login |

Black Narcissus – írta speranza

2020. 12. 08. 15:55 - Írta: vendegblogger

2 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, minisorozat,

A BBC és az FX kemény fába vágta a fejszéjét, amikor arra vállalkozott, hogy újra adaptálja Rumer Godden 1939-ben megjelent, Fekete nárcisz című regényét, amelyből 1947-ben már készült egy adaptáció, nem is akármilyen.

Arról filmről beszélünk, amelyet sokan a filmtörténelem egyik, ha nem a legszebb stúdióban felvett alkotásának tartanak. Nyert két Oscar-díjat, és hatással volt többek között Martin Scorsese munkásságára is, még ha nem is volt hibátlan.

A sorozathoz ezúttal Amanda Coe írt új forgatókönyvet, és bevonták a munkába Rumer Godden dédunokáját, valamint Pressburger Imre – az egyik egykori író, rendező, producer – unokáját, Andrew Macdonald-ot is társproducerként, hogy „a folytonosságot biztosítsák”.

Végignézve a három részt azt gondolom, hogy az eredmény sokkal koherensebb és következetesebb lett, mint amilyen a film volt, néhány szempontból túl is tett rajta, de feledtetnie, vagy elhomályosítania azért nem sikerült.

Nem értek egyet a lehúzó kritikákkal sem, szerintem igenis van létjogosultsága a sorozatnak, és az sem lepne meg, ha Gemma Arterton jelölést kapna az alakításáért valamelyik nívósabb elismerésre. Számokban kifejezve mindazt, amit láttam, minden elfogultság nélkül 7/10-re értékelem.

Ebben a pszichológiai drámában nem azon van a hangsúly, hogy mi történik a szereplőkkel – a sztori kifejezetten gyenge – hanem, hogy hogyan élik meg, és milyen változásokon mennek keresztül az új környezet, a számukra új benyomások hatására. Tanulsága pedig nincs, vagy csak nagyon kevés. Tudom, nem hangzik túl izgalmasan és nem is az, épp ezért nem ajánlom mindenkinek. Kell egyfajta fogékonyság a befogadásához és még akkor sem biztos, hogy tetszeni fog.

Remember, Clodagh, the Superior of all is the servant of all.

A történet onnan indul, hogy anglikán apácák egy kis csoportja, Clodagh nővér (Gemma Arterton) vezetésével megbízást kap arra, hogy alapítsanak kolostort a Himalája hegyei között, egy távoli kis településen, és nyissanak iskolát a helybéli gyerekek számára. Mopu elöljárója, Toda Rai generális (Kulvinder Ghir) erre a célra egy palotát bocsát a rendelkezésükre. Mellesleg megemlítésre kerül, hogy egy német szerzetesrend már kísérletet tett ugyanerre, de pár hónap után rejtélyes okokból feladták és elmentek. 

Az öt apáca el is indul, érkezésükkor azonban azzal kell szembesülniük, hogy a „palota” valójában egy elhanyagolt, széljárta, pornográf falfestményekkel teli kéjlak, ahol a generális elődje a háremét tartotta. Az erotikát árasztó környezet, a ritkább, magaslati levegő és az elszigeteltség hatására már az első naptól kezdve különös zaklatottság kezd úrrá lenni a nőkön, és előkerül egy kísértet is. 

This is an unusual place, and we should expect unusual things.

Egyéniségtől függően mindenkinél másképpen jelentkeznek a „tünetek”, de közös bennük az, hogy elkezdik egyre jobban érezni a világi élet hívását, hanyatlik az egészségük, és megkérdőjeleződik az elhivatottságuk is.

Ebben van némi szerepe a generális képviselőjének, Mr. Dean-nek (Alessandro Nivola), aki a maga faragatlan, szókimondó modorával és férfias kisugárzásával a két lábon járó, nyers, szexuális vonzerőt és a kísértést testesíti meg. Az apácák között egyre fokozódó feszültség pedig idővel tragédiához vezet.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom…

A cselekmény súlya a filmhez hasonlóan a sorozatban is két karakter vállán nyugszik. Az egyik Clodagh nővér, akiben az egyház legfiatalabb rendfőnökeként az ambíció és a megfelelni akarás küzdenek a korábbi, civil élet emlékeivel, a másik pedig Ruth nővér (Aisling Franciosi), aki már a kezdetektől fogva nyilvánvalóan alkalmatlan az alázatos munkára, mások szolgálatára. Az összetűzésük elkerülhetetlen. 

Pride. It blinds you to all the other sins. It blinds you to yourself.

Mindkét színésznő jó választás volt. Gemma Arterton meggyőzően viszi végig a folyamatot, ahogy Clodagh nővér szép lassan elveszíti a büszkeségét, az előítéletességét, rájön, hogy a kulturális különbségek közöttük és a helyi lakosság között áthidalhatatlanok, valamint vezetőként is kudarcot vallott.

Aisling Franciosi -nak is simán el tudom hinni, hogy az állandó rosszullétei, és az elfojtott szexuális frusztráció hatására megőrül, mert neki már eleve van a személyiségében valami nyugtalanító vonás. Jó ötlet volt, hogy láthatóvá tették a kísértetet, akinek a jelenlétét csakis ő érzékeli, mert ez élethűbbé tette a dolgot.

Azt viszont nem találtam hitelesnek, hogy mindketten vonzódnak Mr. Dean-hez, mert ő ezért semmit sem tesz, mellesleg még ateista is. A szerepe kimerül annyiban, hogy ő az egyetlen európai férfi ezen az isten háta mögötti helyen. Ezért a „szerelmi háromszög” az én szemszögemből nem működik. 

They teach us that desire belongs to men. That… That we’re vessels for your desire. But our own desire…

Aki látta a filmet, az tudja, hogy az előző Mr. Dean (David Farrar) alulöltözöttsége olykor komikus mértéket öltött, és ezt a sorozat készítői is észrevehették, mert Alessandro Nivola-t nem vetkőztették gyakrabban, mint ahogy cselekmény megkívánta, nem tették nevetségessé. A szexualitásra való utalások úgy általában is ízlésesebbek lettek, ha diszkrétebbek nem is. 

És ha már eszembe jutottak a ruhák, nagyon jó volt a kontraszt a nővérek egyszerű, puritán külseje és a helybéliek színes, „szagos” megjelenése között. (Bár azt, ahogy Clodagh a fejét borotválva elcsúfítja magát, nézni is rossz volt.) A könyv címadója, a „Narcisse noir” parfüm pedig még ma is kapható. 

A „Nők Háza”, akarom mondani, a „Szent Hit Kolostor” enteriőrje is sokkal autentikusabb lett, látszott, hogy nagyon aprólékosan kidolgozták a részleteket. A látvány pedig, ahogy a Himalája fenséges hegycsúcsai között átszűrődött a napfény, pazar volt.

Amikor utánanéztem, kiderült, hogy néhány jelenetet Nepálban forgattak, és ezek tényleg lenyűgözően szépek. (A belső tereket a Pinewood Stúdióban építették fel.) Egyedül az atmoszféra az, ami szörnyen idegesítő, de ez persze szándékos. A maguktól kinyíló ablakok, becsukódó ajtók, a folyamatosan süvítő szél hatása alól a néző sem tudja kivonni magát. 

Nem mehetek el szó nélkül a politikai vonatkozások mellett sem. Amíg a filmben több „bennszülött” szereplőt is fehér bőrű színészek alakítottak, addig itt nagyon ügyeltek arra, hogy ilyesmi ne forduljon elő. A mellékszálhoz – vagyis a két, különböző kasztból származó fiatal románcához – a nagyon szép, nepáli származású színésznőt, Dipika Kunwar-t (Kanchi) és Chaneil Kular-t (Dilip Rai) válogatták be. (Utóbbi sokaknak ismerős lehet a Sex Education-ből.) A házvezetőnőt, Angu Ayah-t pedig Nila Aaila alakítja. 

1947-ben – a film megjelenésekor – sajátos, szimbolikus aktualitást adott a történetnek az a tény, hogy India ebben az évben kiáltotta ki a függetlenségét. Az apácák Himalájába érkezésébe, a kudarcba fulladt misszióba, majd az ezt követő távozásukba sokan a britek kivonulását látták bele. A sorozatban ezt már nem éreztem annyira hangsúlyosnak, ami érthető, hiszen több, mint hetven év telt el azóta.

A cselekmény az elején lendületesen indul, idővel viszont feleslegesen lassúvá válik. Az az időtöbblet, amit a sorozat keretei nyújtanak, nem térül meg. Mindezt rövidebb epizódokban egy kicsit feszesebb tempóban lehetett volna kifejteni.

Az alapanyag adott volt, ezért nem lehet felróni, hogy a történet sajnos triviális és akárhányszor is adaptálják, az marad. Mégis azt gondolom, hogy legalább egyszer érdemes megnézni, mert nem sok hasonlót találni manapság a sorozatok egyre bővülő kínálatában, és tényleg maximálisan kihozták belőle, amit csak lehetett.

Az élet úgy hozta, hogy a huncut mosolyú, mindig csillogó szemű Diana Rigg szeptemberben elhunyt, így a Black Narcissus lett az utolsó olyan tévés produkció, amelyben – Dorothea tisztelendő anya pár perces mellékszerepében – láthatjuk őt. 

2 hozzászólás Ne habozz!

Dawnie - 2020. 12. 10. 21:46

Ez egy nagyon szépen megírt ajánló, köszi!

speranza - 2020. 12. 12. 13:02

Aranyos vagy, köszönöm szépen!
Látva a “nagy érdeklődést”, ami övezte a sorozatot, már lemondtam arról, hogy itt még valaha is hozzászólást fogok találni. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz