login |

Pilot: Odabenn

2021. 01. 21. 22:02 - Írta: Necridus

5 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika, pilot-mustra, websorozat,

Kicsit eltérünk most a szokásostól, mert nem egy sorozatról szeretnék pár mondatban beszélni, hanem egy magyar hangjátékról, amiről az utóbbi napokban olvashattatok már a blogon. Nagy Borús Levente (akit a blogot már régebb óta követők Ingorionként is ismerhetnek) és csapata hozta el nekünk az Odabenn című posztapokaliptikus sci-fi audiosorozat első részét, aminek rövid ismertetőjét itt olvashatjátok az elerhetőségekkel együtt.

Nem is szeretnék a sztoriról több szót ejteni (oké, egy földi “kalandparkba” érkező űrhajón kezdünk), mert ajánlom, hogy mindenki maga ismerje meg a cselekmény kezdetét, inkább az élményről ejtenék pár szót, mint kezdő hangjáték-hallgató. Már olvastam az író és rendező Ingorion Twitter oldalán az Odabennről még akkor, amikor nem jelent meg, és már akkor azt mondtam, hogy ez az, ami meghozhatja a kedvem a műfajhoz. És milyen igaz! Na nem mintha eddig bármi bajom is lett volna a hangjátékokkal, egyszerűen csak elkerültük egymást. Most viszont a szokásos zenehallgatás helyett az Odabenn szólt futás közben – és élveztem.

Azért meghökkenve olvastam, hogy mi is a témája az egésznek, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy ne hiányoljam a képet a sci-fi mellé, mégiscsak egy igen fontos alkotóeleme az ilyen daraboknak (kevés sci-fi könyvet olvasok, úgyhogy megszoktam, hogy az ilyesmi filmben és sorozatban működik igazán). Az epizódot hallgatva viszont egy másodpercre sem hiányoltam a képet, mert a megdöbbentően jó hangeffektek simán rásegítettek arra, hogy inkább én képzeljek el magam előtt mindent – örülök is, hogy nem emlékeztem teljesen a grafikára, mert teljes mértékben magamnak építhettem fel fejben, hogy is nézhetnek ki a karakterek és a helyszínek.

Eleinte nehéz volt őszintén szólva megjegyezni, ki kicsoda, milyen jellegzetességei is vannak ennek a világnak (valljuk be, csak hallás után nehezebb megjegyezni, mintha látnánk is), főleg, hogy a cold open akkora hatással volt rám, hogy egy pillanatra ott is maradtam fejben. Figyelni kell az epizód hallgatása során végig, a részletek sokat segítenek, ráadásul rejtélyeket és enigmatikus utalásokat kaptunk már az elején is. Mégsem lesz túl sok és zavaros az információ. Úgy éreztem, sikerült eltalálni az egyensúlyt az odafigyelés és a műélvezet között, a kép nélkül sem lehetetlen a megértése.

Elég sok minden történik már a pilotban, a közel negyven perces epizód egy pillanatra sem ül le, mert ha épp nem történik effektíve semmi, akkor erről a fiktív világról kapunk új információmorzsákat. Kimondottan érdekes volt hallgatni például, hogy a bolygónk hogyan jelenik meg a hangjátékban, főleg a végefele, ami olyan cliffhangerrel zárul, amit talán sejthető volt, mégis működött és váratja a folytatást.

A hangjáték nyilván vonzza magával, hogy a mimika és cselekedetek láthatósága helyett gondolatokat hallunk (itt van egy kis csavar, ugyanis a főhős az író szavaival élve “selejtes”), amik esetében talán egy mondat volt, aminél az erőltetettségre felkaptam a fejem, egyébként teljesen jól működnek ezen sorok is. Hamar elfelejtették velem azt a félelmem, hogy ront az összképen majd az, hogy a karakter kvázi magában beszél.

A belső gondolatok kapcsán pedig meg kell említeni, hogy kissé más hangzásban kaptuk ezen mondatokat, de nem giccsesen elváltoztatva. A különféle hangeffektekkel együtt remekül helyt álltak, a hangtechnika mondhatni kitűnő. A szinkronhangokra sem lehet panaszunk, ezen a téren is odatették magukat a készítők. Kiemelném Leonard és a festett kezűek szinkronját, akiknél már-már rázott a hideg, annyira eltalálták őket. Egy ponton éreztem túljátszottnak a szinkront, amikor szinte szappanoperába illően sírt az édesanya a gyermeke után. Cserébe az android Amanda harmadikos kisiskolások szavalóversenyére emlékeztető hanglejtése nagyon megmosolyogtatott.

Valahol azért bánom, hogy az Odabenn hangjáték lett, mert ebben a sztoriban van azért potenciál egy film vagy sorozat készítéséhez is, mégsem lehetek elégedetlen, mert ahogy fentebb is írtam, számomra abszolút szórakoztatóra sikeredett az első epizód. Remélem, sokan felkapják a fejüket és támogatják a készítők munkáját, hogy lehetőségük legyen nekünk a következő epizódot is leszállítani és a főhős karakterét elmélyíteni. Kockázatos, azt meg kell hagyni, főleg azért, mert a történet és a rejtélyek rengeteg buktatót rejtegetnek a műfaji sajátosságok mellett, de eddig szó sincs arról, hogy a csapat belebukott volna ezekbe. 9/10. Csak így tovább! 

5 hozzászólás Ne habozz!

Mikilós - 2021. 01. 22. 00:17

Fhuuu… ez nagyon furcsa volt XD

A sztorija érdekes, tetszett. Nekem inkább a The 100 az amihez így jobban tudnám hasonlítani, az ugrott be így hallasra. Kicsit nehéz követni így hang alapjan ki kicsoda, meg hogy milyen helységben vannak, de valóban ez az izgis benne, hogy a néző… köhöm… a hallgató képzeli el az egészet.

Maga ez a hangjáték is fura, mert majdnem olyan, mintha konyvet olvasna az ember, csak itt hang tarsul. Fura volt, de sztem aki tobb ilyett hallgat az már jártas ebben.

Hangok terén egesz jók lettek, nagyon örülök, hogy sikerült a srácoknak ilyen jó hangokat taláni, Peller Annát mikor meghallottam, áhh… király volt.

Nagyon drukkolok a készítőknek, hogy összegyüljön az összeg, és nagy gratula nekik.

8/10

U.i.: Ha hasonlo elmenyt akartok, de azért még is néznél valamit, akkor a Pontypool – A zombik városa film pl. majdnem ilyen. Nah az nekem egy kedvenc filmem. Ahol nem tudja az ember mi tortenik csak a hallasra meg ami a radio studioban tortenik.

juhaszvik - 2021. 01. 22. 08:04

Más kritikákhoz ennél több képet szoktatok kitenni…

Bazinga!!! :D

Ingorion - 2021. 01. 22. 09:41

Nagyon alapos írás lett, az egész csapat nevében köszi érte, meg persze örülünk, hogy ennyire vitt magával a cucc.

Egy apró korrekció (SPOILER!):

“Egy ponton éreztem túljátszottnak a szinkront, amikor szinte szappanoperába illően sírt az édesanya a gyermeke után.”

Ott direkt túljátszott a szinkron, mivel Meralda nem Deva lánya– a nő megöli a kislányt, hogy Athiasra foghassa a gyilkosságot, aztán pedig megjátssza, hogy ő találta meg a testet és sokként érte annak látványa, ezért játszotta el úgy Anna a szerepet, ahogy.

Dávid - 2021. 01. 22. 19:57

Nagyon-nagyon tetszett. Azonnal hallgattam volna tovább a következő részeket. Láttam magam előtt a képi világot, mintha csak egy sorozatot néztem volna. Igényes, jól megírt forgatókönyv. A szinkron profi munka, a színészek és a keverés is. Bevallom féltem egy kicsit, hogy a szinkron minősége gagyi lesz, de baromi jó. Tehetséges ez az Ingorion :D Hallani fogunk még róla tv sorozat vagy mozifilm kapcsán.

Shannen - 2021. 01. 23. 12:34

Sose hallgattam hangjátékot és podcastot se nagyon szoktam, a sci-fi sem igazán az én műfajom, de gondoltam azért ezzel mégiscsak teszek egy próbát.

És milyen jól tettem! Abszolút látok potenciált a sztoriban hosszútávon is és a technikai megvalósítás is szinte hibátlan.
Kicsit fura, mert a legkevésbé a cold open jött be, ott mind az írást, mind a színészeket modorosnak találtam és amikor először neki is kezdtem a hallgatásnak, akkor itt pár perc után ki is kapcsoltam, de végül pár nap után adtam neki egy újabb esélyt. És ahogy elindul a konkrét sztori, szinte rögtön elkapott, nagyon jók a hangok, nem izzadságszagúak a párbeszédek sem, ami sok magyar filmnél/sorozatnál probléma szokott lenni. A hangok nagyo jól kiegészítették a szövegeket, mind a zene mind a zajok tekintetében. A gondolatok is jól voltak megjelenítve, jól követhető volt az elejétől, hogy mikor beszélnek rendesen és mikor halljuk csak a gondolatukat.

Drukkolok, hogy legyen folytatás.
Kicsit nekem ugyan rosszul jött ki a lépés, mert ezt leginkább útközben tudnám hallgatni, de a home office miatt kevéssé vannak 40 perces utazásaim mostanság. De reméljük hamarosan ez is megváltozik.

Szóval hajrá! :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz