login |

MacGyver: kezdett az 5. évad

2020. 12. 18. 20:00 - Írta: human

8 hozzászólás | kategória: kritika,

Bevallom, nem értem, hogy miért nézi bárki a CBS sorozatát. Halljuk? Igyekszünk minden országos visszatérőről írni, és a MacGyver rám jutott, de egyszerűen továbbra sem látok semmi értéket benne. Még a csapatdinamika sem érdekes. Ehhez képest a SEAL Team közepes kezdése mestermű volt.

Megeshet, hogy maga a rész sem segített, hiszen régebbi sérelmek feldolgozásáról szólt, a női karakterek között volt valami funk, és MacGyver meg Desmond sem bízott annyira egymás képességeiben. Ha jól látom minden egy korábbi konfliktushoz volt köthető, viszont, és lehet csak a COVID miatt alakult így, de ez nem egy évadpremier volt.

A szezonnyitók lennének azok, ahol igazán be lehet szállni. Ezért is mertem azt mondani, hogy rendben, akkor a MacGyvert én nézem, legrosszabb esetben is kapok pár látványosabbnak szánt akciót, meg ravasz ötletet, és az írók pedig mindent bevetnek. Na, ebből semmi nem valósult meg. Volt egyáltalán poén? Pedig tényleg egy könnyed, limonádészerű sorozatról van szó, szóval nem egy Breaking Bad nívójához mérem.

Ha már szóba hoztam: a látvány is siralmas volt. Volt pár díszletük, és ennyi. Kihalt szobákban, kis terepeken ment a harc. Mindenféle nagyobbnak szánt ötlet nélkül. Mondom, nem teljesen arra gondolok, hogy két könnyűsúlyú csaj nulla koreográfiával verekszik, hanem hogy mindezt milyen helyzetekben teszik. Hogy is mondjam, néha állítsátok le a részt, és képzeljétek el mekkora szobában és hol vannak. Átadja a díszlet, amit elvileg terveztek?

És amikor megálltak, hogy “hmm, ez MacGyver-sorozat, csináljon már valami technikai bravúrt”, akkor egyszerűen sütött a lustaság az írókból. Nem csak azért, mert nem találtak ki semmi különlegeset, de a ketyegő órás húzásból semmi sem érződött, mintha mindenki egy szakkörön lett volna Mac megoldásainál, várták nyugiban a végét.

Mindezek után tényleg oda érek vissza, és hátha majd kommentben megvédi valaki, de szerintem 2020-ban ilyesmire időt szánni egyszerűen olyan, mintha égetné az ember az életét. Kivéve talán akkor, ha háttértévé valami más közben.

8 hozzászólás Ne habozz!

SilverSz - 2020. 12. 19. 09:22

Kedves Human!

Most rám jutott, hogy megvédjem a sorozatot, már amennyire lehet. Azért nem érezted évadnyitónak a részt, mert nem volt az: ezt az epizódot, plusz a következő 4 részt még a negyedik évadhoz írták, de a járvány miatt félbe szakadt a forgatás.

Az igazi 5. évad történései majd a januári visszatérés után lesznek (kb. S05E04 környékén). Új showrunnerrel egyébként, tehát változás akkortájt várható. (Remélem pozitív irányba.)

Szerintem a szállodás vonallal próbáltak hajazni John Wickre. (Ugye a bűnözőknek fenntartott hotel, a recepriós kódszavai, stb.) De az egészet nagyon áthatotta a kis költségvetés és az elgondolatlanság.

DenisaW - 2020. 12. 19. 10:49

Szerintem sok kisebb költségvetésű sorozat fog szenvedni a járvány alatt. Nem véletlenül gyengék a részek, hiszen a járvány miatti intézkedések sokba kerülnek. Ez pedig azzal fog járni, hogy kevesebb statiszta, kevesebb helyszín ( tudom, stúdióban is be lehet rendezni, de ha mindenki ehhez fog nyúlni akkor nem lesz hol), és kevesebb akció, tekintve, hogy ahhoz sok kaszkadőr is kell a szakemberek mellett.
Ha nagyobb költségvetésű sorozatokat kaszáltak el a megemelkedett költségek miatt, vagy mert túl sok helyszínt érintett volna, így én csodának azt tartom, hogy a kisebb költségvetésű sorozatokat nem kaszálják egyből….
Szóval a sorozat védelmében én ennyit tettem volna pluszban SilverSz írásához.

Én is akarok kommentelni... - 2020. 12. 19. 10:53

Ezt a sorozatot a 11 éves gyermekemmel nézem, neki tetszik, ebből látszik, hogy nem a fekete öves junkie réteg a célközönség szerintem :)

Nekem az a bajom, hogy az előző évadban kimesélték a kedvenc karakteremet Jack-et (George Eads), akit beraktak a helyére Desi Nguyen (Levy Tran) a nyomába sem ér, ott szétesett a csapat dinamikája számomra.
Attól már kiszaladok a világból, hogy lassan az összes női karaktert össze akarják hozni MacGyverrel.

Felcsillant számomra a remény, amikor megjelent Mac nénikéje Seven of Nine (bocsi, Jeri Ryan, nekem mindig is ő maradsz!), de pár rész után meg is ölték.

Az NCIS-t addig néztem, amíg Ziva után ki nem írták Dinozzot is, ez a sorozat is érdektelen lett számomra így :(

Persze az sem segített, hogy a vírus kettétörte a fő szálat, ha a showrunner váltás nem vált irányt, ez a sorozat menthetetlen kasza.

Mackfan - 2021. 01. 03. 10:12

Én részben egyetértek, részben nem.

Amikor Jack is tagja volt a sorozatnak, csak úgy záporoztak a poénok, most meg egy kicsit komorabb. De ez a sorozat olyan olyan, mint a Tonik. Aki tudja értékelni szereti. Ebben a sorozatban az a lényeg, hogy miből mit tud csinálni Mack. Nem az, hogy hogy verekednek. Még mindig a Codex szálon futnak az események, és amíg így van addig nem fogják tele rakni poénnal a sztorit. Hisz a Codex miatt meghalt az idősebb Macgyver és Mack nagynénje is. Ha túl lépnek ezen, akkor feltehetően már nem lesz ilyen komor.

ravengirl - 2021. 01. 04. 16:17

@Én is akarok kommentelni…+1
a szitu nálunk dettó, a 11 éves fiam kimondottan szereti, együtt nézzük, ezért mondjuk mindenképp pozitívumként értékelem magát a sorozatot, hogy legalább addig nincs xbox :))), de nálam is Mr. Eads távozása nagy töréspont volt, a tetovált csaj szerintem harmatgyenge (legalábbis G. Eads után, persze, nem ér összehasonlítani, de akkor is…). Levy Tran és Lucas Till között nulla kémia van, én érzem kínosan magam, ha intimebb helyzetbe kerülnek, nem értem miért kell mindenáron erőltetni a szerelmi szálat, azért a Macgyver nem erről szól, hogy annyira bele kellene ezt vinni. A Jackkel fennálló bajtársias viszony sokkal inkább illett hozzá és azt hiányolom nagyon.
Na, mindegy, a fiam miatt maradunk.

?? - 2021. 01. 21. 07:36

Valaki nem tudja mikor jön a magyar szinkron? Nem igazán tudok angolul és nem túl jó úgy hallgatni, hogy minden ötödik mondat sötét.

winnie - 2021. 01. 21. 08:46

a magyar premiernaptárban mindig szerepelnek az ismert hazai premieridőpontok: https://www.sorozatjunkie.hu/2021/01/10/2021-es-hazai-sorozatos-premiernaptar/

ha nincs benne, akkor még nem tudni, de ökölszabály, hogy nagyjából akkorra érdemes számolni vele, amikor az eggyel korábbi szezon is érkezett.

?? - 2021. 02. 01. 07:21

Köszönöm a segítséget

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz