login |

Euphoria: az első különkiadás

2020. 12. 25. 14:50 - Írta: Shannen

9 hozzászólás | kategória: kritika,

Az HBO egyik tavalyi nagy sikere volt az Eufória, mely egy csapat 17 éves fiatalt követ, akik megpróbálnak boldogulni a mindennapok labirintusában, mely a társaikkal, szerelmükkel, szüleikkel, önmagukkal és a saját démonaikkal való bonyolult kapcsolatokból áll.

Sajnos a vírushelyzet miatt a második évadra még várni kell, ám Sam Levinson-éknak sikerült két különkiadást összehozniuk, ami átkötésként szolgál a két évad között. Az első, “Trouble Don’t Last Always” című epizód december elején érkezett és a Zendaya alakította Rue-t helyezi a fókuszba. Ja, és simán az év (egyik) legjobb sorozatepizódja lett.

– How do you want your mom and sister to remember you?
– As someone who tried really hard to be someone I couldn’t.

Az első évadot ugye ott hagytuk abba, hogy Rue nem szállt fel a vonatra Jules-szal, hiába kérlelte a lány, helyette végül hazament, ahol ismét előkerült a drog. Ehhez képest a különkiadás azzal nyit, hogy Jules-t és Rue-t látjuk, ahogy boldogan élnek közös lakásukban. Ez az álomvilág azonban csak pár percig tart, a valóság hamar betolakszik a képbe: Rue egy étkezdében találkozik a szponzorával, Alival karácsony este.

A férfi rögtön levágja, hogy a lány most is épp be van állva és innentől elkezdődik egy 50 percen át tartó beszélgetés a két karakter között, egyikük már semmi értelmét nem látja az életnek, míg a másikuk próbálja őt a felszínen tartani. És ennyi.

Nem látunk senkit a sorozat többi szereplője közül, nincsen hangulatosan összeválogatott zenelista, a Euphoria-ra oly jellemző zseniális vizuális leleményeknek sincs nyoma (na jó, azért Rév Marcell megint hozott egy-két kiemelkedő beállítást). Van cserébe viszont két remek színészünk, egy jó rendezőnk és egy brutál erős forgatókönyvünk.

Tulajdonképpen egy egyórás kamaradrámát kapunk, amely műfajt én kifejezetten szeretem, mint ahogy azt is, amikor lehetőségünk van belemászni egy-egy karakter lelkébe, anélkül, hogy azzal foglalkoznánk, hogy a sorozat cselekménye nem halad előre. Feltételezem, a két különkiadás nélkül is tökéletesen érthető és követhető lett volna a második évad kezdése, de az biztos, hogy ezekkel az extra részekkel (igen, most megelőlegezem, hogy a januári epizód is jól fog elsülni) a nézők és a készítők is inkább csak nyertek.

Ugyan elrepül a közel egyórás játékidő, de mégsem egyszerűen fogyasztható a rész. Egyrészt a fentiekből adódóan egy dialógus-centrikus epizódot kapunk, ami sokszor vált át monologizálásba. Másrészt az érintett témák, mint a függőség, a mentális betegségek, a bűntudat, a gyász és még sorolhatnám, már önmagukban elég kemények, amelyek miatt, ha az embert rossz passzban kapja el a rész, akkor lehet nehezen fogja tudni végignézni.

Rue története nem szimplán egy drogos lány sztorija, hanem egy olyan fiatalé, aki gyerekkora óta mentális problémákkal küzd, amelyek nem lettek megfelelően kezelve és végül a drogokban talált menedékre. Nézőként lehet, hogy mi is elítéljük az ő tetteit, de nem lehet nem szurkolni neki. Épp ezért volt szívszorító hallani azokat a mondatokat a szájából, amelyek a saját létének értelmét kérdőjelezték meg. Szerencsére azért volt ellensúlyozás, hiszen Ali karaktere pont azért volt ott, hogy ráébressze Rue-t arra, hogy van kiút abból a gödörből, amiben jelenleg érzi magát.

Egy ilyen helyzet magában rejti a veszélyt, hogy életbölcsességek üres pufogtatásának sorát halljuk, ám Sam Levinson ennél jobb író, és ha volt is Alinak olyan monológja, amely vékony jégen táncolt ilyen szempontból, azt “megmentette” Colman Domingo játéka. Egyetlen pillantása vagy félmosolya többet mondott bármely szónál. A Zendayával való kémiája pedig megteremtette azt az alapot, amely egy ilyen stílusú epizódhoz elengedhetetlen. Persze utóbbi sem okozott csalódást az összetört Rue szerepében, nem véletlenül szavaztátok meg a legjobb női főszereplőnek tavaly a JAws-on (ahol idén is jelölhető!) és az Emmy-t sem érdemtelenül vehette át ősszel.

Én megadom ennek a résznek a 10/10-et és kíváncsian várom a január 24-én (vagy ha most is lesz elő-premier akkor előtte pár nappal) érkező “F*ck Anyone Who’s Not A Sea Blob” című részt, ami Jules-ra fog koncentrálni, és amelyet Levinson Hunter Schafer-rel együtt írt, így utóbbi írói kreditet is fog kapni.

9 hozzászólás Ne habozz!

Gordon - 2020. 12. 05. 16:45

Nem akarok nagy szavakat használóknak tűnni de….
Ezt a beszélgetést….
Egyszerűen…
Sztem ezt minden szülőnek látnia és (meg)hallani a kellene.

what1what2 - 2020. 12. 07. 21:37

Ez mekkora volt már, atyaúristen.

Tony - 2020. 12. 13. 20:47

Csatlakozom, nagyon erős epizód.

punyapapa - 2020. 12. 25. 15:25

Az év sorozatepizódja. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla.
Talán a járvány pozitívuma, mert emiatt készült el ez a rész. A Rue-s rész előtt lejjebb kell lőni az elvárásokat.

dukyka - 2020. 12. 25. 22:40

Nálam is simán az év epizódja. Azért ez megnövelte az elvárásaimat a 2. évaddal kapcsolatban, hogyha ilyen párbeszédeket tudnak írni.

zolkien76 - 2020. 12. 26. 11:32

Az év sorozatepizódja. Brutálisan jó!

Python - 2020. 12. 26. 12:52

Bizony, ez egy 10/10 -es kamaradráma volt! :)

dexike3 - 2020. 12. 26. 13:22

az elején be kellett volna vágni, amit Joe Hallenbeck kérdezett anno: “Fej vagy gyomor?”. hát inkább a fejet választottam volna, mert ez olyan erős gyomros volt, hogy azóta is a padlót fogom.
az epizód tényleg klasszis lett, olyan amire bármikor lehet és érdemes is hivatkozni, a felidézi a nagy mozivászas filmek párbeszédeit (Coffe and cigarettes), de mégis egyedi.
viszont én is inkább azon a véleményen vagyok, hogy lehet Rue túladagolta magát és ez az egész “meg sem történt”. “Ali” a purgatóriumban fogadja és a fennt idézett monológja dönti el, hogy a végén visszakerül az élők közé. ennyire be tudta indítani ez a párbeszéd a nemes egyszerűségével a fantáziát, hogy hogyan lehet értelmezni a történteket.

Python - 2021. 01. 24. 00:26

Nos, a Jules epizód sem volt egy könnyed menet, igaz már nem volt annyira kamaradráma, ez viszont tömény pszichológia volt. Könnyedebbnek tűnő rész, de kb. ugyan olyan mély és ütős mint a Rue féle történet, csak máshogy. Nálam bizony ez is 10/10 lett!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz