login |

Mixed-ish: kezdett a 2. évad

2021. 02. 10. 15:50 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: kritika,

– Racism. Always right on time. Like a Japanese train.
– Whoa, Dad, that’s a little racist.
– Have you ever been to Tokyo? They’re always on time. Yeah, with their funny little ninja costumes and samurai swords.

Ehh, morcos vagyok, mert nem tudtam írni az ABC tavalyi új komédiájának zárásáról, sőt, még hónapokkal később sem futotta évadösszegző írásra (pedig volt egy 8 bekezdéses draftom…), hiszen akkor bővebben elmondtam volna, hogy nem a The Unicorn volt 2019/20 legjobb új országos komédiája, hanem a mixed-ish.

Ez a viselkedés egyébként, ahogy már írtam korábban is, kezd kórossá válni nálam, hogy pont az általam legjobbnak tartott sorozatokat nem éneklem meg külön bejegyzésben.. Talán még a The Comedians-nél kezdődött a dolog (valaki emlékszik rá?), de nem írtam a Why Women Kill-ről vagy a Mythic Quest-ről sem. Még. Oké, mondjuk az általam nem nézett black-ish második spinoffja a 6,5/10-es pilotírás után kapott egy 7/10-es második blikket, de a sorozat csak utána talált rá igazán saját hangjára.

Szóval nyilván teljesen esélytelen, hogy bárkit is rábeszéljek a sorozatra, amit egyébként is kevesen kezdtek el a spinoff-félelmük miatt (én speciel vallom, hogy egy amerikai piacra gyártott sorozat esetében sosem kell aggódni azon, hogy egy profi junkie-n kifogna az előismeretek hiánya, ezért is olvasom meglepve, hogy valaki csak az első résszel mer elkezdeni akármilyen sorozatot, vagy nem mer kihagyni részeket), ami alaptalan, mivel abszolút nem kell ismerni a black-ish-t ahhoz, hogy annak egyik főszereplőjének narrálása kíséretében láthassuk, hogy alakult a kevert családos gyerekkora a 80-as években.

Röviden nem is nagyon tudnám összefoglalni azt, hogy miért jött be ennyire a sorozat, de minden hozzátevő nagyon el van találva, ami kell egy komédiához. Jók és szerethetők a főszereplők, nagyon eltaláltak a gyerekek (mind a színészek, mind pedig a karakterek), és, ami a legfontosabb alapkövetelmény (Urkel/Barney-szabály?) a két mellékszereplő pedig simán lopja a show-t – mindenki kiválaszthatja, hogy Christina Anthony-t vagy Gary Cole-t tartja MVP-nek.

Annak ellenére, hogy a sorozat üzenete sem elhanyagolható (és az is biztos, hogy abszolút valós dolgokról beszél, az írók tudtak miből meríteni saját tapasztalataik kapcsán), nem nagyon papol, sokkal inkább a gyermeki, naiv báj és a retró hangulat dominál benne, ami nem meglepő, hiszen egy tizenéves iskolás lány a főszereplője és majdnem 40 évvel ezelőtt játszódik. De igazából az az alaphelyzet dob rajta sokat, hogy a szülők sem tipikusak annak köszönhetően, hogy nagyon sokáig egy szektában (oké, izolált kommunában) éltek, teljesen más, ártatlanabb értékrendet vallva, mint a való világbeliek.

Azok után pedig, hogy megvolt a formula (az a formula, ami egyébként az első évadban sem tette egymássá hasonlóvá az epizódokat, hiszen, hol csak random sztorikat meséltek el, hol mélyebbeket, máskor pedig korabelieket, vagy popkult keresztutakkal, vagy történelmi eseményekkel a középpontban (mint a Challenger felrobbanása), tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy nem nagyon lehet elrontani a sorozatot. És a második évad kezdése pontosan ezt bizonyította. Mintha csak az S1 tökéletesen organikus folytatását láttam volna.

Tehát a 80-as évekbeli esztétika és témaválasztás továbbra nagyon működik, a tini aspektus is derék módon van kihasználva, a társadalmi problémákat is kifejezetten jól kezelik. Ez utóbbi a 2×01-nél is eszembe jutott, hiszen a legjobb utóbbi tényező kapcsán az, ahogy az írók nem félnek megtalálni a humort abban, ha valaki túltolja extrémbe bizonyos kényes kérdésekhez való, társadalmi normákkal és elvárásokkal szembehelyezkedő hozzáállását. És nem csak a szélsőségesebb álláspontok hangoztatása révén, hanem a vaskalapos nézeteit folyton hangoztató nagypapa karaktere segítéségével – Gary Cole egyszerűen zseniális Harrison szerepében.

– Is there any last name that could make Lavar a white guy?
– Well… Lavar O’Malley.
– Now, that sounds like a man who can’t handle spicy food. It’s not Lavar O’Malley… Is it O’Malley?

Nyilván a szezon végén történtek miatt volt némi változás, és ennek megfelelően haladt tovább a sztori, de ez is csak újabb lehetőségeket teremt a történetmesélésre, szóval abszolút nyitottan várom az S2 folytatását azok után, hogy a nyitány is nagyon erősre sikeredett.

ui: Amellett, hogy örülök, hogy nem nagyon tolja túl a sorozat a spinofflétét, azért az is pozitív, hogy nem is hanyagolja el teljesen. Rövid időre ugyan láttuk az 1. évadban is a black-ish főszereplőit a mából, azt pedig a narrátor hamar elmondja, hogy ki ő és, hogy a jelenben befutott orvos, szóval nem black-ish-nézőként egyedül akkor éreztem magam kívülállóként, amikor célozgatást sejtettem a testvérek (illetve a szülők) jelenkori énjére, mert ugye a gyerekkarakterek mégiscsak a felnőtt énjükből fakadnak.

Idővel (először az 1×09-ben) azért megmutatták őket némi flashforward révén (de feltűntek a mostani évadnyitóban is), akkor gyorsan utána is néztem, hogy az anyasorozatban Santamonica kétszer szerepelt (és Rashida Jones alakítja!), Johan tízszer (Daveed Diggs!!), Apu háromszor (Beau Bridges!!!), Anyu pedig kilencszer (Anne Deavere Smith!!!! – csak róla nem találtam normális jelenetet a YouTube-on a black-ishből) – black-ish-rajongóként biztosan érdekes lehetett látni őket fiatalabban.

1 hozzászólás Ne habozz!

Diapolo - 2021. 02. 10. 17:42

A black-ish-t elég hamar kaszáltam, és az említett spinoff félelem miatt nem mertem nekiállni így ennek sem. De mindig elképedek, hogy egy-egy lelkes írás után milyen könnyen meggondolom magam :) így ezt tuti bepróbálom.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz