login |

The Flash: kezdett a 7. évad

2021. 03. 03. 21:45 - Írta: Necridus

32 hozzászólás | kategória: kritika,

Most nem fogom azt mondani, hogy a szezonnyitó ígéretes volt, mert nem volt az, de ez nem a sorozat hibája, mert a koronavírus járvány miatt a hatodik évad utolsó három részét most kapjuk meg (annak ellenére, hogy a háromból kettő szinte teljesen elkészült még tavasszal), így nem a klasszikus évadnyitós, szálmegindítós húzásokkal tértek vissza, hanem a finálé előtti időhúzással. Mondjuk vírus ide vagy oda, attól, hogy az epizód nem évadnyitónak lett szánva, lehetett volna jó is.

Sokan szeretik a hosszabb évadokat, mert több epizódot kaphatnak kedvenceiktől, de Villámék jelenleg két szék közé estek. Működne a hosszú évad, ha epizodikus, kissé laza, de azért súllyal rendelkező metahumán-üldözésekkel rukkolnának elő minden héten, de mióta sokkal nagyobb hangsúly van az átívelésen (kb. 3. évad óta) érezhető, hogy néhány rész után elfárad a stáb, nem igazán tudják mivel kitölteni az évadot. A 6×20/7×01 ha megfelelő időt adnak a szomorkodásra, akkor is lerendezhető lett volna fele ennyi időben.

Spoileresen folytatom a tovább mögött.

Ott vettük fel a fonalat, hogy Iris a tükörvilágban ragadt, Barry pedig szépen lassan, de elveszti az erejét, miközben Mirror Mistress végre szabadlábon. Előbbi jelenléte volt az igazán időhűző (bocs, Iris-fanok… vagytok egyáltalán? … bocs megint), hiszen semmit nem adott hozzá az epizódhoz, hogy zihálva fogta a fejét folyamatosan a tükörvilágban, miközben néha megjelent előtte egy-két múltbeli énje.

Mirror Mistress sem igazán zavart túl sok vizet, bemutatta, hogy utazik az épületek közt és hogy hogy kezeli a kezén lévő ágyút. Lényegtelen, inkább akkor kaptam fel a fejem, amikor nem is Mirror Mistress -ként kaptuk a figurát, hanem Eva McCulloch-ként, ahogy kutat a balesete után. Gondolom nem fog sok mindent befolyásolni, hogy ő egy tükörverzió és valójában meghalt-e vagy sem, de érdekes felvetés, amiből jót is ki lehetne hozni. Ugyanez Sam Scudder (eredeti Mirror Master, akit valójában Eva kreált) esete, bár ennél még kevésbé érzem, hogy lesz is valami.

A legnagyobb szerepet Barry erejének elvesztése kapta. Igaz, nagyjából minden évadban ezzel küzdünk, most végre létrehozta a saját mesterséges Speed Force-át, cserébe ez egy áldozatot követelt. Belengették, hogy Nash-nek kell meghalnia a fejében lévő Wells-ekkel együtt, de aztán alternatívaként Allegra erejét vették elő, amit a lány még (mindig) alig tud irányítani, ezért is került az összes Wells személyisége Barry-be.

Rögtön Sherloque-kal kezdeni, mint Allen új személyisége azért erős volt, hiszen az egyik legrosszabb Wells-t kaptuk, de szerencsére hamar váltogatták. Nem mondom, hogy nem szeretem a Flash humorát, de a Wells-ek tipikusan a bugyuta poénok közé sorolhatók nálam. Azért Wells the Grey megjelenésénél akaratlanul is felnevettem, ott csak sikerült az értékelésemért küzdő Flash-nek átütnie a falon és megnevettetni. Mégis inkább Grant játékát emelném ki, aki a Wells-eket (Harry-t is!) remekül hozta amellett, hogy végül Nash elporladásánál is szinte már profin hozta a síró Barry-t.

Kérdéses, hogy Tom Cavanagh tényleg távozott-e (én nem olvastam semmi hivatalosat, de segítsetek ki, ha csak elkerülte a figyelmem), amivel mindenképp szokatlan lesz a következő epizódok nézése. Nemcsak azért, mert Cavanagh így vagy úgy, de szerves része a legejele óta a sorozatnak, hanem azért is, mert Allegra még csak most lett állandó, akivel a legtöbbet szerepelt az utóbbi időben képernyőn.

Ha már Allegra. Tényleg küzdenek az írók, hogy megutáltassák a karaktert a nézőkkel (én még azért kitartok), hiszen most is hisztizett, amiért Nash hazudott arról, hogy az ő ereje az egyetlen megoldás tudván, hogy Nash is feláldozhatná önmagát. Szóval inkább ölje meg magát, minthogy ő végre használja is az erejét?

Azt pedig nem tudom hova tenni, hogy Barry a továbbra is nagyon kilógó és indokolatlanul előléptetett Chester P. Runk és Allegra társaságában lelkizett Wells-ről. Mégiscsak Cisco és Caitlin illett volna jobban ezen jelenetekbe, de ők sehol nem voltak (előbbi ugye Atlantis-ban jár, utóbbi pedig Frostként Caitlin anyjának segítségével próbál meggyógyulni – értsd, szülési szabadságra ment Panabaker, ami a tervezettnél rövidebb lesz). Nélkülük nem igazán működtek a csapatos jelenetek, nem pótolhatják őket az újoncok.

Ahogy Ralph se, akit ugye eltávolítottak a képernyőkről a színész botránya miatt. Még egy részben meg fog jelenni, hogy elvarrják a szálát (más színész által alakítva természetesen), de a szintén köddé vált Sue több epizódot is fog kapni, ha minden igaz, úgyhogy az ő rajongói kicsit jobban örülhetnek. Ahogy a Cecile-fanok is elkezdhetnek végre mocorogni, ugyanis nem egy, de két jelenetet is kapott, ráadásul az erejével is úgy tűnik, kezdenek valamit!

Nem ez volt a legizgalmasabb évadnyitó – igazából nem is volt az, sőt, inkább csak az oké kategóriába sorolható volt –, de azért Nash halála valahogy tudott még hatni rám, ami csoda, mert jelenleg az Arrowverse-sorozatok közül ez áll legközelebb a kaszához a szememben. Meglátjuk, mit hoz az évad további része. Megint több főgonoszt ígértek. Végre tényleg jön Godspeed – és a fejemet merném tenni rá, hogy Reverse Flash is felbukkan még legalább egyszer az évadban, ahogy szokott. Vagy elegünk van már a speedster ellenfelekből?

Ui.: bocs a sok képért, de a sorozat néha elég jó képkockákat tartalmaz. Nem tudtam választani.

32 hozzászólás Ne habozz!

DarkEagle - 2021. 03. 04. 00:10

Hatalmas MEH! Nagyon kíváncsi vagyok mit reklámoztak be annyira hogy na majd a 4. résztől minden más lesz. Nagyjából 4-5 éve várjuk hogy minden más legyen. :D Az egyetlen értékelhető jelenet a Tom és Grant közös jelenete volt de ide a rozsdás bökőt hogy csak kellet egy felesleges dráma mert úgyis visszatér majd Wells valahogy. Ha Tom is kiszáll akkor a sorozatnak végleg annyi mert rajta kívül kb csak Grant próbál valamit még alkotni. Nem is értem minek erőltetik még a sorozatot. Nem történik benne semmi mintha valami dobozból húznák elő az ötleteket csak valaki elfelejtette cserélni őket mert minden évadban ugyan azt látjuk. Nagyon durván ráférne ha hasonló minőségű reboot az összes CW sorozatra mint a Superman és Lois.

winnie - 2021. 03. 04. 06:01

Nyilván nem kell mondanom, de azért “erőltetik”, mert sokan nézik – még te is. Ha még azt is érdekli, aki nem elégedett, akkor az annak a jele, hogy valamit nagyon, nagyon jól csinálnak a készítők.

Tipca - 2021. 03. 04. 08:26

Direkt nem olvastam el a cikket, mert még csak a 6. évadnál tartok, de az első mondatokon megakadt a szemem. Ez azt jelenti, hogy a 6. évad főszála a 7. évad elején lesz lezárva? A 6. csak egy random epizóddal ér véget?

Necridus - 2021. 03. 04. 08:46

Tipca:

Igen is meg nem is. 6×19-cel ért véget a 6×22 helyett (szinte minden teljes évados országos sorozat így járt a forgatások azonnali leállításával), de pont sikerült olyan ponton befejezni az évadot azon résszel, ami kb. elmegy évadzárónak. Vannak cliffek, amik csak a sima rész végi, átívelést továbblökdöső cliffhangerek akartak lenni, de végül évadzárós szerepet kellett betölteniük. Szóval a sztori folytatódik (7×03-ban ér véget ez a főszál).

CrashBoostZoom - 2021. 03. 04. 09:37

@winnie

Szerintem pedig inkább a szép szakszóval nevezett “sunk cost fallacy” az ami itt inkább közrejátszik. Az pedig nem a készítők érdeme hanem a nézők szegénységi bizonyítványa.

Részemről itt befejeztem amint lezárják az előző évadot. A 3. évad óta nálam mélyrepülésben van a sorozat, több időt felesleges pocsékolnom rá. Adtam neki elég esélyt, hogy javuljon de nem történt meg. Itt az ideje elengedni.

Spaceghost - 2021. 03. 04. 17:17

Én sose gondoltam, hogy majd fogom magam és abbahagyom a Flash, TLoT, Supergirl sorozatokat, de a tavalyi Crossover után annyira nem találta meg egyik sorozat se a hangját, hogy fogtam és elkaszáltam mindegyiket. Gondoltam hátha hiányozni fognak, de nem. Bár a Superman és Lois-t elkezdtem, de az egyelőre még érdekel.

motch - 2021. 03. 04. 18:04

Jöhet a következő évad ami arról szól hogy barry nem elég gyors? Ááááá dehogy a botrányosan rossz crisis után kaszáltam az összes cw-s sorozatot és bár a superman jól néz ki de engem a cw még egyszer nem vesz palira, kösz nem.

Succ - 2021. 03. 06. 21:04

Örülnék, ha ennek is bejelentenék a végét, akkor lenne erőm végignézni ezt az évadot.

DarkEagle - 2021. 03. 10. 15:08

Esküszöm, hogy az írók direkt csinálják ezt. Szerintem évről évre azon töpregenek hogy lehet minél jobban elcseszni egy ilyen remek karaktert mint Barry. Most is, előveszik az egyik legmenőbb erejét a Gyorsgondolkodást, végre a sorozat címszereplője nem csak nyávog hanem teszi a dolgát és komolyan lehet venni, nem mástól várja a megoldást hanem maga oldja meg ahogy azt eleje óta kellett volna erre mi történik? Szarrá veri a barátait, meg se rezzen, de amint Iris kerül földre sokkot kapva egyből visszatér az embersége? Kik írják ezt a sorozatot, 5 évesek? Ráadásul ha ez nem lenne elég Nash és a többi Wells halála is tök felesleges volt amire számítani lehetett, mondjuk azt nem vártam hogy szószerint kiássák az eredeti Wells hulláját. De maga a tény hogy Barry képes volt a kukába dobni a képességét amiért a Wellsek az életüket adták bizonyítja hogy a készítőknek fogalmuk sincs arról kicsoda Barry és miért hős. Kíváncsi lennék mit mond majd Barry Allegrának azok után hogy Nash meghalt a szeme előtt és Barry csak úgy kidobta a kukába az áldozatát csak mert Iris bealudt a földön. Nevetséges amit az írók csinálnak. És a párbeszédek te jó isten. Mintha 10 évesek beszélnének.

Speedster Frost és a Speed Mind Barry nagyon menő volt amíg tartott de ennyi a pozitívum kb. A tükrös bige meg annyira gáz hogy arra nincsenek szavak. Szerintem ha lenne az oldalon szavazás arról ki a legrosszabb gonosz a sorozatok történelmében akkor vinné a pálmát. Ez a sorozat amíg nem veszi magát komolyan addig működik de amint átmennek drámába borzalmas Disney Channel szintre degradálják.

Tényleg hihetetlen hogy mennyire nem törődnek az írók azzal mennyire kiherélik ezeket az amúgy remek karaktereket.

wondorog - 2021. 03. 10. 21:17

DarkEagle:

Ami engem leginkább felb@szott a részben, hogy most random előhúzták, hogy a Velocity-vel Frostnak adtak egy átmeneti speedster képességet, miért nem tudták ezt megcsinálni az előző részben mondjuk Allegrával? Akkor Wells-nek nem kellett volna feláldozni magát, Allegra hatástalanítja a bombát és marad további idő gondolkozni a lehetőségeken.
Eleve honnan jött ez az átmeneti speedster dolog, nekem annyira random volt.

“Szarrá veri a barátait, meg se rezzen, de amint Iris kerül földre sokkot kapva egyből visszatér az embersége?”

Na igen, mondjuk ezen meg sem lepődtem, kb. ezt vártam, a lehető legnagyobb klisé.

Necridus - 2021. 03. 10. 21:45

Twitteren azért elkezdtük már átbeszélni az epizódot, úgyhogy most itt inkább bedobnék egy kérdést, ami bennem megfogalmazódott az epizód nézése közben:

Ha Barrynek a speedthinking megmaradna, mi értelme lenne a többi csapattagnak?:) I mean, Cisco-t is simán lekörözte, aki azért elég nagy agy.

DarkEagle - 2021. 03. 11. 16:11

“Ha Barrynek a speedthinking megmaradna, mi értelme lenne a többi csapattagnak?:) I mean, Cisco-t is simán lekörözte, aki azért elég nagy agy.”

Igen nyilvánvalóan ezért törölték az egész ötletet egy részen belül. Legalábbis egyelőre úgy tűnik hogy elmúlt a hatása hiszen már nincs speedster ereje sem. Ami szomorú mert a képregényekben is van csapata meg ugye a Liga tagja is és ott is nagyon okos mégsem kell hülyének beállítaniuk szóval ez szimplán csak írói lustaság. Csak nem tudom minek hiszen már évek óta semmi haszna se Cisconak se Caitlynnek. Oké kaptak néha 1-1 részt és azok általában jók is voltak de ennyi.

Egyébként ahogy fentebb írta wondorog is hogy hiába volt menő Frost speedsterként hatalmas nagy baromság mert még az első évadokban mondta asszem Cisco hogy nem lehetne speedster a jeges erő miatt. Arról nem beszélve hogy ha van nekik ez a V9 vagy hányas miért nem azt használták Barrynél is? Miért kellett szenvedni a géppel meg azzal hogy megöljék Nasht és a többi Wellst ha közben ott volt ez a szer is? Mondom, kell a felesleges drámázás mindig.

szotyi - 2021. 03. 11. 19:12

tetszett a rész, nagyon alacsonyan vannak az elvárásaim, szinte nincsenek is. Az mondjuk nem túl jó hogy megint nincs sebessége Barry-nek.

Isaac - 2021. 03. 11. 21:42

Na a vége aztán… szóval Iris “haldoklik” ,mindenki kifeküdt… erre természetesen a szuperérzelemmenteszsenivagyok Barry arra következtetésre jut,hogy az egyetlen dolgot,ami a pozitívum volt tönkreteszi. Végeredmény : Iris “haldoklik”, mindenki kifeküdt, ja és kerek legyen a dolog most már sebessége sincs … gratula :D

Mate4182 - 2021. 03. 13. 09:42

Ha Lenne idogepem most visszamennek egy evet es kezet fognek a multbeli Mate4182vel amiert kaszalta a flasht. Jo dontesnek bizonyult hogy kovette a Supergirl sorsat

DarkEagle ellenben meg minding Nagyon kitarto. Nagyon unalmas a muszakom ezert raszantam par percet es visszaneztem a flash postok kommentjeit. Orulet Hogy par eve 800 komment volt Flash post alatt …
A 3. Evad Ota fenyegeted kaszaval a sorozatot csak mondom :)

DarkEagle - 2021. 03. 13. 11:07

Szeretem kínozni magam Mate4182. :D
Na meg nehéz elkaszálni egy sorozatot amit az ember 7 éve néz már ráadásul úgy hogy valószínű nem fog már sokáig menni. Tippre a 8. lesz az utolsó majd.

dewez - 2021. 03. 13. 11:12

hat szerintem meg nagyon jo resz volt vegre azt ereztem mint az elso evadokban hogy varom a kovetkezo reszt, ha igy folytatjak szavam se lesz.

Mate4182 - 2021. 03. 14. 09:47

DarkEagle ismerem az erzest a Supergirltol csak azert sikerult megszabadulnom mert kiirtak Odette Annable-t. Ha meg szerepelne tuti neznem a mai napig
Es a Flasht mar tavaly hagytam Volna, de valahogy csak megneztem az evadot, de iden mar biztos kimaradok

Mar csak azt a rohadt walking dead-et kene elengedni :D

Yooha - 2021. 03. 15. 07:11

Biztos az én emlékezetem kopott még, de az 1. részben az ügyeletes geek ki volt? Aztán hova tűnt a 2. részben?
Miért nem volt Cisco és Frost az 1. részben? Nagyon foghíjas volt így a csapat.

Necridus - 2021. 03. 15. 08:21

Yooha:

Ugyeletes geek: Chester P. Runk, o volt, aki a tavalyi evadnyitoban live streamelte, ahogy fekete lyukat hoz letre, azota besegitett a csapatnak (kb 2x) es tag lett. Mondtak valamit a nagymamaval kapcsolatban a masodik reszben, azert nem volt jelen.
(rohejes, amiket most leirtam, de igy tortent)

Cisco: elment Atlantiszba, hogy megszerezze az utolso alkatreszt a mirrorverse-be vezeto portalhoz.

Caitlin: a tavalyi evadzaroban Frost beteg volt (jo kerdes, hogy mi volt a baja), elment Caitlin anyjaval, hogy az meggyogyitsa – most visszatert gyogyultan. (erre a szineszno terhessege miatt volt szukseg, de a covid miatt csuszott forgatason mar reszt vett, ugyhogy mindossze egy epizodbol maradt ki).

DarkEagle - 2021. 03. 18. 00:08

Nem vagyok hajlandó két mondatnál többet pocsékolni erre a moslék 6. évados fináléra. Annyit kérnék hogy látogasson meg valaki és vájja ki a szemem mert amíg van szemem tti hogy kínozni fogom ezzel a sorozattal magam mert mazochista vagyok. Amit itt műveltek az írók az nem csak a fanok konkrét semmibevétele, leszámítva az agyhalott West-Allen shippereket ugye, ők megkapták az adagjukat. Hanem konkrétan egy több mint 70 éve létező karakter sárbatiprása ami itt megy már évek óta. És ez alatt nem csak a címszereplőt értem hanem Irist és a többieket is. Undorító, moslék munka amiért konkrétan levágnám az úgynevezett írók karját hogy soha többé ne írhassanak semmit.
Oké ez több lett mint 2 mondat. Mindegy. :D

szotyi - 2021. 03. 18. 15:35

Hát ez valami botrányosan szar volt. Röviden és tömören ennyi.

Barby03 - 2021. 03. 18. 21:26

Tavalyi évadban abszolút kedvencemmé vált Ralph, a Sue-val közös jeleneteket nagyon szerettem.
Nagyon sajnáltam, hogy kiírták, reméltem egy kevésbé keserű búcsújelenetre, de ahogy elintézték a karaktert az egyszerűen felháborító. Hartley Sawyer nem ezt érdemelte, hogy így kitegyék. Na helyette megkaptuk Chestert….
A tükörvilágos szál lezárása olyan mint a többi, legalább túl estünk rajta. (Ja, és Éva tök egyedül mit fog ott csinálni?!)

Mate4182 - 2021. 03. 19. 18:28

Valaki megirna majd hogy hogyan irtak ki Ralphot?
Az a huzas tette fel a pontot az I-re a kaszakerdesnel szoval mostmar erdekel

Necridus - 2021. 03. 19. 18:50

Mate4182:

Eva felrobbantotta az épületet korábban ugye (?), Ralph ott volt bent, és gyakorlatilag leégett az arca. Sue-val megjelentek, Ralphnak egy massza volt az egész feje, aztán berakták egy “healing chamber”-be (jövök majd egy kritikával -ahova ezeket a kommenteket valószínű átteszem-, abban benne lesz egy kép róla), majd Sue-val úgy döntöttek, hogy a Black Hole-hoz hasonló szervezetek felszámolására adják a fejüket, úgyhogy egy integetéssel elköszöntek a csapattól.

CrashBoostZoom - 2021. 03. 20. 17:30

Hát ennyi volt. Viszlát Flash!

Succ - 2021. 04. 03. 21:46

7×3
Atyaég ez de szar volt.

polovcev - 2021. 04. 14. 12:28

Atyaég, de utálom a wacky science guy/girl karaktereket. Eleinte még szórakoztató volt, de mostanra szabályosan fárasztóak.

jesustomer - 2021. 04. 14. 22:18

A mai részt megnéztem.
Nem kellett volna….

Mate4182 - 2021. 04. 15. 18:54

Par hetente szeretek ranezni altalam mar elkaszalt sorozatok kibeszelojere, hatha olyasmit olvasok amiert egy reszre visszaternek.
Hat itt az elmult honap 5 kommentje alapjan nem maradtam le semmirol :D

Necridus - 2021. 04. 15. 21:43

Mate4182:

Én twitteren tolom a heti epizódokról a rövidebb bejegyzéseket, azokból látható, hogy szerintem most pont tök jó részek érkeznek. 7×05, 7×06, 7×07. A 7×04-gyel azért voltak fenntartásaim, az előtte lévő epizódokról meg ugye itt a poszt.

Ravagedseducer - 2021. 04. 15. 22:55

Meglepő módon nekem is jobban tetszenek a mostani részek. Persze az első 3 évados “újranézős” kategóriától nagyon messze van, olyan 4.évados szint. Az 5-6.évad volt nekem a legalja.
Most is sokszor van benne cringe-worthy pillanat, szerintem Chester és Allegra teljesen felesleges adalék volt, simán elfelejtettem a létezésüket is amikor az elég jó 7×05-ben egyikük sem volt jelen.

Bízom benne hogy a nyolcadikkal lezárják, mert addig még kitudok tartani, nagyon nem szívesen kaszálnám el mert imádtam az elejét.

Érdekes módon, nekem a Supergirl 4-5.évad bejött, a mostani 6. kínszenvedés. Így most kb a Flash és a Supergirl helyet cserélt a listámon.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz