login |

Pretend It’s a City

2021. 02. 07. 15:50 - Írta: Shannen

2 hozzászólás | kategória: doku, kritika,

When people say, ‘Why do you live in New York?’ you really can’t answer them, except you know that you have contempt for people who don’t have the guts to do it.

A Netflix hét részes dokusorozata, a Mintha egy városban lennél, tulajdonképpen egy szerelmeslevél New York-hoz, amelynek lapjait Martin Scorsese adja és amelyet Fran Lebowitz írónő tölt meg tartalommal.

A fenti már csak azért is jó párosítás, mert egyrészt a két alkotó barátsága évtizedekre tekint vissza, másrészt mindketten ezer szálon kötődnek a városhoz, tisztában vannak annak minden pozitív és negatív tulajdonságával, mégsem tudnának máshol élni. A sorozatot Lebowitz szarkasztikus, tűpontos és kendőzetlen humora teszi kihagyhatatlanná, nemcsak a New Yorkot ismerők vagy oda vágyók számára.

De kezdjük azzal, hogy ki is az a Fran Lebowitz, akit itthon valószínűleg kevésbé, de Amerikában és elsősorban New Yorkban nagyon is jól ismernek? (Scorsese-t talán csak nem kell bemutatni.)

Lebowitz, alig húsz éves fejjel, az 1970-es évek elején költözött New Yorkba, és ahhoz, hogy fenntartsa magát mindenféle állást elvállalt, volt takarítónő, sofőr és taxis is, közben itt-ott írásai is megjelentek, majd Andy Warhol Interview című magazinjában lett állandó rovata.

A ’70-’80-as évek fordulóján két humoros hangvételű esszékötete is megjelent, amelyek a hamisítatlan Lebowitz-stílusban íródtak. Bár Lebowitz alapvetően író, valójában a 1990-es évek óta saját bevallása szerint “írói válságban” van, és azóta főleg abból él, hogy sajátos szarkasztikus, olykor gúnyos stílusában véleményt mond és sztorizgat mindenről és mindenkiről.

Rendszeres vendég volt David Letterman-nél, időnként a Variety-nek is ír, sőt néhány sorozatos (Law & Order) és filmes (The Wolf of Wall Street) szereplése is volt. 2010-ben Scorsese már készített vele egy dokumentumfilmet (Public Speaking), de úgy látszik, akkor nem sikerült mindent elmondaniuk, sőt közben azért 10 év is eltelt és most a téma is sokkal konkrétabb.

A félórás epizódok felépítése nagyon hasonló, Scorsese és Lebowitz beszélgetnek az ikonikus The Players Club egyik asztala körül, pontosabban utóbbi anekdotázik, előbbi pedig szemérmetlenül nevet szinte mindenen, ami elhangzik. Tulajdonképpen az öreg Marty harsány nevetései a Pretend It’s a City hivatalos aláfestő zenei motívumának is tekinthetőek.

Időnként kapunk bejátszásokat Lebowitz korábbi  szerepléseiről, amikor Alec Baldwin-nal, Spike Lee-vel, Olivia Wilde-dal beszélget vagy épp a nézőktől érkező kérdésekre válaszol. Sőt, még régi filmek, koncertek és egyéb archív felvételek is előkerülnek, melyek apró kiegészítésként szolgálnak az elhangzott sztorik kapcsán.

Természetesen nem lehet New York City-ről beszélni anélkül, hogy ne lássuk ezt a soha nem nyugvó várost, így Scorsese többször követi barátját a város ikonikus helyszínein sétálva, miközben az olykor megvető vagy értetlenkedő pillantással nyugtázza a mobiljukat bámuló, a másik gyalogosra ügyet sem vető emberek tömegét. Az igazi New Yorker-hez méltóan a zebránál türelmetlenül várakozó Fran Lebowitz képe az egyik leglebowitzosabb pillanat a sorozatban.

No one in the subway system has any spirit left. They’ve beaten it out of us. It would take one subway ride for the Dalai Lama to turn into a lunatic.

Minden epizód a városi lét egy-egy aspektusára fókuszál, úgy mint kultúra, tömegközlekedés, lakhatás, sport és hasonlók. Lebowitz személyes történetein keresztül New York elmúlt ötven évéből villannak fel pillanatképek. Milyen volt melegként New York-ba költözni? Mit szóltak a taxisok, amikor egy női sofőr jelent meg a kedvenc pihenőhelyükön? Mi kellett ahhoz, hogy valaki a ’70-es években pincér legyen? Hogyan szívatta meg Andy Warhol Lebowitz-ot? Miért nincs mobilja, se számítógépe? Mit szól a jógamatraccal rohangáló wellness-tudatos fiatalokhoz?

A nő annak ellenére is imádja a várost, hogy a meglátása szerint az nem éppen az előnyére változott az elmúlt évtizedekben. Elismeri, hogy sokkal koszosabb, veszélyesebb hely volt ötven évvel ezelőtt, de akkor legalább tényleg a New York-iaké volt, azoké, akik élni és önmegvalósítani mentek oda, szemben a turistákkal, akik nagyjából azóta kezdték ellepni a várost és akiknek a kiszolgálására New York városképe is teljesen átalakult.

Az olykor sarkos véleményeivel lehet nem egyetérteni, ahogy tette ezt Spike Lee is teljesen ledöbbenve Lebowitz sporttal kapcsolatos attitűdjén, de azt nem lehet eltagadni, hogy roppant szórakoztató módon, teljes természetességgel dől belőle a szarkazmus. Ő nem játssza meg magát, nincsenek előre megírt poénjai, nem stand-up komikus, aki arra hajt, hogy nevessenek rajta. A láncdohányos, könyvfaló (10 ezer kötetes saját könyvtár!) Fran Lebowitz egy remek megfigyelőkészséggel rendelkező írónő, aki élő szóban is egy perc alatt magához tudja láncolni hallgatóságát.

Akinek tetszett a sorozat és nem szeretne Fran Lebowitz nélkül maradni, azoknak ajánlom a YouTube-ot, ahol  rengeteg régebbi és frissebb, rövidebb és hosszabb interjút és beszélgetést találhat vele.

2 hozzászólás Ne habozz!

Samott - 2021. 02. 07. 17:43

“Scorsese és Lebowitz beszélgetnek az ikonikus The Players Club egyik asztala körül, pontosabban utóbbi anekdotázik, előbbi pedig szemérmetlenül nevet szinte mindenen, ami elhangzik.”

Igy mar ertem a multheti SNL egyik szegmenset: https://www.youtube.com/watch?v=LOr2Z-6Kibc

Gipsz Jakab - 2021. 03. 31. 15:29

Az Amerika-mániásoknak és a New York-i mikrokultúra rajongóinak biztosan bejön, mindenki másnak azonban elnyújtott és unalmas lesz. Csakis Scorsese miatt keltette fel a figyelmemet a sorozat, és csakis tisztességből néztem végig, mert legszívesebben egy rész után kikapcsoltam volna. Nem az, hogy botrányosan rossz, de mivel Fran Lebowitz neve a magyarok 99,8%-nak nem mond semmit, így számunkra teljesen érdektelen. Nem is erre számítottam, bár ez már az én saram.

A libsi megnyilvánulások egyenesen kiverték a biztosítékot.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz