login |

American Horror Story: a 9. évad

2021. 02. 05. 21:30 - Írta: Shyllard

4 hozzászólás | kategória: antológia, kritika,

A járvány miatt nagyon lassan közeledő új évad és a minden bizonnyal nemsokára bemutatásra kerülő spinoff apropójára idejének éreztem, hogy behozzam lemaradásomat Ryan Murphy-ék évados horror antológiájában. Az AHS 1984 a mostani 80-as évekbeli retró divathullámot igyekezett meglovagolni, régi nézők számára már megszokott módon. A sajátos horror, humor és karaktertípus egyveleget a rajongóknak (vagy hozzám hasonló visszatérőknek) nem kell bemutatni, a formula nem változott sokat a széria hanyatlásának elindulása óta.

Igyekeztem nem csak a negatívumokra koncentrálni az évad darálása során, mert egyáltalán nem volt csalódás keltően rossz semmi sem, amit láthattam. Ennyi évad után már csak magamat okolhatom, amiért újra, meg újra előveszem ezt a sorozatot, pedig hiába fogadtam meg anno a 9. évad témájának felmerülése kapcsán, hogy ezt a történetet ki fogom hagyni. Viszont mindenkinek kell egy bűnös élvezet sorozat, és ha másra nem is volt jó az AHS 1984, legalább az eddigi rosszabb Murphy-agymenéseket is képes volt jobb színben feltüntetni.

A továbbiakban spoileresen folytatom, az eddigi évadokra is reflektálva milyen is volt ez 80-as évekbeli amerikai nyári táborban játszódó évad.

Alapvetően kemény fába vágták a készítők a fejszéjüket, hiszen az élvezetes, szokásosnál is nagyobb mértékű fanservice-szel megpakolt, több szálat is összefuttató Apocalypse-t nehéz volt bármivel is folytatni. Az ismételten koncentrált, kisebb volumenű és merítéssel rendelkező 9. évad a klasszikus slasher horrorokat idézte meg. Az történet végére úgy éreztem, mintha Murphy-ék csak minden műfajképviselő x-edik részét látták volna, nyitó (és általában egyedüli jó, vagy legjobb) epizódot figyelmen kívül hagyva.

Kezdésként, bár újításoktól és eredetiségtől kifejezetten mentes, de élvezetes alapozást kaptunk. A lejtmenet viszont nagyon hamar elkezdődött, tényleges karakterfejlődés helyett a lusta és unalmas flashback-es megoldást választották a legtöbb esetben a készítők. (ismételten) Szereplőket elkezdték véletlenszerűen ide-oda tologatni, közel nevetséges motivációkat kreálva.

Montana (Billie Lourd) sötét múltjának kiderülésekkor képtelen voltam nem felnevetni. Brooke (Emma Roberts) annak ellenére, hogy az első öt részben talán a legkoherensebb karakter volt, az évad maradék részében még időugrás és vele történtek fényében is teljesen karakteridegen viselkedést produkált. Mintha a színésznő két teljesen más személyt játszott volna, s nem jó értelemben. Esetében is, mint az évad szinte minden elemében, a készítők a lehető legegyszerűbb megoldást választották, említett évek előre pörgetésévvel kihagyva a karakterfejlődés bemutatását. A kezdetekben fő szereplő egy mellékszereplő kategóriába minősült le a 6. résztől, teljesen értelmetlen, unalmas szálat eredményezve.

Az évad megfelezésével, és a kezdeti érdekes, de hamar érdektelenné váló szellemszál bevonásával, pedig szinte minden eddig bemutatott szereplő 180 fokos fordulatot vett. Xavier (Cody Fern), Chet (Gus Kenworthy), illetve Ray (DeRon Horton) a haláluk pillanatát követve vérengző pszichopatákká váltak. Ami persze megmagyarázható lehetett volna sokféleképpen, de annak ellenére, hogy a halottakkal továbbra is rengeteg időt töltöttünk, valahogy a tudathasadásuk eléggé ad-hoc maradt. Mikor az események igényelték gyilkoltak, mikor nem, akkor nem. Ami éppen kényelmesebb volt.

Arra nem is fecsérelnék túl sok szót, hogy a halál jelentőségének kiiktatásával súlyát vesztette bármilyen komolyabb esemény. A 6. résztől bevallom, sokszor kaptam magam azon, hogy telefonomat nézegetem a képernyő helyett.

Számtalan eddig említettekhez hasonló hibából vérző szereplőt sorolhatnék még fel, de mivel mindegyik az említettekkel közel megegyező vonalat jár be, csak szófecsérlés lenne legtöbbjükre egy mondatot is pazarolni. Legtöbb hősünk helyzettől függően felcserélhetővé vált, s úgy éreztem mintha a színészek szerződésében meghatározott kötelező képernyő idő szerint rakosgatták volna őket jelenetekbe. Akinek meg valami személyiséget is mertek írni, az legtöbbször valami piszkosan elrontott szállal lett megajándékozva.

Mr. Jingles (John Carroll Lynch) is ilyen volt, ugyanis az eleji fő gonoszt a készítők képesek voltak kvázi főszereplővé avanzsálni. Természetesen ezen karakter „fejlődése” sem járt sikerrel, hiszen korai rossz tetteinek egy részét saját szemeinkkel láthattuk. Az utolsó epizódokban nem értettem, hogy tanúsíthattak azon szereplők is végtelen szeretetet, odaadást és megértést iránta, akiket ténylegesen ő gyilkolt meg.

Ramirez (Zach Villa) ördöggel való lepaktálása teljesen érdektelenre sikeredett, s a párba állítása Bruce-szal (Dylan McDermott) sem sikerült jobban. Utóbbi esetében kifejezetten felidegesítettek a készítők, hiszen az első évad főszereplőjének visszatérését szimpla fanservice-nél többre sem méltatták. Bruce-karakterének se füle se farka nem volt, Ramirez-t konkrét árnyékaként követte, egy pillanatra sem igazolva létjogosultságát. Minden egyes pillanatában csak az időt húzták, az ujj levágós jeleneténél pedig még Emma Roberts karakterének koporsójába és végleg beleverték az utolsó szöget az írók.

S, hogy ne csak panaszkodjak, Margaret Booth (Leslie Grossman) még ha unalmas és idegesítő is volt, végig hiteles tudott maradni, Trevor Kirchner (Matthew Morrison) pedig messze a legszimpatikusabb egyéniség volt. Persze megemlítendő az utóbbi esetében, hogy egy jobb AHS évadan teljesen eltűnt volna a süllyesztőben.

A karakterek minősége miatt pedig a történet jobb elemei is teljesen érdektelenségbe fulladtak. Az évadot elnyújtottság jellemezte, az első 5 rész közepén még mindig ugyanazon az éjszakánál tartottunk, míg az utolsó 4-nél mondvacsinált szálakon huzigálták szereplőinket. A horror egy pillanatra sem volt ijesztő, sőt, nem egyszer szégyenlősen félre is sandítottak a kamerával. A gyilkosságok, pedig a túlvilági élet ábrázolása miatt teljesen súlyukat veszítették.

Nehéz bármi pozitívumot is említenem az évaddal kapcsolatban, mert tényleg nem sok mindent tudtam élvezni. Azt el kell ismernem, hogy a smink, frizura és ruházatok stílusa nagyon menőre sikeredett. Az AHS-t már egy ideje minőségingadozás jellemzi, de úgy érzem itt elérte a mélypontot a horror antológia. Ryan Murphy-ék a sorozatuk minden hibáját egy történetbe gyúrták, felismerhetetlen szörnyet kreálva. Az Asylum óta minden évad végén visszasírom az őrültek háza zsenialitását, de egy ideje már egy felemás Cult-tal is boldoggá tudnak tenni a készítők. Általam eddig legkevésbé szeretett Coven és Freak Show is legalább tudott valami pozitívumot felmutatni, az 1984 viszont legerősebb elemeiben is csak a hordó alját kapargatja.

Összefoglalva az AHS 1984 egy mérhetetlenül unalmas, 9. adaléka a szériának, amit szerintem bátran ki lehet hagyni. A szereplők egymással felcserélhetők, értelmetlenek, s valószerűtlen fillereknél semmivel sem többek, s a legtöbb őket érintő esemény is iszonyat erőltetettre sikeredett. Más sorozat esetében egy ilyen 9 epizód után gondolkodás nélkül kaszálnék, de itt csak a vállamat vonogatom. Egy ideje már nem is reménykedek semmiben sem, csak, hogy ne unjam az AHS-t. Legyen legalább egy kreatív elem, vagy tényleg akármi. A 2019-es évad viszont nem tudom kinek szólt a készítőkön és a színészeken kívül. A műfaj iránt tanúsított viselkedésük miatt most úgy éreztem, mintha Ryan Murphy-ék utálnák a horrort, ami a sorozat címét tekintve nem egy szerencsés hozzáállás.

4 hozzászólás Ne habozz!

Divide - 2021. 02. 06. 08:20

Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, csak hogy maximálisan egyetértek. Bár nálam a Hotel is ehhez hasonló mélypont volt, ott is megfogadtam, hogy többet nem pocsékolom az időmet erre a sorozatra (szerencsére nem tartottam be, mert a Roanoke tetszett).
Az 1984 elején még úgy voltam vele, hogy oké, hátha ez úgy lesz nagyon sz*r, hogy az már jó, de még csak az sem.
Borzalmas volt, de nem abban az értelemben, ahogy kellett volna.

Tamás - 2021. 02. 06. 16:06

Kicseszet jó mindegyik évad így tovább

Csiki - 2021. 02. 07. 05:32

Hat izlesek es pofonok asszem :D
En a Roanoke utan kvazi kaszaltam a sorozatot, mert az az evad egyaltalan nem jott be, igy nem volt kedvem folytatni – igen tudom minden evad uj lap, siman lehetett varni a Cultot akkor is, ha a Roanoke nem tetszett, de ez van…
Aztan tavaly ev vegen valami fura otlettol vezerelve eloszedtem a 7-8-9. evadot es szunet nelkul ha jol emlekszem 1 het alatt daraltam le. Viszont nekem bejott az 1984. Minden pillanatat imadtam. Konnyed volt es szorakoztato :D

Christie - 2021. 02. 16. 16:08

Nálam az évad elején még sikerült elérniük azt, hogy élvezzem, mert annyira túlzó és ‘rossz’ volt. Viszont aztán teljesen kifulladt, tényleg a lehető legrosszabb irányokba vittek el mindent.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz