login |

Formula 1: Drive to Survive: a 3. évad

2021. 03. 22. 15:50 - Írta: Qedrák

16 hozzászólás | kategória: doku, kritika,

Tovább száguldott a Netflix sportdokuja, a Forma-1: Verseny a túlélésért (az 1. évadról és a 2. évadról), és a tavalyi szezon furcsa módon pont akkor jött ki, amikor a vírushelyzet elintézte a sportágat néhány hónapra. A rajongók így enyhíthették a hiányukat, és végül az idény is szép lassan elkezdődött, hogy arról szülessen egy újabb évad, immáron a harmadik.

Két okból is kíváncsian vártam ezt az etapot. Egyfelől a Forma-1 2020. esztendeje kétségtelenül tartogatott megéneklésre érdemes drámákat és feszült pillanatokat, beleértve ebbe azt is, hogy a járvány miként zúzta darabokra egy milliárdos sportág mindennapjait. Másfelől a Forma-1 legfontosabb tétje, ti. az, hogy ki lesz a világbajnok, nagyjából négy futam után eldőlt, így gyakorlatilag minden más sokkal érdekesebb volt ebben a szezonban, mint az élen folyó küzdelem. A Drive to Survive első évadja persze bizonyította, hogy az élcsapatokon kívül is akad látnivaló ebben a sportban, aminek láttán az S2-ben már a nagyobb csapatok is beengedték a Netflix kameráit.

A harmadik évad tulajdonképpen ezen a vonalon mozgott tovább. Láthattunk most is valamennyit belsős párbeszédekből, ami ad egyfajta bennfentesség-érzést (például, amikor a csapatfőnökök dumálják meg egymás között, hogy “figyelj, fel fogunk jelenteni benneteket, de amúgy semmi személyes”). Láthattunk fantasztikus képeket, amelyeket az élő közvetítés rendezői nyilván nem tudnak bekeverni a képkockák közé, itt viszont remekül festettek.

És persze továbbra is “söréttel lőnek” a nézőkre, azaz olyan végeredményre törekedtek, amely érdekes lehet nemcsak a rendszeres Forma-1-es nézőknek, de esetleg azoknak is, akik csak véletlenül nyomnak rá a dokuszériára, amikor meglátják a top10-ben (konkrétan azonnal az 1. helyen). A széria, de különösen a második és a harmadik évad erényei és hátrányai alapvetően két jellemvonásából fakadnak.

A tovább mögött folytatom.

Az egyik fontos hatás, az a streamszolgáltatókon terjedő dokumentarista stílus, amely jobban emlékeztet a szkriptelt valóságshow-k világára, mint egy hagyományos dokumentumfilmére. Amikor kimegy a stáb egy futamra, figyelemmel követ egy csapatot, és utána a szerkesztők a sok órányi nyersanyagból úgy vágják ki a részeket, beleértve a futamokról, a felkészülésről vagy a beszélő fejekről készült bevágásokat, hogy azok egy-egy problémakört vagy kérdésfelvetést kísérjenek figyelemmel, és a végén adjanak rá egy választ.

Ezt ráadásul általában úgy oldották meg a széria részeiben, hogy a kérdésfelvetés-átmeneti siker-kudarc, vagy a kérdésfelvetés-átmeneti kudarc-siker sémát vették elő. Éppen ezért figyelhető meg egyfajta felszínesség is, (nemcsak ebben a dokuszériában, hanem a streamingszolgáltatók felhozatalának átlagában is), amelyek nyomán a sportág keménymagos rajongói joggal érezhették, amit látnak, nagyrészt üresnek. A kimódolt mondatok, a már ismert tények és a vágások abba az irányba hatottak, hogy rombolták a fentebb leírt bennfentességi élményt.

A másik hatás, ami óhatatlanul is formálta a sorozatot, az a sikeréből fakadó reakció, néhány szereplő már eleve elkezdett a kamerának “játszani”, ami nemcsak a második évadban tűnt fel, hanem itt a harmadikban is. Mert félreértés ne essék, a pilóták, a csapatfőnökök és a szereplők nem a környezetüktől független létezők, előfordul velük is, hogy van otthon Netflix-előfizetésük, és közülük is többen bevallottan megnézték az előző évadokat.

Így sokan eleve szerepet játszanak a kamera előtt, ami viszont nem feltétlenül válik előnyére a szériának. Daniel Ricciardo például nem rest mindenből viccet csinálni és állandóan fülig érő mosollyal megjelenni a kamerák előtt, de abban a részben, ahol többet szerepelt, mégis érdekesebb volt, hogy az átigazolása miatt rá megorroló csapatfőnöke, Cyril Abiteboul miként dolgozta fel azt a tényt, hogy a hosszútávra szerződtetett versenyzője el fogja hagyni. Azt már kicsit feleslegesebbnek éreztem, hogy a szintén a széria által “sztárrá emelt” csapatfőnök, Günther Steiner külön részt kapott a Haas-szal együtt.

Ennek a hatásnak a része egyébként az is, hogy a profibb kommunikációval rendelkező nagy csapatok, mint a Mercedes vagy a Ferrari úgy tűnik, sikeresebben befolyásolták a róluk megjelenő anyagokat, mert pontosan olyan kilúgozottnak tűntek a képernyőn nekik szánt epizódok, mint egy random sajtóközleményük. Igaz, a Ferrarinak nehezebb dolga volt, hiszen a hazai, végül dupla kiesést hozó futamukon forgattak, ahol Vettel eligazolását is bejelentették, míg a Mercedes részéről Toto Wolff és Lewis Hamilton adta a kimódoltabbnál kimódoltabb nyilatkozatokat. (Mindketten jellemzően akkor szólaltak meg spontánabb jelleggel, amikor kevésbé figyeltek arra, hogy kamera van a közelben).

A fentieket egyébként a készítők azzal ellensúlyozták, hogy időnként direkt bevágták azokat a pillanatokat, amikor rászóltak az emberekre, hogy figyelem, ott a Netflix kamerája a közelben, a milliókat érő ipari titkokat nem most fogjuk kibeszélni.

Egy kicsit sajnáltam azt, hogy keveset kaptunk arról, hogy a sportágat mennyire rázta meg a COVID-19. Nem tudom, hogy tényleg megtörtént-e (tippjeim szerint inkább utólagos összevágás volt a felvett rádióadással), de a kamera pont elkapta azt a pillanatot, amikor Otto Szafnauer a Racing Point csapatfőnöke a munkahelyére tart és a tesztekről meg a szezonról beszél, miközben a rádió alatta bejelentette az első komoly vuhani eseteket. Hogy aztán az egész szezon egy rendkívül váratlan lefújásba szaladjon bele Ausztráliában.

A zavartságot és a futamról pánikszerűen távozó alkalmazottakat, valamint a dühös szurkolókat jól elkapta a kamera, de valahogy kevésnek éreztem az egészet. Ahogy arról sem esett szó, hogy a járványnak milyen gazdasági-üzleti hatást gyakorolt a sportágra, és mennyire viselte meg az egyes versenyzőket mentálisan. A második résztől kezdve egyszerűen annyi tűnt fel, hogy a résztvevők többször viselnek maszkot, mint nem, és az egész járványsztorit még háttérként sem skiccelték fel.

És persze akadtak olyan történetek is, amelyeket nem meséltek el. Bár gyakran bevágták beszélő fejnek Claire Williams-et, a csapat nem kapott külön epizódot, pedig az egyik utolsó magánistállóként idén adták el befektetőknek, vagy lemaradt George Russel szahíri hullámvasútja, amely szintén az évad nagy drámái közé tartozott.

Különös, hogy az egyébként kiválóan felépített Gasly-epizódból kimaradt a sportág ikonikus pillanatainak egyikévé emelkedő momentum, ahogy a tavalyi fiaskója után lefokozott versenyző idei teljesen váratlan olasz győzelme után egyedül, lehajtott fejjel ül a dobogón, mert még mindig nem tudja felfogni, hogy sikerült helyreállítania megtépázott renoméját.

Emellett néhány apróbb változást is lehetett tapasztalni. Egyrészt bátrabban nyúltak a nemzetközi nyelvhez is, tehát a finn Bottas vagy a mexikói Pérez az anyanyelvén beszélt a bevágásokban, nem angolul, ahogy az korábban jellemezte az egyes epizódok szereplőit. Ezzel talán ellensúlyozni akarják a fentebb említett hatásokat és egy kicsit a természetesség irányába mozdítani a résztvevőket. Másrészt sokkal több visszajátszást láttunk a korábbi évadokból, amivel egyrészt a történetmesélésüket akarták alátámasztani, és vélhetően a COVID miatt kevesebb nyersanyagból többet kihozni.

Végezetül pedig a Lando Norris – Carlos Sainz párosáról szóló epizódban már próbálkoztak kezdetleges infografikával is, ami szintén gyakori eszköz manapság a dokuszériákban, és itt is élhetnének vele bátrabban, hiszen nem mindegyik néző van képben, hogy az adott küzdelemben korántsem másodlagos világbajnoki vagy egyéb helyezés miként befolyásolja az egymással vívott harc élességét. Gyanítom, hogy a jövőben gyakrabban fognak élni ezzel az eszközzel.

Összességében a Formula 1: Drive to Survive továbbra is egy profin kivitelezett, szórakoztató, ám kissé felszínes dokusorozat, amely kiválóan alkalmas arra, hogy a Forma-1 márciusi rajtja előtt kissé felpiszkálja az érdeklődést a sportág iránt, és lohassza a szünet miatt már futamra és eseményre éhes rajongók étvágyát. Erre a célra egyébként szerintem kiválóan megfelelt, csalódni csak azok csalódhatnak esetleg, akik sokkal többre és részletesebbre vágynak.

16 hozzászólás Ne habozz!

bandrew12 - 2021. 03. 22. 17:06

Vártam már a kritikádat róla.
Nagyon vártam az új évadot, mert az első két évad hatására a 2020-as szezont már végigkövettem és kíváncsi voltam, hogy így milyen lesz az élmény.
Nagyon szuper volt, kb 1.5 nap alatt lecsúszott.

Egyetértek, hogy az idegen nyelvek és grafikák nagyon jót tettek, nagy pluszt adott.
Viszont a Ferraris, Mercedes-es pillanatok tényleg annyira sterilek, hogy csak az idő megy velük. Idén a Haas csapattal is jóval több idő ment el szerintem mint kellett volna. Főleg annak fényében, hogy lehetett volna mást bemutatni. (Igen Russel-re gondolok)

Az nekem tetszett, hogy mindenki tudomást vett a kameráról, meg a netflixről. Főleg hogy kiemelték, hogy tudjuk, hogy nem mindig így beszélnek, de most nem adnak ki titkokat.

Elég sablonos felépítésű, de továbbra is legtöbbször nálam nagyon jól betalál.

Végezetül, ahogy Te is említed a COVID tényleg alig tűnik fel. Pl hogy sokszor nem volt szurkoló, vagy hogy dupla versenyek voltak, vagy a gazdasági háttér tényleg csak érintőlegesen szerepelnek. Az utolsó 3-5 perc Hamiltonnal szerintem ebben a formában elég zavaró volt. Vagy kapjon egy fél/egész részt,vagy akkor azt se említsék meg.
Ami még feltűnt, hogy mivel nem időrendbe haladunk és pl az olasz futam több részben is feltűnt, egy-két vágó kép az ugyanaz volt.

winnie - 2021. 03. 22. 17:14

a “tudjuk, hogy netflix” dolgok kapcsán az jutott eszembe, hogy akkor itt a netflixé a végső vágás vajon? mert ugye az nfl-es cuccokba még az amazonnál is belefolyik az nfl films, és ott bármit forgathatnak, sok mindent beszélnek is előttük, cserébe a csapatnak joga van bármit kivetetni, ami mondjuk titok vagy nem vet rájuk jó fényt, vagy bármi egyéb ok.

Never - 2021. 03. 22. 17:26

napi szinten kovetem a F1et, ilyen szemmel csak 7/10 adok

Max Verstappen ismet 3mp. szerepelt (hello Netflix, enyi volt a szerepe), nem ertem mi az oka? Lehet nem akar szerepelni? Vagy penzt ker erte? Fene tudja de ez igy nem kerek.

Williams csapatot eladtak egy Amcsi befekteto cégnek, hogy reagalt a Netflix? 5mp Claire Williams elkoszon es Gunther Steinerrel poenkodik hogy nincs-e szabad helye a Haasnal?! Hat ize… ez nem mélto egy ilyen ikonikus csapat utolso F1es szerepéhez.

Ami pozitivum az a Ferrari resz volt, erdekes volt latni Vettel szenvedeset es gunyos vicceit. Kimi Raikkonen is megjelent 20mp-re, ez mar nagy dolog tole. Respect illetve Grosjean balesete Bahrainban. Szerintem 1 teljes reszt csak neki adtam volna, Perez vergodese nem illet oda.

Merci tortenet is jo volt, vegre kaptunk egy inside betekintest a Ham vs. Bottas csapaton beluli feszultsegre. Utolso resz, utolso perceben a BLM marketing duma nem tetszett de sajnos varhato volt.

Nem volt szo Russellrol, Latifirol es Oconrol sem. Ez ismet egy minusz pont. Virtualis F1 futamorkol sem vágtak be egy reszletet sem pedig 3 honapig masrol nem is volt szo.

Összeségében jobb volt mint a masodik evad DE igazi fanoknak ez keves. Keves az insider info, nagyobb betekintest akarok a csapatok mukodesebe, minden pilotarol egy – ketto perc a minimum es az is jo lenne ha a minden felvetelt csak 1x hasznalnának fel nem ahogy most volt. Leclerc Monzai balesetet 3x láttuk

ddd - 2021. 03. 22. 17:30

Masszív csalódás volt ez az évad, pedig annyi jó történetét lehetett volna bemutatói.
Hol is kezdjem…

– Hamilton rekordjait eléggé ignorálták
– miért nem volt szó 1 percig sem a legizgalamasabb hétvégéről, a Török nagydíjról? (Hamilton világbajnoki hétvégéje)
– miért nem kapott említést sem a Willims család!!!! , akik 43 év után!! távoztak a sportból
– Russell – Mercedes sztoriról egy szó sem esett
– Hulkenberg beugrásai még csak említést sem érdemeltek….
– Portugál nagydíj, ami szintén az egyik legjobb volt???
– Verstappen varázslata a 70. Évfordulós nagydíjról, és Verstappen úgy általában tavaly??
– A Toszkán nagydíj drámája?? Helyette kaptunk egy Abu Dhabi epizódot… Wtf??

Helyette kaptunk egy baromira kreált rivalizálásos epizódot Sainz és Norris között.. Érthetetlen… 🤔
Továbbá Bottas kapott egy teljes epizódot.. Miért is?

Pozitívum:
– Vettel epizód
– Grosjean epizód
– Gasly epizód
– Will Buxton továbbra is baromi jól narrál

Pippa - 2021. 03. 22. 18:16

Ez jó sorozat arra, hogy népszerűsítse az F1-t, sokan elkezdték nézni emiatt, de egy hardcore F1 szurkolónak ez nagyon kevés, és inkább idegbe rakja. :D

Legalábbis engem igen. 8 másodpercben emlékeztek meg a világbajnoki címről. Értem én, hogy a legtöbben unják, de egy sporttörténelmi pillanatról beszélünk. Sőt kettő ilyen is volt: a futamgyőzelmek, és a VB cím. Egyik se került be. Nem érdemel meg ennyit a sportág legsikeresebb pilótája?
Vertappen?
Russell? Egyébként senki nem tudja helyesen leírni a nevét, ez elég bosszantó. F1-el kapcsolatos portálokon is Russel, pedig RUSSELL, erre oda lehetne figyelni. Az egyik legizgalmasabb hétvége volt, amikor beült Lewis helyett.

És még lehetne sorolni….

Nem tudom mennyire van megkötve a kezük, mennyit forgathatnak egyes csapatoknál, mennyit használhatnak fel az F1 közvetítésekből, szóval lehet mindezekről nem is a Netflix tehet, mert ha igen, akkor az nagy baj.

Nem leszek rajongó, mert ettől sokkal jobban szeretem az F1-t. :)

Korosifb - 2021. 03. 22. 18:33

Nekem idén több hiányosságom van mint tavaly.Fentebb többen jól összegeztek.Eddig 8 részt láttam az alapján írok.
-Russell teljese hiánya megbocsáthatatlan szerintem
-Renault-Racing Point csatában a a brit nagydíjat akkora renault győzelemnek állították be mint a ház miközben kihagyták azt hogy Hülkenberg azon a futamon időmérőn ült először kocsiban.Ezt tovább fűzve Hülkenberg meseszerű beugrásáról még egy vágás se volt egyik alakalommal sem.
-Beugró 2 pilóta kihagyása.Jó nem kellett volna Fittipaldiáknak külön rész de egy pár perces blokkot ők is kaphattak volna főleg hogy vélhetően soha nem szereplenk többet majd F1-ben.
Sainz-Norris csata felnagyítása
-Több pilóta teljes kihagyása(Raikkonen 20 másodperc elejéig szerepelt de Verstappen se nagyon.)
-Néha túljátszottak a képi anyagokkal.Pl Sainz mikor olasz nagydíjon üldözte Gaslyt több másodperces hátrányról beszéltek miközben nyílt a DRS.
Összességében persze nem volt rossz a sosorzat meg jó hogy létezik de ezek szerintem súlyos hibák.

SSY986 - 2021. 03. 22. 18:52

Kb 2 nap alatt ledaráltam szóval nem sírhatok, hogy nem jött be😂😂😂 viszont mint az elöttem lévök is kiemelték elég sántítós volt ez az évad. Most durva lesz amit mondok de engem nem köt le a forma1. Amikor kijött az elsö évad kb elmondhattam magamról, hogy 15 éve nem láttam élöközvetítést de jó junkieként berántott szóval azóta az official F1 összefoglalót megnézem a versenyek után a youtubeon és várom az évadpremiert, hogy megkapjam a nagyobb képet a storyt a versenyekröl stb. Szóval úgy, hogy szinte alighasználható tudással rendelkezem az F1 mindenapjaiban még úgyis fájt rengeteg mindennek a hiánya amire kb vártam az egész évben.
-Albon kálváriájának kibontása, mert annak ellenére, hogy tavaly tök sokat foglalkoztak vele itt kb csak vágókép volt a storyban.
-Williams csapat! Úgy vártam minden rész után, hogy ök jönnek majd és megtudhatok az eladásukról több infót meg Clair is elmondja majd a saját storyját mit miért stb. Azt sehol semmi…
Szóval tényleg jó lenne tudni, hogy miért hagynak ki fontos dolgokat vagy miért nem mutatnak többet, mert ha ennyire generikus marad a kövi évad is mint ez én kaszálni fogom. Nem tudom ti, hogy vagytok vele de én jobban örültem amíg a nagy csapatok nem voltak részei a sorozatnak úgy igazán hanem a kis csapatok voltak a fö szereplök.
Pacsi viszont jár, hogy sokat interjúztatták Buxtont(látszik, hogy az élete az F1) kb olyan lelkesedéssel beszél mint szujó zoli.

John Doe - 2021. 03. 22. 20:48

ddd: Nagyjából így. Rengeteg fontos dolog kimaradt, és sok kihagyható meg bekerült. Kár érte, eddig messze ez volt a legrosszabb évad. Az első kettő kiváló volt, most viszont masszív csalódásként éltem meg a harmadik szezont.

Amúgy winnie: valószínűleg a végeredményt a netflix bemutatja, és a csapatok, főleg a nagyok, megmondják mit kell kiszedni és mi maradhat.

zolivoros - 2021. 03. 22. 21:31

nagyon vártam már, a hiányokkal többnyire egyetértek, a beugró új pályákat is kiemeltem volna, pláne az ottani események mellett, Hamilton török nagydíja számára az év versenye volt és azért megmutatta, hogy mit tud, de ugyanígy a brit defektek esetében csak Sainz lett bemutatva, holott a Verstappen box és Hamilton mázli vitt mindent, ezek érthetetlenek.. néztem volna Williamst egy kicsit, egy tribute epizód az eddigi évekért, pláne h a Haas függetlenségének elvesztése meg lett énekelve, Russellt már írtátok, ezek nagyon hiányoztak..

de mindezekkel együtt gyorsan lement, élveztem, csa kb dupla ennyi kéne, pláne annyi minden történt ebben az évben..

szerintem továbbra is jó kiegészítő a futamok mellé ahol ebből nem látunk semmit, szeretem látni a belső dinamikákat és bár lúgozott, persze, de amikor rászólnak Vettelre a Ferrarinál h ne viccelődjön, az tökéletesen bemutatta, mennyire padlón volt a csapat egész szezonban, meg is lepődtem, hogy bent hagyták, vagy amikor a kommunikációs sémát veszik elő.. “eddig azt mondtuk elszántak vagyunk, most még elszántabbak lettünk”, ultragáz.

tetszett, de nagyon sok minden hiányzott tényleg, viszont amíg megy, nézni fogom.

Bogyi007 - 2021. 03. 23. 08:56

Mindennel egyetértek amit fentebb már írtatok én maximum hozzátenném hogy amiket leadtak, azok is saját érdek szerint lettek mesterségesen dramatizálva.

Például Leclerc Monzai balesete. A rádiózás utána nem abban a sorrendben és időben való késlekedéssel ment..

dualla - 2021. 03. 23. 13:50

Teljesen világos, hogy miért maradtak ki a fontos dolgok. Valamelyik pilóta valamelyik részben említi, hogy “amelyik hétvégén a Netflix forgat az adott csapattal, csakis rossz dolgok történnek.”

Tehát nem az van, hogy minden héten kint van a stáb, hanem egy-egy hétvégére elmegy egy-egy csapathoz, és tök mindegy, hogy az adott hétvége baromi unalmas-e, ebből van anyaguk, és kész.

Szerintem ez a sorozat sem az F1-nézőknek, sem az F1-et nem nézőknek nem ad új élményt, és bár az első évad még újszerű és izgalmas volt, messze áll attól, hogy “profinak” lehessen nevezni, elsősorban a fenti tény miatt.

Samott - 2021. 03. 24. 07:16

Gyalazat ez a sorozat, szeretem a forma 1-et, de ez pont azt az arcat mutatja meg ami taszit benne. A cirkuszt, a belso politikat, a bulvart. Lehetne ez egy jo hattermusor, amiben a sport hatterfolyamatait mutatjak be, de ok csak egy bugyuta valosagshowt csinaltak belole.

Bogyi007: https://streamable.com/0m1sy5 – ez konkretan a dokumentumfilm, mint mufaj megcsufolasa volt.

winnie - 2021. 03. 24. 08:46

szerintem itt csak arról van szó, hogy van egy elképzelésed/elvárásod a dokus műfajról, és nem nagyon van tapasztalatod benne – vagy ha igen, akkor nem nagyon veszel arról tudomást, hogy miképp készülnek az olyan filmek/sorozatok, amiket több száz vagy ezer órányi anyagból raknak össze. mert ez… teljesen természetes. megnéztem a videót, és nem hiszem, hogy sok gond lenne ezzel – akkor lenne, ha valami, ami szerepel benne, nem történt volna meg (ha van, akkor nem szóltam). a vágóknak és a rendezőknek történeteket kell mesélnie, érdekes és lenyűgöző végeredményt kell kiadnia a kezéből. amit lehet szeretni vagy sem, és teljesen valid kritikákat is lehet megfogalmazni, nem hiszem, hogy a legtöbb kommentben elhangzó dologba bele lehetne kötni, én csak és kizárólag arra célzok, hogy a végkövetkeztetés (műfaj megcsúfolása) teljesen informálatlan: gondolom nem kell rámutatnom arra, hogy bárkinek bármelyik saját elismert példájában is lehet hasonló, csak ugye itt annyi a különbség, hogy tud a létezéséről. ott meg mivel nem tud, nem fogalmazza meg a kritikát és simán elismerően bólogat, és lehet, hogy pont azért értékeli nagyra a végeredményt, mert úgy lett megcsinálva ahogy. (tényleg nem akarom sorolni a példákat, túl sok sportdokut és realityt látok, teljesen bevett szokásról van szó.)

(arról nem is beszélve, hogy itt még arról sincs szó, hogy valaki titkolózna, mert aki fanatikus, az tudja, hogy mi hogy történt.)

Samott - 2021. 03. 24. 19:26

“ha valami, ami szerepel benne, nem történt volna meg” – de hat pont ezt lathattad a videoban. Nem volt hosszu szunet a parbeszedben, nem volt ido aggodni a pilota allapota miatt, mert rogton valaszolt. Amit a netflix csinalt belole az konkret hazugsag.

Succ - 2021. 03. 25. 21:00

Nálam elért valamit ez a 3 évad, 11 év kihagyás után (ha jól emlékszem 2009ben nyert Button és a Brawn GP, akkor követtem utoljára aktívan) hétvégén nézni fogom az első versenyt Bahreinben :) aztán meglátjuk mennyire köt le és lehet csak a 4. évaddal folytatom :) Viszont az F1 2020at megvettem :D

_Peter - 2021. 04. 03. 13:49

Túlszerkesztett hatásvadász kamu. Szerintem ez azoknak szól inkább, akik még annyira nem követik a sportot.

Buxton nagy szünetekkel: az időmérő…fontos…mert meghatározza…hány autót kell megelőzni a versenyen… Köszi a hasznos információt Netflix, jól sejtem a fociban pedig az a fontos…a hálóba juttasd a labdát… mert meghatározza a meccs eredményét…

Aki képben van, azt csak felbosszantja a sok agyonvágott műdráma mintha folyton haragban lennének a csapattársak. Lando-Carlos, Leclerc-Vettel közé bevágtak tök más rádiózást korábbról 2019-ből.
Vettel a képen és a hangja: Mein Gott muss das sein! Neflix felirat: Leclerc: He tried to push me aside. Köze nincs egymáshoz. Más esetben is Leclerc rádiózáshoz totál más kamut vágtak be, nem ahogyan történt. Mick Schumi F2 onboard kép alá bevágták F1 motorhangot? Az elején Covid, később szóba se került és ahogy írtátok sok minden kimaradt.

Ha a Netflix csak bizonyos versenyeken csak bizonyos csapatnál forgathat, attól még ne csináljanak úgy amiről nekik nincs felvételük az meg se történt és inkább kihagyják. 10 rész 10 csapat formátum sokkal jobb lenne és akkor jutott volna idő Williams család, Hülkenberg, Russell…
A Bottas, Gasly és Grosjean részek jók voltak.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz