login |

Dream Home Makeover

2021. 02. 26. 21:53 - Írta: Necridus

2 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Amikor még nem volt a streaming annyira a mindennapjaink része, sokszor ültünk le a családdal a tévé elé házátalakítós sorozatokat nézni. Azóta már nincs tévém, viszont az építészet, belsőépítészet, lakberendezés továbbra is érdekel többünket, így amikor megérkezett a Netflix-re az Álomotthon mindenkinek című reality, rögtön felkaptuk rá a fejünket, és persze bele is kezdtünk, hiszen hiánypótló alkotással van dolgunk a platformon. Azonban a hiánypótlás nem jelenti azt, hogy jó is.

Nem egy rémes sorozattal van dolgunk, de azért a színtiszta, HGTV-s házátalakítós valóságshow-tól ez eléggé messze van. Shea és Syd McGee (Studio McGee) a két központi dizájnerünk, akik a Netflixtől kaptak (egyelőre) tizenkét nagyjából fél órás epizódot arra, hogy bemutassák munkáikat. Ezt sikerült is, azonban a játékidő felében igazándiból csak egy Shea McGee Show-t láthattuk, mert szinte ugyanannyi hangsúlyt kapott a véleménye, élete és családja, mint a házalakítás.

Két adagban kaptuk meg az epizódokat, így hat epizód októberben, hat pedig januárban került bemutatásra, valószínűleg a koronavírus miatt – a második adagban már többször említik a vírust annak kapcsán, hogy mennyire rossz videochaten keresztül dolgozni, de a találkozásoknál meg simán ölelgetik egymást, maszkot sem látunk.

Ahogy azt kell, minden részben megmutatták, hogy is néz ki a felújítandó térség, majd a végén az eredményt, közte pedig Shea lányairól voltak jelenetek bevágva, vagy éppen arról, hogy a dizájner mit szeret átalakítani és hogyan. Igazából aranyos jeleneteket láthattunk a család életéből (az első néhány részben a saját házuk átalakítása is kapott egy szálat), de az az igazság, hogy ha ilyet akarnék nézni, nem egy házátalakítós műsort indítanék el.

A család jelenetei mellett pedig hiába van jelen összesen tizenkét átalakítás, nem tűnt túl változatosnak a főszereplő munkája. Gyakorlatilag négy színt használt végig, egy konkrét bútor több átalakításában is megjelent, és hiába gyönyörű és irigyelni való az, amit alkot, mégsem ugyanazon stílus több helyszínben való alkalmazására vágyik az ember, ha egy ilyen műsort néz.

Volt konyha, háló, étkező, nappali és kosárterem (igen, jól olvastátok!) átalakítás is, de az összesnél McGee ízlésének megfelelően alakították át a szobát. Nem is csoda, hogy az ügyfelek igényei annyira kevés időt kaptak a képernyőn. Nyilván a végén mindegyik oda meg vissza volt a végeredménytől, ezt meg is értem, talán mi is rettentő boldogok lennénk, ha olyan szobánk lenne, amilyeneket a stúdió készített, csak nézőként már a hetedik ugyanolyan stílusú szobát nézni unalmas.

Arról nem is beszélve, hogy a konkrét átalakítást sem igazán mutatták. Alig egy-két perc jutott olyan jelenetekre részenként, amikor felszedik a parkettát, festenek, bevisznek bútorokat a szobába, pedig a folyamatba betekinteni is pont olyan szórakoztató a nézőnek, mint a végeredményt látni.

Helyettük a már említett családi jeleneteket láthattuk, amik nem igazán illenek a műfajba (az, hogy a gyerekeknek van egy felfújható csúszdájuk, totál hidegen hagy, amikor azért jöttem, hogy azt lássam, hogyan újítanak fel szobákat), valamint interjúk kaptak szerepet. Olyanok, amikben a szinte sosem pislogó Sid szinte nyomul a feleségére, aki kínosan lerázza férjét és folyamatosan arról beszél, hogy ő mit hogyan szeretne, mintha az ügyfél nem is számítana.

Úgyhogy házátalakítós reality-nek elég vérszegény lett ez a darab. Míg a pilotnál egy 6/10-re lőttem be a sorozatot, de az egész szériára nem adnék többet 4/10-nél. Viszont amolyan guilty pleasure-két elfér, amit gyorsan le lehet zavarni, miközben mérgelődünk, hogy már megint minden fehér lett, megint ugyanaz a kanapé került a szobába, Shea pedig megint lepattintotta a férjét.

Ja, és azon is el lehet veszteni a fejünket, hogy miért kell valakinek 106 négyzetméteres nappali – otthoni kosárlabda csarnokkal.

2 hozzászólás Ne habozz!

copass - 2021. 02. 26. 23:23

“átalakítjuk a lakást olyanra amilyenre én akarom, nem kerül egy filléretekbe sem!”
20+ éve szerkesztek mindenféle építész terveket.
egyszer volt olyan hogy az ügyfélnek az első vázlat terv tökéletes volt. egyszer!
de volt olyan hogy egy konyha 10-ik változatra lett tökéletes…
amerikában nem tudom miért nyomják ezt a hófehért + a hidegszínekkel kombinálva…brrr. fehér fal + sötétkék bútorok egy nappaliba?! rattan szék?!:D

speranza - 2021. 02. 27. 07:39

Szeretem az ilyen műsorokat, mert lehet belőlük ötleteket meríteni, de ha magamból indulok ki, nem tudnék olyan házban élni, amit egy idegen tervezett meg a legapróbb részletekig a számomra, aki engem egyáltalán nem ismer. Szerintem ez az átalakítósdi akkor működik a legjobban, ha az ügyfél is kellően be van vonva a folyamatba, de ehhez sok időt kéne eltölteni vele. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz