login |

Pilot: Young Rock

2021. 02. 19. 15:50 - Írta: human

9 hozzászólás | kategória: 2020/21, kritika, pilot-mustra,

Mondhatnám, hogy Dwayne “The Rock” Johnsont mindenki kedveli, de a Filmbuzin szoktam látni, hogy ez baromira nincs így. Na, ők ne üljenek az élete alapján készült új, NBC-s komédia elé, akik viszont bírják a többnyire optimista, jókedélyű színész karakterét, azoknak lehet szórakoztató lesz.

A történet az egykori pankrátor fiatalkoráról szól tehát, méghozzá olyan felépítéssel, hogy a 2032-ben elnökségért indulva egy interjúban beszél az “eredetsztorijáról”, arról, hogy miket tanult, hogy lett azzá, aki most, vagyis akkor.

Az egyik énje a nagyon fiatal Dwayne, aki még bálványozza a pankrátor apját, és többnyire csak az ragad rá, hogy vetíteni kell, fenntartani a látszatot mindig. Aztán ott a középiskolás srác, aki ráébred, hogy kik fontosak az életében, és lehet, hgy az apjának nincs mindig igaza. És végül a főiskolás, aki meg láthatóan már tesz is a gyerekkorában tanultak ellen, megtalálja a saját útját? A pilotból ezek a fő témák estek le, lehet, hogy később más leckék három fázisát látjuk majd.

Kerülgettem a jelzőket, és tudom, hogy csak alapozás a pilot, de nekem ez nem igazán jött be. Mindenképp nagyobb vállalás, mint egy Everybody Hates Chris, viszont ez a 3, vagyis 4 idősík túl szétdarabolt volt. Vagyis… Nyilván többnyire a sitcomok A-B-C szálakból állnak, de itt furcsa, hogy mindegyiken a Rock van, és összefutni sosem fognak, emellett a kezdésben tulajdonképpen csak szétválasztottak egy témát.

Vagy csak egyszerűen nem volt elég vicces? Érzelmesnek érzelmes, igen, de igazából csak az egyik szál, a középiskolás működött elsőre ebből a szempontból, viszont így meg beüt a “többi meg kidobott idő” felvetés, kérdés.

Technikailag viszont nem tudnék belekötni, maximum annyit, hogy a korok kicsit egyformán néznek ki, pedig vagy 7 éves ugrásokról van szó. És ha már itt tartok, azért megemlítem, hogy végülis elfért pár poén, bár csak az interjú részen, mivel az elnökjelölttel a “magát játszó” Randall Park beszélget, ott elpattan pár vicces megszólalás.

A lényeg, hogy aki többet akar tudni The Rock felnövéséről, hogy kitartással és nagy szívvel miképp lett ő az, akinek most ismerjük, annak szerintem tök szórakoztató lehet a sorozat. De mint komédiaként ennyi alapján 6/10, úgy döntöttem keménykezű leszek.

9 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2021. 02. 19. 16:07

igen, ez klasszikusan 3*6 perces komédia, amiket összeköt tippre egy gondolati ív minden részben + pár perc jelen. 6 perces komédiákat végülis egyszerű írni, de 3 jót…, nem tudom.

persze nincs ezzel semmi gond, korrekt, szimpatikus, de nagyon nem vicces, még csak feelgoodan sem mosolygós, szóval szerintem nálam esélytelen lesz, de azért még egy részt kap. (kéne a poénkodás, mert itt nem kap el annyira az érzelmi szál.)

azért két a zenei betétes rész tetszett (a salt n pepa, meg még nem tudom melyik volt), viszont például a kisgyerekes szál nullára érdekel, pedig ott vannak a nagy pankrátorok, andre the giant és a többi, ami másoknak érdekes lehet. de engem ez a típusú retró sztájl komédia abszolút nem vonz.

5/10.

Kati néni - 2021. 02. 19. 22:06

Nekem az alapötlet tetszik, de hogyan lehet ezt mondjuk 7 évadig folytatni?

winnie - 2021. 02. 19. 22:12

nem értem, miért ne lehetne folytatni, mi olyan van benne, ami megakadályozhatná?

winnie - 2021. 02. 26. 13:14

á, az 1×02 csak 1987-ben játszódott. akkor ez lesz a módi. nem 3 szál egy részben, hanem 3 részenként a szálak.

Thomas - 2021. 03. 05. 12:08

Észrevehető volt, hogy elvileg a 6. részt adták le másodiknak? Utána meg a harmadikat? Most elment a kedvem ettől, talán meg kéne várni a végét és normális sorrendben nézni.

winnie - 2021. 03. 09. 12:04

most abszolút nem, hiszen a 2. és 3. rész között semmilyen kapcsolat nincs, lévén az egyik a 87-es, a másik a 82-es sztorit viszi. ha jön egy újabb 87-es, akkor feltűnhet esetleg.

bár ahogy olvasom a sztori, a következő 87-es anyaközpontú lesz, így nem annyira, max az anyja munkája kapcsán lesz lehet kontinuitás. (bár az vicces, hogy a később rész leírásában az van, hogy “rocky is on the road”, míg a korábbi címe az, hogy “on the road again”.)

Thomas - 2021. 03. 14. 16:40

Megnéztem az eddig leadott 3 részt, hát marha érdekes ez a koncepció, hogy 3 sorozatot kapunk egyben:) Viszont a negatív oldala, hogy legalább 3 hetet kell várni, hogy folytatódjon az adott szál. Ami pozitív, hogy teljesen jól meg van csinálva, tetszik a képi világ, bár az nálam sem jó pont, hogy a szülők egyformák minden síkon, meg sem próbálták kicsit öregíteni vagy vagy valahogy másmilyenné tenni őket.

Nekem is legjobban a ’87-es szál jött be, így a másodiknak leadott rész élveztem a legjobban. A másik kettő, hát… nem rossz, de fene tudja, hogy hosszabb távon is érdemes-e nézni, ez a 11 rész talán lecsúszik. ’82-ben sajnos nem is Rock a főszereplő, hanem inkább a szülők meg a pankrátorok, a ’90-es szálból viszont még nem volt külön rész, ott annyira nem derült ki, hogy a focicsapaton kívül miről akar szólni.

Kontinuitási hiba eddig annyira nem volt, sőt, a másodiknak leadott rész egyenes folytatása volt a pilotnak, újra elmondta a lopásokat, hogy menőnek akar látszani, meg ugyanazt a csajt próbálta lenyűgözni. Az egyetlen apróság, amit észrevettem, hogy a rész végén adja a csajnak az apja sapkáját, amit csak a következőben “mutattak be”, akkor volt róla szó, hogy elkezdenek ajándéktárgyakat árulni. Tiszta sor, hogy ez korábban játszódik, de ebből egy picit éreztem, hogy azt kellett volna korábban leadni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a következő ’87-es rész, de akkor abban ha nem lesz Karen, vagy nem lesz szó az anyja munkahelyéről, talán nem lesz olyan feltűnő a csere.

Összességében nem volt rossz, egyelőre maradok, bár bennem van egy kicsit, hogy talán elég lenne a ’87-es részeket megnézni:)

Thomas - 2021. 03. 26. 17:22

Winnie: szerintem nem volt itt részcsere, vagyis már nem vagyok benne biztos. Mi van, ha korszakonként bontva adták nekik a produkciós számokat?

A pilot volt a 101-es, utána jönnének a 82-ben játszódó részek, a 102 (ez lement), és még jönne a 103 és a 104 és lehet, hogy ebből lesz egy negyedik is, a 105, vagy ez lesz a finálé. Aztán a 87-es részek: 106 és 107 lement, 108 jön még, és a 90-ben játszódó 109 (lement), 110 és 111.

Mert a legutóbb leadott 107 közvetlen folytatása volt a 106-nak, a srác kiütésének következményeivel, ugyanaz a lila, nagyon menő gatya volt rajta, és az anyja is már a gazdag nőcinél dolgozott. Persze ez még nem zárja ki, hogy ezek voltak a 87-es vonal 2. és 3. része, és majd az elsőnél észrevesszük, hogy korábban játszódik, de nem hiszem. Mert a múlt héten leadott 109-es is közvetlenül folytatta a pilotban elindított amerikai focis szálat.

Maga sorozat, hát nem tudom. Kreatív, el lehet nézni, de semmi fergeteges, vagy kihagyhatatlan nincs benne. A 90-es szálon még esetleg az érdekelhet téged, hogy ott meg a pankrátorokhoz hasonlóan későbbi NFL-es arcok (játékosok és edzők) szerepelnek, akiket ismerhetsz. De amúgy semmi extrát nem adott, csak egy tanmesét. A 87-es rész még mindig jobb a reality mániás gazdag nőcivel, meg az elkényeztetett Karennel:)

Thomas - 2021. 04. 10. 14:43

Az 1×07 marha jó volt az akciófilmes klisék kifigzrázásával:) És már 1991-ben vagyunk. A számozás meg úgy van, ahogy írtam, külön a három idősáv. A keretsztori miatt viszont nem lehetett volna így leadni, szóval jól van ez így, ahogy van.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz