login |

Pilot: Alice in Borderland

2020. 12. 13. 21:50 - Írta: human

24 hozzászólás | kategória: Ázsia sorozatozik, kritika, pilot-mustra,

Valójában három rész utáni a poszt, csak maradunk a pilot elnevezéseknél a teljes évadok kezdésénél. A Netflixes Alice Határországban esetében pedig főleg kell három rész, mert akkor változik meg benne minden, bár nem hiszem, hogy tartalmazott annyi puskaport, mint amennyit a készítők hittek.

A történet három jóbaráttal indít Tokióban. Az egyik dobbantott az egyetemről, és azóta játékokban vesztegeti el az életét, a másikat most rúgták ki, a harmadik pedig valami IT guy. Épp napközbeni piálásra mennek, amikor egy zebra közepén pörögve (mint egy hurrikán) balesetet okoznak, és a zsaruk elől egy WC-be menekülnek. Aztán minden áram lekapcsolódik.

A bujkálást feladva idővel előjönnek, és csak üres utcákat találnak. Mindenki eltűnt a városból. Egy ideig csak kóborolnak, amikor, ha jól emlékszem egy hatalmas utcai reklámpanel újra feléled, és valami rejtélyes játék felé irányítja őket. Amolyan Saw vagy Escape Room szerű játékot kell elképzelni, amiről gyorsan kiderül, hogy halálos. Egyben itt találkoznak más emberekkel is, szóval nincsenek teljesen egyedül a Határországban.

Három rész alapján a felépítés annyi, hogy némi személyes dráma után részt vesznek egy-egy játékban. A feladatok eddig nehezedtek, és egyre veszélyesebbek lettek. És mostanra már egyre több másik embert is láttunk, több minden derült ki a játékok felépítéséről, szabályrendszeréről. Akit ilyesfajta világépítés érdekel, annak ajánlott? Főleg, hogy a 3. rész vége eléggé átrendezi a terepet.

Ellenben minden brutalitás és a kifejezetten érdekes játékok ellenére engem el is vesztettek mostanra. Egyszerűen nem értem, hogy az álmélységet (mert igazi drámának nem tudom hívni a karaktere magán sztorijai) minek erőltetik. Teljesen vázlatos, akkor is megtippelném, hogy képregény alapú, ha nem írnák ki. Ellenben ha csak 30 perces részeket színeznének vele, akkor sokkal jobban működne, mert maguk a játékok beszippantóak.

Sőt, igazából a kivitelezés is beszippantja a nézőt. Legalábbis én oda vagyok az ilyen kihalt városos koncepciókért, és rendben, érezni a VFX megoldást, szóval nem mentek ki mindenért az utcára, de akkor is jól néz ki. És ez többnyire az akcióra is rásüthető, bár a közelharcon néha érezni, hogy nem sokat gyakoroltak rá.

Mondjuk az alakításokat mar nem tudom annyira éltetni. Nyilván társadalmi-kultúrális különbségek, meg éfféle, amit ilyenkor kapok, de néztem már sok japán filmet, akár sorozatot is, és nekem amit itt a srácok túljátszanak és artikulálnak az már… túl sok, bár egységes, szóval biztosan koncepció. Leginkább a főszereplőt éreztem borzasztónak, bár gondolom a semmiből kell feltörnie a végére, szóval a karakterívéhez még talán illik is.

Részemről el tudom képzelni, hogy a rejtélyek miatt simán végig lehet nézni, daráltatja magát az anyag, de közben meg annyi a felületes töltelék benne, hogy mégsem az igazi. 6/10.

24 hozzászólás Ne habozz!

Shyllard - 2020. 12. 11. 14:52

6. résznél járok, eddig nagyon szórakoztató Lost, Fűrész, Battle Royale és klasszik japán horrormanga adaptáció keverék.

Pogacsa - 2020. 12. 12. 04:46

U gyerekek ez lecsúszott egyben, marha izgalmas volt!

LambSkewers - 2020. 12. 12. 12:02

Én is egyben néztem meg. Főleg az első 6 rész nagyon tetszett.

zoliszekely - 2020. 12. 12. 12:13

Én végignéztem és mindenkinek csak ajánlani tudom. Kaland, sci-fi, horror és thriller egyvelege, nagyon jól eltalálták és úgy lett vége, hogy valószínűleg lesz majd 2. évad is.

Levi - 2020. 12. 12. 22:48

Nem egy Disney sorozat. Szerencsére. Ajánlani tudom mindenkinek aki nem szereti a mézes-mázos hőssztorikat, ahol a hőseink mindig találnak, de őket sosem érheti komolyabb baj. Nálam 8/10. Sajnos az utolsó két rész lehúzta kissé.

Egyébként szerintetek mi lett volna a megoldás a harmadik részben? (Nekem volt egy elképzelésem, de nem akarom előre lelőni)

HDD - 2020. 12. 13. 16:44

Szerintem ez egy nagyon jól elkészített “Anime” Adaptáció. Féltem tőle mindig félek ha “Animet” akarnak élőszereplősre csinálni de tényleg nagyon jó lett. A Casting is nagyon jó lett. Remélem jönni fog további évad. Jó volt végre egy “Beteg” Történetet látni. Mondjuk megnéznék egy élőszereplős “Mirai Nikkit”.
Csak ajánlani tudom mindenkinek!

cherockee - 2020. 12. 13. 23:06

Véletlen futottam bele, egyben megnéztem, a rejtvények érdekesek, szerintem a karakterek is érdekesek lettek, főleg ha valaki úgy nézi, hogy ez tényleg egy képregény feldolgozása. Bár jóval realistább lett, mint vártam volna egy ilyen alapra épülő sorozatnál. Mindenképp néztem volna tovább, 8 rész volt csak sajnos.

Ripazha - 2020. 12. 13. 23:10

ÓÓóóó de vártam már ezt a sorozatot. Sajnálatos módon az anime nem volt hosszú életű (csak egy 3 részes OVA-t kapott, meg asszem volt egy plusz epizód, de azt már nem sikerült megtalálnom), a mangáról nem tudok nyilatkozni, de esélyesen az anime azért maradt félbe, mert még nem fejezték be a mangát. Utána jött a netflixes bejelentés, szóval offolták gondolom a dolgot. De örülök ennek, jól neki is veselkedem…
(pár rész múlva szerintem írok még róla, az első epizód fele nagyjából azonos, bár a borderlandre váltás asszem az Ova-ban más volt, de ez majdnem lényegtelen)

Thomas - 2020. 12. 14. 01:45

“Egyszerűen nem értem, hogy az álmélységet (mert igazi drámának nem tudom hívni a karaktere magán sztorijai) minek erőltetik.”
“Részemről el tudom képzelni, hogy a rejtélyek miatt simán végig lehet nézni, daráltatja magát az anyag, de közben meg annyi a felületes töltelék benne, hogy mégsem az igazi. 6/10.”

Ezt egy az egyben bepötyöghetném én is, teljesen ugyanez a véleményem:) Az alapötlet iszonyatosan jó, kapásból beszippantott, a megvalósítás inkább már csak közepes, de a szereplők, a történetet megakasztó sok rövidke flashbackkel meg teljesen érdektelenek. És a legtöbb résznek a fele dög unalom, a másik fele meg mondjuk pörög és élvezetes. Jöhet az amerikai remake?

Szerencsére a váltás után jöttek érdekesebb karakterek is, szóval mintha egy kicsit jobb lett volna, de az unalmas, kizökkentő részek megmaradtak. Végignéztem, és szerintem folytatnám is, ha lenne 2. évad, de valahogy nem az igazi. Pedig imádom az ilyen élet-halál játékokat, meg a szabadulószobás filmeket is, csak a rendezés meg a stílus nem olyan, ami igazán jól csúszna nálam. Viszont asszem megvan, hogy idén kit fogok eyecandy szavazáson 1. helyre jelölni:)

Road Lee - 2020. 12. 14. 07:24

Én a felénél tartok, és eddig bitang jónak találom. A 3.-4. részek olyan WTF-pillanatokat hoztak, hogy az agyam eldobtam.
(Oké, megengedem, hogy ez a két 10/10-es rész olyan magasra tette a lécet, hogy innen majd csak lefelé vezet út, majd meglátom: de eddig mindent ver, amit mostanában néztem/nézni próbáltam.)

citrom - 2020. 12. 14. 09:24

Nekem nagyon bejött. De tény, hogy én is inkább a rejtélyekre izgultam rá.

spoileresen pár dolgot kiemelnék:

-minimális japán kultúraismeretet megkövetel. ( Pl. a főszereplő neve Arisu, ami “japános”átírásban az Alice – innen (is) ered a cím.
– Hatter/Kalapos (A karakter kinézete, viselkedése nagyon emlékeztet a Bad Batch c. filmben Keanu Reeves karakterére)

– Beszéljünk a 3. részről.
Mi lehetett volna a megoldás? Volt ott rengeteg szúró/vágó fegyver, fogó stb. Amelyek mellé oda volt írva, hogy “Szabadon használhatók”. Szerintem vagy egymás fejéről kellett volna levenni a nyakörvet vagy a tükrökkel úgy egymást nézni, hogy mindenki farkas legyen vagy (szerintem ez a legvalószínűbb) úgy élhették volna túl a birkák, hogy a farkast megölik az eszközökkel (egyén túlélése vs. csapaté)

Ripazha - 2020. 12. 14. 09:29

Na egybe lecsúszott 4 rész. Közbe eszembejutotr hogy az első feladat más volt az animeben, a tűz stimmelt. És a harmadik rész is kicsit másképp funkcionált na karakterek szempontjából, de a többi stimmt. Sokan azzal jönnek, higyt naiv, itt amúgy mire gondolnak? Lehet csak én vagyok hozzászokva a japán mentalitáshoz, de nem éreztem naivitást. Más dramaturgiával dolgoznak, ezért is szeretek néha ázsiai cuccokat nézni, merőben más. Néhol fura, azért vannak “animés/mangas” törvények benne :-D

(spoillllerrrrr…
Pl a csaj lefutja a víztömeget, picit fura volt, de dramaturgiailag működött nálam….
Spoiler vége)

Nekem tetszik, és jó lest innentől az újdonság.

hihihehehuha - 2020. 12. 14. 11:31

Korábban még egy echte japán sorozatot vagy filmet sem láttam, valahogy nem vonzanak a jónak hangzó történetek ellenére sem.

A Netflix addig tolta ezt a képembe, hogy gondoltam rápróbálok és nagyon is bejött az első 4 rész. Az első 3 részben semmi kivetnivalót sem találok, igazából nagyon megfogott, a farkasos játék főleg. Lehet, hogy később kiderül a történetből, hogy mindenre van megoldás (egy-ketten arra céloztatok), de ahogy angol review-k esetén olvastam, a kőr játékok célja csak az, hogy mentálisan tönkretegyenek.

A negyedik rész menekülős jelenetét már kicsit nehezebben nyeltem be, a faroló busz és egymást legalább 60-70 km/h különbséggel elkapó emberek kicsit már elrugaszkodottak voltak. Oké, hogy lézerek jönnek az égből, de a hétköznapi tárgyak és emberek attól még hétköznapiak. :-)

Eddig erős 7/10 sorozatélményben.

bvr - 2020. 12. 14. 17:47

végigdaráltam, mert a “játékokat” sikerült változatosan megírniuk, valamint a felállásban az új dolgokat és csavarokat is jó ütemben hozták be – bár azon az áron hogy a cselekmény nem feltétlenül a saját logikáján haladt előre hanem ahogy épp a dramaturgia megkívánta (de mivel szórakoztató volt, így ezen nem akadtam fent) Viszont SPOILER SPOILER nnna ezért nem szeretek high concept sorozatokat (meg lassan már filmeket sem) nézni, valamiért azt hittem ez egy évados, de persze nem, így a fő rejtélyről, a világról, a miértről és a hogyanról nem tudtunk meg semmit. Ez egyszerre idegesítő és baromi olcsó írói húzás, amivel kb sosem kell majd elszámolni, vagy már azelőtt elkaszálják úgyis a sorozatot, vagy mire 4-5 évad múlva kiderülne már úgyis kit érdekel ha amúgy akár egy nagy baromság is lenne az egész. El is ment a kedvem ettől, majd ha egyáltalán eljut odáig a sorozat majd elolvasom ha egyáltalán lesz mit.

hihihehehuha - 2020. 12. 14. 23:33

bvr: 2 évadnál nincs több alapanyag. A neten (de legalábbis redditen) megtalálod az egész sztorit végig. Elvileg minimálisan tértek el tőle.

bvr - 2020. 12. 15. 11:53

@hihihehehuha: Köszi! Belinkelnéd légyszi a konkrét linket? próbáltam rákeresni, de olyat végül nem találtam ami az alapul szolgáló manga plotját írta volna le. Illetve bár nem a redditen, de találtam fórumot ahol az egyik kommentből elvileg kiderült mire fut ki a vége (végülis az egyik tippen a lehetséges megoldásokból az valami hasonló lett volna)

hihihehehuha - 2020. 12. 15. 12:50

bvr: ez a komment konkrétan leírja, mi várható a második évadban: https://www.reddit.com/r/AliceInBorderlandLive/comments/kcc7qh/what_do_you_think_are_the_reasons_and_who_is_the/gfstejo/

Remélem nem akad fenn a spamszűrőn. Spoilert nem írok, mert a link mögött is spoiler tag alatt van a komment.

bvr - 2020. 12. 15. 17:26

@hihihehehuha: Köszi, ez tényleg jó részletes plot-leírás! Én amit találtam az a manga legvége, spoiler nélkül, ami itt a tüzijátékos bekezdés.

bvr - 2020. 12. 15. 18:09

(a kibeszélő számára: mármint csak annyi a nem-spoiler hogy tüzijáték, ha valaki a linken olvassa el hogy ez micsoda akkor az természetesen már a legnagyobb spoiler)

Ripazha - 2020. 12. 16. 13:27

Huh, a végére értem. A betyármidnenségit de jó volt. Tetszik az Alice csodaországban áthallás, van annyira skizó mint az eredeti mű :D
Jók a játékok, izgalmasak. A kör játékok koncepciója az évadvégi cliffhangerrel lesz igazán érthető, hogy ott kőkeményen a szivatásra megy rá a játék. És ugyanitt az előrevetítés, hogy mit hozhat a következő szint…. hohohohóó…
Bízom a második évad berendelésben, és így az összkép egészében nézve, kíváló mókának ígérkezik.

morty - 2020. 12. 17. 12:53

Köszi az ajánlást patent volt.
Tényleg van egy sajátos lendülete az évadnak; 1-3 awesome 4-6 szintén jó de lassul és a 7-8 részt azt lehetett volna egy résszé gyúrni az már valójában nehezen csúszott le de nagyon kellemesen csalódtam gratula a japánoknak, hogy ilyen színvonalas sorozatot tudnak kreálni. Amerikai kézben ez elveszne (pl.: Dragon Ball filmet is sikerült kiherélni).

Reea - 2020. 12. 18. 05:17

Sziasztok! Tegnap találtam rá a sorozatra, a leírás elolvasasa után el is kezdtem nézni, szeretem az escape roomos dolgokat. Úgy gondolom, hogy minden játéknak van megoldása, olyan megoldása, ahol mindenki túléli.

Spoiler alert: Így szerintem a farkasos résznek is, és nekem is a tükör (tükröződő felület) jutott eszembe. És tenyleg hittem, h ilyesmi a megoldás…

Még nem fejeztem be, de ha jól sejtem, lesz még kőr feladat…

emese - 2020. 12. 20. 19:39

Nagyon adom, amit Thomas írt.
4 részt láttam, szerintem nem megyek tovább, eddig is a kasza-határon volt nálam (a 6/10-zel egyetértek, de az nekem kasza-szint).
Főbb gondjaim: borzasztó színészi játék, valamint egy karakter sem relateable amúgysem. Tovébbé, átment “napi esetekbe”, vagyis a fő rejtélyből nem tudunk meg semmit. A megvalósítás egyszerre túl realista (szinte szagolod a szereplőkön az izzadtságot) és közben túl hihetetlen is, pl a vetődés amikor a gombot egyszerre nyomják le, vagy a buszos elkapás…
A flashback-ek dögunalmasak, a részeket sokkal feszesebbre lehetne vágni.

És akkor a pozitívumok: jó alapötlet, szép kameramunka.
De ez sem nem story-driven, sem nem character-driven, szóval nem tudom mit gondoltak, mi fogja fenntartani az érdeklődést 8 órára.
Nekem egy kicsit ilyen elrontott black mirror-féleség.

Zsoltisan - 2020. 12. 25. 16:31

Huhh, én tegnap este néztem meg unalmamban 6 részt, ma meg a maradék kettőt. Eleinte be se akartam próbálni, mert olyan hülye borítóképe volt a netflixen, de aztán gondoltam, megnézek 1-2 részt, aztán kiderül. Totál beszippantott. A flashback-ek sem voltak rosszak igazából, jó volt látni 1-1 szereplő előéletét. Igazából csak 1-2 jelenet volt benne sztem olyan, ami már túl scifi volt, de összességében nekem nagyon bejött!! Nem vagyok egy manga rajongó egyáltalán, inkább csak a kosztümös, japán szamurájfilmeket szeretem. De ezt jól eltalálták a japók!
Régebben csak amcsi sorozatokat néztem, aztán kb olyan fél éve, mióta van netflixem, becsúszott pár európai is, meg most ez a japán. Jó látni, hogy azért máshol is tudnak jókat alkotni…! :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz