login |

The Good Doctor: kezdett a 4. évad

2020. 12. 15. 19:40 - Írta: winnie

16 hozzászólás | kategória: kritika,

Best I can say is… Be kind. Be kind to yourself. Be kind to everyone.

Az ABC kórházas sorozatának időbe telt idén, míg irányba állt, hiszen az első két rész egy COVID-centrikus filmként is felfogható, a szezon valójában csak a 4×03-mal indult el, és az az igazság, hogy ez utóbbi rész sokkal jobban tetszett, mint a kezdés. Nem volt gond persze a koronavírusos nyitánnyal sem, ami végigment a járványos idővonalon, megspékelve azt némi magánélettel, de igazából csak korrekt szintet hozott, ami mindössze az mozdított el felfele a skálán, hogy Shaun is szerepelt benne.

Ezt főleg ezért emelem ki, mert az ő sztorija magánélet tekintetében még érdekes is volt, cserébe a többieké nem nagyon. Sem Dr. Glassman otthoni szála (pedig Richard Schiff az egyik legjobb), sem pedig a többi orvos “lelkizése”. Shaun mellett Claire a másik favoritom, Antonia Thomas-t eddig szinte mindenben kedveltem, de most ez a látomásos vonal annyira 1.0-s volt, hogy még az érzelmi töltete sem működött.

Persze David Shore-ék korrekten ábrázolták ennek az időszaknak a páciensi és orvosi oldalát is, a szó szerinti áldozatokat és az áldozathozatalt, de valahogy mégsem tudtak annyira megérinteni. Mondjuk a betegek karakterei, illetve sztorijai még így is jobban működtek, mint a 4×03-ban, ahol a páciensek oldala egy másodpercre sem fogott meg (ergó lőttek az érzelmi komponensnek), cserébe viszont az új karakterek behozása, és ezzel a status quo megborítása kifejezetten bejött.

A 4×03 már poszt-COVID játszódik, így akit a tévés koronavírus-fáradtság zavar, annak csak két részt kell kihagynia. És abba a helyzetbe csöppenünk bele, ami némiképp rímel a House középtáján bedobottra, miszerint Shaun (& the gang) kap 6 medikust, akiket nem csak istápolnia kell (HAHA!), hanem még a legjobb négyet is kiválasztani. Persze itt csak hatan voltak, nem vált az egész Survivor-ré, az epizód végére már meg is lett a top4, de azért jó volt látni az érkezők által szállított sztorikat és új dinamikákat.

Mivel tippre ez a medikus vonal még középpontban fog maradni, így bőven lesz lehetőség arra, hogy Shaun egy újabb oldalát ismerjük meg, ami nem csak a humorosabb interakciók miatt lehet érdekes, hanem azért is, mert olyan kívülállók kerültek a képbe, akikkel nem mellérendeltségi viszonyban hanem, hanem fölöttük áll.

A lényeg, hogy a 4×03 kifejezetten tetszett, csak a snasszabb betegvonalat sajnáltam. A folytatás frissen tartása akkor meg is van oldva?

16 hozzászólás Ne habozz!

Rammsch31n - 2020. 12. 15. 19:48

Most a 3. rész után kaszáltam, valahogy kiveszett számomra az érdekesség, a lélek a soriból…
Mindenki csak szenved… abból van elég a valós életben… az 1. 2 évad nagyon feelgood volt…
Nekem ez a 2 covid-os rész sem tetszett már, de a folytatás végleg feltette az i-re a pontot.

Diapolo - 2020. 12. 15. 20:24

A 3. részt nem láttam még, de az első kettő hiába próbált életszerű lenni, valahogy engem nem tudott megszólítani. A Covid kapcsán szerintem egy rész is elég lett volna, a kettő már túlnyújtott volt, ezért is lett több a fent említett látványos szenvedés.

Tudom, hogy most ez veszi körbe az életünk, de nekem kezd már kicsit sok lenni ez a téma. Megértem, hogy az orvosok szemszögéből is érdemes bemutatni a helyzetet – lehet túl sok sorozatot nézek – de már megcsömörlöttem attól, hogy minden sorozatban van Covid és BLM. De ez valószínű csak egyéni észrevétel.

Deny - 2020. 12. 15. 20:31

A premier szerintem erős volt, vissza is hozta egy kicsit a hitem a show felé, jobban tetszett a Grey’s Anatomy kezdésénél is, de utána sajnos ellentétes irányt vettek számomra az ABC kórházas szériái. A 3. rész még tetszett, de azóta sajnos ugyanaz a dögunalom jellemzi, ami miatt már az előző évadot is csak háttérzajként néztem (nézettséges posztok írása közben :)).

A folytatást továbbra is így fogom nézni, de ha még úgy sem köt le, akkor jó eséllyel én is elengedem idén.

Sajnos kiveszett az egészből a varázs számomra. A karakterek egy-két kivétellel unalmasak, és engem Shaun már régóta inkább idegesít, az autista vonal is hiteltelennek érződik.

Mom - 2020. 12. 15. 20:40

Nekem kifejezetten tetszik. Ahogy a Covidhoz nyúltak, az is rendben volt, de az még inkább, hogy csak két részen át tartott.

Shaun-t leszámítva a többiek magánélete valóban elég unalmas, de a 4. részben pl ezen a téren is dobtak be új dinamikát. Bár engem Shaun és Lea kapcsolata önmagában is elszórakoztatna, ha a többiekből csak annyit látnánk, ami a kórházban történik, akkor sem sírnék miatta.

Az új rezidensek pedig számomra üdítő frissességet hoztak. Nem csak a jelenlétük, hanem maguk a karakterek is egészen érdekes potenciált hordoznak magukban.

Összességében, nekem sokkal jobban tetszik, mint a GA eddigi szezonja. (Sőt így utólag belegondolva az sem kizárt, hogy amellett még jobb színben tűnt fel előttem a TGD, bár amúgy is tetszett volna.)

DarkEagle - 2020. 12. 15. 21:09

Kíváncsi voltam lesz-e kritika mert sajnos én nem tudom megírni most hiába ígértem. Nem akartam ezt felhozni de nálunk is történt egy Covid szituáció a családban és így újra nézve az első 2 részt sokkal durvább volt. Ismerek pár orvost és párnak ajánlottam a részeket hogy mondják el mennyire valósághű az ábrázolás és konkrétan azt mondták hogy nem bírták végig nézni mindkét részt mert annyi mindent felhozott bennük. Tehát baromira valósághű. Így már értem hogy USA-ban miért ignorálták ennyien a sorozatot. Amikor Claire a nyakláncot kiviszi a lánynak az gyomorba vágó volt. A poén kedvéért megnéztem pár reakciót Youtube-on is külföldi orvosoktól amit egyébként nem szoktam mert nem bírom a reakció videókat de ahogy láttam általában mindenkit sokkolt a rész volt aki alig bírta visszatartani a sírást is. Szóval még jobban megértem emiatt hogy ha valaki kaszálta a sorit. Nálam viszont ezzel tud bevágódni egy sorozat ha valósághűek a drámák. Tudom hogy ez sokakat zavar vagy nyálasnak gondolja stb. de én szó szerint elvárom egy dráma sorozattól hogy ne fogja vissza magát. Mondjuk én nem is nézek sok orvosi sorozatot talán csak 3-at és azok közül is csak ezzel haladok rendesen.

Viszont a többi részben már visszatért a sorozat önmagához. Az újoncok is kedvelhetők de ami kimondottan meglepett és nagyon tetszik az Park és Reznick duó. Soha nem gondoltam volna hogy pont ez a kettő akik egyébként külön-külön is remek karakterek együtt még jobbak. Nagyon remélem, hogy nem akarják őket összehozni mert így tökéletesek.

Shaun és Lea az eleje óta kedvencem és öröm nézni hogy alakul a kapcsolatuk. Kár hogy keveset látunk belőlük.

Ami hátrány az az hogy nagyon látszik hogy Covid miatt nem forgathatnak úgy ahogy akarnának. Nyilván ez nem a készítők hibája de emiatt túl steril és visszafogott az új évad. Ami nyilván rányomja a bélyegét és remélem nem lesz kasza a végeredménye mert elég “sok” sorozat bedőlt már így is a Covid miatt.

“engem Shaun már régóta inkább idegesít, az autista vonal is hiteltelennek érződik.”

Ezt fejtsd már ki kérlek mert ha valami hiteles akkor az Shaun és a betegsége.

Shannen - 2021. 03. 10. 20:55

A 4×11 végén azért enyhén leesett az állam.
Kicsit korainak érzem ezt a történést, bár még ebből is bármi lehet persze és nem biztos, hogy végig viszik, de azért wow.

Mom - 2021. 03. 16. 17:03

Én is elég korainak érzem. Szerintem a kapcsoaltukban még enélkül is bőven volt kibontakoztatásra váró potenciál, és erre ráértek volna egy-két évaddal később is. Hacsak nem tartanak a kaszástól…

Ettől eltekintve a kapcsolatuk még annál is jobban van kezelve, mint amit reméltem.

Ami viszont kicsit aggaszt, hogy Park és Reznick kapcsolatát mintha próbálnák elvinni egy romantikusabb irányba, de ne legyen igazam.

DarkEagle - 2021. 05. 11. 14:13

Hát jól bekavartak a készítők ezzel a 4×16-os résszel. totál leengedtem a páncélt úgymond mert azt hittem nem lépik meg úgysem, nem olyan merészek erre tessék. Hát minden elésimerésem nekik. Most aztán tényleg igazi próba elé állították Shaunt és Leát. Tényleg nem tudom megérteni amúgy miért nem kapott még Freddie és most már Paige is Emmy díjat. Amit alakítanak már évek óta az hihetetlen főleg ebben a részben. A minimum egy jelölés lenne legalább.

Mom - 2021. 05. 11. 21:45

Csatlakozom DarkEagle véleményéhez. Ez a 16. epizód igazi drámai hullámvasút volt, és én sem gondoltam volna, hogy végül arra veszik az irányt.
Én nagyon remélem, hogy a kapcsolatuk ebbe nem roppan bele, de az ilyen súlyos dolgoktól még az ennél kevésbé terhelt kapcsolatok is meg szoktak rendülni.
Itt pedig Shaun is úgy tűnt, mint aki tele van érzelmekkel, de nem tudja hogy kontrollálja, mennyit engedjen felszínre belőlük. Jó kommunikációval át fogják tudni vészelni, de ha mindkettő befordul, akkor nem hiszem.

DarkEagle - 2021. 05. 12. 12:45

Az a durva, hogy második megnézésre mégjobban ütött mert elsőre inkább csak lesokkolt. Eddig nem szoktam de már utánaolvastam mi várható kb a következő 3 részben. Elvileg a 19. rész dupla rész lesz vagy a 18-19. lesz a finálé ez nem tiszta igazából mert a heti rész előtt volt egy teaser amiben azt írták hogy az utolsó 4 rész kövekezik amibe nyilván a 16-os benne van szóval akkor lehet a 18-19. lesz a dupla. Ráadásul a 18. részt az a két ember írja akik anno az 1×11-et ami az utazós rész volt Leával és Shaunnal.

Kis SPOILER lehet ha nem akarod tudni mi jön!

A lényeg hogy abban Shaun és Lea kempingezni mennek szóval meglátjuk hogy dolgozzák ezt fel. A kövi rész előzeteséből is látszik hogy Lea elsőre inkább Shaunt irányítja mert tudja hogy neki le kell foglalnia magát szóval nyilván az elején nehezen fog menni.

SPOILER vége!

Azt amúgy kétlem hogy a készítők szétszednék őket azt a sorozat se vészelné át mert így is kapják az ívet rendesen. Amúgy tényleg minden elismerést megérdemelnek a készítők mert nem sok sorozat mer ilyeneket bevállalni országos szinten.

Shannen - 2021. 05. 12. 18:20

4×16

Most mondhatnám, hogy meglepődtem, de én annyira nagyon korainak éreztem ezt a terhességet a kapcsolatuk jelen állapotában, hogy nagy tételben mertem volna fogadni arra, hogy ide fog kifutni a történet.

Plusz, azért a sorozat alapból is jó érzékkel nyúl a társdalmilag érzékenyebb témákhoz, és ez is ebbe a sorba illik. Nagyon szépen nyúltak a témához és biztos vagyok benne, hogy az utóhatását is szépen kifogják bontani, mind a két szereplő egyéni szintjén, mind a kapcsolatukat tekintve.

Azt külön értékeltem, hogy Lea-nak nem kellett megszülnie az életképtelen babát, egy hasonló jelenet így is örökre bevésődött már a fejembe még a Vészhelyzetből, az is brutális volt.

DarkEagle - 2021. 05. 12. 20:23

Hát ja ez igaz. Megszülni majd otthagyni elég durva lett volna de ez a D&C eljárás se szebb azért. Nem nagyon olvastam utána meg csak angolul találtam róla cikket szóval sokat nem értettem belőle mivel nem vagyok orvos de amit értettem belőe az nagyon durva volt. Mondjuk az még mindig nem világos mit kezdtek a gyerekkel elvégre mégis csak 5 hónapos volt. Ilyen korban már sokkal nehezebb egy D&C eljárás.

Igazából a szülés azért is jobb lehetett volna mert akkor legalább eltemethették volna és igazi búcsút vehettek volna de így ez nem fog megtörténni. De mivel nem vagyok nő így nem is tudom melyik lett volna a jobb. Csak azt tudom amit olvastam és egyiket se kívánnám senkinek.

Shannen - 2021. 06. 02. 23:59

4×19
Az mindig poén, amikor egy sorozatban egy másik sorozatot említenek, de most különösen vicces volt, hogy pont egy másik orvosos sorozatot oltottak le. :D

Az egyik beteg lánya: I watched Grey’s Anatomy.
Claire (nevetve): Oh, well, being a surgeon is not much like that.

DarkEagle - 2021. 06. 03. 12:54

Azon én is felröhögtem. :D Végül is egy csatornán mennek szóval ez belefér. Amúgy nagyon tetszik ahogy kezelik a drámát. Hihetetlen mennyire valósághű és nincs túltolva Shaun és Lea kapcsolata és gyásza. Kíváncis vagyok mit terveznek velük a fináléban.

Jut eszembe, @Winnie, ha nem lesz más akkor írhatok megint a fináléról.

winnie - 2021. 06. 03. 18:27

oké

fatal - 2021. 06. 09. 00:25

A Grey’s Anatomys beszóláson én is felröhögtem. :D

Sajnálom Claire karakterét, ennek ellenére kiváncsi leszek az 5. évadra.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz