login |

BattleBots: kezdett az 5. évad – írta Enzo

2021. 01. 10. 15:50 - Írta: vendegblogger

6 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Disclaimer: a poszt az első pár rész környékén íródott, de mindössze az évad első két epizódjából tartalmaz spoilereket, minden további a kommentekben.

A 21.század egyik nagy kérdése, hogy a robotok elveszik-e a munkát az emberek elől, és ha igen, mikor. Nos, én úgy vagyok vele, hogy ha a munkámat nem is, de a szabadidőm egy részét elvehetik a robotok, mégpedig a világ elsőszámú robotharcos reality-jének formájában. Ez pedig nem más, mint a BattleBots, amely újkori időszámításának 5.évadát kezdte meg idén, továbbra is a Discovery csatornán.

Természetesen, mint nagyjából minden más produkciónak, ennek is keresztbe tett a koronavírusos járványhelyzet, az eredetileg tervezett május 15.-ei premier helyett végül egy bő fél évet csúszva, december harmadikán debütált a szezon – megkésve bár, de törve nem.

I like big bots and I cannot lie

Visszatértek tehát az acélpengéket forgató, lángcsóvákat köpködő, és hűtőszekrényeket hajigáló robotok (62 darab) és készítőik, köztük rengeteg jól ismert névvel, ugyanakkor számos újonccal – és a korlátozások miatt jóval kevesebb nemzetközi csapattal. A vírushelyzet által okozott legnagyobb változás azonban nem is az, hogy idén nincsen mondjuk Minotaur, Rail Gun Max, vagy Death Roll, hanem hogy közönség sincs.

Pontosabban a szokásos fizető nézők tömkelege hiányzik (a poénos szurkolói tábláikkal együtt), így a hangulatot maguk a csapatok próbálják hozni, akik műhelyben való robotjavítgatás helyett lehetséges ellenfeleik mérkőzését tekintik meg elkülönített kis boxokban az aréna minden oldalán, amolyan közönségpótlékká avanzsálódva.

Hogy mi változott még tavalyhoz képest? Kicsit mintha kevesebb lenne a robotok technikai bemutatása, illetve a ring announcer Faruq által felolvasott bemutató szöveg is néha a szokásos poénos-rímes kreatívkodás helyett csak annyit tartalmaz, hogy honnan jött az adott csapat és mi a neve. (De azért szerencsére nem mindig, úgyhogy lesz miből idézni.)

Megváltozott a zsűri által döntetlen esetén használt pontozási rendszer (damage 5 pont, aggression 3, control 3), lett egy új szereplő a stábban (erről mindjárt), és kicsit átalakítottak egy pár dolgot az arénában (másfél hüvelykes lexan polikarbonát borítást kapott, illetve erősebb és más alakú lett a pulverizer kalapács). Nagyjából ennyi, minden más maradt a régiben.

Na de azok kedvéért, akik esetleg most ismerkednek a műfajjal, egy gyors átismétlés: távirányítású robotok küzdenek egy arénában, 3 perces összecsapások során, amely befejeződhet kiütéssel, illetve amennyiben ez az idő lejárta előtt nem történik meg, zsűridöntéssel (a háromtagú szakértői zsűri a fent említett skála szerint osztályoz és így hoz vagy egyöntetű vagy 2:1 megoszlású döntést a győztesről). Súlycsoportok nincsenek, csak egy felső súlyhatár (250 font), a robotok fegyvere a forgó pengéktől a pneumatikus/hidraulikus emelőkön és kalapácsokon át a lángszóróig bármi lehet, sőt esetenként minibotok és drónok is részt vesznek a küzdelemben.

A szezon strukturális felépítéséről szívesen írnék valami konkrétat, de úgy néz ki, a tavalyihoz hasonlóan kissé megfoghatatlanul kezdődik: minden epizódnak van egy fight card-ja 7-8 mérkőzéssel (rajta utolsóként az estét záró főattrakció), aztán amikor minden bot lejátszott nagyjából ugyanannyi (kb. 4) meccset, akkor jön a Selection Committee, és kiválasztja azt a 16-ot, akik a kieséses szakaszban megküzdenek egymás ellen. így marad előbb 8, majd 4, végül 2 robot, a döntő győztese pedig megkapja a Giant Nut díjat (ami angolul áthallásos kicsit, magyarul meg hülyén hangzik).

Folytatás a tovább után!

A műsorvezetés feladatát eddig is remekül vitte a Chris Rose – Kenny Florian páros, és ez nem lesz máshogy idén sem, maradt a már említett Faruq és a műhelyriportokat készítő Jenny Taft is, sőt még bővült is a csapat: Pete Abrahamson személyében egy igazi bot whisperer érkezett a háttérből. Pete 1994 óta mozog a robotharcok világában, anno a régi szezonokban még épített is saját robotot, az újkoriakban pedig nagyjából technikai tanácsadó és producer szerepeket töltött be eddig – ezentúl technikai és háttérinfókat hallhatunk tőle néhány összecsapás előtt.

Zsűrifronton semmi változás tavaly óta: úgy néz ki, hogy egyelőre fix marad a háromfős társaság (Derek Young, Lisa Winter, Jason Bardis) és nem lesz az, mint 2 éve, hogy gyakran változik a trió összetétele, illetve hogy híres celebek jönnek vendégtagnak. Sajnos az epizódokról egyedi stílusú humoros kritikákat készítő BattleBotsUpdate oldal megszűnt egy ideje (a készítő redditen nyilatkozott az okokról, TLDR: időhiány és személyes okok), így tavalyhoz képest sajnos jóval kevesebb sírva röhögős angol nyelvű idézet fog szerepelni a posztban és a kommentekben.

Szerintem minden témakört érintettem, úgyhogy csapjunk is a meccsek közé: 1-2 mondatos összefoglalók jönnek az első két rész csatáiról.

Sawblaze × Whiplash: Jamison Go zöld-fekete fűrészbotja a minél mélyebbre benyúló „villákra” ment rá, ellenfele meg a szokásosnál nagyobb wedge-et szerelt fel, és végül előbbi taktika győzedelmeskedett: Sawblaze végig támadva kontrollálta a meccset és kiütötte Matt Vasquez-éket.

Fusion × Mad Catter: az egyik oldalon egy újabb Ewert-tesó, Reese (hányan vannak ezek?), a másikon a teljesen őrült figura Martin Mason. Fusion-ön a vertical és horizontal spinner kombinációja izgalmasan hangzott, de végül túl instabil lett a bot, ki is gyulladt, így az agresszívan nyitó Mad Catter-é a KO!

Malice × Axe Backwards: Malice újonc versenyző, gazdája egy Bunny becenevű csaj (tavaly még a Shatter csapat tagja volt), fegyvere egy furcsamód elforgatott drum spinner. Axey B-t pedig jól ismerjük, idénre még lángszóróval is fel lett szerelve, de ha ez nekik a „make or break” szezon, akkor az elég beszédes. A láng végül is stimmelt, de csak annyiban, hogy kigyulladt a robot és gyorsan vége lett a meccsnek.

Skorpios × Bloodsport: utóbbi pengéje elég félelmetes dizájnt kapott, és jött mellé a siker is – néhányszor elkapta Skorpiost az oldalán (meg az aréna se maradt sértetlen), és ez elég volt, hogy amaz ne tudjon mozogni. Bloodsport KO!

Lock-Jaw × Captain Shrederator: durva ütésekkel kezdődött az összecsapás, mindkét spinner leállt, de mielőtt bárki a döntetlenre gondolhatott volna, három dolog történt: CS elkezdett füstölni; Lock-Jaw kirakta a csigasorhoz, amin fenn is akadt rögtön; és még Donald Hutson spinnere is újra működni kezdett, így egyértelművé vált a nyertes. (Érdekes volt utána a műhelylátogatós szegmens Jennyvel, ahol Brian Nave elmagyarázta, hogy a motorfék egy kis drótdarabkája okozta a leállást.)

Sporkinok × Rusty: az évad első újoncok közti mérkőzése, az egyik oldalon a transzgender zászló színeiben pompázó flipperbot Sporkinok, a másik oldalon egyszemélyes csapatként a vidám Dave Eaton nevű arc és aranyos robotja, amit a farmján talált mindenféle szemétből rakott össze. Rusty a nevetséges kis tűszerű fegyverével valamit mégiscsak elért, mintha Sporkinok kerekei beragadtak volna, és így megvan neki az első győzelem.

SMEEEEEEEEEEE × Sharkoprion: az egyik résztvevőnél egy szomorú sztori (Edward Robinson és Sharkoprion búcsúszezonja, és egyben az első azóta, hogy társa, John Hoffman rákban elhunyt), a másiknál pedig egy vicces kinézetű és nevű robot (elvileg 22 db E betű van a szó végén). A cápára hajazó Sharkoprion nem igazán tudott beleharapni a túl mélyen levő SMEEEEEEE-be, akiknek viszont szerintem nagyon takarva vannak a spinnerei, max az ellenfél kerekét tudnák bántani, és egy ekkora méretű ellenfelet körülölelni sem tud. Az est első zsűridöntésével végül: 3-0 SMEEEEEEEEEEEEE!
(Skorpios, Sporkinok, Sharkoprion, ennyi hasonló nevet – kéne ezekből egy rumble meccs…)

End Game × Tombstone (MAIN EVENT)

Az új-zélandi srácok pár éve egy győztes meccs után meggondolatlan módon kihívták a botok legveszedelmesebbikét, Tombstone-t, és most jött el az ideje a harcnak. A 2015 óta 20/4-es mérleggel (ebből 17 KO) rendelkező TS rengeteg-féle pengével készült, Jack Barker és Nick Mabey csapata pedig a videoelemzésben bízhatott – meg a szerencsében. A csata érdemi része úgy 10 másodpercig tartott, ám nem a megszokott okokból: az első ütésváltás után TS hátulja támadhatóvá vált, és EndGame ezt kihasználva a csigasor mellől úgy kivágta az arénából a zsűri orra elé, hogy esélye se maradt visszajönni. Wow. Kár, hogy ilyen rövid volt, de legalább meglepő!

Ghost Raptor × Shatter: a második epizód elején a veterán Chuck Pitzer csapattársai nyomására visszatért, de egyelőre sajna nem túl fényesen: gyorsan elvesztette a fegyverét, aztán jött a füst, kigyulladás, és KO-val így Shatteré a győzelem – aki egyébként zseniális bemutatkozó szöveget kapott a meccs előtt Faruq-tól: “[…]hammer, axe, spike, whatever you’re calling them \ you’ve got 99 problems, and this bot is all of ’em!”

Tracer × Ribbot: a vicces kinézetű békabot idén lábak nélkül, viszont moduláris fegyverzettel készült a szezonra, Tracernek pedig a Clean Cut nevű minibot helyett inkább valami self-right mechanizmusra kellett volna elhasználnia a maradék súlyt, ugyanis úgy kábé a második bekapott ütés után nem tudott visszajönni a fejreállásból…

Black Dragon × Kraken: ha Minotaur nincs is, azért idén sem maradunk brazil csapatok nélkül, Gabriel Teles-ék az eddig megszokott „eggbeater” helyett double disk spinnerre váltottak, és többféle védelmi konfigurációt is megalkottak a különböző ellenfelekre készülve. Elég szoros csatát vívtak, Kraken többször is be tudta szorítani BD-t (30 másodpercig viheti egyébként így a szabályok szerint), viszont egy foga bánta, a megosztott zsűridöntés végül 2:1-es Black Dragon-győzelmet hozott. A közönség hallhatóan kifejezte nemtetszését, én azért valahol meg tudtam érteni a döntést, valószínűleg a damage kategória dönthetett.

Mammoth × HUGE: Mammoth eddig se volt kicsi, de most még nagyobb és szélesebb lett az új szezonra, HUGE-on pedig immár váltható irányú a penge. Az összecsapás rendkívül mulatságosan nézett ki, Mammoth dobás helyett leginkább bukfencezett az arénában (ami azért egy ilyen hatalmas botnál nem semmi), de aztán sikerült kidobniuk HUGE egyik kerekét, amiből nem tudtak visszajönni Jonathan Schulz-ék. (Viszont egy későbbi szegmensből kiderült, hogy mindössze pár centire voltak attól, hogy fontos részeket is eltaláljanak Mammoth-on)

Claw Viper × Hijinx: az eddig War Hawk minibotját vezető Kevin Milczewski robotja, Claw Viper az egyik leggyorsabb a mezőnyben, a másik oldalról egyelőre talán az extravagáns és csinos Jen Herchenroedert lehet csak kiemelni – és hát a mérkőzésen is a sebességkülönbség döntött, Hijinx hiába kerülte el a boxrusht, egyszer csak mozgásképtelenné vált, látszólag indokolatlanul, hiszen a fegyvere működött és a kerekeivel se volt semmi látható probléma.

Perfect Phoenix × Extinguisher: röhögtem, ahogy felkonferálták a meccset, hogy „mindjárt jönnek, csak előtte még Jenny Taft benéz a Mammoth csapathoz”, utána meg „na tényleg mindjárt jönnek, csak még egy kis main event promózás” :D pedig igazi különleges csatát láthattunk a robotépítők következő generációjától: a Perfect Phoenix-et irányító Tyler Nguyen 11(!) éves (meg amúgy 4 éves kora óta Mensa-tag), anyukája amúgy Ray Billings-szel randizik, a robot alapját Paul Ventimigliától kapta, a képen is látható Sawyer haverja meg egy Tombstone-csapattag gyereke. Ja és az ellenfél, Extinguisher „gazdája” is egy 18 éves srác. A harcról nem fogok sokat írni, mert körülbelül 5 másodpercig tartott, Exti már az első ütés után nem tudott mozogni. Jó kezdés!

Witch Doctor × Hydra (MAIN EVENT)

A flipper kategória trónkövetelője és a tavalyi második helyezett összecsapása – minden adott volt egy emlékezetes meccshez, még a szájkarate is, Jake Ewert ugyanis beszólt, hogy Witch Doctor mennyire túlértékelt (grrrr). A meccs első részében az 5 különböző konfigurációval rendelkező, de ennek ellenére jól ismert alakját felöltő WD elég sok időt töltött a levegőben, mivel Hydra be tudott nyúlni alá és megröptetni sokszor. Aztán a fehér füst is felszállt, de nem pápát választottak, hanem Witch Doctorban kezdett el túlmelegedni valami – a bot viszont így is simán nyomta tovább és támadott, én nem tudom, hogy csinálják, de nem az első ilyen eset.

A mérkőzés kimenetele egyenesen megfordulni látszott, amikor Hydra látszólag fennakadt valamin, elkezdett rászámolni a bíró, ám végül meg tudott mozdulni, így döntetlennel zártunk. Az osztott zsűridöntés 2:1-es Hydra-győzelmet hozott ki, amin akár még lehetne vitatkozni is, de erre való a kommentszekció.


Na egyelőre ennyit, folytatás a hozzászólásokban, epizódonként. Illetve még egy, a műsorhoz kapcsolódó szomorú hírről muszáj megemlékeznem a posztban: idén júliusban elhunyt a Mythbusters-ből is ismerős Grant Imahara, aki a BattleBots világában sem volt ismeretlen: a régi szezonokban versenyzőként tűnt fel Deadblow nevű robotjával, 2 éve pedig zsűritagként találkozhattunk vele (még az akkori posztban is látható az egyik képen). Az ő emléke előtt tisztelegve a legszebb robot designért járó díj ezentúl „Grant Imahara Best Design Award” névre hallgat.

6 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2021. 01. 11. 12:27

Köszi az írást, érdekes volt most így olvasni, hogy nem láttam még a szezonból semmit:) Az elég fura, hogy Tombstone így kikapott, de az viszont grr, hogy Sawblaze megverte Whiplash-t:) Nagy kár, hogy Hydra nem akadt fenn, azért Lisa elég elfogult lehetett vele, a másik két zsűritagnál milyen szoros volt a meccs.

Majd lehet, hogy rászánok egy délutánt az egyenes kieséses szakasz előtt, és átpörgetem, hogy milyen meccsek voltak, vagy megnézem azokat, amik a leírásod alapján érdekesebbnek tűnnek. Viszont akkor csak top 16 lesz idén is? Mert tavasszal arról volt szó, hogy 32-es tábla lenne, bár akkor még 20 db 2 és 1/2 órást részt terveztek, most meg látom, hogy maradtak a 2 óránál, szóval nem tudom, hogy mi változott. Vagy nem lesz meg mégsem a tervezett 50 óra, vagy 25 rész lesz és fél évig tart, uff:)

Enzo - 2021. 01. 11. 19:38

@Thomas: hú, pedig reméltem, hogy jössz, különben egyedül fogok itt írogatni :/ :D
kb minden fight card úgy van felépítve, hogy az első, a középső (4./5.), meg az utolsó meccs vmi nagyágyús, nézd meg azokat legalább :D sőt ha szigorúan csak a harcokat nézed, akkor az 1 óra 20 perces epizód maximum nettó 20-25 perc alatt letudható ;)

nekem úgy rémlik, hogy top 32-t választ ki a Selection Committee – viszont a legutóbbi részben kiderült, hogy elvileg csak 3 alapszakaszos meccs van :O

na majd jövök az 5×03-04-05 írásokkal hamarosan, meg ezt a Bounty Hunters (spinoff) dolgot is megnéztem, arról is mondok valamit :)

Enzo - 2021. 01. 12. 22:08

Tényleg @Thomas, mi lenne, ha írnék minden részkibeszélő elejére egy spoilermentes listát, hogy mik az epizód highlightjai, mit érdemes megnézni belőle? :P csak ne olvass tovább akkor addig :D

—=== 5×03 “Ezt nézd meg” rovat ===—
– Nyitómeccs (Copperhead-Gigabyte) és 3.meccs (Uppercut-Gemini), mert mindegyik rövid és látványos
– Ha érdekel egy ellentmondásos zsűridöntés, akkor 4.meccs (Beta-Rotator)
– Main event (hetedik, azaz utolsó meccs, Gruff-HyperShock)

Szóval, akkor innentől spoileresen:

Copperhead × Gigabyte
Felkészült egymásból a két csapat rendesen, az látszik a nyilatkozatokból. Copperhead pici kígyó alakú minibotjai haláli aranyosak! :)
A csatát egy mondatban el lehet intézni: GB-ről az első nagy ütés hatására leesett a self-right bot, a második hatására meg a teljes borítás, és vége, KO. :D

Jackpot × SubZero (avagy két nagydarab szakállas összecsapása)
Jackpotos csávó olcsón (4000$) és gyorsan (1 hónap) rakta össze a botot, a másik oldalon SubZero eddigi gazdája a sok ígérgetés után most már tényleg visszavonult, Logan Davis az új főnök. A meccsen először Jackpotnak voltak gondjai, utána viszont Sub0 a kritikus ponton nem tudta kidobni őt az arénából, aztán meg még le is fulladt…

Uppercut × Gemini
Gemini-éknak ez lesz a “do or die” szezon a két egyenlő súlyú bottal (ha most se jön be ez a taktika, valszeg váltanak), Uppercut meg ugye a jojós srác (Alex Hattori), az ő botjukról, pontosabban a fegyverként szolgáló aszimmetrikus ökölről egy kifejezetten érdekes elemzést kaptunk a meccs előtt.
UC elsőre gyönyörűen kib@szta az egyik “ikerbotot”, és utána a másikat is egy csapásra elintézte. Ahogy a Gemini-s kisgyerek mondta: “Well, we’re screwed, thank you.” :DD

Beta × Rotator
Beta 4 éve nem volt a BattleBots-ban, azóta elektromos helyett pneumatikus lett a híres kalapács + Rotator ellen némi extra armort is felrakott, Rotator pedig cserébe a felső pengés konfigurációt választotta. A meccset abszolút Beta uralta, a wedge tökéletesen ellenállt mindennek, viszont a kalapácsot egyszer sem sikerült elsütni, és úgy látszott, hogy ez lesz a veszte: Rotator leszabta a kalapács fejét! A zsűridöntés azonban 2:1-gyel Betának adta a győzelmet, amit sokan nem értettek (még kis műhelygyűlést is bevágtak a témában :D), hát talán aggression+control pontokkal elvitte, lehet róla vitatkozni…

Valkyrie × Tantrum
Valkyrie a sok beceneves pengéi közül ma Sweet Caroline-nal készült, azonban a spinner nem működött. Mondjuk Tantrum-on az a mozgó spinner (:D) se, pedig amúgy meglepően jól kezdett, eléggé kontrollálta a meccset, így meg is nyerhette volna… ha nem áll le.

Atom#94 × Big Dill
Atomcsávó indiai (94 a plutónium rendszáma), meg amúgy Ray Billings mentoráltja, a másik oldalon a 1,5 kezű Emmanuel Carrillo és Spicy Meatball nevű minibot, Chris és Kenny meg közben a cliché jar-ral szórakoztatják magukat :D Match report: Atom94-nél “drive issues”, BD azt csinál vele, amit akar, aztán összeragadtak, timeout -> nem lehet őket szétszedni, úgyhogy egyértelmű zsűridöntés: 3-0 Big Dill!

MAIN EVENT: Gruff × HyperShock
Elsőre talán gyenge main event-nek tűnik, de tény, hogy korábban mindketten egyenlő ellenfelek tudtak lenni későbbi győztesekkel, nem kezdő botokról beszélünk (mondjuk az meglepett, hogy HS sose került Top 16-ba)! Poén, hogy pont egymás mellett van a két csapat asztala, így nem tudtak titkolózni egymás előtt :D
Gruffnak van ugye a legbrutálisabb lángszórója, és ez most elég rosszul érintette Will Bales-éket: előbb leállt a spinner, aztán a bot is. Gruff KO!
(Funfact: az aréna szélén körben van egy “no flame zone” sáv, ahol tilos lángot használni.)

perc97 - 2021. 01. 15. 17:07

Hello

Egy két dolgot hozzá fűznék ami kikívánkozik . Van saját észrevétel de van ami elemzések illetve maguk az építők mondtak el.

Copperhead × Gigabyte :
Copperhead idén nagyon jó lesz . Most hajtás gondjuk volt valamint amivel lecserélték a padlót
sokkal vastagabbra használnak mágneseket hogy stabilitást nyerjenek ha
a vertical spinner odacsap .

Jackpot × SubZero
Egy valamit nem értettem hogy lett a Jackpot szimmetrikus futású két fegyver diszkjéből asszimetrikus . Valami biztos hogy eltörött csak egyben maradt a meccs végéig .

Uppercut × Gemini
Nem tartom csodának ami történt szerintem ( még nem láttam az 5×6 -ot ) Uppercut vs SawBlaze beárazza ezt a csoda felütést . Sawblaze sokat kibírt Tombstone ellen és nem lesz könnyű súlyú mint a Gemini/2 .
Egyébként a reptetés alatt Uppercut majdnem elvesztette egy kerekét az ikrek másik fele szépen eltalálta ..

Beta × Rotator
Nagy vitát kiváltó meccs de mint helyesen észrevették Rotator pont így nyert TombStone ellen :)
Beta szerintem csak kivárt a kalapáccsal ( ha pneumatikus nincskorlátlan számú használat )aztán mivel elvesztette már nem lendítette be feleslegesen . A csapatkapitány eddig úriember
volt nem gondolom hogy most annyira az eredményeket üldözné csak a győzelemre menne .

MAIN EVENT: Gruff × HyperShock
HyperShock azt hiszem programozója lesérült ez utolsó pillanatba . Az új padlóhoz nagyon kellett volna :( .

Enzo - 2021. 01. 16. 16:18

@perc97: Köszi az észrevételeket!

#Jackpot: most visszanéztem, és amikor SubZero kivitte a sarokba, akkor mozdult el valahogy egymáshoz képest a két gyémánt alakú spinner rajta.

#HyperShock: na ez a programozós-lesérülős dolog nem rémlett :O

Nézd meg az 5×06-ot, talán a szezon leglátványosabb része eddig! (Közben igyekszem bepótolni a hiányzó kommenteket :))

Enzo - 2021. 01. 17. 21:38

—=== 5×04 “Ezt nézd meg” rovat @Thomas ===—
-5.meccs (Chomp-Gamma9), hogyha akarsz látni egy igazán különleges robotot – Chomp-ot durván áttervezték.
-6.meccs (Malice-Shatter), mert kíváncsi lennék, te hogy ítélnéd meg a meccset.
-A main event so-so érdekes, azon kívül csak pillanatokat tudnék kiemelni, de azokat meg le is írtam. Hát voltak jobb részek, na.

Szóval, 5×04 spoileresen:

Tombstone × Slap Box
A (még mindig) rettegett Tombstone egy aranyos színes tenyérlenyomatos családi csapat ellen (ez a srác hogyan 14 éves??), mi baj lehet :D… hát ez pont úgy ment, ahogy vártuk :D Slap Box fel se tudta emelni TS-t, inkább a saját hátulja emelkedett fel :D
A kislány azért végtelen cuki volt, ahogy könyörgött Ray-nek, hogy a minibotot ne b@ssza szét :D (cserébe egy kamerát sikerült betörni)

Pain Train × Slammow!
Slammow tulaja veterán, csak a robot új, eddig Foxtrottal és Predatorral próbálkozott (ebből az egyik rémlik kicsit), a másik oldalon egy újonc, megindító sztorival. Hát PT leginkább összevissza pörgött aztán ledobta a láncot, Slammow meg nyomott egy gyönyörű pankrátoros “suplex” mozdulatot :D

Perfect Phoenix × Skorpios
Ez milyen ciki szitu, nem? Vagy megversz egy 11 évest, vagy kikapsz egy 11 évestől :D Zach Lytle és Skorpios végül az előbbit választotta, elég sima volt a meccs.

Ribbot × Mad Catter
Két robot, ahol mindegyik állatos témájú, és mindegyik moduláris. Nagyon röhögtem a minibicajos versenyen, amivel eldöntötték, hogy ki reagálhat a másik konfigurációjára :DD Érdekes volt Ribbotéknál a realtime diagnosztika is, ja meg a cicafül+bajusz kombó, Mad Catternél meg a Toebiter nevű minibot.
Ribbot üt először, de MC üt nagyobbat, aztán pushing match lett belőle, de MC fegyvere visszajön a végén, és így egyértelmű a zsűridöntés: 3-0 Mad Catter!
(ja és végre valamennyire hasznos volt egy minibot!)

Chomp × Gamma 9
Ezt én is menet közben tanultam meg, hogy ha walking robotot építesz, akkor az egyébként 250 font-os limit helyett 500-ba kell beleférned. Chomp brutális lett, de lassú; Gamma9 redesign-t kapott (ja és magyaros nevű gazdája van, Curtis Nemeth); Zoe Stephenson meg babát vár :3
Gamma9 tökéletesen időzített elsőre, és utána is sokszor bement Chomp alá, viszont azért betalált a kalapács is, és G9 meg is állt a végére, csak nem volt már idő rászámolni, szóval érthető a 3:0-s zsűridöntés Chomp javára.

Malice × Shatter
Na ez a meccs se véletlenül lett így húzva, mert ugye Bunny pont Shatter csapatában volt eddig, és idénre lett saját botja Malice.
Hát így, hogy az első ütésváltásnál lejött a kalapács feje, és Malice spinnere is megállt, eléggé tologatós és szoros meccs lett. A zsűri 2:1-gyel Malice-nek adta…háááát, ezzel már kevésbé értek egyet, mint az eddigi zsűridöntésekkel. Ahogy én adnám (Malice-Shatter): damage 2-3 (Shatter a kalapács nyelével tudott ütögetni még), aggression 0-3 (de minimum 1-2), control 2-1 (vagy 1-2), tehát összességében nálam Adam Wrigley-ék nyertek volna.

MAIN EVENT: End Game × Bloodsport
EG eddig 6-6 meccs és mind KO(!), Bloodsporton 77 font-os spinner (ami durva, mert 80 font a limit!)… hát Jack Barkerék nem sokáik sütkérezhettek a Tombstone-kiütés fényében, mert most ők kerültek a sz0póágra: a robot megállt és elfüstölt :O Bloodsport 2-0 és elég meggyőző idén.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz