login |

WandaVision – 1×09: Feltette a koronát… tiarát?

2021. 03. 05. 21:58 - Írta: human

62 hozzászólás | kategória: kritika,

A legfontosabbak kezdem: két stáblistás jelenet van. Vagy nem ezzel kellett volna? Lezárult a nagy MCU-kiéhezést enyhítő első, univerzumon belüli Disney+ sorozat, ami elvileg az Agents of SHIELD-nél tényleg jobban kapcsolódik a filmekhez… gyakorlatilag viszont nem tudom.

Mármint tippre a Doctor Strange 2 simán érthető lesz az itt látottak nélkül is, pár sornyi expozícióban letudják majd és annyi. Aki kedveli, vagy épp most értette és kezdte jobban bírni a karaktert, annak jó kis popcorn lett a vége felé, aki viszont az MCU-éhségét akarta enyhíteni, hááát… annyi biztos, hogy az SVU-k mentek benne jelentőségteljesen.

Nyilván spoilerekbe vágok a tovább mögött.

Hozzátenném, hogy most végképp csak a sorozat oldaláról nézem a dolgot. Amikor megjelentek az ikrek, akkor sokakkal karöltve én is elolvastam, hogy miképp voltak gyermekei Wandának, de hát abból itt semmi nem lett. Talán egyelőre. Sőt, rengeteg képregényes elmélet ment ki az ablakon a végére, és sok rajongói vágy is.

A finálé végére szinte minden le lett nullázva, akik a “sitcom” világban teremtődtek, azok el is tűntek. Ezen nyilván változtatott az egyik végefőcímes jelenet, mintha anyjuk hallaná az ikrek kiáltásait valahonnan, talán egy másik dimenzióból, és akkor így lesz Wanda a Doctor Strange 2-ben?

Mint ahogy persze, Rambo szintet lépett hivatalosan is, és kirángatják abból a kulimunkából, amibe a sorozat elején fokozták. Sőt, a SWORD is immáron hivatalosan az univerzum része, akik eddig nem annyira voltak jelen, mert a SHIELD dominált. Bár szerintem ez átlagnézőnek semmi, míg nyilván a képregény-rajongók már az első vagy második része csápoltak ennek.

Ellenben rengeteg minden, amit egyes rajongók vártak, az köddé vált. Úgy érezték/tük, hogy valami nagyobb dolog van itt, erre a nagy rejtélyes, külön dalt kapó Agatha csak Wanda hatalmát akarta, és mellé semmi mélység nem járt. Ahogy Vision nagy ellenfele a fehér Vision lett. Ez utóbbi harc tetszett is, a bunyó után Vision kitalálta, hogy miképp tudja a logika által irányított saját magát lehúzni.

A fő kérdésem az lenne, hogy nektek nem csalódás a vége? Most tényleg eltekintve az elméletgyártástól, ami Losos szintet ütött meg, csak még annyira sem kaptunk kielégítő cselekményt rájuk. Wanda és Vision és az Ikrek búcsúja a nagy csata után nekem tetszett, érzelmes volt, már olyan popcorn filmesen. Wanda feldolgozta a gyászát, és végre elfogadja valamennyire, ami Visionnel történt.

Ezen kívül nyilván nagy változás, hogy a főhős immáron tudja magáról micsoda, és ennek elkezdett utána járni, olvasgatta ott a könyvet. Felébredt és elszabadulhat a Phoeni Scarlet Witch.

Tudom, úgy tűnhet, negatív vagyok, de valójában nem annak éltem meg itt a végére a sorozatot, hanem egy átlag Marvel-filmes szintnek (máig tartom, hogy elég lett volna rá a 2 óra), amit sosem emlegetnék kedvencnek közülük. Viszont egyértelműen nem ezzel kezdtem volna az MCU-darabokat, inkább olyan “évadközbeni” vagy történetközbeni érzés volt az egész, nem pedig kezdő. De hát ugye a vírus.

Ui: tényleg ezért lett Evan Peters behozva? A sorozat legnagyobb félrevezetése!

62 hozzászólás Ne habozz!

Mintag - 2021. 03. 05. 14:35

Éééééés!

A nagy semmi. Ez a mini sorozat meg sem történt. Köszönjük Emese. Kapd be, Marvel.

Deeroy - 2021. 03. 05. 16:02

2. stáblistás jelent az oké
de amúgy csalódás

Hádész - 2021. 03. 05. 20:15

Várható volt, hogy nem lesz az MCU univerzumban egy olyan mérföldkő, mint a csettintés vagy akármelyik nagy filme fordulat, de a szerepét betöltötte.
Wanda dolgozik a gyászán, kaptunk egy új (másodvonalbeli) hőst, meg ugye ott van Vision. Ezeket lehet továbbvinni a filmekben úgy, hogy működjenek a sorozat nélkül is, de aki megnézte ezt, annak adott plusz réteget az összképhez. Ennél többet a további sorozatoktól sem kell várni, saját jogukon saját sztorival készülnek, nem azért, hogy elhozzák a megváltást az MCU-ban, aki így ül le eléjük, az garantálja magának a csalódást.

Bikuci - 2021. 03. 05. 20:22

Ez számomra arról szólt, hogy a TV mekkora hatalom, és mennyire irányítja az embereket, és miért nem tudják elengedni azt az irányítói. Ha elengedik a szórakoztatást, akkor az emberek dühösek lesznek rájuk (joggal). Kvázi önkritikus vallomás korunk legnagyobb tudatmanipulátorától.

Nézőke - 2021. 03. 05. 21:57

..Bikuci = Borogato máshol, ugyebár. (kacsint)..

uccsó rész SPOILER:
mást nem nagyon tudtunk meg, mindenki várta itt (én is) hogy belibben egy köpenyes figura, oszt odasújt,de nem. Még a stáblistában is csak egy megveszekedett Skrull volt, és egy szó, hogy Fury, semmi más.

Erről beszéltem az előzőekben, hogy pl az AoS nem lépte meg a nagy cameókat, talán egy ilyen high(abb) concept megteszi…de nem.

Viszont arra nagyon kiváncsi leszek, hogy Viziót és Wanda nagyobb erejét hogy magyarázzák majd meg a filmekben, mert továbbra is az az érzésem,hogy a sorozatnéző nem annyira számít,mint a mozinéző.
Vagyis a filmet kell érteni a sorozat nélkül is, és hát majd kiváncsi vagyok hányan forgolódnak idegesen a székükben,ha csak úgy betoppan egy pigmenthiányos Vizió, minden emlékével a korábbinak.

A CGI egészen szuper volt,egészen a naplementés Skarlát Boszi “adieu város” jelenetig..ott ordított a lóláb.

Vicces pillanat: nem egy ház,hanem egy autó esett rá a gonosz keleti boszira, megidézve Ózt :D

nem vicces pillanat: Higanyszál megmagyarázása…
ez meg mi a túró akart lenni????? Ennél még egy ovis is jobbat talál ki,ha már muszáj volt beletenni a szereplőt, miért így????

Nézőke - 2021. 03. 05. 22:08

…átemelődik az előző részhez írt,de már idetartozó kommentem? Mert akkor nem erőlködöm felidézni mit akartam mondani…
köszönjük amúgy a naprakész írásokat, jó volt szinte azonnali reakciókat olvasni..

Ghost - 2021. 03. 05. 22:17

Úgy rémlik nem is ezzel kezdték volna az MCU sorozatokat, hanem a Winter Soldier-Falconnal, csak a járvány miatt annak forgatása jobban elcsúszott.
Evan Peters szerepével csalódtam, szerintem a legjobb cliffhanger volt, de végül csak egy kikacsintás maradt.

sadnic - 2021. 03. 05. 22:20

Elvileg ugye nem is ezzel kezdték volna hanem a Falcon and Winter Solder-rel, de a covid közbe szólt.

Ugyanakkor nekem nagyon tetszett ahogy részről részre mélyítik Wanda karakterét, ahogy bemutatják, hogy mennyire is sérült mentálisan a személyisége, valamint ahogy a gyász egyes szakaszain átviszi Wandával együtt a nézőt.

Agatha-val kapcsolatban pedig a fő motiváció, hogy meg akarta érteni Wandát és azt, hogy mitől ilyen erős, hisz a majd 500 leélt éve alatt nem találkozott még ilyen erős boszorkánnyal. Ahogy fokozatosan tanácsokkal látta el Wandát az utolsó két részben az mutatja, hogy mélyebb a motivációja annál, hogy csak “megszerezze az erejét”. Érezhető volt ez a kicsit mentori szerep, akár csak a képregényben.

Legtöbben egyébként egy tipik marvel gonosznak írják le Agatha-t de szerintem ő egyáltalán nem ilyen 2 dimenziós karakter volt. Az külön tetszett, hogy nem az volt a célja, hogy világ uralomra törjön, vagy bosszút álljon mert megölték valakijét, szimplán csak hajtotta a kiváncsiság és mivel a flashbackből tudjuk, hogy ő igazából csak a tudásra szomjazik, ez nem teszi feltétlenül gonosznak. Inkább mondanám egy kicsit reálisabb komplex emberi lénynek, aki néha rossz (oké, boszorkányokat ölt, meg Wandát támadta) de néha jó is (mentor szerep, emberek elengedtetése Wandával) szóval lényegében egy semleges karakter, akit most negatív személyként tapasztaltunk meg mert Wanda szemszögéből eleinte az volt, de a végén ő is ráeszmélt erre, ezért is mondta, hogy majd visszatér még hozzá.

winnie - 2021. 03. 05. 22:20

igen, betoldottam a végére egy tisztázó mindatot human engedelmevel, mert fejen lett talalva a szeg. varhatott volna a disney, de a jelek szerint annyira nem szamitott.

punyapapa - 2021. 03. 05. 22:29

A sorozat alapvetően tetszett.
A finálé semmi volt. Nem volt rossz, de nem is jó.
Inkább csalódás, mert Agatha karakterét leegyszerűsítették egy sima marvel gonoszra. Meghát Agnesként él a városban, ahol sokan látták, hogy kicsoda valójában???
2 hét múlva folytatjuk.

Fémes - 2021. 03. 05. 22:36

Sajnos pont az lett, aminek sokan gondolták, meg amit én is vártam tőle: blöff. Egy sokszor nagyon rossz, de kifejezetten szorakoztató blöff.
Persze Wanda karaktere épült, meg volt valami minimál progresszió benne, de ez így majdhogynem felesleges volt.
Már csak abba belegondolni, hogy a sitcomos “plot twist” magyarázata mi volt, és hogy ezt pontosan miért is kellett hosszan, humormentesen húzni részeken keresztül… Persze szep rendezői munka, de elég öncélú.

A negyedik résztől elkezdett érdekes lenni (ez mekkora luxus már amúgy?), csak azért, hogy a végére basic Marvel csatározásba, majd pedig semmitmondó lezárásba torkolljon. Persze voltak jó momentumok, de komolyan? Evan Peters ide lett rángatva 2 jó poénért és egy átverésért? Csak hogy a legnyilvánvalóbb dolgot említsem meg én is. Wow.

Mondjuk ilyesmit vártam, én voltam a hülye, hogy esetleg egy picit többet reméltem.

human - 2021. 03. 05. 22:44

jogos, igen, a Winterrel kezdték volna, de nem akartak tovább várni, erre leadták a közepét, de az Funabbnak tűnik, jobban átlag MCu-nak

Kati néni - 2021. 03. 05. 22:53

Nekem nagy csalódás volt, mert akkor ezek szerint nem nagyon érdemes megnézni a többi MCU-sorozatot sem, se ez, sem a régiek nem tettek semmi nagyobb volumenűt a közösbe, szerintem a következők se fognak (de azért simán darálom majd őket, hátha nem lesz igazán).

Nem mernék rá fogadni, de lehet, hogy a kölyköket és Visiont is visszahozzák majd valamilyen módon, talán erre utalt a leges legutolsó jelenet.

Tudjátok, mikor éreztem magam így? Amikor Straczynski vagy hogy írja szőtte a Pókember-füzetek fő sodrát és egy Mephistóval való megállapodás ürügyén retconoltak egy csomó mindent a mítoszban (May néni nem halt meg, nem házasodott össze PP MJ-vel stb.). Vagy amikor olvasol valami jó képregényt, amely belenget egy nagy változást (Azrael = Batman, Jim Gordon = Batman, Batman elveszi Selina Kyle-t!, aztán pár számmal később visszaáll a status quo.

Sok hűhó semmiért avagy nesze semmi, fogd meg jól.

Richie - 2021. 03. 05. 22:55

Amit Evan Peters-szel műveltek az legalább akkora pofán vágása a nézőknek mint azt Iron Man 3-ban amit a Mandalarinnal csináltak. Behozzák őt mint Quicksilver, az utolsó pár Fox X-Men film egyik legnépszerűbb karakterét, és akkor a nagy csavar, hogy ő valójában …egy senki? egy színész?
Ezer egy dolgot kitalálhattak volna, aminek lett volna értelme. Agatha azt mondta, nem tudta az igazi Quicksilvert idehozni, mert messze van a teste, és lyukasra van lőve. Hozzátehette volna, hogy dark magicet merített egy másik univerzumból, és ebből manifesztálódott… Még ennek is több értelme lenne, mint ennek amit kaptunk. A karakter és a színész totális elvesztegetése. Az egész csak arról szólt, hogy hetente teóriákat gyártson mindenki, és vissza-visszatérjen, hogy aztán kapjon egy boner joke-ot. Hát nagyon röhögtem.

Richie - 2021. 03. 05. 22:57

*Mandarin akart lenni.

LasDen - 2021. 03. 05. 23:00

Csalódni nem csalódtam, mert nem voltak elvárások. De attól még gyenge részek voltak itt a végén. Arról nem is beszélve hogy Wanda egy bocsánattal elintézte a városka terrorizálását… :D

Llew - 2021. 03. 05. 23:37

Csalódni nem csalódtam, mert nem ültem fel a hype vonatra. A rész összességében tetszett, a búcsú érzelmes volt.
Ugyanakkor végeredményt tekintve a sorozat semmit nem hozott az előzetes felhypolásból. Egy kihagyható, sablon gonoszos, a nagyon sokszorosára fújt mozi bevezető jelenet.
Szerintem Feigék a soha ilyen még nem volt az MCU-ban jellegű előre felvert marketinggel és a rajongók megvezetésével (Quicsilver) most öngólt lőttek.

mic88 - 2021. 03. 05. 23:39

Strange skippelte az uccso reszt, nekem ez felert egy pofonnal :s egyebkent teljesen korrekt kis darab volt de tartom magam ahhoz, hogy szerintem a Loki lesz a legjobb sori a 3 kozul

Richie - 2021. 03. 05. 23:41

Még valami – valószínűleg kevésbé idegesített volna fel, hogy mennyire keveset kaptunk a sorozat végére, ha nem hetente néztem volna fél órás részeket, hanem egy nap alatt láttam volna ezt az egészet. Így. viszont, hogy a sok hetes teóriázgatásnak nulla payoff lett a vége, leszámítva Wanda menő új jelmezét, nálam csak azt érték el, hogy a soron következő sorozatokat (Falcon, Loki, stb.) biztos, hogy csak egyben fogom megnézni, amikor már kijött az összes epizód.

Ambro - 2021. 03. 05. 23:44

“Vicces pillanat: nem egy ház,hanem egy autó esett rá a gonosz keleti boszira, megidézve Ózt :D”
Nézőke nekem itt sejlett fel és kezdtem el reménykedni , hogy tényleg megkapjuk a “Nagy varázslót”. Hogy csalódás volt e hogy nem jelent meg ?? Igen!!! De kb az egész sorozatot nézve az egyetlen. Mert rajongóként ( aki minden rész végén végigbambulta a főcímet és egy ideig semmit se kapott ) hiába volt unalmas az első 1-2-3 ( vagy talán csak annyira más ) de az összképet nézve nem tudok fanyalogni.

Mert… mit kaptunk ! Kb a Lost óta a legjobb teóriagyártást. És számomra itt látszik meg az egész szépsége, hogy egy ilyen univerzumban annyi de annyi minden jöhet szóba egy egy elejtett mondat után , mi mindent adhat egy két képkocka.. majdnem annyit mint egyes qanon hívők fantáziája ;)

És hogy ez az egész mennyire fog kapcsolódni a teljes MCU kánonhoz ?? Őszintén, remélem jobban mint az eddigiek ( aos vagy az inhumans ).
Ha a Doctor Strange 2-ben akár csak egy hangyaf**** utalàs is lesz az itt történtekre, akkor én úgy fogok (remélhetőleg a mozis székben ülve) mutogatni mint Dicapio abban a bizonyos mémben :)

bvr - 2021. 03. 05. 23:46

Nekem (a teaserek után) összességében pozitív csalódás volt (ja, előzetesként, képregényeket egyáltalán nem olvasok, viszont az összes MCU filmet láttam, nem mintha rajongó lennék, hanem (egy-két kivételtől eltekintve) szórakoztatóak) A teaserek alapján még azt gondoltam (a régi szitcomos dolgok miatt) hogy ez engem egyáltalán nem fog érdekelni, aztán a premier után kicsit beleolvastam (de csak annyira hogy azért ne lőjem el magamnak a dolgokat) hogy azért itt valami csavar lesz, így akkor vártam amíg egyben meg tudom nézni. A szitcomos részekbe csak belenéztem (egyszerűen ezek olyan szinten nem az én világom hogy képtelen lennék elviselni, pedig amúgy elismerem hogy tök profi módon megvalósított stílusgyakorlatok voltak, és az is kimondottan jó volt ahogy Vision kezd ráébredni hogy itt valami nincs rendben), aztán a 4. rész amiben jön a váltás a külvilág nézőpontjára, az rögtön a kedvencem is lett (valahogy megtetszettek a karakterek meg ahogy ötletelnek. Ja, mivel előzetesen nem tudtam semmit, én olyasmit hittem hogy kb az utolsó 1-2 rész lesz ami már az “igazi” világ, de ezek szerint a készítők sem gondolták hogy a 80-90%ot szitkomozás fogja kitölteni) Szóval biztos nem én leszek a tipikus néző, de ebből így condensed módban összevágtam magamnak egy kb 2 órás filmet, és úgy kimondottan jól szórakoztam, egyáltalán nem gondolom ezt valami óriási sorozatnak, de mégis örülök hogy elkészült (nekem semmi bajom azzal hogy nem sok mindent tesz hozzá az MCU filmekhez (sem múlt, sem jelen), illetve annyiban viszont igen hogy amúgy nekem pont Wanda és Vízió a filmekben totál semleges karakterek voltak, nem érdekeltek túlságosan, így most viszont kimondottan megkedveltem őket)

bvr - 2021. 03. 05. 23:47

annyit még, kimondottan a záró epizódhoz, hogy (persze ezen már meg sem lepődöm) a nagy finálés harcjelenet, akárcsak a mozifilmjeikben, hát elég unalmasra sikeredett. Viszont azért szerencsére sikerült feldobni az elég uncsi csépelést a két Vízió beszélgetésével (ismertem a Thészeusz hajójáról szóló paradoxont, és szerintem itt jól sikerült dramatizálniuk, meg ott az egésznek valahogy jól eltalálták szerintem a hangulatát)

Python - 2021. 03. 05. 23:59

Elment ez, jó is volt, de igen…, a rajongói teóriák komplexebb karakteríveket képzeltek el egyes szereplőknél, és a hátteret is jobban kibővítették. Azok akik belelovalták magukat, azok biztos csalódtak a végjátékon. Most jön majd az MCU zúzda a Sólyommal és a Tél Katonájával, aztán majd a nyáron jön a nagyon várós nagy és bőven komplexebb dobásnak ígérkező Loki. ;)

Luke - 2021. 03. 06. 00:17

Huhh eszméletlenül dühös vagyok, hogy egy ilyen fináléval szúrták ki a szemünket. Nem hiszem el, hogy ott ül a Disney a halom pénzkupacon és egy kontextusba illő cameo vagy akármi nem fért bele náluk. Komolyan ültem ott a második stáblistás jelent után és folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy most komolyan? Ennyi?
Az pedig, hogy Evan Peters karakterét így használták el az a sorozat legnagyobb tökönrúgása volt. Bízom benne, hogy a többi sorozatnál komolyabb koncepció lesz az egész mögött, mert ez filmként és sorozatként tekintve is egy nagy nulla volt. Pedig nagyon akartam szeretni :(

EIP - 2021. 03. 06. 01:13

“Vagyis a filmet kell érteni a sorozat nélkül is, és hát majd kiváncsi vagyok hányan forgolódnak idegesen a székükben,ha csak úgy betoppan egy pigmenthiányos Vizió, minden emlékével a korábbinak.”

Ha mindent elerhetove tesznek egy platformon szerintem kevesbe kell foglalkozniuk majd ezzel.

human - 2021. 03. 06. 01:40

EIP: azért az a platform még nincs minden országban sem, nemhogy ott elég fizetője legyen. egy thor 3-at is feltehetően többen láttak, mint ezt a sorozatot

motch - 2021. 03. 06. 07:31

Engem az cseszett fel igazán( az Evan Peterses elvesztegetésen kívül) hogy Hayward beront a hexbe állig felfegyverkezve egy rahedli katonával csakazért hogy rálőjön kettőt a gyerekekre a GYEREKEKRE aztán utána bezárják a kocsiba ez valami vicc akart lenni, itt volt végig ez a nagy sz@rkeverő meg a katonaság csakhogy a végére beállítsák őket a háttérbe. Sajnáltam hogy így alakult mintha a végére kirúgták volna az írókat és az egész átcsapott egy tipikus szuperhősös sztorivá ahol a főszereplő legyőzi az ötszáz éves boszorkányt mert ráébredt a szeretet erejére.
Ez egy kicsit elvette a kedvem a falcontól.

CrashBoostZoom - 2021. 03. 06. 08:06

Nos a finálé legalább látványos volt és nem jöttek a mindenki által vizionált párhuzamos univerzumbeli Peter Parker-ek és Legfőbb Varázslók. :D Örülök, hogy a sorozat megmaradt a saját világában.

Szerencsére nem voltak nagy elvárásaim a sorozattal kapcsolatban így most a hosszú negatívumok listájától eltekintenék. :D

Ja és helyesen úgy írják, hogy “Rambeau”

krampó - 2021. 03. 06. 08:12

Eléggé foscsi volt. Azért volt sorozatos környezet, azért változott egy valódi kisváros egy tévésorozatos kisvárossá, mert Wanda zaklatott volt és átváltoztatta. De mi a fenéért ugrott egy évtizedetet minden részben? Ha nem jönnek a komplikációk akkor mi történt volna az utolsó évtized után?

tonks - 2021. 03. 06. 08:50

Bár nem láttam minden MCU filmet, Wanda és Vision karaktere így is érdekelt annyira, hogy elkezdjem a sorozatot és meglepően jó volt hetente várni a részeket. A filmeket is elkezdtem pótolni ennek hatására, és azért valóban nem igaz az, hogy nem kell a filmek ismerete a sorozathoz, szerencsére nálam pont jól jött ki, hogy az Amerika Kapitány: Polgárháborút néztem meg először pótlásként például.
Szerintem izgalmas volt, még az eleje is, ahol a furcsaságok előre lökték a béna poénokat is, a külvilág bejövésével meg abszolút levettek a lábamról, érdekelt a szereplők sorsa. kathryn hahn-t még a Crossing Jordanben szerettem meg, örültem, hogy itt ilyen kiemelt szerepet kapott, a dala meg fenomenális, már azért megérte az egész sorozat :D
A stáblista utáni jelenetekkel viszont kikészít az MCU, akkora trollkodásnak érzem mindig, de imádom a Scarlet Witch look-ot, remélem még látjuk pár izgalmas jelenetben. :)

jesustomer - 2021. 03. 06. 09:14

Felettem írták már miért volt rossz, de azért leírom én is.
Heteken át mentek a teóriák, semmi nem jött be.
Quicksilver el lett pocsékolva (vagyis Evan Peters), Hayward a nagy szrkeverő egy nagy nulla, Agatha egysíkú karakter, Wanda meg.. eddig is ilyen volt.
Engem az idegesít, hogy ez wandáról és Vision-ről szólt volna, de inkább csak wanda adta a fő szálat. Engem Vision jobban érdekelt, kb semmit nem fejlődött a karaktere, az előző részben benne se volt!
Jó, igen, tetszett a Vision vs Vision harcjelenet de az is marha kevés volt Agatha vs Wanda harcánál.
Az egyetlen jó dolog az egész sorozatban az volt amikor Vision kikelt magából abban a részben amikor megjelenő “pietro”, na meg most már érdekel Rambo története de ennyi….
Ezt részemről kár volt megnézni.
Basszus tavaly nyáron még azt mondtam, hogy ez egy nagy nulla lesz, tök idegenkedtem ettől, de aztán jöttek a promók és végülis nagyon bírom Vision-t, de ez kritikán aluli volt.
Előreláthatólag egy Winter Soilder és Loki mérföldekkel jobb lesz (nagyon ajánlom…)

torjack - 2021. 03. 06. 10:11

Nekem összességében bejött, drukkoltam, hogy ne jöjjenek be a nagy fan teóriák Mephistóval meg Higanyszállal kapcsolatban, úgyhogy nálam nem volt csalódás.

Érdekesebb volt így, hogy nem egy gonosz démon rabolt el egy várost Wandát felhasználva, hanem simán hősnőnk borult csak ki.

Nem hiányzott se Dr.Strange a végén, meg az egyéb fantáziált vendégszereplők sem a végére ( hű, voltak akik Pókembert, meg X professzort vártak, el nem tudom képzelni mi alapján…)

Pietro: Én már a Vasember mozi Mandarinos poénján is jól szórakoztam sokakkal ellentétben, egyáltalán nem bánom, Peters nem a FOX-os szerepét hozta át, vagy lett belőle gonosz démon, hanem csak egy nézőátverés lett. Más kérdés, hogy talán a színészt tudták volna később hasznosabban is használni.

Víziót viszont én már elengedtem volna, kapott egy érzelmes lezárást, de ugye az emlékei átkerültek a fehér verzióba, így majd mehet újra a romantikázás Wandával, nehogy sikerüljön már továbblépni…a gyerekek is nyilván elő fognak valamikor kerülni.

Folyt. köv. a moziban (remélhetőleg…)

Lordviktor - 2021. 03. 06. 10:38

Jó volt maga a sorozat de valóban az utolsó rész lett a leggyengébb, annak tényleg az MCU-n belül is ilyen évadközepi érzése volt (mondjuk ha azt vesszük hogy az egésznek nagyjából az Age of Ultronhoz volt a leginkább köze, ami szintén ezt a feelinget hozta nem meglepő).
Nem véletlen szerinte, hogy nem ezzel hanem a Falcon and the Winter Soldierrel akartak kezdeni, meglátjuk két hét múlva, hogy az mit hoz,mert azért Kapitány és az ő hiánya/stafétabotjának átvétele plusz a Polgárháborúhoz köthető stílus talán nagyobbat fog ütni.

JKJ - 2021. 03. 06. 10:43

Abszolút szórakoztató volt a sorozat. Mivel ez a dolga, nem értem azokat akik csalódtak. Ők nyilván nem tudtak volna jobbat előállítani és a rajongók kívánságaira sem lehet egy filmes/sorozatos univerzumot építeni. Ráadásul eddig az egész MCU kiválóan lett felépítve.

Az előzetesekből ítélve a többi Disney/MArvel sorozat pontosan azt fogja megcélozni. Szórakoztató lesz. Mit akarunk még?

Piet - 2021. 03. 06. 11:17

@JKJ én a magam részéről szórakozást akarok, de ez nem volt az. Miért változott a sitcomos környezet, ezt mondja már meg valaki. Wandának rossz kedve lett ezért kreált a gyerekkori élmények alapján egy látszat világot, de ezen kívül nem nyilvánult meg semmiben az őrülete. Hű de jól megírt történet. A fehér Vision elkezd emlékezni és elrepül valamerre. Tényleg szórakoztató mennyire következetlen és logikátlan baromság volt, kb a felét ki lehetett volna dobni az is elég lett volna ugyan ezt elmesélni.

sleepwalker77 - 2021. 03. 06. 11:30

Azt kaptam amit vártam, az elején döcögősen indult de a végére felpörgött, fasza lett, és bár a Falcon and the Winter Soldier szerintem köröket fog ráverni színvonalban, az más műfaj lesz.

polovcev - 2021. 03. 06. 11:39

Odáig nem mennék el, hogy azt mondjam csalódtam a sorozatban, de mivel nem vagyok rajongó nem is kezdtem el minden epizód végén teoriákat gyártani.

Én abszolút nem érzem úgy, hogy a finálé végére minden visszarendeződött volna. Elég nyilvánvaló volt, hogy a sorozat valódi főszereplője Wanda és alapvetően az ő útkeresésére, gyász feldolgozására szolgál. Vision, a gyerekek, az egész város csak ennek szolgáltatott díszletet.

A sitcom elemek inkább semmilyenek voltak, de volt szerencsém 50-es évek beli sitcomot látni és így, 70 évvel később leginkább színtelen-szagtalan korképnek nevezném őket.

A Quicksilver lépés viszont hatalmas volt. Elképesztő az a nyávogás és frusztrált dühöngés amit a fanbase körében produkált. Én speciel ritka jól szórakozom rajta :)

Neoprimtiv - 2021. 03. 06. 11:57

Megnéztem, ugorjunk.

nem kritizálom, mert olyan lenne, mint ha egy 90%-ban színvak bírálná egy festmény színeit. Sajnálom, hogy ennyire fanservice darabot csináltak belőle, az alap koncepcióban (mit hoz ki egy superpowerből a gyász) is sokkal több lehetőség lett volna, a fajsúlytalan gonoszokról már nem is beszélve.

don - 2021. 03. 06. 14:22

Jól értem, Wanda most átmegy gonoszba, hogy visszaszerezze majd a gyerekeit, és őt kell legyőznie Strangenek meg Pókinak?
(0 képregénytudással kérdem, csak a stáblistás jelentből gondolkodva)

CrashBoostZoom - 2021. 03. 06. 16:23

@don

Strange-nek talán igen (már kétszer kidobták a forgatókönyvet szóval igazából fene se tudja) de Pókembernek biztosan nem

Daniel - 2021. 03. 06. 17:43

Most Monicanak igazából milyen képességei vannak? Mert egyszer kéken,máskor lilán, aztán sárgán világít a szeme… És mindig más típusú erőt használ. Szval nem értem a képességeit.

Bízom benne hogy Wanda nem lesz gonosz, de ahogy látom nagyon ebbe az irányba halad a dolog :( Wandát én bosszúállóként kedveltem meg és számomra mindig is bosszúálló marad.

CrashBoostZoom - 2021. 03. 06. 18:43

@Daniel

Igazából az mind egyetlen erő. Energia manipuláció. Van aki csak elektromosságot tud lőni a kezéből Ő viszont bármit az elektromágneses spektrumról és még át is tud változni azzá, igaz egyszerre csak egyet tud használni.

Alex - 2021. 03. 07. 01:20

Jó lett, külön bónusz, hogy bemutattak az összes másodállású teória gyártónak. A sírás ami Evan Peters körül megy az meg egészen elképesztő. :-))

Enzo - 2021. 03. 07. 01:42

1×09 (pótlás péntekről)

Hű, de furcsa finálé volt ez. Sokkal durvább következmények irányába is elmehetett volna, de aztán nem tette, pedig mennyire badass lett volna egy “No more mutants”-zárómondat, vagy hogyha így hozzák be Agathát a Dr.Strange 2 gonoszának mondjuk… jó, tudom, bilibe lóg a kezem, ilyen fontos univerzumbeli változásokat nem ér sorozatban ellőni.
Na de vissza a fináléra. Agatha motivációja alapvetően bejött, és tényleg nem volt végletesen negatív karakter, mert ugye bemutatta Wandának, hogy Westview lakói mennyire szenvednek az ő befolyása alatt. A csatájukban is kifejezetten tetszett az a rész, ahol először Agatha verte át a ráolvasás-kijavítás ígéretével, de aztán – ahogy pont időben megéreztem – Wanda nem véletlenül lőtt “mellé”, hanem teleszórta rúnákkal az egész kupolát és így nagyon megszívatta a gonosz boszit :D Vision és FehérVision beszélgetése meg talán a rész legjobb jelenete volt, a “Thézeusz hajója” példálózással.

Viszont összességében valahogy olyan keserű maradt a szájíz: a leginkább az zavart, hogy Wanda valahogy túl könnyen “észhez tért”, és feladta a képzeletbeli családját Westview megmentéséért – persze, így kaptunk szép érzelgős búcsút, de gyakorlatilag visszatértünk a kezdeti állapothoz. És rengeteg kérdés megválaszolatlan maradt:
– Wanda ugye elvette Agatha erejét és visszarakta Agnes “szerepébe” (Kathryn Hahn brillírozott mindkét karakterként, teszem hozzá), de ezt a döntést végül Westview “visszaállítása” hogy bírálta felül? Mert ugye így az ottani embereknek megszűnt a “szerepük”, tehát akkor Agnes is újra Agatha, nem? (csak képesség nélkül)
– Hova ment vajon FehérVision? (Meg amúgy is, valami látványosabb meglepődést vártam volna a karakterektől, amikor színre lépett…)
– A mellékszereplők tekintetében kicsit összecsapott lett az utolsó pár rész: Hayward is berongyol a TEK-esekkel, lövöldöznek egy picit, majd Darcy elüti, letartóztatják, de ezek az események csak úgy megtörténtek bármiféle átkötés vagy magyarázat nélkül. Monicával ugyanez, egyszer csak képessége lett, bement, de csak sodródott az eseményekkel.
– Ha már mellékszereplők: a Pietro-s átverés engem annyira nem zavart, inkább csak röhögtem rajta (nem csak a Boner-es szójáték miatt)… de mondjuk én nem is teóriázgattam annyit hétről-hétre :D

A mid-credits jelenet mérsékelten jól sikerült (hopp egy skrull; Fury neve amúgy konkrétan nem hangzott el, de ha jól értem, akkor rá utaltak), az after credits ellenben atyaég, átlagosWanda teát főz, miközben a Scarlet Witch-énje a Darkhold-ot tanulmányozza és hallja a nemlétező gyerekei hangját valahonnan, mi van itt??

Darabkák:
– De benéztem a két Vision jelenetét, valahogy sikerült azt behaluznom, hogy FehérVision is színes lett és helyet cseréltek, valójában ő repült ki Wandához :O :D aztán visszanéztem, hogy ez marhaság :D
– Wandának jól áll a Scarlet Witch hacuka+korona :P
– Hétidézete-szerűség témában Darcy nyert: “Have fun in prison!” :D

Nna, hát első újkori Marvel-sorozatnak azért jó volt – kicsit mindfuck, meg furán lett lezárva, de azért nem bántam meg, hogy elkezdtem. (Az egy találó komment fentebb, hogy az alapkoncepió a “mit hoz ki egy superpowerből a gyász”.) Jöhet a Falcon&WS meg a Loki! (A 2.évad létét/nemlétét meg igazán bejelenthetnék, nem szeretem az ilyen “limbóban” levő sorozatokat, ahol évekig nem tudni, hogy folytatják-e.)

Ayrons - 2021. 03. 07. 07:30

Mibe, hogy Wandaval meglépnek egy Sötét Főnixet.

Danzig - 2021. 03. 07. 10:19

Scarlet Witch – The Origin
Ha így nézem, akkor teljesen rendben volt

Magnus - 2021. 03. 07. 12:43

“Scarlet Witch – The Origin
Ha így nézem, akkor teljesen rendben volt”

Így is kell nézni elvégre ez a sorozat lényege. Semmi más. Sokan azt hitték ez is valami hatalmas nagyszabású MCU film lesz szétnyújtva ezért csalódtak de ez az egész arról szólt hogy Wandából hogy lesz Scarlet Witch és hogy doglozza fel a gyászt, ami teszem hozzá nem sikerült teljesen hiszen hiába szabadította fel az emberket a rész végén addig tanulmányozta a könyvet amíg nem talált egy opciót hogy visszahozza a gyerekeit. Vízió meg ugye valamilyne formában “él” mert visszakapta az emlékeit DE az érzéseit nem biztos mert az meg az Elmekőtől “kapta”. Egyébként Wanda gyakorlatilag megteremtette Víziót és a gyerekeiket is tehát valóban léteztek csak ugye mivel nem tudatosan csinálta így csak az adott területen belül létezhettek. Akik láttad a SHIELD-et azok tudják hogy a Darkholddal képes lehet majd véglegesen is megteremteni őket vagy visszahozni őket valahogy.

Wandának semmi köze a Sötét Főnixhez, legalábbis nem úgy ahogy te gondolod Ayrons. Wanda mindig is inkább antihős volt míg Jeant a Főnix erő rontotta meg. Egyébként vicc hogy a Marvel egyetlen rész alatt jobb Sötét Főnixet csinált mint a Fox 2 óra alatt. Viccet félretéve Wanda sztorija sokkal komolyabb annál minthogy átmegy gonoszba és Strange-nek pl le kell majd győznie. Persze ki tudja mit terveznek vele az MCU-n belül és ugye ott van a House of M képregény is amiben kiírt pár embert és harcolt már nem egyszer a Bosszúállókkal is szóval én reménykedek hogy nem csinálnak belőle egyszerű ellenséget majd túl komplex az ő karaktere ahhoz.

Enzo: Lehet én láttam rosszul de szerintem Wanda nem vette el Agatha képességeit csak visszarakta szomszéd módba. A harcuk közben csak a saját erejét vette vissza de mondom lehet én láttam rosszul nem igazán volt szájbarágva ugye. De úgyis kiderül majd. Sokan ugye azt várták a sorozat mindenre választ ad majd pedig az MCU nagyon nem erről szól. Sőt a készítők már a sorozat előtt elmondták hogy ez vezet fel pár dolgot az MCU-ban tehát válaszokra nem is értem miért vártak az emberek.

Yooha - 2021. 03. 08. 08:47

Nekem tetszett. Valóban, nem volt klasszkus főgonosz.
Agatha most akkor hol van? A Sitcom-Westview megszünt, akkor hol fog agneszkedni?

És a recastingolt Pietro akkor a sorozat valóságában egy random városlakó? De mitől gyors mégis? És akkor az IRL színészválasztás csak egy kikancsintás volt a nézők felé, hogy “ha-ha, azt hitted, hogy, pedig nemis!”?

Ayrons - 2021. 03. 08. 09:05

Igen, Pietro egy random emberke volt aki egy nyaklánc miatt lett gyors.

Mate4182 - 2021. 03. 08. 11:15

Na, bar a finalet meg frissen megneztem. A kritikaval meg a kommentekkel vartam par napot…

Felemas erzeseket okozott nekem is.
Egyfelol valoban nagyon elrugaszkodott elmeletek terjengtek mar a vegere…
De a Quicksilveres huzas engem is felba#@ott.

Tokeletesen mukodott volna EZ a forgatokonyv barmilyen szinesszel.
Azt hogy ot valasztottak 100%ban igazolja hogy csak szivattak minket es az epizodok kozotti heti ,,elmelet gyartas”-t akartak felporgetni hogy legyen meg 120+ uk subreddit a temaban
Ez nagyon olcso huzas egy mcutol szerintem..

A finaleban sajnos nagyon marveles lett a bossfight ( a szokasos ugyanaz az ellenseg mint en csak mas ruhaban/szinben) millioszor lattuk, mindig untuk.

Azt viszont el kell ismerni hogy meghuzott par varatlant es valoban kilog a sorbol a tobbi mcu termekhez kepest (kiveve a finale, az tipikus mcu)

Magnus - 2021. 03. 08. 11:48

Mate4182: szerintem a harc teljesen más jellegű volt amit eddig láttunk. Egyedül a Doktor Strangben láttunk varázslók közti harcot eddig és csak abban volt olyan harc ami közben a szereplő gondolkodott is. Ha Marveles lett volna akkor csak addig csépelték volna egymást amíg az egyik ki nem múl. Bár ez igazából minden képregényes dologra érvényes nem csak a Marvelre. De itt Wanda konkrétan ésszel győzte le Agathát ami pedig teljes mértékben új és ilyet csak Strangetől láttunk eddig. Nyilván két ekkora erejű karkatertől nem várható hogy tea szürcsölgetés közben vívjanak csatát. Ráadásul végre a nézők is láthatták miért tartják Wandát a képregényekben az egyik legjobb taktikusnak. És ez csak a kezdő szint volt. Unalmasnak meg végképp nem lehetne mondani, a képregény adaptációk egyik legmonumentálisabb történését láthattuk. Skarlát Boszorkány bemutatására már nagyon sok éve várnak a rajongók kicsit furcsa is hogy sorozatban lépték ezt meg.

Egyébként ez a Quicksilveres húzás nem az első a Marveltől. Már a Vasemberben is meghúzták pont ugyan így. Na meg ki tudja még mi lesz itt ha jön a multiverzum is ugye. Mással amúgy nem működött volna és nem csak az elméletgyártás miatt hanem azért mert pl az eredeti színészt direkt ezért nem hozták vissza. Ahhoz fel kellett volna támasztani a karkaterét és Agatha arra nem képes. Legalábbis nem úgy hogy valóban éljen és egy büdösödő hullát még Wanda is észrevett volna. A legjobb megoldás szerintem itt az lett volna ha egyáltalán be sem teszik. De még ezzel a genyó húzással is torony magasan áll az élen a WandaVision.

Mate4182 - 2021. 03. 08. 12:11

En arra utaltam hogy van ez a bevett Marvel dolog :
Hangya vs Sarga hangya
Hulk vs Szurke hulk
Fekete parduc vs Arany parduc
Dr Strange vs masik varazslo

Az ellenfel kb mindig ugyanaz mint a fohos csak mas ruhaban
Ezert gondolja ugy mindenki hogy Pokembernek vannak a legjobb ellensegei meet azok valtozatosak legalabb

Most is ez volt
Scarlet Witch vs Purple Witch
Red Vision vs Grey Vision

Magnus - 2021. 03. 08. 12:26

Igen ez végül is jogos de ez igazából nem a Marvel hibája ez Feige hibája igazából mert a képregényekben azért ennél jóval több egyedi ellenségeik is vannak pl a felsoroltaknak is de kimondottan Strange-nek és Wandának. Csak ugye az elmúlt évek alatt még nem sok mindent kezdtek velük. Gyakorlatilag a karrierjük elején járunk az MCU-ban. Ezért is reménykedek hogy nem dísznek vették elő a Darkholdot mert az nagyon egyedi dolgokat hozna be, feltéve ha merészek annyira. Azért lett volna idejük szerintem bőven felépíteni ezt a két szereplőt főleg Wandát. Strange filmje is már 5 éves lesz lassan. Mondjuk ott azért talán lehet mondani hogy egyedibb volt a többinél mert oké volt egy másik varázsló is, sőt több is de a végén ott volt azért Dormammu is.

Én abban reménykedek hogy ha megérkeznek a mutánsok is akkor Wanda nagyon durván kinőheti magát majd az MCU-n belül. Főleg ha tényleg abba az irányba mennek hogy mind a bosszúllókkal mind az X-Mennel szembenáll majd néha-néha. Pl ugye Rogue-al (Vadóc) elég komoly problémái szoktak lenni a képregényekben.

Egyébként Fehér Vízió nálam kicsit ziccer kihagyás mert neki is van egy remek kis sztorija de így hogy rögtön feloldották a gondot nem hiszem hogy látunk belőle bármit is. Szóval ja, ezért is félek hogy a filmekben visszatérünk majd a szokásos kockázatmentes dolgokhoz. De ze majd úgyis kiderül a multiverzumos sagánál.

dzolutan - 2021. 03. 08. 13:17

Láttunk egy sorozatot két bosszúállóról, született egy új szuperhős a szemünk előtt, jelen volt két sidekick korábbi filmekből, volt képregényes ellenfél, akit még nem láttunk “élőben”, volt easter egg karakter a fanoknak, további nagyszabású projektre utalnak korábbi karakterekkel, de nEMvolTDoCtoRStrANgeCAmeO. Sírok :D

Enzo - 2021. 03. 09. 11:43

A telexes finálékritika egészen érdekes és informatív (+sokmindent megmagyaráz a nem hardcore fanoknak), érdemes elolvasni:
https://telex.hu/szorakozas/2021/03/08/marvel-mcu-bosszuallok-wandavision

Alexejevic - 2021. 03. 10. 07:18

Nekem semmilyen elvárásom nem volt. Továbbra is tartom azt, hogy ezekben a sorozatokban nem lesznek “komolyabb” történések, amik hatással lesznek a filmes univerzumra. Kaptunk egy félig-meddig eredettörténetet, egy kis melléksztorit. Ezek a sorozatok arra lesznek jók, hogy akik tényleg fanatikus Marvel rajongók, kapnak egy kis karaktermélyítést a karakterekről.

CrashBoostZoom - 2021. 03. 10. 08:22

@Enzo

Nagyon jó írás. Örülök, hogy sikerült ilyen szól megszívatni az összes elborult teória gyártót. Öröm volt nézni más oldalakon a sok rinyáló kommenteket :D

Kapoor Doktor - 2021. 03. 10. 08:39

az azért túlzás, hogy megszívatni, mert nem ez volt a cél, de tényleg vicces nézni, hogy megint olyasmit akartam belelátni páran valamibe, ami nincs is ott.

CrashBoostZoom - 2021. 03. 10. 13:35

@Kapoor Doktor

Éppen ez a lényeg. Ennyi idő után már pontosan tudják hogyan lehet vakvágányra vinni az átlagnál fanatikusabb nézőket akik azonnal teóriákat kezdenek gyártani amint meglátnak például egy furcsán álló poharat :D

Jence4 - 2021. 03. 11. 11:02

Tökéletes, bátor, működött.

Mate815 - 2021. 03. 11. 15:06

Harmat gyenge időpazarlás, így tudnám összefoglalni.

Jól indult a sorozat, vicces volt az első két rész. Amint kiderült mi is történik jött a mélyrepülés. Monica, Darcy és fbi ügynök hármas jópofa volt de kevés. Monica sublot sehova nem futott ki. White Vision jó volt de kevés. A villain későn jött és erőltetett volt. Wanda egy hülye picsa. Ki tudja meddig kínoz egy egész várost, az ott lakó embereknek valószínűleg maradandó mentális károkat okoz majd a végén benyögi, hogy bocsi. A fekaete csaj még mentegeti is, hogy sose tudják meg mit áldozott be értük. Mi a fasz? Ezen a ponton tudtam volna elképzelni, hogy megjelenik a Punisher és szétveri Wandácska fejét.

Yossarian - 2021. 04. 05. 00:05

Olyan ez mint a filler az animékben. Amikor utólérik a mangát és melléktörténetet kell mesélniük, de nem nagyon változtathatnak a világon, kapcsolatokon, stb… mert ha a mangában más irányba mennének a dolgok utána nem tudnák összekötni a szálakat.
Én úgy éreztem, hogy itt is ez van, nem szabad nagyon megváltoztatni dolgokat, mert a filmes univerzumnak önmagában is meg kell állnia a lábán a sorozat(ok) nélkül is.
Ennek ellenére pár jelentősebb dolog azért történt. Vision visszatért (fehér Gandalf?), és lett egy új szuperképességgel bíró hősünk Rambeau személyében. Valamint Scarlet Witch is erősödött jócskán. Kíváncsi vagyok, hogy ezután egy esetleges következő Avengers filmben hogyan veszik fel vele a fonalat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz