem mindegyikbe). De a Discoveryben még annyira sem, ami a legénység többi tagját illeti.
Csak azt mondom hogy érdekesebb és izgalmasabb lenne ha megismernénk legalább csak egy kicsit jobban Detmert vagy Owosekunt vagy akárkit. Nagyobb súlyt adna az olyan jeleneteknél ahol veszélyben van az életük. Mint pl. Stamets és Dr. Culber személyes története. Vagy ahogy kis betekintést kaptunk Tilly múltjába amikor megfertőzte a spóra. Ilyen is apróságokkal már közelebb hozhatnánk a szereplőket a nézőhöz.

Michaelhöz visszatérve: Szerintem nagyon eltúlozták a képességeit. Viszont negatív tulajdonságokat nem nagyon lehet felfedezni benne. Talán csak a túlzott érzelemnyilvánítások. Még Data sem volt ennyire overpowered, pedig ő android volt. És mindenkinek volt valamilyen spéci képessége: Diana empatikus, Geordi egyedi látása (a vaksága ellenére), Picard diplomatikus képessége (és milyen jó volt már belelátni néha a személyes életébe: a hobbijai, vívás, régészet, stb) Worf meg hát Worf :D

Én ezt hiányolom a Discoveryből. Persze érthető mivel kevesebb epizódból áll, plusz eleve egy pörgősebb stílus…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz