login |

9-1-1: kezdett a 4. évad

2021. 02. 03. 15:50 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: kritika,

At least it’s not a tsunami.

Nem csak a texas-i Lone Star-spinoff tért vissza pár hete a FOX-ra, hanem a Los Angeles-i anyasorozat is, és kíváncsian várom, hogy mikor jelentik be a harmadik 9-1-1-szériát, mert a fogadtatás alapján minden egyes kihagyott év komoly mínuszt okozhat a csatornának.

Természetesen ezúttal is egy eventtel kezdtünk, megint csak dupla részessel, egy olyannal, amire elég sok pénzt ellőhettek, mert a 4×03 döbbenetes kontrasztot mutatott az évadnyitáshoz képest a maga már-már lecsupaszított beszélgetős jeleneteivel, és látvány szempontból szinte mínuszos eseteivel. De az, ami itt történt (gátszakadás, földindulás, tizedik emeleti ablakon benéző busz), az tökéletes volt évadnyitásnak.

Volt egy pillanat, amikor azt mondtam, hogy ez egy nagyon jó dupla premier, de a 4×02 ráébresztett arra, hogy a sorozatból inkább az adrenalinnal túltöltött részeket tudom értékelni, mintsem a végletekig kiélezett, feszültségre alapozókat. Amellett persze, amit korábban már többször leírtam, hogy ha rendszeres néző lennék, akkor a nagyon gyakori “leülünk és beszélgetünk” vagy családi körben elvagyunk-részeket lelkiismeret-furdalás nélkül léptetném.

Utóbbiakra éppen ezért nem is térnék ki külön, volt, aki ismét munkába kellett, hogy álljon, más diszpécserként tanult be, megint mások a gyereküket várják, a gyereküket nevelik, illetve az életüket élik, de továbbra is nagyon kevés az igazán izgalmas magánéleti szál, számomra érdekesek inkább csak a komolyabb téttel bíró, “bűnügyi” jellegű átívelések voltak a két sorozatban.

De azért kalapot emelek a készítők előtt, ahogy felépítik a részeket. Persze nem a klasszikus “baleset-random beszélgetés-random beszélgetés”-felépítés ismételgetésére gondolok, hanem arra, ahogy magukat a balesetes jeleneteket prezentálják. Mint a legjobb krimik kezdésénél, itt is kapunk egy vagy több random embert egy 1-2 perces jelenetben felépítik magukat, a szitut, a karaktereiket a nulláról, és akkor megtörténik a baj. És jó esetben már a felvezetés is érdekes és/vagy szórakoztató, valamint elkezd minket érdekelni a sorsuk. Itt is működtek az ügyvédek, a busz utasai, a bicajos nő, még a fiatal lakótárs turisták is.

Ráadásul mindezt azzal öntötték nyakon, hogy belengették a brutális gátszakadást, hogy utána visszaugorjanak az időben pár órával (ez is ismerős tavalyról), és később is ügyesen játszottak az idővel, például amikor az egyik áldozat COVID-időszakára reflektáltak, még adva neki némi hátteret. (Igen, ebben a sorozatban létezik a vírus, amivel jelenleg kisebbségben van, szóval elfér.)

It’s a cerebral hematoma. If she’s not in surgery in the next 20 minutes, the swelling’s gonna start pushing her brains out of her eye socket.

A 4×01-nél azt hittem, hogy számomra a sorozat akkor erős, amikor jók az áldozatsztorik, de mint írtam fent, a 4×02 rávilágított arra, hogy azért kellenek a látványosabb “akciók” is. A második részben ugyanis három elég komoly vészhelyzet volt az első epizód következményeképp, de abból kettő nem nagyon működött, pedig elég feszültek voltak és a tétjük sem volt kicsi. Mindez pedig annak volt köszönhető, hogy zárt területen játszódtak, inkább kamaradarab-jellegűek voltak. Még a személyes érintettség sem mindig volt elegendő plusz.

Szerintem kezdő forgatókönyvírók nagyon, nagyon sokat tanulhatnak a 9-1-1-ból annak kapcsán, hogy kell sorozatepizódokat hatékonyan felépíteni, pár sorral karaktereket megalapozni, de az idei és a tavalyi dupla premiernél az időszerkezet kezelése is nagyon tanulságos volt. A YouTube-videós jelleg (túlhúzott mentéses jelenet + random karakterek beszélgetése*2) már más tészta, és bár olykor egy epizód 5-10 percnél is több izgalommal és érdekességgel szolgáló számomra, a 4×03 remek példa volt arra, hogy mennyire ad hoc a sorozat, jól sikerült részek után is lehet az embert alig felzaklatókat csinálni, így maradnom nincs értelme továbbra sem.

De legalább a végén Buck-ék elindultak Texas-ba, hogy jelezzék a crossovert.

3 hozzászólás Ne habozz!

Enzo - 2021. 02. 03. 21:15

Ez az ablakba esett busz elég nézőcsalogató kép lett, szép választás! :) Már korábban is felfigyeltem a sorozat látványos katasztrófáira, lehet bele kéne nézni…

winnie - 2021. 02. 09. 08:20

ejha, látom a köv. részben valakinek előkerül az eddig (általa) nem ismert testvére.

Dregnarr1 - 2021. 09. 10. 21:18

UZh, szegény JLH-nak nem tett jót a kor.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz