login |

Unorthodox

2021. 01. 23. 14:50 - Írta: Shannen

15 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika, minisorozat,

A Netflix egyik nagy tavaszi meglepetéssikere (mind kritikailag – lásd a 8 Emmy-jelölést, mind nézettségileg – lásd a hazai áprilisi Netflix nézettséget) az Unorthodox – A másik út című négyrészes könyvadaptáció volt.

A Deborah Feldman azonos című, itthon is megjelent önéletrajzi regényéből készült, azaz inkább inspirálódott sorozat egy fiatal nő útját mutatja be, ahogy elszakadni próbál egy brooklyn-i ultra-ortodox zsidó közösségből, hogy új életet kezdhessen Berlinben.

A minisorozat, melyben a szereplők nagy része jiddisül beszél, egyrészt egy coming-of-age sztori azaz felnövéstörténet, arról, ahogy a felnőttkor küszöbén álló Esther úgy dönt, hogy kitör abból a közösségből, amiben felnőtt és megpróbál egyedül boldogulni a világ másik végén. Másrészt van benne egy kis buddy comedy-be oltott nyomozósdi is, ahogy Esther férje és a közösség egyik fekete báránya igyekszik a lány nyomára bukkanni.

Mielőtt belemegyek a történet részletesebb ismertetésébe, egy kis háttér: a brooklyn-i szatmári haszid zsidóközösség az egyik legnagyobb haszid közösség a világon, mely eredetileg az egykori magyarországi Szatmárnémetiben alakult ki és a második világháború után az onnan New York-ba kivándorolt zsidók alapították újra a közösséget. Szigorú vallási szabályok szerint élnek, elutasítják a modern kultúrát és a nők egyik legfontosabb feladatának tekintik, hogy minél több gyermeket szüljenek. 

A sorozat ott kezdődik, hogy Esther egy szatyornyi személyes holmival megszökik otthonról és Berlinbe utazik, ahol az anyja is él, aki már évekkel korábban elhagyta a szatmári közösséget és ezzel együtt a lányát is. Miközben párhuzamosan látjuk, hogy a lány hogyan boldogul a német fővárosban, valamint a családja és a közösség, hogyan reagál az eltűnésére, flashbackek segítségével megismerjük a múltját is, pontosabban a szökése előtti nagyjából egy év eseményeit, és ami még fontosabb, megismerjük Esthert magát is és megértjük, hogy miért pont ő lehetett az, aki úgy döntött, hogy hátat fordít a korábbi életének.

Ahogy a többi szatmári lány, Esther is egy elrendezett házasságba kerül 18 évesen, amikor hozzámegy Yanky-hez, egy kedves, visszafogott szatmári sráchoz. A házasságuk első éve azonban tele van frusztrációval és a várt gyermekáldás is elmarad. A sikertelen házasság első éve alatt Esther mindinkább elvágyódik a családja és a közösség jelentette nyomás alatti élettől. Mindene a zene, de zongoraórára is csak titokban tud menni, hiszen neki tilos zenével foglalkoznia. Tanulni szeretne, megismerni a világot, de mint szatmári zsidó nő, erre nincs lehetősége a szigorú szabályok miatt. A jelleme és az előírt szabályok közt húzódó feszültséget a könyv még jobban átadja, hiszen ott a főszereplő (az írónő) gyerekkorát is megismerhetjük.

A Berlinbe való megérkezés nemcsak, hogy feltárja az ajtót Esther előtt azzal, hogy egy vele korabeli fiatalokból álló multikulti zeneakadémista társasághoz csapódik, de a város, mely tele van Holokauszt-emlékművekkel rákényszeríti, hogy szembesüljön a közösségének a múltjával és rámutasson, hogy máshogy is lehet emlékezni a múltra és tisztelni az áldozatok emlékét.

Esther nem konkrét céllal megy Berlinbe, csak annyit tud, hogy meg akarja ismerni a Brooklynon túli világot. Az első útja még csak nem is az anyjához vezet Berlinben, hiszen rá még mindig neheztel, amiért gyerekként otthagyta őt. Időt ad magának, hogy barátokat szerezzen és egy véletlen folytán még egy hosszú távú cél is körvonalazódni kezd előtte. Azonban a múltja hamar utoléri.

A férje és annak unokatestvére, Moishe, aki finoman szólva sem a legpéldásabb életet éli, Esther után utazik, hogy felkutassa a lányt Berlinben. A két férfi kettőse szolgáltatja a humort a sorozatban, legalábbis egy pontig, amíg a végső konfrontációig el nem jutunk.

Az Unorthodox-nak sok erénye van, de a legnagyobb az Shira Haas személye, ő a lelke és a motorja a történetnek. Miatta lesz a sorozat kihagyhatatlan. Viszonylag keveset kell beszélnie, de amit egy-egy pillantásával át ad, az többet mond ezer szónál. Hatalmas feladatot kapott és nem esett össze a súly alatt.

A sorozat másik erőssége a szatmári szokások autentikus bemutatása. Számomra, aki keveset tud ezekről, kifejezetten érdekes volt látni, hogy hogyan zajlik ott például egy esküvő. Sőt, nemcsak a szokások, de úgy általában azok a részek, melyek a közösségben vagy Moishe-ék nyomozása során játszódtak nagyon igaznak és hihetőnek tűntek (nyilván így külső szemmel nézve), szemben mondjuk Esther és a berlini barátai történetszálával, amiben kicsit sok volt a klisé (ezek a részek egyébként megint csak kicsit eltávolodnak a könyvtől).

Az Unorthodox nem a haszidizmus kritikája és nem az a konklúziója, hogy a közösségen kívüli világ jobb, nem, ez a történet Esther története, egy lányé, aki úgy érezte, hogy a korábbi élete ketrecbe zárja és akinek több levegőre volt szüksége, ahhoz, hogy megtalálja önmagát. Nem fordít teljesen hátat a zsidóságának, csak megpróbál úgy élni, hogy egyszerre élhesse meg a lényének ezt a részét és engedje kiteljesedni kíváncsiságát, tudásszomját és élvezni az életet, ahogy ő szeretné.

15 hozzászólás Ne habozz!

speranza - 2021. 01. 23. 16:39

Nem csodálom, hogy ez a történet ekkora siker lett. Mindenképpen bele fogok nézni, hátha megvilágít pár dolgot.
Soha nem értettem, hogy hogyan képesek emberek így élni, a 20-21. században. Hogyan tudják elfogadni azt, hogy egy vallás és az a kis mikroközösség, ahol élnek, ilyen mértékben beavatkozzon a magánéletükbe, hogy gyakorlatilag a saját életükre semmilyen befolyásuk nem marad (különösen a nőknek nem). Szinte még az is elő van írva, hogy miről mit kell gondolniuk, miközben pontosan látják, hogy a világ körülöttük teljesen más. Meg is őrülnék, ha így kellene élnem.
Köszi, hogy írtál róla, mert eddig elkerülte a figyelmemet. :)

mSO - 2021. 01. 23. 17:46

speranza: nyilván csecsemőkoruktól úgy nevelik őket, hogy a kisközösség kereteit fogadják el normálisnak, és a világot “tiltott gyümölcsnek”, így az önálló gondolkodástól, szabad akarattól megfosztattak. Szomorú, de vannak egész országok, akik megrekedtek ezen a szinten. :(

speranza - 2021. 01. 23. 19:14

Ez működhet egy ideig, de egyszer ők is felnőnek.
Az egyik Deborah Feldmannal készült interjúból kiderül, hogy ő már gyerekként is érezte, hogy itt valami nagyon nincs rendben, de akkor még érhető módon nem jutott el a cselekvésig.
Más a helyzet akkor, ha egy egész állam áll az elnyomás mögött, és megint más, ha egy relatíve kisebb közösség, ahonnan csak karnyújtásnyira, pár utcányira már ott van egy gyökeresen eltérő életmód.

hamupipacs - 2021. 01. 23. 19:43

Egyszerű, nincs pénzed, nincs szaktudásod, amivel a kinti világban boldogulhatnál. Kettő, ha gyereked van, őt/őket nagyon nem hagyod ott. Esther is azért mer elindulni, mert nincsen gyereke.
Az amishok jutottak eszembe. És nem vagyok biztos benne, de mintha lenne egy év, amikor kimennek a világba, hogy utána eldöntsék, hogy visszajönnek-e a közösségbe. Nem tudmo, hogy csak a fiúk, vagy a lányok is. És mennyire probléma az elvándorlás.
Mindenesetre a közösségnek ereje van, megtartó ereje van. És ha nem nem gyakorolod az elválást, leválást a magányt / egyedüllétet, akkor nagyon veszélyesnek érzed a kinti világot.

speranza - 2021. 01. 23. 19:47

Deborah Feldman a valóságban már gyereket várt, amikor elszökött, de az elhatározása hamarabb született meg.
Ehhez így még nagyobb bátorság kellett.

Annatar - 2021. 01. 24. 01:12

Köszi az ajánlót, már végig is néztem, nagyon tetszett :)

Mom - 2021. 01. 24. 11:06

hamupipacs: igen, Rumspinga a neve az amishoknál az egy éves “szabadságnak”

Viszont az, hogy “nincs pénzed, nincs szaktudásod, amivel a kinti világban boldogulhatnál” szerintem megdőlt mostanra azzal, hogy hány ember ment úgy küldöldre dolgozni az elmúlt évtizedekben, hogy se nyelvtudása, se nyelvtudás nélkül használható szaktudása, se ismeretsége, helyismerete nem volt? Egyszerűen az elvágyódás, a jobb élet reménye, a kíváncsiság felül tudja írni ezeket. Elég, ha elhiszed, hogy ennél biztosan jobb lesz (vagy annyira rosszul érzed magad a jelenlegi helyzetedben, hogy a kis valószínűséggel sokkal jobb is jobb, mint a nagy valószínűséggel valamivel rosszabb)

Mom - 2021. 01. 24. 11:06

*Rumspringa (csak sikerült elégpelni)

hamupipacs - 2021. 01. 24. 11:26

Mom: Ezzel vitatkoznék. Egyszer mennyien pórul jártak, lehúzták őket. A másik, hogy ők dolgoztak munkahelyen, intéztek el dolgokat saját maguknak. Az ilyen zárt közösségekből érkezőknek a helyzete olyan kivülállókéval hasonlatos, mint a nagyon korán szülő nők gyerekkel egyedül boldogulni próbálók, vagy a hajléktalanságból visszakapaszkodók, szenvedélybetegek visszaintegrálása. A közös pont a tapasztalatlanság és alacsony önbecsülés.
Ezért merészkednek el kevesen és sikerül keveseknek. Nem lehetetlen.
Itt a sorozatban is a kevésbé sikerült rész, amikor új és önzetlen barátokra lel rögtön. Olyan meseszerű. Az új srác is, inkább egy alkalmi kapcsolat lenne reálisabb a részéről. (Bár a saját baráti társaságomban is van egy pár, akik a megismerkedésük után egy héttel összeköltöztek és azóta is, lassan két évtizede, együtt vannak.) Pont itt van az egyik tátongó rés Esther két világa közt: az egyikben felelőségteljes majdnem anya, a másikban saját nőiességét próbálgató fiatal nő.

Mom - 2021. 01. 24. 12:34

hamupipacs: én pont ellenkező történetet tudnék mesélni, szinte rögtön a fősikola után, mekiben takarítónak ment ki (onnan dolgozta fel magát) a volt csoporttársam Németországba, mindent magának intézett, közben férjhez ment, gyerekt szült, házat vettek itthon, vettek két kocsit és idén tervezik a hazaköltözést.

Persze tudom, hogy vannak bőven sikertelen próbálkozók is, és én sem gondolom, hogy bárhol kolbászból lenne a kerítés. Mindneképpen küzdelmes lesz, még akkor is, ha végül sikersztori.
Csak azt mondom, hogy bőven megpróbálják olyanok, akikről lövésem sincs, hogy mire alapozzák az önbizalmat, és nem mindenki bukik bele.

De ha közgazdaságtani megközelítésből nézzük, akkor is az mondható el, hogy minél reménytelenebb helyzetben van valaki, annál nagyobb kockázatra hajlandó. Hiszen akinek van vesztenivalója, annak nagyon fáj a veszteség, kevésbé vonzó a haszon. Akinek viszont nincs akkora vesztenivalója, mert eleve nincs sok mindene, annak sokkal vonzóbb a nyereség. Tehát ha elfogadjuk, hogy a főszereplő nagyon “nyomorúságosnak” érezte a saját helyzetét (az mindegy, hogy kívülállóként hogy értékeljük), akkor abszolút megalapozott, hogy hajlandó volt nagy kockázatot vállalni és felégetni a hidakat.

szk - 2021. 01. 24. 19:25

Meglepődve konstatáltam hogy a jiddist jó némettudással néha egész jól meg lehet érteni.

Pernilla - 2021. 01. 24. 19:44

Fantasztikus sorozatélmény volt ez nekem. Ezután elolvastam Deborah Feldman összes könyvét és a vele készült interjúkat, egészen kivételes személyiség, és borzasztóan érdekes a világ, amibe megengedett belelátni minket. Mindenkinek nagyon ajánlom a könyveket.

A sorozathoz: a berlini részek valóban elég klisések, és nem túl hihetőek voltak (ezek abszolút nem is a könyvön alapulnak), viszont a kontrasztot nagyon jól megteremtették a két világ között.
A visszaemlékezős jelenetek képi és érzelmi világa viszont baromira jól sikerült, egészen borzongató, és “hihetetlenül hiteles”.

speranza - 2021. 01. 24. 23:10

Ez nálam is az év eddigi legjobb sorozatélménye. Még annál is megdöbbentőbb volt néha, mint amire számítottam. Az értelmetlen, megalázó procedúrákat, amiken a nőknek át kell esniük, és azt a fanatikus beállítottságot, ahogy mindent kizárólag a szaporodásnak rendelnek alá, miközben teljesen felkészületlenül lökik mindkét felet a házasságba, időnként nehéz nézni. Shira Haas elképesztően erős alakítást nyújt, és bármennyire is hihetetlen néha a cselekmény, ő végig hiteles tud maradni a szerepében. Nagyon jó volt, és tényleg érthető a szöveg még erősen megkopott középfokú német nyelvtudással is.

Snoopyzit30 - 2021. 01. 29. 20:20

A tavalyi év top3 újonca között volt. Engem odaszegezett a képernyő elé. Valahol rossz volt nézni, mert összeszorult a gyomrom, de örülök hogy az lett a vége, ami.
Én totál betegnek gondolom, amit csinálnak, főleg a hajvágásra nem tudom miért van szükség, de más kultúrákat nem ítélek el csak azért mert szerintem embertelen. A holokauszt miatt megértem hogy a közösség nekik fontos (az már más kérdés hogy annak összetartását hogyan érik el). Valahol azt is megértem hogy úgy érzik a meggyilkolt zsidó milliókat újra kell teremteni, no de nem ilyen áron, hogy megalázzák a nőket).
Mindenkinek ajánlanám a megnézését, mert egy abszolút elgondolkodtató alkotásról van szó a főszereplő színésznő zseniális alakításával.

9/10

ascii - 2021. 02. 20. 14:27

@Snoopyzit30:
hajadon, hajadonfőtt
a nők haját azért vágják le, mert az a nő legfőbb ékköve, a házasság után más férfi nem láthatja azt, csak a férje, ezért azt el kell fedni a zsidó szabályok szerint. viszont ezt már csak nagyo szűk réteg alkalmazza, leginkább parókát vagy fejkednőt, tichelt hordanak ezzel eleget téve a zsidó szokásoknak.
ami nem áll túl távol a keresztényektől sem, gondoljunk csak nagymamáinkra, akik szintén egész nap kendőt viseltek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz